SZIGETHY GÁBOR

Tündér szűz leány - tündér szép leány

Férfiembert két módon tud szerelmes asszony megbabonázni.
      Gergei Albert széphistóriájában a tündér szűz leány a magas fallal övezett kert közepén aranyalmát termő fát ültet, s reméli: egy éjjel majd az aranyalmákat vigyázó, álomba zuhanó őrök helyett a rá vágyakozva-kíváncsian várakozó Árgirussal találkozik. Azon az éjszakán is, amikor Árgirus őrködik a kertben, hattyú képében érkezik, de tündér - változó, csalékony, bűvös lény a régi ma-gyar nyelvben -, s elbűvölő leánnyá átalakulva kéretlenül megvallja Árgirus iránt érzett, testét-lelkét fogva tartó szerelmét. A leány gyönyörű: Árgirust mint mágnes vonzza magához a tündér szűz leány. Az aranyalmafát termő fa tövében hirtelen lobban lángra szerelmük, s néhány szerelmes szó után hamar omlanak egymás ölelő karjába.
      Gyönyörű csókokat ajakok nem unnak,
      Ölelgetésekkel karjok nem fáradnak,
      Nagy gyönyörűségben mind az ketten vannak...
      Boldog körtánc a szerelem előszobájában; de Árgirus férfi, szeretné boldogan belakni a szerelem egész palotáját.
      Végre szép Árgirus az leánynak szóla,
      Venus játékára hajlani kívánna...
      A tündér szűz leány okos szóval próbálja a királyfi felszított vágyát csitítani - Mert ha azt meglátják, mondanak ránk szitkokat -, de szerelmes szívében hamar megtörik az ellenállás, hisz Árgirus látásáért ültette az almafát, Árgirusért repült hattyú képében Tündérhonból Árgirus apja, Akleton király földi birodalmába, s mert szereti, óhajtja, a magáénak akarja tudni Árgirus királyfit, tiltakozó akarata páraként foszlik el, s boldogan hajlik Vénusz minden játékára...
      Édes szép virágom,
      Serkengető, híves, nedves szép harmatom,
      Én tetőled magam de hogy tagadhatom?
      Vérem kiontását tőled én nem szánom.
      Szava nincs többé Árgirus akarata ellen, együtt mozdul testük, lelkük, eggyé forrnak a szerelmesek, s Venusnak szerelmes szép játéka után egymást ölelve, boldogan zuhan álomba a földi királyfi s az odaátról érkezett tündérleány.
      Mosolygó álmukat földi ármány szabja rövidre: egy jutalomra ácsingózó öregasszony levágja a tündérlány aranyló hajfonatát, így visz Akleton királynak hírt Árgirusról - s a meglopott, leleplezett szerelmeseknek válniuk kell. De a tündérleány, bár tudja, hogy országába földi ember nem jut el, Árgirust mégis útbaigazítja.
      Az fekete várost tudakozd északra,
      Az változó helynél ott megtalálsz...
      És Árgirus tétovázás nélkül elindul, odahagyva zokogó édesanyját, fia elvesztésén kétségbeesetten dühöngő édesapját, s vissza nem nézve indul a tündérleány után. Tudja, mit keres, mert tudja, mit veszített el, amikor emberi gonoszság elszakította tündérhoni szerelmesétől.
      Megismerte a tökéletes boldogságot, nem akarja s nem hajlandó örökre elveszíteni.
      Reneszánsz ember: nem fél a távolságtól, nem fél az ismeretlentől, mert átélt, megismert, testével-lelkével élvezett boldogságát akarja visszaszerezni. Nem álmok, csalfa képzetek, ködlő délibábok vonzzák, űzik a tündér szűz leány után, hanem a biztos tudás: ott az aranyalmát termő fa lombsátora alatt két test, két lélek forrt össze örök boldogságban. S Árgirus boldog ember s valóban ember akkor lesz, ha újra és úgy ölelheti kedvesét magához, mint egyetlen, hamar elmúlt, szerelmes nászi éjszakájukon.
      Megélt boldogságukról, az álom-éjszakáról, tündérleány szerelmes vérehullásáról a világ mit sem tud. Gergei Albert is a tündér szűz leány történetét meséli tovább. De mi tudjuk, mi történt a lombsátor alatt!
      Vörösmarty Mihály színdarabjában egy kaján és gonosz boszorkánytól tudja meg Csongor úrfi a titkot: tündér szép lány ültette az aranyalmát termő fát, s Hordja vissza, mint sajátját, / Az arany gyümölcsöt is. Csongor álmaiban Hattyu szálla távol égből, s most úgy érzi: a mindenhol keresett, sehol nem talált, csak álmaiban létező boldogság titkát rejti e tündérlány ültette fa.
      A lombsátor alatt várja Csongor a tündérlány érkezését.
