A társadalomtörténet színes fejezete
Kósa László: Fürdőélet a monarchiában
Holnap Kiadó, Budapest, 1999

A jeles tudós könyvének kézbevétele őszinte örömmel töltheti el olvasóját. Igazi, frissítő olvasmány, de egy pillanatig sem enged a szakszerűség, mondhatni tudományosság követelményeiből. Egy műben ötvözni az élvezetes olvasmányt és a hitelességet csak igazi mesterségbeli tudással lehetséges.
      Kósa László összesen háromszázhuszonöt hivatkozással jelzi, hogy a korabeli társadalmi élet napos oldaláról írva sem engedett az igényességből. Korabeli kiadványokat, fürdőkalauzokat, újságokat, feldolgozásokat, az egyes fürdők történetéről szóló munkákat éppúgy felhasznált, mint napjainkban megjelenő, friss kiadványokat. Figyelme a helyi kiadványokra éppúgy kiterjedt, mint a tudományos periodikák szakmai közleményeire.
      Bár a kötet címében a Monarchia fürdőéletének feldolgozását ígéri, egészséges hungarocentrizmus sugárzik kötetéből. Ennek érvényesítése céljából nem kellett hamis szemüveget feltennie, hiszen az osztrák-magyar államalakulat, mint történetének legtöbb kérdésében, a fürdőügy tekintetében is szerves egységet alkotott. Az ország- és tartományhatárok átjárhatók voltak, s így lehetővé vált az emberek szabad áramlása a különböző régiók fürdőhelyei között. A Monarchia békés évtizedeiben lehetővé vált, mint Kósa László bizonyítja, a középosztály bekapcsolódása a fürdőturizmusba. Helyi vonatkozásban már a társadalom alsó rétege, például a parasztság is használni kezdte a fürdőket.
      A Monarchiában a természeti feltételeknek köszönhetően fürdőhálózat alakult ki. Nemcsak földrajzilag volt változatos a fürdők elhelyezkedése, hanem a történelmi hagyomány és a kialakult színvonal, igényesség tekintetében is strukturált fürdővilág jött létre. A szerző egyértelműen az embert, a történelem során végre tömegesen kikapcsolódni, pihenni és szórakozni vágyó állampolgárt vizsgálja munkájában. Kitér a különböző fürdőhelyek egészségügyi értékének elemzésére is, de nem fürdőkalauzt, nem a korabeli intézmények regiszterét adja, hanem a Monarchia társadalmában végbement jelentős társadalmi előrelépésre fordítja tekintetét.
      A XVIII. század végén és a XX. század elején, a nálunk reformkornak nevezett időszakban a fürdőket jórészt a vagyonos nemesség és a hivatalnoki elit népesítette be. Egy-egy ilyen família megengedhette magának, hogy hosszú hónapokat, netán az egész fürdőszezont az illető fürdőhelyen töltse. 1867 után olyan már olyanok is bekapcsolódtak a pihenés új lehetőségeibe, akik csak pár hétre vagy néhány napra tudták igénybe venni a fürdőket. A társadalom érezhető gazdagodása és szemléletváltása mellett hozzájárult ehhez a közlekedés ugrásszerű fejlődése. Ismeretes, hogy a XIX. század második felében jött létre Monarchia szerte az a vasúthálózat, amely lehetővé tette a korábban szinte megközelíthetetlen fürdőhelyek elérését. A déli vasút felépülése lehetővé tette az eldugott erdélyi fürdők felkeresése mellett a tengerpart meglátogatását is.
      Ebben a korban még nem válik el egymástól a szabadtéri, tengeri és tavi fürdőzés, a meleg vizű, jótékony hatású ásványi anyagokat is tartalmazó források mellett fölépült fürdőházakban folyó kúráktól. A tömegesedés azonban szakosodással járt együtt, s a korszak vége felé már előre látható volt, hogy a tengerpart és a Balaton egyre inkább a szórakozás, a kikapcsolódás, mintsem a gyógyulás terepe lesz.
