|
|
|
|
|
||
Harmincezer lejért vettem magamnak egy új lelket.
Olcsót, kényelmeset, ó, annyira emberit.
Krisztus gyermekeinek egyike kötélnek áll.
Mások gyűlölnek továbbra is, elesnek,
feltápászkodnak és nem lesznek öngyilkosok.
Mint ahogy én sem.
Én egy új lelket vettem magamnak.
Hetvenkilónyi vidámságot.
Vérfoltos lábbal, hangtalanul
bukkant fel a cica az íróasztalomon.
Ő a mi gazdánk cicája.
Ott járt.
Kétségtelenül hallott mindent, látott mindent.
Figyelmetlenségében léphetett a vértócsába.
Elmondani nem tud semmit nekem.
Írni sem tud.
De a cica mégsem fél annyi mindentől,
mint az emberek ezen a világon.
Ő csak a gazda rátarti kutyájától tart.
Attól a felfuvalkodottól!
Vérfoltos lábbal, hangtalanul
vonult át a fehér papírlap fölött.
Dante szamárháton érkezik Sienába.
Sienába, vagy valamely más, árnyékos emberi telepre.
A város már egy éve várja őt.
“Dante meg fog menteni minket!”, mosolyognak a városatyák.
“A pestis, mérgező kósza hírek, az unalom...
Dante meg fog menteni minket!”
Az előkelő ruházatú, büszke sienai polgárok
egyszerre nagyon idegesek lettek:
“Ez nem ő, ez nem lehet ő!
Mi Dantét akarjuk! Hozzátok ide Dantét!”
A szamár hátán ülő feláll a nyeregben.
Felemeli a hangját, amennyire tőle telik, és így szól:
“Nem barom az ember, hanem a világ világosságát
hirdetni jött a sötétség ellenében!”
Mire az előkelő ruházatú, büszke sienai
polgárok körében általános nevetés tört ki.
Mivel a kezeim mindig sápadtfehérek,
zöldre festem őket.
Nevetve húzom el az orrom előtt.
A fehér papírlapra hajtom fejem.
Délben a legöregebb kakasok ébresztenek.
Mesélni szerettem volna nektek a zöld színről
vagy az enyészet gondolatáról.
Vátoztat a vers valamin is?
Változtat a vers valamin is?, kérdezte tőlem.
Nevetett. Csak nevetett.
Ragyogóbbnak láttam a fogait, mint a halált.
ROMOŞAN, PETRU
versei.
Nagyvilág, XLVII. évfolyam, 5-6. szám, 2002. május-június.
[Vers. ]
Jánk Károly fordításai.