      Tünde éjfélkor - talán, mert színdarabot ír Vörösmarty Mihály, hattyúból már a színfalak mögött átalakul földi szépséggé - parasztasszonyból tündérré lett társalkodónőjével, Ilmával lép a színre, s amikor a tenyeres-talpas tündérasszonytól megtudja, hogy az imádott-áhított Csongor a fa tövében alszik, boldogan tűnik el a lombok között. Ilma egyedül marad, s azon töpreng: amíg asszonya boldogan enyelg kedvesével, mit csináljon ő itt egyedül? Azután: A kert belsejébe vonul. Pontosan úgy, ahogy egy romantikus színdarabban a már feleslegessé lett szereplőnek illik eltűnni a színről. Így előbújhat rejtekéből Mirigy, s levágja a szuny-nyadó Tünde hajfonatát. A meglopott tündérlány - még nem is hajnalodik - örökre búcsúzni kény-szerül pillanatra boldoggá tett szerelmesétől. Tudja: soha többé nem látja, nem láthatja Csongort. Tündérország messze van.
      A madárnak tolla van,
      S nem repülhet annyira:
      A folyamnak árja van,
      S nem foly árja oly tova.
      Ilma - megsajnálja Csongort?, megdobban egy pillanatra hajdan volt földi szíve?, Tünde súg neki? - rébuszokban, de tanácsot ad Csongornak, merre induljon, ha Tündérhonba akar utánuk jönni.
      "Sík mezőben hármas út
      Jobbra, balra szertefut,
      A középső célra jut."
      Csongor most - az első felvonás vége felé - még nem töpreng e rejtély megfejtésén. Szívét, eszét vágyai vezérlik, megpillantott-elveszített szerelme után indul.
      ... szívemben
      Végtelen vadon nyílik,
      S benne bujdosik szerelmem
      Boldogsága romjain...
      Romantikus-biedermeier színdarabokban nem illett színésznő hölgyeknek és színész uraknak nyílt színen csókolózni, s bár nagyon kacér színésznők olykor színpadon hagyták kivillanni kacérkás bokájukat, térdüket a sokfodros szoknya alól, s a színfalak mögött történhetett és megtörtént sok minden, de színésznő színpadon Gergei Albert verssorát - Vérem kiontását tőled én nem szánom - elmondani-eljátszani biztos nem volt hajlandó. Vörösmarty Mihály színdarabjában a tündér szűz leány tündér szép leányzó - és az is marad.
      Vörösmarty Mihály biztos olvasta Gergei Albert széphistóriáját. S számtalan okot, ma-gyarázatot találhatunk arra: miért döntött úgy a Csongor és Tündét írva, hogy jobb, ha Tünde és Csongor első szerelmes találkozását az aranyalmafa lombsátora rejti el szemünk elől. Biedermeier színdarab: nem csak Tünde szüzességéről nem esik szó soha, de valójában semmit nem tudunk meg arról, mi történt a két szerelmes között. Mit mondtak, amikor először megpillantották egymást? Mit csináltak, mielőtt elaludtak? S ha nem csináltak semmit, miért aludtak el? Csak azért nem látjuk őket, mert a korban nem volt szokás színpadon megmutatni egymásba gabalyodott, oldódó ruhájú szerelmeseket? Túlzottan szemérmes az ifjú költő aligha volt, mert Mirigy nagyon buja szavakkal festi le Csongornak a kert közepén álló almafát, amelyen Mint a szűz emlői bimbók, / Oly kis almák duzzadoznak.
      Ez a képzeletet birizgáló hasonlat az almafáról vagy Tündéről jutott, juthatott eszébe Mirigynek - és Vörösmartynak?
      És csak Vörösmarty-Csongor tartózkodik mindig minden testiség említésétől, ha - írás közben - Etelka-Tündéről ábrándozik?
      Gergei Albert - mindegy milyen forrásokból merített, amikor széphistóriáját írta-fordította - elmesél egy történetet: bátor férfi és elbűvölő nő megismeri a testi-lelki boldogságot, és nem akarnak többé lemondani a megismert testi-lelki gyönyörűségről.
      Vörösmarty Mihály - régi széphistóriát, vásári komédiát, ponyván árult tündértörténeteket, gyerekkorában hallott meséket és viharként gomolygó álmait egybeszőve - halhatatlan nőről s halandó férfiról ír színdarabot, de nem árulja el főhőséről: mit ismer a szerelem testi-lelki örömeiből.
      Árgirus elindul egy lány után.
      Csongor bolyong az álmaiban.
      Árgirus nem akarja elveszíteni megismert-megélt boldogságát.
      Csongor szeretne eljutni álmodott boldogsága birodalmába.
      Árgirus tud valamit az életről, az örömről, a boldogságról - és ragaszkodik az élethez, az örömhöz, a boldogsághoz.
      Csongor álmodik valamit az életről, az örömről, a boldogságról - és szeretné megismerni az életet, az örömöt, a boldogságot.
      Árgirus reneszánsz férfi: gyönyörűen él, szeret, szeretkezik.
      Csongor romantikus hős: gyönyörűen gyönyörűeket álmodik szerelemről, szerelmeskedésről.
      Férfiembert két módon tud szerelmes asz-szony megbabonázni.
      Árgirus elindul a tündér szűz leány után.
      Csongor tündér szép leánnyal bolyong az álmaiban.