Magyar Napló

Fél évezred felfedezői

Beszélgetés Luciano Ozorio Rosa úrral, Brazília budapesti nagykövetével

- Brazília születésének ötszázadik évfordulóját ünnepli az ezredforduló évében. Hogyan emlékeznek vissza erre a jelentős eseményre?
- Történelmi dokumentumaink szerint a portugál hajósok Pedro Álvares Cabral vezetésével április 22-én léptek először a mai Brazília földjére az 1500. évben, elfoglalva a területet a portugál korona számára. A tordesillasi egyezmény, amely 1494-ben VI. Sándor pápa közreműködésével köttetett a spanyol és a portugál udvar között, biztosította a portugál elsőbbséget a Zöldfoki szigetektől 350 mérföldnyire keletre eső területeken. Hiába jegyezte meg ironikusan I. Ferenc francia király, hogy "Szeretném én látni Ádámnak azt a Testamentumát, ami kizár engem ebből". Az egyezmény nyomán születtek meg a két ország gyarmatbirodalmai az amerikai kontinensen. Jóllehet a portugál hajósok nem lakatlan területeket hódítottak meg, mégis az ő érkezésükkel kezdődött meg az a folyamat, amely 1822-es év óta a mai önálló Brazíliához vezetett, s amelynek ötszáz évéről az idén megemlékezünk.
- A budapesti követség milyen programokkal készült az évfordulóra?
- Még 1999 decemberében meghirdettünk egy esszépályázatot egyetemi hallgatók számára Brazília ötszáz éves címmel. A beküldendő dolgozatoknak ezt a témát kellett valamilyen szemszögből kibontaniuk. Nagy megelégedésünkre harmincnégy pályázat is érkezett, ebből hetet ítélt különösen magas színvonalúnak a szakmai zsűri; azonban az 1400 dolláros fődíjat egyetlen pályázónak, Bárczi Miklósnak ítéltük oda, akinek Brazília, a jövő országa című munkáját személy szerint is nagyra értékeltem. Az esszépályázat mellett számos zenei rendezvény és kiállítás apropóját adta az évforduló. Nemcsak budapesti koncerttermek, hanem vidéki városok, például Veszprém és Debrecen is otthont adtak zongoraesteknek. Szeptemberben pedig egy különleges előadásra kerül sor: egy brazil származású karmester brazil szerzők műveit vezényli alma materében, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia nagytermében. A kiállítások közül külön kiemelném az Országos Széchenyi Könyvtárban a portugál követséggel közösen rendezett térképészeti kiállítást, ahol valóban megelevenedhettek az eltelt ötszáz év eseményei.
- Gondolom az anyaországban is lázas ünnepléssel telt, illetve telik még javában az ünnepi év…
-Természetesen rengeteg programot szerveztek Brazília szerte, kiváltképp Bahia tartományban, ahol annakidején az első felfedezők partot értek. Rio de Janeiro utcáin pedig többezer "pau brazil" fát ültettek. Ennek a különleges fafajtának a terméséből kisajtolt nedv szolgáltatja azt a híres, korallvörös festőanyagot, amely a múltban gazdasági jelentőséggel bírt, és az ország nevét adta. Ezen kívül az ünnepi események közül még egyet emelnék ki. Sokan vélik úgy, hogy az eltelt ötszáz évet másképp is lehet értékelni. Az évforduló tiszteletére a kormány újabb jelentős területeket jelölt ki a bennszülött lakosság számára, aki életvitelében az ősi szokások megtartásához ragaszkodik.
-Remélhetőleg ezek a programok világszerte, és minden bizonnyal a magyarok számára is közelebbi bepillantást engednek Brazília múltjába és jelenébe. Nagykövet úr, számos alkalommal említette már, hogy az Ön számára milyen nagy jelentőséggel bírt Rónai Pállal való személyes ismeretsége. Hogyan került vele kapcsolatba?
- A Rónai család a két világháború között sikeres könyvkereskedést vezetett az Alkotmány utca 10. szám alatt. A harmincas években Rónai Pálra modern brazil versgyűjtemény-fordításkötete révén (Brazília üzen) figyelt fel Brazília akkori hollandiai nagykövete, aki maga is költő volt és szerepelt a válogatásban. A háború kitörésekor Rónait korábbi írásai és származása miatt letartóztatták, és koncentrációs táborba deportálták. Az ekkor már Belgrádban dolgozó Ribeiro Couto nagykövet tudomást szerzett erről, és kapcsolatai segítségével kimenekítette Rónait, aki brazil útlevelet, majd állampolgárságot is kapott. Brazíliában tanárként kezdett dolgozni, s a középiskolában ő oktatta nekem a latint, az ógörögöt és a francia irodalmat. Tanári munkássága mellett irodalmi tevékenysége még jelentősebb. Nemcsak számos magyar irodalmi mű fordítója, de alapítója a Fordítók Szövetségének, közreműködött a portugál nyelvű brazil nagyszótár kidolgozásában és szerkesztésében, valamint nevéhez fűződik Honoré de Balzac életművének brazil kiadása is. A magyar novellairodalom színe-javát felvonultató kötete, az Antologia do Conto Hungaro már az ötödik kiadást éri meg. Megismertette velünk Ady, Kosztolányi, Karinthy, Mikszáth és Móricz prózáját, Madách tragédiáját, azonban a legmeglepőbb sikert Molnár Ferenc: A pál utcai fiúk című regénye hozta: a kötet egy ideig kötelező olvasmány volt Rio de Janeiro állam középiskoláiban.
