KOLUMBÁN MIKLÓS

Emlékek


1956

Elbújtam a katonák elől. Fegyverük volt,
Nekem csak eszem. Miután mindenkit átengedtek a
hídon,
én is odaszégyenkeztem.
Pénzt akartam adni nekik, de csak mosolyogtak:
"Na, menjél! Vigyázz magadra!"
A lejtőn fától fáig szaladtunk, ugráltunk, gurultunk,
mint a földönfutó mókusok.
A cipőm is menekült tőlem.
Leértünk. Sárba süppedt a lábam.
Hajnali fagyban lépdeltem tovább.
Zászló állt ki a földből. Valaki gyufát gyújtott.
Ausztria! Sötétben zászlaja a miénkre hasonlított:
sötét, világos, sötét.
Megcsókoltam, szabadságot ígért.



1958

Elena angolul tanított. Belém szeretett,
Mert "megküzdöttem a szovjet hordákkal."
Mondtam neki, hogy ez nem igaz, de csak mosolygott.
Ő jobban tudta.
Új nyelvet, szerelmet adott:
az erdőben megcsókolta a lábamat.
Teste titkait megosztotta velem.
Amikor nevetett, a könnyei potyogtak.
Amikor sírt, haragtól torzult el a szája.
Sokszor összevesztünk, mert a szenvedély diktátor
hívatlan kezekben.
Egyszer, amikor épp nem szóltunk egymáshoz,
az ablakból láttam, hogy andalog a házak között.
Lehajolt, virágokat simogatott a fűben.
Éreztem, hogy életem végéig
virág lennék, fű lennék!



Szigetlakó

New Jerseyből

Amikor itthon vagyok, másutt vagyok.
Egy szigeten, ahol születtem,
ahol elárulták nekem, hogy hazudni jó,
sőt tanácsos is.
Egy szigeten, ahol sokat szenvedett az apám,
aki nem tudott hallgatni, úszni.
Félni kellett ezen a szigeten a homoktól,
a rákoktól, a rákosoktól,
a felekezeten kívüliektől.
A félénk hívőktől, nehogy beköpjenek minket.
Még a vízbe köpni sem volt szabad!
Az ember fázósan nézett a zászlóra,
melybe új címert rajzoltak a hatalmasok.
Gyakran vertek minket ezen a szigeten bottal,
mennykővel!
Itt csak futballozni lehetett, érmeket nyerni.
És mindent lenyelni.
Ebből a bekerített földből menekültem el télen, a
sötétben -
csak anyám kísért a hajóig.
Most másutt létezem,
másképpen szeretek, beszélek. évelődöm.
De álmomban még mindig ezen a szigeten élek,
ahol mindig nappal van és nyár.




Amerikában vannak még magyarok

Amerikában vannak még magyarok.
Ezt úgy vesszük észre, hogy találkozunk velük
az újságokban, a tereken: Mr. Kosa, Pataki,
Pastor, Sabo, Konya.
Csak a születéssel, emlékezéssel van baj:
Legtöbbjük itt született, ide kötik emlékei.
Itt tanulta meg, hogy vezetni jó, vásárolni még jobb.
Csak pár szóra emlékszik, amit a nagymama ajándékozott neki
vagy éppen a nagybácsi , mint valami libbenő ereklyét.
"Madártej, repülni, jó reggelt, debreceni."
Magyarország csak beszédtéma, nem élő agyag,
amit gyúrni lehet mindegyik látogatásnál.
Néha nyolcvan magyar összehajol egy tanyán,
egy tónál,
ízes halászlé, gulyás, könnyező kolbász fölött.
Lehet énekelni, verselni, viccekbe fulladni.
Inhalálni az ideiglenes szépséget!
Azért lélegzik még a lélek,
de kicsit halvány kívülről.
Rejtekhelye egy-két anyától, apától öröklött emlék,
melyet még nem perzselt meg
az amerikai nap.