Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
10 órára megyünk az iskolába a Köztársaság ünnepére. A hangulat erősen félévi. Elnézem osztályomat lent, a tornateremben, amint jönnek be az ajtón. Bizony, megnőttünk. Valami könnyedség, diákságot tagadó fölsőbbség van a mozgásukban.
A különben is csapnivaló ünnepséget nagy nemtetszés kíséri. A fiúk topognak, a Köztársaságról szóló törvénycikket fölolvasó Bolyó hangja elvész. Mit ér a Köztársasági elnök, ha mindenki a fejére tojik? -kérdi Szigetvári. Ha király lenne, akkor meg ő tojna mindenkinek a fejére. Melyik jobb? -mondja Rudi.
Jön az indexosztás jellegzetes hangulata, de a szokottnál kevesebb izgalommal járulok Kelemen elé. A régi három hármas, kilenc jeles és két kettes olyan tárgyakból, amikből joggal várhattam jobbat: filozófia és gazdaságtan.
Gyuszi kettőből, Laci filozófiából bukott. Rudinak meg kettese van egészségtanból?!
Hátralévő napi műsorunk kecsegtető: szereplésem a Fórumon, s részvételünk Sirio Piovesan hangversenyén. Készülődésig Tamási olvasásával töltöm az időt, aztán megborotválkozom, felöltözöm.
Az egyházközség alsó termében lassan gyülekezik a nép, ez lecsillapítja izgalmamat. Rudi és Siposs Géza között ülök, nézegetem az érkezőket, a kissé méla Sajkást, a negédes Vörös Bélát, kinek később úgy jelentik be előadását, mint az est központját, a másik két szereplőt, a szálfaforma Szász Imrét és a nagykarimás kalapú Németh Andort.
Rádics még nincs itt, s van némi rossz sejtésem, hogy mégiscsak előre tesznek, előzetes kérelmem ellenére. A nagyobb tekintélyű, "Eötvös-kollegista költő", Szász, nem hajlandó elsőként szerepelni.
Készületlenül és zavarodottan megyek ki. Zsebre gyűröm az 50 forintot és meglehetősen színtelenül kezdem olvasni a verset. Föl sem merek nézni. Néha ugyan föl-fölemelem fejemet a lányok felé, de szempillámat kényszeredetten lesütve tartom.
Nagy tapsot, bravót és ilyesmit hallok.
Németh Andor novellájára nem túlságosan figyelek, nem is túl érdekes. Szász ülve olvassa a verseit. Nem rosszak. Rudi Szabédit emleget mellettem. Megállapítható, hogy képszerkesztő érzéke van, de a fölhasznált színek az Ady utáni irodalom "spalettájáról" származnak. Ritmusai érdekesek, a jelen hatását jelzik.
Vörös Béla úr előadása csapnivaló: Csevegések a filmről cím alatt hord össze minden badarságot lexikonadatoktól érdektelen kulisszatitkokon át, az időszerű politikai szólamokig.
Végül Rádics olvassa föl Széchenyi - Kossuth-tanulmányát. Ez sem valami ragyogó, tele idegen szavakkal.
Szám íze erősen keserű, kifelé menet az egyik -Rudi szavaival: húsfejű polgár- emlegeti, hogy a prózaírók ügyesek voltak, de a verselők csapnivalók... Szavak értelmetlen összerakása, stb., stb.
Rudival megyünk haza, közben, nagy súlytalanságunkban cigarettára gyújtunk. Úgy érzem magam, mint ha hátulról löködnének. Gyorsan behabzsolom vacsorámat, közben tudatosítva az egyetlen enyhítő körülményt, a hegedű hangverseny közeli kezdetét.
Jókedvvel, szellemeskedve haladunk a színház irányába. Meglehetősen jó helyet kapunk, a színpaddal szembeni első emeleti karzat első sorában. A nézőtér tele van, csak kissé hideg.
