|
|
|
|
|
||
Kutatóhorgony: szántom a világ fenekét.
Rám tapad sok-sok felesleges tárgy.
Fáradt méltatlankodás, izzó beletörődés.
Kavicsot szed a hóhér, homokba ír az Isten.
Csöndes a szoba.
A holdfényes bútorok repülésre készek.
Benyitok magamba lassan.
Üres fegyverek erdejében a lábam.
Múmia vagyok, erdők kék szarkofágjában nyugszom,
motorok, autógumik, aszfalt zúgása pólyál.
Elsüllyed, ami nappal történt, a feladat nehezebb, mint az élet.
A talicska egyetlen keréken gurul, én a lelkemen
gördülök tova, de most leáll a forgó
gondolat, maga a talicska szárnyal.
A világűrben besötétedik, a repülőgép utasai fényes
városokat látnak a mélyben: gótok aranyát.
A telefonbeszélgetés kifolyt az éjszakába, csillogva átkanyargott
a külvárosokon s a mezőn.
Nyugtalanul aludtam, szállodai szobám ágya kompasz volt,
én benne a tű. A műszert egy hevesen dobogó szívű mezei futó
tartotta, erdő sötétlett körülötte.
Sötét erdőt örököltem, ritkán látogatom meg.
Eljön majd a nap, amikor a holtak s az élők
helyet cserélnek. Akkor az erdő megmozdul.
Helyzetünk nem reménytelen. A rendőrök
munkája eredményes, csakhogy a legsúlyosabb
bűntett mindig földerítetlen marad. Valahol
bennünk is van egy nagy földerítetlen szerelem.
Sötét erdőt örököltem, de most egy másikba
megyek, ott világos van. Minden él, énekel,
kanyarog, integet, mászik! Tavasz van, a levegő
csípős. Levizsgáztam a feledés egyetemén, üres
mind a két kezem: szárítókötélen lebegő ingujj.
Szatellit-szem
Sivár vaktükör a föld,
csak a legdurvább lelkek látják
magukat benne:
jégkorszak, holdtáj.
Lépj közelebb, ködöt lehel a sárkány.
Súlyos felhők, zsúfolt utcák.
Suhog a lelkek esője.
Laktanyaudvarok áznak.
TŐZSÉR ÁRPÁD fordításai
