BÁGYONI SZABÓ ISTVÁN

Versdarabok egy konténerből
avagy: sorok egy futam elé

Ha csak leütnek, mint a labdát,
köszönd meg útonállóidnak.
Ha csak leütnek, s abbahagyják:
minden vesztes nap idnap...
És vonulhatnak cintányérral
a "kabátosok" hahotázva
méz pörög csak, nem kerget méhraj
egyik nyárból a másik nyárba ...

Nincs akkor senki, tán te se',
ki eltűnsz a sorok mögött,
mint képzelt csata győztese. -
Csupán egy van, ki hőbörgött
és tüntetett önmaga ellen,
de kitől azt is elvitatták,
mert más az érdem s más a jellem,
a telenség és a talanság...
És másként könyvelik az akták
a "vereséges győzedelmet".
Másként, ki helyt maradt, s ki elment
választani hű fejedelmet.

Vagy őt cipelni tenmagadban.

"Persze,
vitt mást is, mit a vám eresztett.
Jövője van, kinek van mersze"-
vésik húsodba a keresztet...
Nyerő vagy, aki tétet vesztett.

Oldaladból kiáll a sínpár.
Nincs kötőfék, lóhóhér sincs már.
Kötelet fonnak. Hát ki játszik?
Ablakodon minden belátszik.
Fél-vámos jön és betekint
álmod üvegén,
fele kint -
hulló mannára, vár zsíroskenyérre,
ágyad, párnád is jól kinézte.
Ingén vérfoltok húnynak, égnek.
Jelzőlámpák a messzeségnek?
Karján tetovált vénleányok.
Szájában szép mondatfoszlányok.
Fogai - mintha írógéped
magányos hangzói lennének.
Ordít rád, ördög - más torok.
Remegsz, nem védnek mesterek,
se mássalhangzó-pásztorok...

Az égkosár lukas rostáján
áthull az ocsú - át a szem...
Fütyül a vonat, indul minden,
gyereked ül az Őrhegyen.

Álom-é ez, vagy végítélet?
Halnod kéne, vagy mégis élned?
*
Ki üt le, mint égről labdát?
S ki ösztökél, ha abbahagyják?

Óra ébreszt, vén riasztód.

Halálodat elhalasztod.