Gliere: Népek barátsága c. zenekari művét hallottam már, de most tán még jobban csodálom benne a széles kifejezőerőt.
Vékony, 20 év körüli, alacsony, mozgékony ember lép a színpadra, Sirio Piovesan megjelenése nehezen hozható egy nevezőre várakozásainkkal. Játéka annál inkább.
Bach Finom Air-je, Novácek Molto perpetuoja kétségtelenné teszik a jó hegedűs és nem közönséges művész benyomását.
Szimanovszky: Notturno-ja különösen megfog. Magamon érzem az éjszakát, mozdulatlan pálmákat látok. Kár, hogy a Debussy-szám kimaradt a műsorból. A fül és szem kiegyensúlyozott élvezetébe bele-belejátszanak a lényegen kívüli mozzanatok is, Piovesan lakkcipője, szépen vasalt nadrágja, előrebillenő, félrefésült fekete haja. Háttérben a Sorsunk-ból ismerős, zongorán kísérő Takács Jenő. Előtérben pedig néhány nézőtéri ismerős. A második sorban Németh András, mellette a lány csak Környei lehet. Erről meg is győződök, amikor lemegyünk szünetben a büfébe. Ott látjuk néhány férfi társaságában. Nagyon furcsának találom... Rudi találja ki, miért: kifestette magát a kislány. Enyhe sajnálkozás mászkál arcomon, mosoly formájában.
Mendelssohn hegedűversenye teljes élvezet, nem különben a másik tőle való darab, a Hebridák. A kis Piovesan, mint valami diktátor, húzza-vonja meg-megcsillanó vonójával a zenekart. Végül, már szinte úgy tűnik előttem, lekanyarodó hajával, hegedűre dőlt fejével, ruganyos állásával, mint valami kis kokas, ki hegedűjét "hergeli".
Hosszantartó taps, két ráadás után Piovesan fürge mozdulatokkal hajlong, s gyerekesen lefele rázogatja fejét.
Rudival indulunk haza. Mutatja, kéziratba másolta a múltkori hangversenyről írt érdekes művét, s azt akarja postára adni. Már az Ady utcára nyíló nagyajtó kilincsébe kapaszkodik éppen, amikor ilyen formán fordítja felém szavait: Te Bandi, Németh László úgy-e, volt Vásárhelyen? - Volt, hogyne, ott is van. - Azért, mert neki küldöm a levelet!
Nagy távlat van a bejelentés mögött. Érzem most, hogy ez a mellettem álló fiú, a mi mértékünkkel mért "nagy élet" várományosa. S talán Németh László válaszáé is. Egy bizonyos: félre nem dobhatja szokványostól annyira eltérő, egyéni írását.
Kelemen betegsége révén potyanapot élvezünk. Sajkás elvisz bennünket a KMTE jégpályára, ahol az ifjúság téli élete folyt ezidáig. Sajnos korcsolyánk nincs, így csak hógolyózunk. Szerencsésen beverünk egy ablakot is, de rögtön kalapba gyűjtjük az árát.
Háromra megyek Szigetváriékhoz. Ott találkozunk össze Molnár Tamás, Szász Imre meg én, s megyünk a "Nagy Maecenáshoz", Vörös Bélához. Szász termete kissé rámsúlyosodik, de az utcán már szóba keverem az Eötvös-kollégiumot és környékét, tudván, hogy ő ott lakik. Részleges tájékozottságom közelebb hoz bennünket.
A 39-es számú ház angolos stílusban, előkert mögé épült. Molnár nagy nehezen megemeli a kilincstelen kaput. Mint a színházban, jól szabott kék ruhában, antilop cipőben, megjelenik Vörös Béla.
Parancsoljatok, parancsoljatok! -terelget beljebb. Szász kecsesen lóbálja hatalmas alakját. Négy alacsony támlájú ülőkére telepszünk egy asztal köré.
