|
|
|
|
|
||
valamit mondott de szavai
nem hatoltak át füstfelhőn
hajnaltájt a kocsmában
csak azt láttam
hogy már nem él bár ő
ezt még nem tudta
hirtelen megragadta a karom:
miért csak a professzorok halnak meg
a politikusok színészek miért
csak az ő utolsó lélegzetük jelenik meg
az újságban
és mi van a mi halálunkkal
ki szentel nekünk pillanatnyi figyelmet
ki mond felettünk végső imát
majd kért egy cigit
odanyújtottam neki
a piros Gauloises dobozát
valahol alszanak még
asszonyok magukra hagyva
a lepedő ráncain
a divatos magazinok pedig előírják hogyan legyek
gyönyörű nő és hogy készítsem a süteményt
az asztalon előttem egy csésze gőzölgő fekete
és egy doboz Gauloises közeledik az este
tűzbe borul a város az ablakok első lángjaitól
a falon túl Joe Cocker énekli a
vágy és a magány dalát
egyedül vagyok
születések és halál között
zigóta és hulla között
bölcső és koporsó
az első és a második semmi között
mint halálra rémült gondolatjel
lógva a semmiben
tolakodó gondolat mi volt előtte
mi lesz utána
ki találta ki a kört
ki az ábécét
ki istent