      A fürdőkultúra elterjedése a társadalmi kiegyenlítődés következménye, hiszen források mindig is bugyogtak, s a tenger és a tavak is megvoltak korábban, mégsem zajlott vonzásukban élénk fürdőélet. Ennek megjelenéséhez és elterjedéséhez az emberek természetszemléletének is meg kellett változnia. A szemléletváltás a Monarchiában később következett be, mint a nyugat-európai vagy a földközi-tengeri országokban, de a XIX. századra uralkodóvá vált. Kósa László kifejti, hogy a fürdőkultúra kiteljesedése egybeesett a felvilágosodás természettiszteletének elterjedésével. Korábban, a reneszánsz idején is lezajlott már hasonló áttörés, de a társadalmak akkori fejlettségi szintje még csak a legszűkebb elit számára tette hozzáférhetővé az utazást. Fontos komponense volt a fürdőélet elterjedésének az orvostudomány, a természettudományok fejlődése. A gyógyítás lehetőségeinek kiszélesedése megteremtette az eszközöket is a kúrák elvégzéséhez. Most már nemcsak egyszerű "népi", empirikus tapasztalatok bizonyították a vizek gyógyító hatását, hanem tudományos vizsgálódások értékelték a különböző fürdők befolyását az egészségre. Megjelent a fürdőorvosi réteg.
      A szerző nem feledkezik el a fürdők létrehozásához, kiépítéséhez elengedhetetlenül szükséges gazdasági tevékenység, egyesületalapítás, bérbeadás elemzéséről sem. Persze a vállalkozói attitűdön túl egy-egy lelkes fürdőbarát áldozatos tevékenysége is szükséges volt a fürdők megteremtéséhez és népszerűsítéséhez. Igen, már a reklám, a hírverés is feltűnik a korszakban, amely nélkül a modernizálódó társadalom nem lehet meg. Prospektusok, ismertetők, fürdőhelyi újságok jelennek meg sorra. A régi, patinás, nagyhírű Marienbad, Karlsbad és Abbázia éppúgy megkívánta a hírverést, mint a periferikus vagy éppen fölfedezett, mondjuk Csízfürdő vagy Jegenyefürdő. Az utóbbi, kalotaszegi fürdőt 14 fokos vize bizony nem tette világhírűvé, de lokális szerepe mégis lehetett, mint ahogyan a kolozsvári Művelődés egyik legutóbbi cikkében olvashatjuk. (Buzás Pál: Jegenyefürdő fénykora / 1998. október, 29-31. oldal)
      A reklám kérdései után a fürdők látogatottságát veszi sorra a szerző. Magyarok népesítették be a csehországi, ausztriai fürdőket, miközben egyre több osztrák és cseh jött például Budapestre, élvezni a nagyvárosi fürdőzést. Eközben a határ menti fürdők külföldiektől voltak hangosak. Borszék és Előpatak a romániai bojárok kedvenc fürdője volt Erdélyben. Bártfafürdőn gyakori volt az oroszországi vendég.
      A könyv egyik olvasmányos fejezete azt is bemutatja, hogyan "feredőzött" Mikszáth Kálmán családjával. Felesége emlékiratából tudhatjuk, hogy színes és szuverén személyisége csak nehezen volt meghajlítható a fürdőorvosok által. Bizony inkább pöfékelt, evett az előírt kúrák helyett. Nagy társaság vette mindig körül miközben anekdotázott, de ő maga is számtalan témát talált fürdőbarátai elbeszélése nyomán.
      Ahol fürdőélet van, ott elkerülhetetlenné válik annak szabályozása, rendbetétele is. Kialakul az idény természete, kikristályosodik a közlekedés rendje, figyelni kell a közbiztonságra, mert ahol pénzüket költő tömegek gyűlnek össze, ott megjelenik a bűnözés is. Sajátos színfoltja a fürdőhelyeknek a szerelmi élet kiteljesedése, a könnyű flörtöktől egészen a hivatásos prostitúció feltűnéséig.
