KÓSA LÁSZLÓ

Izland ezer esztendeje

Néhány éve antikváriumban vásároltam meg az alighanem első magyar nyelvű útleírást Izlandról: Szeberényi Lajos Zsigmond A magas északon. Izland leírása az ifjúság és nép számára (1912). A literátus békéscsabai evangélikus lelkész, aki a XX. század első éveiben járt a szigeten, így kezdi könyvét: "Kicsiny, de művelt nép lakja a vulkánok és jéghegyek emez országát. Megőrizte nyelvét és szabadságát, mert minden izlandi szereti nemzetét, nyelvét és hazáját." Mindez ma is igaz.
      Kis nép, kis nyelv: viszonylagos fogalmak. Mi magyarok történelmi viszontagságaink miatt gyakran mondjuk magunkat kicsinek, pedig lélekszám és nyelvünk beszélői szerint a világrangsorban meglehetősen elöl állunk. A kicsinység érzésében talán egy igazán jó mozzanat akad, a kicsi fogékony a szolidaritásra és megtanul odafigyelni a még kisebbre. Tegyük ezt most az izlandiakkal!
      Érdeklődésünknek az ad időszerűséget, hogy az izlandiak is pontosan ezer évvel ezelőtt vették föl a kereszténységet. Honfoglalásuk mintegy két évtizeddel korábban kezdődött, mint a miénk, és éppúgy voltak politikai indítékai. Mi besenyő támadás miatt kényszerültünk elhagyni Etelközt, az izlandiak elődei a nemzetségfők hatalmának növekedése miatt hajóztak el eredeti hazájukból, a mai Nyugat-Norvégiából. A kereszténység fölvétele azonban nem kapcsolódott államalapításhoz. A szabad izlandi parasztok 930-tól minden nyáron összejöttek ugyanott, a Thingvallavatn tó melletti, ma nemzeti emlékhelyként tisztelt sziklák között, hogy megvitassák ügyeiket, lefolytassák pereiket és törvényeket alkossanak. A mai ország előzményét ekkortól eredeztetik. Nem egészen pontosan, hiszen nem modern értelemben vett államformáról van szó, de nem is alaptalanul, mert ez az ősi intézmény (Althing), amit némi túlzással földrészünk első demokratikus parlamentjeként emlegetnek és nagyon büszkék rá, szervezte meg az izlandi társadalmat és kultúrát.
      A kereszténységet már az ezredforduló előtt ismerték a szigeten, erőszakos eszközöktől egyáltalán nem tartózkodó térítők útján terjedt, éppen ezért került az 1000. évi gyűlés elé. Az addigra már vallásilag megosztott lakosság kölcsönösen fölkérte az éppen hivatalban lévő, nagy tiszteletnek örvendő törvénybírót, akit a szigetlakók - uralkodó híján - szellemi vezetőjüknek tekintettek, hogy ítéljen az új hitről. A többség szavazatával erősítette meg, hogy - a különben pogány - bíró a megkeresztelkedés mellett döntött, mert érzékelte a kereszténység távlatát, amit a nemzetségek közti viszálykodás lecsendesítésének kívánsága nyomatékosított.
      Magát a történetet egy saga őrizte meg az utókornak. A saga szót az egész művelt világ ismeri, eredetileg 'elbeszélés'-t, ma regényes családtörténetet jelent. A világismertségnek az ad különös jelentőséget, hogy a szó egy ma is csupán 270 ezer ember által beszélt nyelvből származik. Az izlandi a jelenleg élők közt a legkorábbi germán nyelv, az irodalom a legrégebbiek egyike Európában. Amikor a XIII. században az addig szóbeliségben élő sagákat lejegyezték, még legtöbb mai európai nyelvnek nem létezett írásbelisége, sőt a germán és a szláv nyelvek némelyike nem érte el az önállóság fokát. A lejegyzés ténye és a sagák századokon át tartó népszerűsége egyszersmind konzerválta a nyelvet, úgyhogy a hét-nyolcszáz éves szövegeket ma is jól megértik. Ez az állandóság emlékeztet a mi nyelvünk hasonló tulajdonságára.
