1947_03. [2]

Fodor András naplója - 1947. március 29. szombat

Kaposvár

Ez a délelőtt, azt hiszem, diákságom utolsó igazi "fölszabadulása". Köszöntgetjük a tanárokat, akik hálából nem feleltetnek. Könnyű felelőtlenség hangulata uralkodik. Az udvaron bőszen futballoznak, az utolsó órán mi is ott vagyunk. Nézzük a "csitriket". Öreg, de ma még idetartozásunk kellemes mozzanatának örvendő nyolcadikosok vagyunk.

Ötödik óra "Fölszabadulási" ünnepély, majd a két VIII. osztálynak pályaválasztási tájékoztató. Valami Győrffy kollégista fiú érdeklődik afelől, hogy ki hova megy. Bölcsésznek csak ketten készülünk Rudival, de ő az Eötvösbe, én meg kívül. A többiek műegyetemistának, orvosnak, stb., mind-mind egy elkülönülő kis sziget, amint föláll, s kinyilvánítja jövőbeli irányát. Most megint nagyon szétfutós, laza s kissé elszomorító a hangulat, amit magam körül érzek.

Azon tűnölődöm, hogy találkoznom kéne Takátscsal, még ha nem is változtathatok a verskiválasztáson. Úgyis el kell mennem Szigetváriékhoz, majd csak összeakadok valahogy Gyulával is.

A rejtett kívánság nagyszerűen beválik. Egyik osztálytársamat kísérem, a kelleténél tovább is, a Németh István utcában. Egyszercsak ott találom magam Vörös Béla lakása előtt, őt magát pedig az ablakban látom állni. No, én ide bemegyek. Már jön is Béla az ajtóhoz, s mondja, hogy Takátshoz készült. Nagyszerű, mehetünk együtt. Indul is átöltözni, de még előbb egy kis talpas pohárban "snapszot", meg valami egészen kitűnő cukrász-dolgot hoz, na meg egy fényképalbumot, "életem története" előrejelzéssel.

Kissé meglepnek az első fényképekről föltekintő, filmszínészien jó vonású arcok, majd a Színházi Élet-ből kivágott két kép, ilyen aláírásokkal: Lindt Béla, a nemrég feltűnt tehetséges, fiatal író Lyonban filmezik... De alighogy belemerülnék az albumba, Takáts zörög a kapuban.

Elmondom neki, hogy én is hozzá igyekeztem. Fölhozom aggályaimat a választott versekkel kapcsolatban is. Azt mondja, a másodszori fölolvasás nem lényeges. "Móricz Zsigmond 167-szer olvasta föl a Hét krajcárt." A régi verset meg azért nem cserélte ki, mert látta Pellérdin, hogy ő azt szeretné úgy "elszavalni".

Beszélek a tegnapi önképzőkörről, majd kimegyünk sétálni. A fél 7-es vonat megvárása a cél, avval érkezhet Szabó Lőrinc. A két "irodalmi nagyság" között egyben az új arcú Berzsenyi Társaságot is érzem, hiszen itt beszélnek meg mellettem különböző gazdasági, rendeződési, személyi és jövőre vonatkozó terveket.

Az állomáson Béla bemegy a Főnökhöz érdeklődni. Nagyon jó adminisztrátor a Béla -mondja utána Takáts-, azért kell a Társaságba is. Mozgékony, jó gyakorlati érzékű.

A vonat változatlanul fél 7-kor jön, de van utána egy gyors is, Szabó valószínűleg inkább avval érkezik. Nincs szándékomban fogadásánál alkalmatlankodni, de bíztatnak, hogy csak várjam meg az első vonatot. Jól van, úgysem avval jön.