- Mi ragadta meg leginkább Rónai Pálban? Az egyénisége vagy talán inkább a munkássága?
-Rónai Pál élete önmagában is lenyűgöző és követendő példa, de rám tanárként is nagy hatást gyakorolt. Megtanított bennünket a latinos műveltség tiszteletére, arra, hogy egy nyelv ismerete annak kultúráját is feltárja számunkra, nyitottakká tett minket a világkultúra befogadására. Annak ellenére, hogy nem feltétlenül a franciaóra anyagához tartozott, tőle hallottunk Trianonról, megismertette velünk a magyar tájakat és kultúrát, és azt a jellegzetes hazaszeretetet, ami a legtöbb magyarra jellemző.
- Tehát végeredményben mondhatjuk, hogy Önt is ő hozta Magyarországra?
- Igen. Még most is élénken emlékszem, ahogy a magyar vidékekről mesélt nekünk, és természetesen a magyar kultúrát hordozó alkotások zöme az ő közvetítése révén jutott el hozzánk. Már több eseményen tisztelegtünk az emlékének az ünnepi év kapcsán is; Laura lánya, aki fuvolaművész, koncertezett itt Magyarországon, de a Fővárosi Önkormányzattal most egyeztetjük egy emléktábla elhelyezését az Alkotmány utcában, remélem, mihamarabb megvalósul, és egy újabb fontos szállal gyarapodik a köztudatban is a két országot összekötő kapcsolatok sora.
-A Brazíliában élő, ma is aktív magyar kolónia is bizonyára ezek közé tartozik…
- Tény, hogy a közel nyolcvanezres lélekszámú magyar közösség igen jelentős, azonban természetesen nem olyan jellegű magyar kisebbségről van szó, mint például Romániában vagy Szlovákiában. A Brazíliában élő magyarok többsége brazil állampolgárnak vallja magát, teljesen beilleszkedett: portugálul beszél, a brazil életvitel szerint létezik, jellemző a vegyes házasság. Magyarságuk inkább a gyökerekre való emlékezésben, büszkeségben nyilvánul meg, ismerőseim között magam is ezt tapasztalom. Mindemellett persze a magyarok nagyon ismertek, népszerűek is Brazíliában. Érdekességként elmesélném, hogy az 1860-as években - nagy meglepetésemre - az egyik legkeresettebb kötet egy francia szerző Kossuthot és a magyar szabadságharcot bemutató műve volt. Magyarország elsőszámú kereskedelmi partnere Latin-Amerikában ma Brazília. Egyre több közös cég, vállalkozás indul útjára, és számos együttműködés keretén belül folyik közös munka a mezőgazdaság területén is. A déli bortermő területekkel konkuráló új északi borvidék magyar agronómusoknak köszönheti létét. Tehát a magyar kultúra, a magyar emberek feltétlenül jelen vannak a brazil köztudatban.
- Jóllehet Brazília neve a magyarok számára sem ismeretlen, mégis a legtöbb ember távoli, egzotikus tájként gondol az országra. Mely fontos vonását emelné ki a mai Brazíliának a kortárs felfedezők számára?
- Brazília ezerarcú ország, már a mérete is impozáns, a világ ötödik legnagyobb területű országa. A különböző népcsoportok keveredéséből adódó sokszínűsége ellenére mégis harmónikus, fejlődő ország. A tömegkommunikációs kultúra térhódításával az asszimiláció felerősödött, eltűnőben vannak a nyelvjárási különbségek. Vitatható, hogy ez pozitív változás vagy sem, de az egységesülés talán lehetőséget ad majd arra, hogy az új évezredben ez a dinamikus ország válaszokat adjon az őt ért kritikákra. Első helyen szokták említeni az esőerdők problémáját. Örömmel számolhatok be arról, hogy számos konzerváló program megvalósulása van folyamatban, és egyre szélesebb körben népszerű az úgynevezett ökoturizmus. A spanyol királyi pár programjában egy néhány napos esőerdei kirándulás is szerepel. A másik égető kérdés a társadalmi problémák enyhítése. Az óriási társadalmi különbségek leküzdése nehéz feladat, de nem megoldhatatlan. A pozitív változások reményében Brazília bizakodón tekint az elkövetkező ötszáz esztendőre.

Németh Zsófia