Nézzétek meg könyvtáramat! -néhány könyv kotyog itt-ott, nagy eszmei kevergésben: Zweig, Németh László, Cocteau -De nézzétek, ez a legértékesebb! -szól Vörös barátunk, s orrunk elé dugja a keménybe kötött Különös éjszaka volt c. művét. Már ahogyan az oda volt téve, az egyik asztalka sarkára, abban olyan hangsúlyozottság vala, mint amennyi nagyképűség írójában.
Whiskyt hoz, likőrt meg cukrászsüteményt. Közben mi meg-megtaláljuk a vonalat Szásszal. Fölhozok sok olyasmit, amit ő is csak pestisége és "Eötvös-i mivolta" révén ismer. Vörös érdeklődik írásaink megjelenése után. Én csak úgy halkan említem a Sorsunk-at, Szász csakis a Válasz-nál, vagy a Magyarok-nál akar kezdeni.
Vörös Béla fölveszi a másik, művészien kihelyezett füzetét, a verseit. Szerénykedve és puffaszkodva olvas belőlük. Szász győzi dicsérgetni őket, én csak rágcsálom a süteményt kínomban. Összevissza talán egy elfogadható verse van a nagy írónak. Szász a Fórumról ismert verseit olvassa újra. Véleményem változatlan, a társadalmi élményt kevésnek érzem nála. Mint ember, értelmes fiú, meg tudnék barátkozni vele. Én előre jelentem, hogy csak néhány, és nem túl "reprezentáns" vers van nálam. Ráadásul semmi kedvem nincs még ezeket sem fölolvasni. Vörös barátunk véleménye tán mégis tapintatlan, amikor bizalmaskodva így szól hozzám: Tudod, mi mindketten írunk verseket, de az igazi költő közülünk ő! -mutat Szász felé. A megtisztelt is túlzottnak véli a dicséretet, mert védekezik: Nem, én Fodor Bandit nagyon tehetségesnek tartom.
Molnár Tamás produkcióira kár szót vesztegetni. Még néhány Szásszal váltott eszménk jelentősebb. Feleleteiből kiderül, hogy nyár óta József Attila-párti (Vörös rögtön megjegyzi: nem bírom J.A.-t, akkor már inkább Sértő! Irtózom mindentől, ami proletár...), Ady utáni irodalomismerete mintha hiányosabb lenne az enyémnél, viszont sok új angolt, franciát ismer. Eliotért rajong, együtt van Fazekas Lászlóval, kinek írásai jelentek meg a Válasz-ban. A fiatalok közül Végh Györgyöt személyesen, s Csorbát, Darázst, Pilinszkyt ismeri, a többit ő is csak hallomásból.
Fél 7-kor együttesen meglépünk. A whiskytől kissé kóvályog a fejem. Szász Imre azt kérdi: "Te Bandi, veled mikor lehet, úgy találkozni?!" Hajlandó lenne fölkeresni, de inkább én ígérem magamat csütörtökre.
Molnár Tamásnak kifejtem véleményemet pártfogójáról. Általában nem vesszük túl komolyan a dolgokat. Könnyűek vagyunk.
Vacsora után még mindig szédelegve sietek ki a levegőre. Fontolgatom, hogy hóval dörzsölöm be halántékomat, ehelyett az udvaron, a szomszéd lakó magas ablakai előtt ugrálok fel, csupa virtusból. Belátni, úgysem láthatnék... Mondom, könnyűnek érzem magam, és épp abbahagyom a szökellést, amikor nyílik a közbül lévő WC ajtó, s kilép a szomszéd. Rosszat sejteni sincs időm, hatalmas ütés puffan a jobbfelemre. "Mire kíváncsi maga?!" A pofon sem józanít ki, sőt, kezemet a sértett férj vállára téve, s kezét keresve békítem, kérve, hogy felejtse el az egészet.