      Jóllehet legalább ötvenszer többen beszélik, mint az izlandit, a magyar nyelv ma veszélyeztetettebb, mert a magyarul tudók száma demográfiai okokból és az asszimiláció miatt évek óta állandóan fogy. Használatát több, velünk szomszédos országban törvény vagy rendelet korlátozza. Az izlandiak évi születési arányszáma és átlagéletkora ma a legmagasabb Európában. Ragaszkodásuk az egyre többek által beszélt anyanyelvhez példaszerű. Szigorú törvény védi a szókincset, új fogalmaknak, új jelenségeknek azonnal hivatalos izlandi nevet adnak. Így lett például a televízió 'látványtovábbítás', ami persze izlandiul sokkal tömörebben, szebben hangzik, mindössze két dallamos szótagból áll: sjornvarp. Óvják sajátos névadási szokásukat is. Nemcsak nem adnak számukra idegenes hangzású keresztneveket, hanem a családi név öröklése is őrzi nagymúltú sajátosságát, a nemek jelölésével apa keresztnevéből képzik. Így ha a keresztnév nem öröklődik, előfordulhat, hogy nagyapa, apa, unoka más családnevet visel, kedvelt keresztnévből képzett családnév viszont ezerszám akad. A kívülállónak igen furcsa, az izlandiak azonban tartják a szokást, mert megkülönbözteti őket más népektől. Ne gondoljuk, hogy a szigorú nyelvvédelem elzárkózás a világtól! Angolul valamilyen fokon mindenki tud, de erősen megszűrik a közeli Amerika itt is hódítani akaró tömegkultúráját, amivel egyáltalán nincs ellentétben egyik történelmi büszkeségük, hogy éppen a kereszténység fölvétele körüli időben első európaiként izlandiak léptek az amerikai kontinensre, előbb Grönlandra, majd a mai Egyesült Államok földjére. Izlandon nem alakult ki sem nemesség, sem jobbágyság, ami pozitívan érződik a társadalom magas fokú demokratizmusában és az emberi kapcsolatokban. Például a patriarkális névadás ellenére sosem vált kérdéssé a nemek egyenjogúsága.
      Még egy meghatározó ponton került szinkronba a magyar és az izlandi történelem, különös módon szinte az elmúlt ezredév felezőjén. Majdnem ugyanazokban az években, mint nálunk, 1540-től kezdett terjedni a reformáció lutheri irányzata. Ez azonban nem igazán önként, hanem a dán király parancsára történt, és ellenállásba ütközött. Az izlandi katolicizmus korabeli állapotára különben jellemző, hogy az ellenállást vezető püspököt a megtorló katonaság két fiával együtt fejeztette le. Ők ma is az izlandi függetlenségi hagyomány hősei, pedig a lakosság hamarosan teljes egészében elfogadta a reformált hitet, és ma is az evangélikus egyházhoz tartozik. A reformációs párhuzam része, hogy hat évvel megelőzve az első teljes magyar fordítás megjelenését, egy másik püspök izlandira fordította le a Bibliát (1584).
      A sziget az 1200-as évek végén került norvég, majd dán fennhatóság alá, ami előbb erősödött, majd fokozatosan lazult, míg 1944-ben teljesen független országgá vált. Izland sosem viselt háborút, nem is volt hadserege. Számos politikai és társadalmi konfliktuslehetőség hiányzik, mely folytonosan mérgezi az európai szárazföld békességét. Nincsenek szomszédnépek, etnikumok, nincs zöldhatár, ami persze nem vezethet ahhoz a következtetéshez, hogy a világbéke záloga a szigetlét, de vitathatatlanul nyugalmi tényező. Gazdagság és szegénység létezik, ám nem a mi fogalmaink szerint, mert jólétben élnek és a vagyoni különbségek nem nagyok. Így volt jóval alacsonyabb szinten korábban is, amikor évszázadokon át sokat nélkülöztek. Az egy főre eső nemzeti jövedelem ma hatszorosa a miénknek. Megtanulták hasznosítani az olcsó geotermikus és a vízi energiát. Úgyannyira, hogy a vízi úton érkező ritkább színesfémeket kifizetődő itt kohósítani. Az iparból, mezőgazdaságból és halászatból adódó jövedelem mellett jelentős az idegenforgalmi bevétel. De nem nyomakodnak turista tömegek, mint földrészünk forgalmas pontjain, mert nagyon drága az élet, messze van a sziget s talán még nem ment el igazán vonzó híre. Mindenesetre utastájékoztatásban nincs hiány. Az érdeklődőt a legapróbb településen is világnyelveken megjelent, szép kiállítású, sokféle helyismertető várja. Nem régen gyakorolják, mégis nagyon jól csinálják, hogyan lehet és kell egy ország iránt fölkelteni az érdeklődést.
