BENVENUTO LOBINA

Nuraxi dal

Ezekkel a megalázott, elrontott, összetört szavakkal,
kölcsönzött, hamis, elvadult szavakkal,
gyötört szavakkal.
Ezekkel a béklyóba vert szavakkal.

1.
Kezdetben volt az eszme.
Honnan jött az eszme, honnan jött,
veszélyes tengereken keresztül tapogatózva,
fényes tengereket megvakítva
szeles szárnyak, melyek összegyűlnek az ég közepén,
biztosak, leszállnak és letelepszenek?
Eszme, mint szeles szárnyak, vakmerő fecske,
nagyság indító jelei,
ellenséges istenségek visszautasítottak téged,
héjákkal együtt repülve, a felhőkben,
melyek elrejtették a napot;
nem kísértek el
a haragos próféták
szavai,
sem a bölcsek szavai, sem a tanácsok,
sem a vetőmagok, sem az eszközök.
De amikor a nyáj vagy a csorda összeverődött,
miért nem láttad el kihívásra gyökerekkel
az alapköveket, amelyek hasították volna a helyet egy másik hellyel
és az embert egy másik emberrel?
Miért nem ültetted el
a vörös rózsát, amely kinyílik a tűz ellen,
a rózsa, hang és zászló, amely
szüntelenül hívogat a hegyek csúcsairól,
és mindenki látja,
és mindenki érti,
és odafut, odafut?
Szó,
miért nem adtad át
a csiszolt kőnek, vésőre vágyakozva,
elhagyottan,
mint egy meddő nő napos ágyakon
vagy némán eltemetett a föld sötét méhébe,
néma
a könyörgéseimre?
Vagy talán szégyen volt
az utódainkra hagyni a befejezetlen szavakat,
melyek már az új levegőben, még messzi földek
odatapadt sarával, kezdtek el fakadni?
Szégyen volt-e
hagyni csak
a kenyér, a víz, a menhely szavait?
Költő, hiába
mártod bele körmeidet a tűztől leégett földbe,
királyi koszorúkat és rabszolgaláncokat keresve;
magaslati dalaidnak
hiába keresed ihletét:
nagyság és hódítás
hiányzó szavai,
földre kuporodj,
kárba veszett dal.

2.
Vulkáni eredetű kőből,
sötét hegyekből és zavaros vizekből,
torokban lévő sírásból és meg nem alvadó vérből álló csavargó,
testvéreket megyek keresni.
Testvérek,
meséljetek a vérről.
Az eleredt vérről a sohase látott kőkádakban,
melyek oly távoliak, hogy az emlékezet sem ér vissza oda;
a vérről, amely havas és homokos utakon át
az ereimbe jut, dübörög és elkábít.
És meséljetek a kezekről.
Erről a karmos kezemről,
nagy vasujjak, inak mint bikacsökök,
kezek és szemek, melyek a szikla szívében észreveszik
a legmegfelelőbb követ, elszakítják,
kidolgozzák - éles kezek -, és megszelídítetten helyezik
a többi kő köré.

Stefano De Bartolo fordítása

Emlék

Hajdani szerenádok
emléke
jött el ma éjjel újra
zárt ablakod alá.
Merre,
mondd, merre vagy?
Egy éjen át
kutatva járt utánad,
elhalón,
a zene és az ének,
keresett forrásnál, folyónál,
szőlőskertekben, úton,
hol más körmenet vonul el:
hiába.
Virrad, más se hallik,
mint temetőkapuban,
szilfaágak közt a szél susogása.
Mégis,
a hang mintha csak régi szerenádok
zenéje, énekszava volna:
végre rádtalált a nagy keresésben.

Szénási Ferenc fordítása