Egy kellemes mozzanata azonban volt a tegnapi filmnek. Egy helyütt ugyanarra a dalra táncoltak benne, mint a Kővirág lakodalmi jelenetében. Sok próbálgatás után, reggel, mosakodás közben végre találok egy hasonlónak tetsző dallamot. "Tálej, kupajil, kupajla, kupajila kupajil" -ezt dünnyögöm iskolába menet is. Jellemző, hogy amikor Rudi belép az ajtón, evvel rontunk egymásnak. De ő is másképp rekonstruálta, meg én is. Rágódunk rajta egész délelőtt.
Egyik tízpercben ismét összecsapok az osztály-előszoba egyik sarkában -az egyébként is mindinkább sarokba szoruló- Szigetvárival, Feketével a Vén diák fölött. A magyarság lényegét próbálom bizonygatni előttük, hivatkozva Kalevala élményükre is.
Rudit lehivatja Papp Tóni, s beszél vele Berzsenyi Társaságba való belépésünk kérdéséről. Igen, igen, nagyon szép dolog, dehát ugye formaságok is vannak! Mindenesetre támogatni fognak bennünket, a most távollévő igazgatóval együtt.
Az angol önképzőkör gyönge. Az alsóbb osztályok részvételéből igen kiérződik, hogy az egész Society egyedül a Tanárnő hiúsága révén áll fönn, no meg Rudival az élen, a mi hozzájárulásunkból.
Fél 5 van. Következő célpontunk a Somogyvármegye szerkesztősége. Menet közben Ady nagyváradi korából ismert, és későbbi Osvátos, s más gyanús redakciók képeit idézgetjük.
Egészen elenyésző megilletődöttséggel lépünk be. A látvány megfelelő. Két egymásnak tolt íróasztal két oldalán Kárpáti és Erdei urak, s a bent ülő harmadik sem ismeretlen, Gyenes, aki a B.T. gyűlésén gratulált nekem.
Helyet kínálnak és türelmet kérnek, amíg befejeznek valamit. Nézelődünk. Csomó Somogyvármegye példány egy állványon, "lófarkas" zászló a falon, alatta Rákosi kép. Erdei nagy komolyan gépel valamit, amikor kezdi kitekerni a papírt, megszólal: Sajnos, bár legalább két órát számítottunk a beszélgetésre, közben a helyi politikai problémák kiéleződése miatt... - Sok az elfoglaltság. -fejezem be félkérdés alakjában. Ajánlom is, hogy erőltetés helyett inkább halasszuk el, de élénken tiltakoznak, hogy azért egy, másfél óra idejük van így is.
Erdei beszél, felém érdeklődve. Sajátos ítélkezési szempontjain túl megérzem kissé a tehetség felé tátogó hálót is. "Főként az fogott meg bennünket, hogy forradalmian nézed a dolgokat. Kíváncsiak lennénk, mi a véleményed magáról az irodalomról." Ilyen és hasonló, nagy kérdések elé állít, míg aztán fölmentésként Rudi is bekapcsolódik a társalgásba. Gyenes a pszichológus szemével, mint kísérleti nyulakat figyel bennünket, gyors, közbeszúrt megjegyzései zavaróak. Kénytelen-kelletlen elmondom néhány véleményemet Adyról, József Attiláról, előítéletekről. Adynál Rudi érzékelteti néhány képpel viszonyunkat a költőhöz, itt kezdenek rá figyelni. Később a kis Kárpáti meg is jegyzi: Milyen eredeti szimbólumokat használ!
Gyenes, az Adler- Jung tanítvány bemondja: "lenne csak itt mindegyiknek egy-egy verse, megmondanám, hogy kik." Fölvilágosítom őket Rudi munkássága felől. A Baudelaire - Verlaine - Rimbaud nevekre fölfülelnek. Gyenes igen furcsa színben tűnik föl előttem valami Takáts versek kapcsán. (Többek között a Vihar előtt is rajta van a papíron, ami Erdei zsebéből kerül elő.) Úgy látszik, Gyenes azokat is analizálta, de előttünk nem hajlandó újracsinálni.
