Csien Csung-su

Az ablak

Tavasz van megint, újból gyakrabban lehet kinyitni az ablakot, és ahogy a tavasz beoson rajta, az ember nem maradhat meg a szobában, ezért kimegy az ajtón a szabadba. Azonban a szobán kívül még túlságosan is olcsó a tavasz. Mindenhol csak napfény, de cseppet sem olyan ragyogó, mint a szoba homályát megtörő fénysugarak; mindenhol a naptól ellustult szél, mely egy cseppet sem olyan erőteljes, mint a szoba nyomottságát felkavaró fuvallat. Még a madárfütty is közönséges és fakó, érezhetően igényli a szoba csendjének kontrasztját. Mindezekből nyilvánvaló, hogy a tavaszt az ablakkeretbe foglaltan kell szemlélnünk, még a bekeretezett festménynél is inkább.

Ugyanakkor rá kell ébrednünk az ajtó és az ablak jelentésének különbségére. Természetesen az ajtó arra készült, hogy ki lehessen menni rajta, de olykor az ablak is szolgálhat ki- és bejáratként. Például a tolvajok és a regénybeli titkos szeretők szeretnek bemászni az ablakon. Ezért az ablak és az ajtó alapvető különbségét nem abban kell keresnünk, hogy közlekednek-e rajta keresztül. Ha a tavasz élvezetének szempontjából nézzük, azt kell mondanunk: ha van ajtónk, kimehetünk a szabadba, de ha van ablakunk is, megtehetjük, hogy nem megyünk ki. Az ablak megszünteti az ember és a természet közti akadályt, becsalogatja a szelet és a napfényt, lehetővé teszi, hogy a szoba részesedjen a tavaszból, megengedi, hogy nyugodtan, ülve élvezzük a tavaszt anélkül, hogy kint kellene keresgélnünk. Tao Jüan-ming,1  a klasszikus költő is ráérzett az ablak ilyen természetére. Ez áll a Hazatérés című versében: “A délre néző ablakban, nagy gondolatokkal, elégedettséget találok egyszerű lakomban.” Vajon nem azt mondja a költő, hogy ha az ablakból lehet nézelődni, még a kis lakásban is elviselhető az élet? Azt is olvashatjuk még? “Pihenek egy nyári éjszakán, az északi ablak alatt alszom, hűvös szellő cirógat, földöntúli lénynek érzem magam.” Csak az kell, hogy bejöhessen az ablakon át a szél, és a kis szoba máris a mennyország. Noha csaisangi volt Tao Jüan-ming, és közel lakott a Lu-hegyekhez, nem kellett elmenekülnie a hőség elől. Így hát az ajtó lehetővé teszi, hogy a dolgok után nézzünk, és ezért vágyainkat fejezi ki, az ablak viszont megengedi, hogy helyet foglaljunk, és ezért élvezetünk kifejezője. Ez a megkülönböztetés a szobán kívülről jött emberekre is alkalmazható, nem csak a szobában tartózkodókra. Egy kopogtató, bebocsátásra váró látogató, aki akar valamit, vagy érdeklődik valami után, legfeljebb vendég, a házigazdáé a döntés joga, hogy beengedi-e. Ugyanakkor az a valaki, aki az ablakon surrant be, legyen tolvaj vagy titkos szerető, már korábban eldöntötte, hogy ideiglenesen a helyünkre lép mint házigazda, akár kedvünkre való, akár nem. Musset Miről ámodnak a fiatal lányok című verses drámájában található egy szellemes megjegyzés, miszerint míg a valóságos férjnek (matériel époux) az apa nyit ajtót, az elképzelt szerető (idéal) mindig az ablakon át érkezik. Más szavakkal, aki az ajtón jön be, az csak névleges férj, noha az apa beleegyezését már megkapta, de még el kell nyernie a fiatal lány szívét is, azonban aki az ablakon át érkezik, az a valódi kedves, akinek a lány testét, lelkét felajánlotta. Ha a bejárati ajtón át jövünk, először a kapusnak be kell jelentenie minket, aztán várnunk kell a házigazdára, és még udvariaskodnunk is illik, mielőtt rátérnénk jövetelünk céljára. Időt és energiát igényel mindez, és ezért össze sem lehet hasonlítani a hátsó ablak használatának egyszerű örömével. Akárcsak a tudás idézetekből történő megszerzésekor, hiszen ha lelkiismeretesen olvassuk végig a könyvet, másnak hat rögtön a kiemelt szöveg. Persze ezek a megkülönböztetések csak egy normális társadalomra vonatkoznak, háborúk vagy más rendkívüli időszakok esetén, mikor a szobát magát sem lehet mindig megoltalmazni, hogyan is foglalkozhatnánk holmi ajtóval és ablakkal.

