Magyar Napló
Dénémeth István
(Budapest, 1952. okt. 13. - 2000. június 22.)
Évei számát tekintve fiatalon, 48. életévét be sem töltve, vékonyka, de értékes írói életművet hagyva maga után, betegségben töltött hosszú és megalázó évek nyomasztó terhétől megfáradva elhunyt Dénémeth István költő, prózaíró, műfordító.
Tizenhat évesen verseivel tűnt fel egy tehetségkutató pályázaton, melynek meghirdetését is versei provokálták ki a budapesti Faipari Szövetkezetek akkori kulturális előadójából, a csaknem harminc évvel későbbi országgyűlési képviselő Balla Gábor Tamásból. Mint kiderült, nem is hiába: a huszonkét beküldött írásműből a zsűri húszat talált értékelhetőnek, közülük hatot díjra érdemesnek - és mindezeket, különböző álneveken és különböző élethelyzeteket megjelenítve Dénémeth István, akkor még Németh István, másodikos faesztergályos tanuló írta.
Korai felfedezése ellenére jó tizennégy év kellett ahhoz, hogy első verseskötete, a Tájképek és Történetek 1982-ben megjelenjék. Ilyen idők jártak: az immár harmincéves poétára a kortárs magyar költészet barátai felfigyeltek, de kötetének kiadására az irodalmi hivatalok nehezen szánták rá magukat. Ekkorra már kikeveredett fiatalkora egyik zsákutcájából, nevezetesen, hogy erős humán érdeklődése ellenére szakmunkásként hagyta el az iskolapadot. A munka és az írásszenvedély kötöttségeit végül is leküzdve középfokú végzettséget szerzett, és írószövetségi ösztöndíjasként Csehszlovákiába utazott. A hazai beilleszkedés nehézségeit is kiküszöbölni látszott ottani gyors sikere: úgy tűnt műfordítóként mégiscsak írói egzisztenciára tesz szert. Házasságot kötött, kislánya született Prágában. Evvel mintha megoldódtak volna az itthoni lakásgondok is - hiszen még mindig egy hat négyzetméteres terézvárosi albérlet volt pesti otthona, amelyben kora gyermekkorától lakott különös szépségű, viharos sorsú fiatal édesanyjával, egyszerre elkényeztetett egyke, magára hagyott kulcsosgyerek és koraérett családfő.
Ám a husáki konszolidáció által drasztikusan megosztott csehszlovák irodalmi élet - amikor is az írók java külföldre, vagy belső illegalitásba vonult, a fiatal nemzedék pedig vagy az ajtók előtt várakozott vagy felcsapott labancnak - nem kedvezett terveinek: a XX. század tragikus sorsú, fiatalon elpusztított klasszikusait, a világháborús cseh költőnemzedék tagjainak életművét kezdte kutatni és magyarra fordítani.
Megbízás híján más megélhetés után kellett néznie: hazatérve Magyarországra könyvtárosként kezdett dolgozni, évtizedeken át ez biztosított valamelyes alkotói kibontakozást is számára.
1987-ben, második verseskötete, a Hölgyek és urak megjelenése idején már prózaíróként, sci-fi íróként is rendszeresen publikál, elsősorban a Galaktikában, s ez nemcsak egy új, szabadabb megnyilatkozási lehetőséget, de megélhetést is adott. 1988 azután jelentős írói sikert hozott. A Jeremy Taylor írói álnéven kiadott Bolygófalók című regény és a kötet más elbeszélései a jellegzetes Dénémeth-i látásmód foglalata: humor és kiábrándultság, az irodalmi allúziók rafináltsága és profán közérthetőség jellemzi. Olvasás közben is mintha hallanánk sajátos hanglejtését, bonyolultan, csúfondárosan mesél.
Ez az évtizedvég volt legsikeresebb korszaka: 1989-ben Kassák-ösztöndíjat, majd Galaktika-díjat kapott.
Sajnos, ezt követően már minden torzó maradt: így az általa alapított, néhány számot megélt sci-fi és képregény újságok, az új verseskötet, további prózaírások, a hosszú évek munkájával készült cseh irodalmi bibliográfia, a műfordítás-kéziratok terjedelmes sora, noha talán most már lett volna rájuk fogadókészség.
A kilencvenes évek közepétől utolérte a betegség: egyik kórházi kezelést követte a másik, a mindig sérülékeny idegrendszer is felmondani látszott a szolgálatot. Végül pedig bekövetkezett az előre kiszámítható, amire már nincs semmiféle gyógyír.
Pedig nem szétszóratásra, hanem egybegyűjtésre méltó, amit szorgos irodalmárként Dénémeth István maga után hagyott. Csak abban bízhatunk, hogy következik ránk egyszer egy méltányosabb utókor, és abban, hogy az Isten irgalmas: elfogadja életét olyannak, amilyen volt, minden értékével és esendőségével együtt nem veti el, kimossa belőle a tehetség és a jószándék aranyát és megbocsátja majd neki is, mint mindannyiunknak mindazt, ami életünkben megbocsátásra szorul.
M. K.