A színházparkban sétálgatunk. Beszélgetésünk tárgyai természetesen váltakoznak, Csík Ferenc, a park múltja, az egykori mázsaház, melynél Gyula, mint kisgyerek megfigyelte, hogy csimpaszkodnak rá a parasztok mérendő kocsijukra. Sajnálta a mázsálót, s egyszer suttyomban figyelmeztette is, hogy "lógnak" a kocsisok. Édes fiam, azok lógnak -mondta a mázsáló-, én meg mérek!

Szóba kerül a Fórum múltkori ismételt klikk-gyűlése. Az őszi eposzhoz hasonló újság felolvasásával mulatták el az alkalmat, nagy viháncolások közepette. Az ott sem lévő Sajkást is jól kiírták, annyira, hogy a tekintélyét féltő tornatanár majdnem megverte Szigetvárit. Takáts is dühös a Fórum éretlen önmagába fordulás miatt. "Aztán majd csodálkoznak, ha elsöprik őket az ifjúkommunisták!" Amint hallottam, rólam is volt hírük: Fodor Andor, a lánglelkű költő, a közeljövőben adja ki új kötetét: "Én, Veres Péter, no meg a többiek" címmel. Tapintatlan, de nem prüszkölök érte.

Jön a vonat, megyünk a bejárathoz. Nagy a tömeg. Na, ha evvel jön Lőrinc, akkor bolond! -mondja Gyula, s ebben a pillanatban ránk ugrik Béla hangja: Itt a Lőrinc, Gyula, itt a Lőrinc!

Magas, pilledt férfi, mint valami ágrólszakadt, hatalmas, szemüveges veréb. Nagy, lottyadt kezét érzem kezemben, majd bőrtáskáját fogom, és megindulunk. Takátsék illendően sajnálkoznak, Lőrinc pedig nem védekezik. Össze vagyok törve, gyerekek -mondja, miközben két kísérőjére támaszkodik. Hangja egészen halk, alig hallom. Egyeztetik a politikai körülményeket, itt nagy telefon- és küldöttségcsatározások után simult el minden, Pesten meg most kértek tőle orosz fordítást.

Amint elnézem, egyre inkább összhangba tudom hozni őt a képzettel, amit kialakítottam róla. Hajlott, rugalmatlan tartás, a tárgyi kellékek: kabát, kalap, de még a haj, s a fogak is elállnak a testtől, mintha csak oda lennének dobálva. Kilenc éve járt Kaposváron, rokonai is vannak itt. Alig emlékszik valamire. Mi ez a szép épület? -kérdi a Somssich utcán fölmenet. A gimnázium -mondjuk, s Takáts átfogja a vállamat- Idejár a Bandi -s gyorsan elsorolja Vörös kontrája mellett versírói, fordítói érdemeimet. Azt is, hogy eddig Andor voltam, s ezután András leszek. Lőrinc helyesli, s felém hajol, kérdezvén, hogy milyen András is? -úgy figyel, mint aki be akarja vésni a nevet. Már hozattam le versét a Sorsunk-ban, s majd megpróbálunk most más lapokban is. -folytatja Takáts, s most csúsztunk el a Válasz mellett, gondolom, de nem baj. Az sem bánt, hogy jelenleg csak táskahordói szerepben nyertem alkalmazást. Utóvégre, a legnagyobb élő magyar költő mellett, ez sem megvetendő.

Lőrinc szállásánál, amikor engem tapintatosan lehagynak, szinte bocsánatkérően rebegi, mikor kezet nyújt: Holnap majd találkozunk, úgye?

Tény, hogy most már három "nagy embert" ismerek, Veres Pétert, Egry Józsefet És Szabó Lőrincet.

Megyek be Rudihoz. Vázolom a délutánt, de túlzott lelkesedés nélkül, pontosan, józanul, nehogy megbántsam érzékenységét. Megtárgyaljuk a holnapi esélyeket. Ismét megállapítom, hogy Szabó Lőrincet illetően jelentős eredményt nem várhatok. Ha érdekelném is őt, másutt kéne kezdeni, nem azon a két versen, Pellérdivel.

