Magyar Napló

RÓZSA ENDRE

Elsüllyedt csatatér

sosem halunk meg ezen a csatatéren
mert nem csatatér ez s mi nem harcolunk
csak kínjában megrepedt föld ez itt dehogyis lövészárkok
mesebeszéd hogy ágyú tátog csak kitárt szánkat
szövi be a pók

sosem halunk meg ezen a csatatéren
a kelő hold süt rá hogy négy sarka fölfelé kunkorodik
csak legelő ménes ez itt ki eszelné ki hogy ezek mind
a mi paripáink
patáikkal vérbe torpanva a hirtelen csönd szobraiként
sosem halunk meg ezen a csatatéren
mi még sohasem jártunk erre s ha jól emlékszünk
nincsen is
csak lábnyomainkat keressük
lépésenként egy levelet csak
melyet tékozlón itt hullattunk s nélküle most már
nem lehetünk

sosem halunk meg ezen a csatatéren
itt csak a vadkrumpli bokra kotol élemedett kék tojásain
a sík közepét mint a szökőkút fürtökben törik át
a hangyák
lassan üres lesz belül a föld mint a termesz-rágta
krumpligumó
sosem halunk meg ezen a csatatéren
egy fia ellenség sincs erre az is a hegyek mögé búvik
egyik katonánk a folyóba pisál másik állszíját igazgatja
tábornokaink vigyázzban állnak piros csík issza
fel tenyerüket
az elsüllyedt csatatér ez összes kellékével és figuráival
a kiszántatlan álmok a jövendő légszomjában élők helye
az elevenek köztemetője a holtak nyüzsgő tartománya
s ama álbölcsek hona akik kavicsot ültetnek szívünk alá

sosem halunk meg ezen a csatatéren
dehát mért csatatér ez ha nem csatatér
ha csak a tenger kaszálja a lábon álló eget
ha csak a kalászok nőnek fejjel lefelé