      Nem kerülte el Kósa László figyelmét a sajátos fürdőépítészet megjelenése sem. A fürdőépületek, szállodák, sétaterek, parkok kialakítása mellett sor került a vallási igények kielégítésére is. Mivel a soknemzetiségű birodalom minden nációja ott nyüzsgött a medencék körül, mindenkinek fel kellett építeni a templomát. A Monarchia évtizedeiben még nem ment végbe a fürdőkultúra napjainkban tapasztalható differenciálódása, ezért a szerző foglalkozik a tengerpart és a Balaton fejlődésével. Az Adrián versengés volt az osztrák és a kiépítetlenebb magyar oldal között. A hazai erők Cirkvenicát támogatták Abbáziával szemben. A Balatonon nem volt ilyen jellegű szembenállás, ám közismert, hogy Füred, amely fénykorát a reformkorban élte, még mindig inkább a dzsentri és az arisztokrata üdülőhelye, míg a roppant dinamikusan fejlődő Siófok (Déli vasút!) az újonnan meggazdagodott pesti polgárság és középosztály nyaralóhelye. Nyomokban mutatkozik már - a déli part nagykiterjedésű, fövenyes partjainak köszönhetően - a tömegturizmust jelentő strandkultúra kialakulása, ami aztán a két világháború között végleg leválasztotta a gyógyturizmusról a tavi fürdőzést. Legalábbis a Balaton vonatkozásában. Az ekkor még kiépítetlen Szováta és Hévíz majd példát nyújt arra, hogy a két fürdőzési forma nem feltétlenül áll szemben egymással.
      Lebilincselő része a könyvnek a híres fürdővendégekről szóló fejezet, amelyből megismerhetjük a Habsburg-család nyaralási szokásait éppúgy, mint a híres írókét és művészekét. Az ő jelenlétük azért is fontos volt, mert jelenlétükkel kvalifikálták a fürdőket, az írók pedig irodalmi munkásságuk révén is népszerűsítették azokat.
      A mű legtudományosabb, de korántsem unalmas részlete a fürdők látogatóinak társadalmi összetételével foglalkozik. Adatokat közöl a híres tátrai fürdőhelyekről, a bánsági Buziásról, az erdélyi Erdélypatakról, Herkulesfürdőről és Balatonfüredről. Mivel az összehasonlító adatok sajnálatos módon húszéves szórást mutatnak, mély következtetésre nem alkalmasak, az mégis kiolvasható belőlük, hogy a századforduló után megváltozott a látogatói kör összetétele. A földbirtokosok nyomába léptek látogatókként az értelmiségiek és főleg a kereskedők, sőt komoly statisztikai tételként az iparosok. Ez a széleskörű társadalmi érdeklődés tette igazán jövedelmezővé a fürdőhelyi vállalkozásokat.
      Kósa László egy friss kiadású, adatokban gazdag és olvasmányos emlékirat, a Pöstyént felvirágoztató Winter Lajos vállalkozó írásának segítségével mutat rá arra, hogy egy-egy jószemű, áldozatot is vállaló elszánt vállalkozó, bérlő mennyit tudott tenni egy fürdőhelyért. (Winter Lajos: A mankótörő /Méry Ratio-Somorja, 1997.) Az emlékirat egészen a szocialista időkig terjedő vonulatából a monarchiabeli fürdőélet utóéletére is következtethetünk. Winter Lajos maximálisan lojális viselkedéssel sem tudott kitérni Pöstyénben ne legyen sikeres az új cseh, szlovák urak, majd a kommunista korszak kisajátító mohósága elől. A nagy túlélő, az egykori bérlő saját személyes sorsán keresztül tapasztalhatta meg a Monarchia évtizedei után következő hatalomváltások kegyetlenségét és önzését. Hasonló folyamatok mentek végbe a szudétanémet területen található legismertebb csehországi fürdőhelyeken és Erdélyben is. Lassan egy századdal elhagyva a monarchia idejét, a társadalmi élet és benne a fürdőkultúra hatalmas fejlődését konstatálhatjuk. A mai trianoni Magyarország fürdő-ötszöge: Bük, Hévíz, Zalakaros, Harkány, Hajdúszoboszló és más, leginkább olajat és gázt kereső próbafúrások nyomán feltört vizei már egészen más társadalmi funkciót töltenek be.
      Kósa László könyve egy szaktudós eredményes kirándulása az esszé, a nívós ismeretterjesztés területén. A régmúlt értékeinek kissé nosztalgikus felidézésével mai értékeink megbecsülésre nevel. A szerző tárgyismerete lenyűgöző, forráshasználata korrekt és monografikus. A korabeli levelezőlapokról és kiadványokról reprodukált képek túlnyomó többsége élvezhető. A 48. oldalon milleneumnak írják ugyan az ezredévet, de ez a kis tüske sem tudta a könyv értékei feletti elégedettségünket megzavarni.