BALKÓ ÁGNES

A teljesség varázsa

Mikrokozmoszok

     Claudio Magris 1997-ben, a megjelenés évében Strega-díjat kapott a Mikrokozmoszok című művéért. A szokásos irodalmi perpatvarok ezúttal elmaradtak, az ítészek véleménye a díjat odaítélő kibővített s a napi elfogultságoktól sem mentes kuratóriummal kivételesen összhangban volt, a közel százezres példányszám nemcsak a díj hagyományos ragyogásának szólt, hanem annak a szokatlan hangvételnek, s ne ijedjünk meg a szótól, mondanivalónak, ami nem kevesebbre int, mint hogy a helyi kultúrák nem tűnhetnek el a történelem színpadáról! Csak akkor lehetünk otthon a világban, ha a legszűkebb pátriánk minden zegét-zugát, minden ősünket ismerjük, és valamennyi történetüket, anekdotájukat, folklórt és hagyományt, mesét és siratóéneket magunkba olvasztottunk, s velünk eggyé vált. Magris reményt sugall az értékválságban, kijelöl és aláhúz, biztos tájékozódási pontokkal szolgál. Ne feledjük, az író a soknemzetiségű, hányatott történelmi sorsú, monarchiával bélyegzett vagy felmagasztalt, utóbb darabokra tépett testű Triesztben született; Friuli tartomány sziklás, szeles, vad vidék, a nyers, ólmos fehér fények, az ínség és a forrongó történelem hazája.
     Magris nem utolsósorban az emberi méltóság előtt is úgy tiszteleg, hogy közben egy pillanatra sem téveszti szem elől a természet erejét és hatalmát. Az egymásba rétegződött idősíkok útvesztőjében, múlt és jelen összeszövődése közepette tesz kísérletet a világ tapasztalására, férfiak és nők, falusi és tartományi közösségek határain innen, etnikumok és foglalkozási csoportok történetét felderítve kérdezi, érzékelhető-e a világ a maga valóságában, mi az, ami vonz és megtart, s mi taszíthat el: mi az, ami más, ami különbözik. Látszólag lényegtelen részleteken is képes elidőzni, helyi tollforgatókat állít reflektorfénybe, mert vallja, hogy: "az irodalom az egyetlen hely, ahol gyökereinket felkutathatjuk".
     Mit jelent a szó, mikrokozmosz? A körülölelő táj mítoszát, érzékeny pontossággal, aprólékos részletezettséggel vagy valami többet? Vegyük csak sorra: az ember világa mint a világ kicsinyített képmása, avagy a világ foglalata kicsiben, esetleg a szemmel nem látható lények világa. Az értelmezések csak látszólag rokoníthatók egymással, a jelentéstartományok különbözőségét vizsgálva eljuthatunk annak a megértéséig, miért nem lehet köznapi észjárással megközelíteni azt, amit a történelem és a természet s a benne élő halandó kivételessé tett. Mikrokozmosz a tudatalatti, pontosabban és szemléletesebben szólva a tudatelőttes is, az élet bugyrai, amelyekre ha rálátással bírunk a belső utazás során - ennek elengedhetetlen része a dialektológiai és pszichológiai határok áthágása -, a széttöredezettből egész lesz.
     Magris a táj legtünékenyebb változását is képes szavakba önteni, barangolása során nemcsak a múlt, de a nyelv archaikus mélységeibe is leás, valóságos tájszótárrá varázsolva oldalait. Múlt és jelen, megrázóan különböző korok változatos embertípusai kavarognak olykor csak jelzésszerűen, mégis megragadhatóan. Állatok és emberek sorsát egyként a szívén viseli, a szenvedélyek s a nyomukban járó tragédiák, egzisztenciális bukások nagyságát nem latolgatja, a szerteágazó érzelmek szövevénye, érzelmes felhangok nélkül is, a múló idő és az elmúlás szakadatlan szem előtt tartásával megrázó parabolává válik. A mulandóság honnan máshonnan is kínálhatna kapaszkodót a halandók számára, ha nem a mítoszok világából, Médeia és az argonauták is felsorakoznak e színes világ lakói közé.
     Az író, a táj szülötte örül ennek a világnak, örül a hangoknak és fényeknek, illatoknak és képeknek, örül, hogy részese lehet a mikrokozmosznak, tudja és bizonyítja, hogy ennek a nehezen reprodukálható miriád villanásból összeálló egésznek van történelemformáló ereje!
     Az utazó, a rezonőr, míg bejárja saját legszemélyesebb mikrokozmoszát, elnyeri a legtöbbet, saját vonásait találja meg a múlt és jelen széttört cserepeiben, tünékeny földi vándorlásának talán előképét és értelmét.