Végeredményben nem látjuk tisztán, miről van szó. További bonyodalom, amikor odasúg valamit Erdeinek. Valószínűleg azt, hogy kérdezzen az istenhit felől, mert ezt szegezik rám: Ateista vagy? - Eljutottam már odáig, hogy lehetnék. - Mit értesz ateizmus alatt? -a kérdésre Rudi felel. Közben szó kerül a marxizmusról. Rudi meglepő tájékozottságot mutat, Erdei közbe is veti: Kamil, ez többet tud a marxizmusról, mint te!
A feleleteket, véleményeket, beszámolókat általában megosztjuk egymás között. Ez meg Gyenes figyelmét ragadja meg: Mi az, össze vagytok ti nőve, mint Castor és Pollux?
A különben sem zavartalan társalgást egy írógépes férfi érkezése zavarja meg. Úgy mutatnak be minket, mint a két legtehetségesebb fiatalt. Nem sokára újabb férfi jön, Szabó István, a lap felelős kiadója, egy nővel. Érkezésükre minket tapintatosan elbocsátanak avval, hogy legközelebb megfelelőbb körülmények között találkozunk. "Nekünk szombaton van vasárnapunk, akkor jöjjetek, s hozzatok az írásaitokból is!" -mondja Erdei, miközben barátságosan kezet ráz velünk.
Mindketten elégedettek vagyunk a dolgok állásával. Jó kis előgyakorlatok ezek, a jövőben ránk váró megkörnyékezésekre nézve, s a baloldali tájékozódást illetően.
Vitatjuk a tapasztalatokat. Emlékszel -kicsire méreteztek bennünket a pimaszok-, hogyan kérdezte: "Hát vajon Lukács Györgytől olvastatok-e valamit?" De legalább megfeleltem neki kellő adjon Istennel a fogadj Istenre: Hát igen! - De hogyan lekicsinyellte azt a könyvet! - Meg az Ortegát is! - Élénk a gyanúm, hogy nem is olvasta a Korunk feladatát!
7-kor válunk el, megjelölve az új találkozási helyet, a színházat. Vacsora után éppen akkor érek a színház elé, amikor Rudiék, de míg nekik földszintre, nekem a kakasülőre szól kétforintos jegyem. Molnár átad egy paksamétát: legépelte a Takátsnak küldendő 17 verset, ennek nagyon örülök. Némileg annak is, hogy a balkaréjon ott látok négy hetedikes lányt, Szita Zsuzsát, Szecsey Prücsköt, Környei Zsuzsát és Bartha "Édit". Vígasztal, hogy ők sem kerültek előkelőbb helyre, meg hát, látom őket. Bár az operát is így láthatnám! Sehogy sem tudok kellőképpen ülni, hogy zavartalanul láthassam is, amit hallok. Előttem a nyavalyás vaskorlát, amivel nem tudom, mit csináljak. Fölrakjam rá a lábamat, és ne vizsgálódjak lefelé, vagy ráüljek? Akkor viszont mögöttem nem látnak. Furcsa dolog ez az opera is. A sok póz, az érthetetlen szövegrészek. A két, régebbről ismert énekest, Laczó Istvánt, Jámbor Lászlót néha határozottan élvezem. Zsögön Lenkét, mint Toscát ritkábban.
Élményt éppen nem jelentett a Tosca látása és hallása. A környezet sem kárpótolt kellőképpen. Legtöbbet a szünetek értek, amikor Rudival társalogva jártathattam szememet a fölhajtáson. A kijáratnál ráadásul épp az orrom előtt illeszkedik Bartha Edit az orvos jelölt Glós Iván oldalára. A fiú keze bizalmasan érintgeti Édike hátát.
Rudi sincs eltelve az operával. Hiába, idegen ez tőlünk. Bartók operát szeretnénk látni.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap