A hírre, hogy Danzig porosz védői, élükön a hetvenegy éves Kalckreuth tábornokkal, megadták magukat, nagy lelkesedés és izgalom támadt Varsóban. 1807 májusának második felében történt ez, és minden lehetségesnek látszott. Még az is, hogy Lengyelország feltámadhat régi határai közt. Stanisław Małachowski, a négyéves reformországgyűlés, a Nagy Diéta híres elnöke memorandummal fordult ez ügyben a francia császárhoz. Természetesen kitért Danzig kérdésére is - amelynek nem csak a szejm egykori elnöke szerint kellett volna az újjászülető Lengyel Köztársasághoz tartoznia. Mielőtt azonban a memorandumot kézbesítették volna, Varsó egész éjszakai kivilágítással ünnepelte meg Danzig bevételét. Spontán kezdeményezés volt ez; a francia győzelmek tiszteletére rendezett ilyesfajta ünnepségeket rendszerint császári leirat és Napóleon parancsa előzte meg. A császár kegyes hallgatással tért napirendre e buzgóság fölött. Előléptetések előkészítéséről intézkedett, és sietősen Danzig felé vette útját. Mielőtt azonban bekvártélyozta volna magát Oliwában, az erdei völgy bejáratánál, amelyet a németek sok évvel később Dicke Eche, a lengyelek pedig Samborów néven kezdtek emlegetni, gondosan áttanulmányozta a híreket, amelyeket Varsó oly vidáman harsogott. Szájról szájra járt a hír, hogy Lefebvre marsall, mikor a porosz fegyverek megállították a francia előrenyomulást, magához ragadta az ezreddobot, és köpenyét ledobva aranysujtásos egyenruhájában vezette új rohamra a gránátosokat, hogy milyen dicsőséget szerzett Downarowicz csapata, és hogy a Tczewben megsebesült D±browski helyébe lépő Giełgud tábornok kivont karddal rohamra indulván azt kiáltotta: "E város ismét a miénk lesz!" Rendkívüli büszkeséggel töltötte el a varsóiakat, hogy a lengyel ezredek rögtön Lefebvre marsall és vezérkara után vonultak be Danzigba, megelőzve a francia csapatokat. Azt is beszélték, hogy a három hónapos ostromzár alatt négyezer katonaszökevény állt át a porosz seregből a francia-lengyel oldalra. Kalckreuthoz viszont a felhívások és kiáltványok ellenére kereken... nyolcvan danzigi pártolt át.
           A császár következő, ezúttal oroszországi hadjáratának tervével, valamint Lefebvre-nek szóló hercegi címmel érkezett a tengerparti városba. Együtt vacsoráztak az oliwai kastélyban. Attól kezdve a császárság hercegeinek sorában egy újabb marsallt tartottak számon, a legkevésbé tehetségeset, és ha hihetünk a történészeknek, kirívóan faragatlan viselkedésűt. A császár azonban tudta, mit csinál. Lefebvre a forradalom gyermeke volt, és soha nem felejtette el, mit köszönhet a köztársaságnak. Az elzászi molnár fia tizenöt évi katonai szolgálat alatt csak hadnagyi rangig vitte. Az előléptetést a történelem vihara hozta meg számára.
           
           1791-ben Lefebvre vezette a királyi párt a csőcseléktől védő gránátosokat, mikor az a sikertelen szökési kísérlet után visszatért Varennes-ből. 1797-ben a Rajnánál találjuk a majdani Augereau marsall oldalán. Brumaire 18-án Murat-val szétkergette a köztársaság védelmében Napóleon fejét követelő képviselőket. A császár sosem felejtette ezt el neki, de arra is emlékezett, hogy az államcsíny előtt sokáig kellett győzködnie Lefebvre-t a köztársaság "megmentésére" irányuló terve helyességéről. A Saint-Cloud-ban történtek óta sok év és sok csata telt el, de Lefevbre - mint Fouché titkos jelentéseiből kiderült - tisztjeivel folytatott bizalmas beszélgetései során többször használta a "köztársaság" mint a "császárság" szót. Ráadásul a többi marsallra rendszeresen hulló éremeső Lefebvre-t valahogy mindig elkerülte. Igaz, nem volt szerencséje a csatákban, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy voltak olyan marsallok, akik nem a győztes ütközetek színhelye, hanem a meghódított tartományok után kapták címüket. Most, hogy a császár Danzig hercegévé tette, végre elégedett lehetett. Boldog volt felesége, Hubscher Katalin is, aki, tekintettel egykori foglalkozására, a fogadásokon gyakran kezdte a beszélgetést a következő fordulattal: "Tudja, asszonyom, amikor mosásba beadták..."
           Nem sokkal az Oliwában elköltött vacsora után Napóleon Friedlandnál megverte az oroszokat. Egyetlen marsall sem kapott hercegi címet, mert a császár, Jénához és Austerlitzhez hasonlóan, ezt a győzelmet is egyedül magának akarta megtartani. A varsói politikusok, akik nemrégiben még Danzig bevételét ünnepelték, felhagytak a lelkesedéssel. A tilsiti szerződés a legnagyobb csalódást hozta nekik. Lengyelország helyreállítása helyett a Varsói Nagyhercegséget hozta létre Sándor cár és Napóleon. Abba is belementek, hogy Danzig legyen szabad város. Sem Lefebvre-nek, sem Małachowskinak nem volt semmilyen befolyása a döntésre. A danzigiak öröme is alábbhagyott a kereskedőkre kirótt, harminc százalékot is elérő forgalmi adó bevezetésével. Ehhez még hozzáadódtak az egyre újabb csapattestek eltartásának költségei és az angol blokád, amely teljesen tönkretette az üzleti életet. Hét évvel később, mikor Rapp tábornok és Radziwill az oroszok ellen védte a szabad várost, senki sem emlegette már hangosan Lefebvre nevét. Aranysujtású egyenruhája és hercegi címe feledésbe merült.
           Ma, ha Párizsban a tizenhármas metróvonalon utazunk, leszállhatunk a Port de Vannes állomáson, hogy járjunk egyet a Lefebvre körúton. Nem messze találjuk a Dantzig utcát. Anélkül, hogy elhagynánk Gdańskot, végigsétálhatunk a Polanka utcán, megállhatunk az Ábrahám utca sarkán, és elképzelhetjük azt a júniusi estét, amikor Danzig hercege a franciák császárával vacsorázott. Sajnos a történészek egy szóval sem emlékeznek meg az étrendről. Csak azt lehet tudni, hogy evés után Napóleon átadta magát kedvenc foglalatosságának, a térképek tanulmányozásának. Balján Lefebvre ült, jobbján Rapp. A császár sokáig vezette mutatóujját a Romanovok birodalmának hatalmas térségein, míg végül rámutatott Danzigra és azt mondta: "Ez a város a kulcsa mindennek." Talán nem sejtette, hogy a történelem sokszor megismétli e szavakat a forrás megjelölése nélkül.
           
           KERTÉSZ NOÉMI fordítása


Homlokzatok, Gdansk