A világon minden szobának van ajtaja, de ablaktalan szobákat találhatunk. Ez arra mutat, hogy az ablak az emberi fejlődés magasabb fokát képviseli. Az ajtó szükséglet, míg az ablak egyfajta luxus. Hajdanán a szoba fészekhez vagy barlanghoz hasonlított, ahol az ember eltölthette az éjszakát, bezárt ajtóval, védekezésképpen. De azzal, hogy a falon ablakot nyithatunk, fényt és levegőt engedhetünk be, lehetővé vált, hogy ne kelljen nappal kimennünk, zárt ajtók mögött is nyugodtan létezhetünk. Így a szoba több lett, mint egyszerű menedék a szél és az eső elől, ahol el lehet tölteni az éjszakát. Berendezést kapott, és képekkel díszítjük, olyan hellyé vált, ahol reggeltől estig gondolkozhatunk, szórakozhatunk, részt vehetünk az emberi színjátékban. Az ajtót az ember használja ki- és bejáratnak, az ablakot az ég. A szobát a természet fenyegetései elől búvóhelyül készítette az ember. Az ablak pedig becsalogatja az eget a négy fal közé, és meg is regulázza egyúttal, hogy hasznunkra legyen, mint a hátassá nevelt vadló. Ettől fogva szobánkban találkozhatunk a természettel, nem kell kint keresnünk a napfényt és a jó levegőt, mert magától jön be hozzánk. Az ablak a természet felett aratott egyfajta győzelem, azonban ez is csak olyan győzelem, mint amit a nő arat a férfi felett. Látszólag az ablaknyitás teszi lehetővé a szélnek és a világosságnak, hogy elfoglalja a szobát, de aztán a szoba fogja meg magának a foglalót.

Az ajtó szükségességéről beszéltünk az imént, a szükségleten pedig nem úr az ember, ennünk kell, ha éhesek vagyunk, és innunk, ha megszomjazunk. Ezért, ha kopogtatnak, mindig ajtót kell nyitnunk, noha lehetséges, hogy éppen a fiatalabb generációból készül berontani valaki, ahogy Ibsen írja, és előfordul, hogy olyannak érezzük a kopogtatást, mint a gyilkos, akiről De Quincey beszél, és azzal szembesül, hogy a világos világ hogyan törne be a sötét szobába, ahol bűnt követett el. Az is lehet, hogy a tékozló fiú tér éppen haza, vagy kölcsönt kérni jönnek (még valószínűbb, hogy az adósságot begyűjteni). Minél kevésbé tudjuk, hogy ki az valójában, annál inkább félünk, és minél inkább ösztönöz a kíváncsiság, hogy kiderítsük, ki lehet az, annál valószínűbb, hogy ajtót nyitunk végül. A postás mindennapos kopogtatása is izgatott és gyanakvó várakozásra késztet, mert nem tudhatjuk, bár tudni akarjuk, hogy milyen hírt hoz. Az ajtó nyitása, zárása nem tőlünk függ. És az ablaké? Mikor reggel felkelünk, csak el kell húznunk a függönyt, és rögtön megpillantjuk, mi köszönt odakint, hó, köd, eső vagy ragyogó napfény, és eldönthetjük, hogy kinyitjuk-e az ablakot. Beszéltem róla, hogy az ablak luxus, ezért az emberen áll, hogy igényt tart-e rá, a körülményeitől függően persze.

Gyakran gondolok arra, hogy az ablak a szoba szeme. Li Hszi írja a Nevek magyarázata című munkájában, hogy “az ablak az értelem; bentről nézni kifelé agyafúrtság”. De ő csak az ablak egyik oldaláról beszél, ahogy Gottfried Keller is Esti dalának (Abendlied) kezdősorában, “kis ablakom [Fensterlein], mint egy szempár, amin a külvilág képei betérnek”. A szemek a lelkünk ablakai, látjuk a külvilágot, de a mi belső világunkat is láthatják rajta keresztül mások. A szem mindig követi az elme mozgását, ezért tartotta Menciusz,2  hogy az embereket úgy ismerhetjük meg leginkább, hogy a szemükbe nézünk. Maeterlinck drámáiban nyitott szemmel csókolóznak a szerelmesek, hogy lássák, mennyi csókot ad partnerük igazán a szívéből. Ezért van hát, hogyha szemüveges emberrel beszélgetünk, úgy érezzük, nem tudjuk megragadni a szándékát, minthogyha csak álarcot viselne. Eckermannak a Goethével való beszélgetéseiről készített feljegyzéseinek 1830. április 5-i bejegyzéséből tudjuk, hogy Goethe gyűlölte a szemüveges embereket, mert azok tisztán látták a ráncait, de ő szemüvegük tükröződésétől elvakítva nem tudott átlátni rajtuk. Az ablakon ki kehet nézni, de a kint tartózkodók is belátnak rajta, úgyhogy a zsúfolt helyeken élők függönyt használnak, hogy megóvják magánéletüket. Ha este látogatunk meg valakit, csak meg kell néznünk, világít-e az ablaka, és általában meg tudjuk állapítani, hogy otthon van-e vagy sem, nem kell az ajtóban kérdezősködnünk. Akárcsak mikor egy szó elhangzása nélkül meg tudjuk állapítani a másik ember szeméből a szándékát. Az ablak bezárásának haszna olykor hasonlatos a szem lehunyásához. Számtalan dolog van égen és földön, melyeket csak becsukott szemmel pillanthatunk meg, például az álmok. Mikor túlságosan zajosnak találjuk az ablakon túli emberi világot, becsukjuk az ablakot és hagyjuk, hogy lelkünk szabadon kószáljon, nyugodtan álmodozzon. Összekapcsolódik olykor az ablak és a szem becsukása. Ha nem lelünk örömet az ablakon túli világban, haza akarunk térni, látni akarjuk régen nem látott rokonainkat, de csak mikor alszunk, lehunyt szemmel kutakodunk álmunkban, lehetséges ez?, akkor mindenekelőtt be kell csuknunk az ablakot. Mert egyelőre csak tavasz van, hűvös még a levegő, nem maradhat nyitva az ablak éjjel-nappal.


KISS MARCELL fordítása


Jegyzetek:

CSIEN CSUNG-SU
Az ablak.
Nagyvilág, XLVII. évfolyam, 5-6. szám, 2002. május-június.
[Próza. ]
Kiss Marcell fordítása.