SNORRI HJARTARSON

A láng

Ide jöttem
ebbe az eldugott zugba
várni
óvni a piros lángot
kagylóvá formált kezeim közt

várni míg máglya lesz belőle
s hamuvá
éget.
Lombhullás
A lombhullás vörös
rúnákat ró a ködbe -
halk
szavak keresnek nyugalmat,
szorongás,
szeretet kutat
a Megfoghatatlan után
az örök és változatlan
nagy titok mélyén - ,
mint minden levél,
minden költemény.


Ereklyék

Versem csermely egy völgyecske alján
elhagyott tanya gazos romja mellett
zöld csészecserepek zománcát simogatja
kavicsai közt
s egy sápadt ezüstgyűrűt - egy lány kezéről -
ami a vízbe hullt egyszer tavasszal
sok-sok tavasszal ezelőtt.


Itt az ősz

Az éjjel megjött az ősz.
Bíbor ködként úszott a víz felett.
Csókjába beleborzongott a tenger.
Ahol partot ért
rozsdavörösbe lobbant a hegyoldal
s az út szélén
megőszült a fű
a zúzmarától.

---