SERGIO ATZENI

Bakunyin fia

Az ötvenes évek közepén, miután a kilenc hónapig tartó szárazság kietlen sivataggá változtatta a mezőket, Sarrabusban árvíz pusztított. Ilyen a természet ezen a vidéken: vad, fékezhetetlen, szélsőségesen szeszélyes, mintha csak próbára akarná tenni az itt lakók türelmét. Tíz napig szakadatlanul zuhogott az eső és a jégeső, s mindez szeptemberben. A patakok kiléptek a medrükből, a víz elárasztotta a falvakat, elmosta a házak vályogfalát; és akkor jött még a viharos szél, mely gyökerestől tépte ki a gyümölcsfákat, tölgyeket, majd dühödten a háztetőkhöz csapta őket. Sokan meghaltak, legtöbben az öregek és a gyerekek közül. Egész Itáliát megrendítették a történtek, az emberek azon versengtek egymással, ki az együttérzőbb. Mindenki küldött valamit az árvízkárosultaknak. Olyan szervezetek létrehozására volt szükség, melyek az adományok összegyűjtését és szétosztását intézik. Az egyik ilyen szervezet vezetője Tullio Saba volt. Miután megérkeztek az első szállítmányok Tullio lefoglalt a kikötőhőz közel egy raktárat, és ide kezdte összegyűjteni mindazt, ami nem volt azonnal hasznosítható: molyrágta trikókat, szúrós gyapjúpulóvereket, törött komódokat, fasiszta milicista-ingeket, hiányos billentyűzetű vagy szalag nélküli írógépeket, kopott szőrű rókagallérokat, naftalintól bűzlő fasiszta katonazubbonyokat, kupak nélküli üres üvegeket, távollátóknak kínált újfajta Zeiss lencsék dobozait, az évszázados használattól megfeketedett gesztenyesütő serpenyőket, ébresztőórákat -melyeknek többe kerülne a javíttatása, mintha vennénk egy újat -, de volt még itt egy vagonnyi, Balillához gyártott, megrozsdásodott kipufogódob, vagy a fasiszta milícia tíz ládányi fez sapkája, és még mennyi minden, az álszent jótékonykodás bizonyítékaként. Az adományozók mindent kiürítettek, a kantinoktól a garázsokig, így hamarosan szűkösnek is bizonyult az első raktár, ezért Tullio lefoglalt még egy másikat.
      A vész elmúltával a raktár tulajdonosai kezdték visszakövetelni a helyiségeket. Tullio viszont nem tudta, mit csináljon mindazzal, amit felhalmozott, és igen nekikeseredett. Már azt fontolgatta, hogy a kikötőnél a tengerbe hajítja a sok lim-lomot, arra azonban nem volt pénze, hogy rakodómunkásokat fogadjon föl, egyedül pedig sosem ért volna a végére. Mígnem, pontosan egy évvel az árvíz után, megjelent egy vevő, egy nápolyi férfi. Őt csak a gyapjú és az ócskavas érdekelte, de megszánta a rimánkodó Tulliót, és végül mindent elvitt a gyapjúholmiért kínált áron. Három éjszaka leforgása alatt egy csapat cimborája hihetetlen módon telezsúfolt egy teherhajót, amelynek - emlékszem - ez volt a neve: Tiziana ma éjjel Mergellinában. A nápolyi vevő távoztával Tullio Saba zsebe szép kis summával lett nehezebb. Néhány napig egyre csak azon vívódott magában, hogy menjen-e Sarrabusba és ott ajándékozzon-e minden családfőnek száz lírát - akkoriban száz líra anynyit tett, mint ma húsz- vagy harmincezer líra -, vagy tartsa meg magának a pénzt.
      Időközben egy másik problémája is adódott: teherbe ejtette egyik ismerősét, és nem állt szándékában feleségül venni, de arra sem akarta rábírni, hogy menjen el valamelyik bábához abortuszra, mert attól félt, hogy arra nem csak a gyerek, de az anya élete is rámehet.
      Így aztán elszánta magát a lopásra, és hajóra szállt. Úgy tudom, Peruba ment. Legalábbis ezt beszélik. Ide soha többé nem tért vissza.
      Neked azt mondták, hogy Cagliariban halt meg? Egy Su Brugu házban? Mesebeszéd!
      És ki mondta ezt neked? Egy nő? No, a nők... Ők inkább halottnak képzelik, csak ne kelljen elfogadniuk a gondolatot, hogy esetleg valami becstelenséget, hitványságot művelt.
      Volt benne valami, ami úgy vonzotta a nőket, mint méz a legyeket. Nem tudom, mi lehetett az. Egyébként én sosem igyekeztem megérteni a nőket, nem véletlen hát, hogy előrehaladott korom ellenére is fiatalos vagyok. Azt állítják, hogy a kapzsiságom miatt élek így. Mesebeszéd! Azért van így, mert nem született még olyan nő, aki engem felszarvazhatna.
      Hogy mi lett az elhagyott fiúval? És a nőismerőssel? Ő férjhez ment egy jóravaló emberhez. Szép asszony volt. A kisgyermek egészségesnek született, és szépen növekedett, erősödött. Apjától örökölte az alkatát, az arcvonásait; különösen a szeme volt olyan, mint az apjáé, és a jelleme.
      Te vagy az.
      Miért sápadtál így el?
      Még senki sem mondta meg neked?