|
|
|
|
|
||
Néztük, ahogy elvonulnak alattunk
Távoli városok, megannyi vőlegény
S menyasszony, hatalmasak, szegények.
Többen vannak ők, a holtak. Az élők
Oly szerencsétlenek. Idővel kertembe majd
Megtérünk, e meghitt, drága helyre,
A mindenütt múzeumába.
Ott láthatod Dahomey és Benin
Egyenlítői szobrait, inka ezüstpénzt,
És a keresztet, mit a pap viselt,
Ki vandálok kezétől halt mártírhalált.
A követ, melyet a Fronde idején dobtak el,
A bort, amit lenyúztak az inkvizítorok,
S Galilei szemét. Ha figyelsz, hallod
Sokszótárnyi szó mint kereng a légben,
Hallod Bach s Mozart zenéjét, Dante rímeit
A házban, mely hegyek éjéből épült.
A házban, mely épült puszták deléből.
Meglásd, jó leszek s türelmes.
Megművelni elég lesz a Napot,
Hisz tisztaság és fény lesz eledelünk.
Átírom majd az egyenlőség könyvét,
Teremtek igazságot, szerelmet, szenvedélyt,
Szövöm a meggyőző erény szövetét.
Légy a szeretőm. Te leszel számos gyermekem,
A hírnököm s a krónikásom.
Nincs mit vesztened. Életed add nekem,
Add most, és újra add, míg én teszem a dolgom.
Saját anyám vagyok és saját lányaim.
Szeretem népemet. “A mi Európánk nem a tiétek.”
Elmondjuk újra együtt, amit egykor
Egyik fiam mondott másik fiamnak
Akkoron, mikor névtelen lelkek égtek,
Akkor, mikor gyűrűt s fogat aranyként szedtek össze.
TAPFER KLÁRA fordítása
* A vers első felét a Douglas Dunn-intejúban (769. oldal) említett tihanyi fordítói találkozó tagjai közösen fordították.
Éjjel jönnek, hajnalban mennek el.
Lépések, kattogó bicikliláncok,
Bedörrenő motorok nyifogása.
Vagy fekszem még, vagy el van húzva a függöny.
Mint láthatatlan férfiistenek:
Bakancsok és overallok panteonja.
De ha megjönnek korábban vagy vasárnap
Lézengenek fáradtan a ház körül,
Zavarba jössz, ha sokáig nézed őket.
Fáj látni túl szomorú vagy túl derűs arcuk.
Megszaporázzák léptük a konyhaszagban,
Magasba emelt gyereküknek énekelnek.
Egész éjjel táncolnak, isznak
Edward korabeli házak szobáiban,
Sikkes, fiatal párok bérlakásaiban,
A szombati partik színhelyén,
Amikor a törzskocsma már bezárt.
Mindig vannak lányok, akiket sose láttak:
Megismerik őket, megjegyzik nevüket
Azoké helyett, akik “egyszerűen eltűntek” -
Londonban kaptak munkát vagy egy lehiggadt férjet.
Az új lányok azokhoz a pasikhoz mennek, akikkel
Jöttek, akiknek a környéken van szobájuk.
Hajnalban, három utcára hazulról
Kiszállnak a lányok, az ajtó becsapódik,
A motor megvetően felnevet, és az autó
Nyolcvannal eltűnik egy üres utca mélyén.
Aztán rájönnek, amíg nyitják az ajtót,
Hogy saját lépteiket figyelik
A vasárnapi, tejesember előtti csendben,
Amikor hazajönnek enni a macskák és száz
Mérföldre hallható a hídról csöpögő víz.
Bizony, mondták, elég kacska a lány
Keze-lába - mondták -, ez bizonyítja,
Hogy lóvá tette a fénytelen Ördög,
Kezét-lábát patává alakítva.
Szegény lányt anyja felnyergelte, úgy
Lovagolt, amíg a Törvény megneszelte:
Fittyet hánynak rá Sutherlandben - akkor
Börtönszalmát tömtek a némberekbe.
Az anyát ítélték el. Jámbor tömeg:
Papok, polgárok trappoltak, nyerítettek,
Nyihogtak, bár a bámész nép között
Megesett a két nőn tán a szíve nem egynek.
Hideg nap Dornochban... Felengedett a
Vacogó boszorka a tűznél, mely neki égett.
Iszonyodva zsolozsmázott a tömeg.
Kátrány-hólyagosan, visítva égett.
Rebesgették: meggyászolták a lovak,
S a kacska lány hol itt, hol ott ücsörgött,
Füvet tépdesett, közben énekelt,
Akárha madárrá tette volna az Ördög;
S hogy hány folyóban: a Clyde-ban, a Tweedben, a Forthban
S az Oykellben mosta a kacska lábat,
Megszállottan, mint akit szánni kell, mint
Aki lánynak néz ki, de lényegében állat.
Nem látta senki, mégis látni vélték
Nehéz kezén a patát, iromba testét.
Akárha magát, virágait úgy taposták;
Szánalmuk gyűlölettel érdesítették.
Glasgow-ban a Trongate-nél árult virágot;
Edinburghban félig alva dőlt
A Városőrség kokszkályhája mellé.
Sírt benne minden állat és a föld.
Még meghalni sem látták; már ha meghalt.
Én látom: a Gryfe-ban, a Cree-ben és a hideg
Deveronban, a Tay-ben mossa csonkjait,
És hallom: fákban, kövekben liheg.
Meggörnyedt, szárnyas, príma díszvasak:
Ott vannak európai városokban
És öreg korzózók pózaiban.
Szállodák és követségek előtt
Mint a savoir faire és az építészet
Ajtónállói, ott posztolnak a sikkes
Körutak mentén, korhű jelmezükben.
Párizsban Baudelaire szellemeiként,
Prágában mint egy Kafka-utca
Merengenek az árnyékok fölött.
Szánd meg hát őket, hiszen koldusok:
Villanyos váll-lapjuk fölül lesik
Paták, hintók, lakájok múlt idejének
A visszatértét, vagy hogy hátha a rezge
Gázfénybe hull az a Habsburg topánka,
Hogy aztán egy udvaronc térdepelve
Illessze a királyi lábikóra.
Mivel Varsóban rehabilitált
Lámpákból bitófákat hevenyésztek,
A halál népsége himbáló civilek
Alatt, sötétben menetelt a murván.
Gyászolom hát e kopár városi
Raktárszegletben végkimerülésben
Támaszkodó lámpaoszlopokat,
Ahogy arcuk karjukba temetik
A homlokkal a puszta téglafalra dőlnek.
IMREH ANDRÁS fordításai
DUNN, DOUGLAS
versei.
Nagyvilág, XLVII. évfolyam, 5-6. szám, 2002. május-június.
[Vers. ]
Tapfer Klára és Imreh András fordításai.