      Pedig nincsenek műemlékeik, sem várak, sem katedrálisok, a tőzegtéglából épült, néhány régebbi templomocska középkori formát őriz, ám a legidősebb sem sokkal több százévesnél. A települések képét az utóbbi ötven évben emelt épületek határozzák meg. Szembetűnő a tisztaság. Nem tolakodnak elénk óriásplakátok és falfirkák. Olykor aggódva emlegetik, hogy az ország lakossága aránytalanul koncentrálódott, mert legalább kétharmada a fővárosban és annak körzetében él. A nemrég általános állattartó tanyákat egyre többen hagyják el. Oka a fejlett urbanizáció vonzása és a természeti adottság, a sziget délnyugati része leginkább alkalmas a megtelepedésre. Az ésszerű takarékosság jelképei számomra a szabályozatlan folyók hídjai, melyek mindig egysávosak. A forgalom nem indokol szélesebbet és mindig a kisebb járműé az elsőbbség. Utóbb már nem lepett meg egy ugyancsak egysávos alagút, melyben kitérők biztosítják a közlekedést.
      Izlandon mindenkor a természet volt és maradt a legnagyobb hatalom. A csodálatos, vad szépségű tájon csend és nyugalom honol. Kevés helyen érezheti magát az ember oly közel a természethez mint itt. Július elején télvégi-koratavaszi virágok nyílnak, az európai alpesi növényzet rokonai. Megható a terméketlen talajon megkapaszkodó tenyérnyi nagyságú, lávaflóra látványa. Szemünknek különösen szokatlan a fák hiánya. A valahai erdőket még talán a sagai korban kiirtották építkezés és tüzelés céljából. A kedvezőtlen időjárási viszonyok, különösen az erős szél miatt nehezen nőnek a fák, leginkább házfalakhoz bújva egy-egy madárberkenye vagy fenyő. Az újabb erdősítési program eredményei inkább csak izlandi szemmel számottevők. Szántók nincsenek, ahol megél a növényzet, az leginkább legelő. A nagyszámú juh tavasztól őszig szabadon kóborol. Úton-útfélen kedves-buta tekintettel bámulják a gépkocsit, és csak utolsó pillanatban ugranak el előle. Őszi összeterelésük nagy gazdaünnep, a mulatságban ugyancsak sok étel és ital fogy. A másik gyakori háziállatot, a zömök, hidegvérű fajta lovat szintén félvadon tartják. Ma turistáknak nyergelik, a gépjármű előtt nélkülözhetetlen közlekedési eszköz volt. Izlandon nincs vasút. Hihetetlenül tiszta a levegő és a víz. Felejthetetlen látványt nyújtanak a tűzhányók, gleccserek, fjordok, vízesések, gejzírek (ez is világszerte ismert izlandi szó), a madársziklák, az egyfelől ijesztően sivár, másfelől bizarr alakzatokat formáló lávamezők. Itt még nem fejeződött be a teremtés, a vulkánok annyira mozgalmasan formálják ma is a szigetet. Én Izlandon véltem megérteni az ókori mitológiáknak a Világ végéről alkotott képzetét. Gondoljuk el, hogy egy római hajó véletlenül elsodródott a déli partra, ahol a tenger fövenye a vulkáni hamutól koromfekete. Nyáron nincs éjszaka, télen alig látni a napot. A gleccsermezőn hirtelen kitör egy tűzhányó a ráadásul akkor még lakatlan szigeten. Különben néhány késő római kori pénzdarabra rábukkantak a régészek.
      Millenniumának ünnepi évében tudatosan rajzoltam fénylő képet a szigetről, amely azonban sokkal több esős, havas, ködös napot lát, mint derűst. A nyári fehér éjszakákat hosszú heteken át rövid, sötét téli napok váltják föl. Izland neve "jégország"-ot jelent, nem északi Éden-kertet. A szerencsésnek nevezhető történelemnek éppúgy ára van, mint a mai jólétnek. A nagy távolság miatt sok kulturális érték sosem vagy csak jókora késéssel jutott el ide. Az iparcikkek és az élelem túlnyomó része import áru. Az északi és óceáni fekvés együtt jár a zord időjárással, mely ismétlődően annak is kemény megpróbáltatást jelent, aki gyermekkorától megszokhatta.
      Ezer éve egyszerre léptünk be a barbár Európából a keresztény Európába. Száz éve Magyarország modern civilizációval bíró, virágzó állam volt a földrész közepén, Izland pedig szegény és távoli sziget, ahol még lovaskocsiból is csak néhány akadt. Szeberényi idézett könyvében nagy szeretettel, de hihetetlenül mostoha körülmények között élőknek írta le az izlandiakat, akik akkor mintegy 70000-en lehettek. Ne soroljuk mentségünkre a XX. század ránk mért, jól ismert csapásait! Gondoljunk inkább arra, hogyan érte el mai jólétét az izlandi ember. Ragaszkodva ősi kultúrájához és nyelvéhez, hallatlan kitartással és leleménnyel dolgozott és dolgozik ma is. Megtanulta, hogyan fordítsa hasznára a kedvezőtlen körülményeket. A becsületes munka és a szorgalom nem kötődik földrajzi viszonyokhoz.