Digitalizálás forrása: kéziratos napló (1945-1947) / A somogyi diák.

Digitalizálta: Fodor János [2006.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. március 30. vasárnap

Kaposvár

Ikafalvi pap agyonfáraszt bennünket beszédével. Torokfájásom, s a nem eléggé simuló idő kellemetlenné teszik a Fő utcai sétát.

Hazajövök, végigolvasom egy Berzsenyi Társaságba ajánlott írónő, Reminiczky Erzsébet könyvét: Ady hatása a líránkra. Jó szemű nő, csak hát, az ilyen hatás-statisztikus könyvekkel úgy lehetne kitolni, ha az ember megírna egy ellenkönyvet: Ady hatása az elődökre -címmel.

Fehér Kálmán jön hozzám, s hozza vissza a Homo Ludenst. Nagy hirtelenjében kifejtjük egymásnak nézeteinket a másikról, s kiderül, ő a hangadója azoknak a kifogásoknak, hogy mi, az önképzőkörön nagyzolunk, és erőltetett nívót tartunk, s ez rossz. Kifejti előttem, hogy ők, a Fórumon elsősorban önálló gondolkozásra akarják tanítani a tagokat. Azaz, először gondolkodnak, azután adják az ismereteket. Természetellenes terv, de nem tudom meggyőzni. Később Rudi is mondja: Mit gondol, akkor miért nyolcadikban tanítják a filozófiát, miért nem avval kezdik?

Már tele van a vármegyeháza nagyterme, amikor ajtaja elé érünk. Belépve, mintha rámragadna néhány csillogó leánytekintet. A leghátsó sorban még találunk helyet.

Sáfrány bevezetője után, reményeim ellenére Pellérdi következik. Fodor András: Éjjel. Na, most néznek néhányan, jobb volna nem föltűnni, de mindjárt az első sort rosszul mondja az előadó. A befejező sort pedig megrövidíti. Enyhe taps. No, majd a következőnél. Sejtettem. Semmire sem tekintő, emelkedő üvöltés... De ez tetszik a népnek.

Ruisz előadása kissé rövid. Szabó Lőrinc fordításai azonban teljes hatásúak. Puskin, Lermontov, Tyucsev. Ismerteti is őket, mielőtt fölolvasná a fordításokat, érzékletes kifejezésmódja Rudiéra emlékeztet.

Átadjuk ülőhelyeinket, a fal mellett állunk. Takáts novellájára jól figyelek. Érdemes is. Egyrészt tapasztalom, hogy a tragikus mag és a kibonyolítás itt is ugyanaz, mint két korábban megismert elbeszélésében, másrészt viszont jól sikerült írás ez a Pásztor. A menekülési korszak, a nyáját hűen őrző juhász nyugatról keletre vándorlása a nagyberki lápon, s végül az ég átka, egy nagyszerűen megjelenített bombázás -szép példázata a magyarság sorsának.

Vörös Béla, Lőrinczy és Szász versei: siker, de a csúcspont mégis Szabó Lőrinc előadása saját verseiből. Sajnos, nem az újakból, a Tücsökzenéből, hanem a point-os versek. A Hangverseny után, a Kutyák, végre pedig a Lóci óriás lesz hatalmas sikert aratnak. A közelünkben ülő Ruisz Izabella úgy veri össze tenyerét, mint két cintányért. Én, amint magamba-lényegesítem ezt az izzó, túlérzékeny költőt, mégis érzem, hogy számomra nem ő az ideál.

Oszlik a nép. A vármegyeháza és a Corso cukrászda közti útszakaszon járunk, amikor Takátscsal És Vörössel találkozunk. Megállítanak: No, se szó, se semmi? Gyorsan előrántjuk az elismerést. Bizonyos, hogy az est hatása a lehető leghiánytalanabb. Takáts mondja, hogy Lőrincnek tetszett a Nádak. Észreveszem, miért álltunk meg, Szabó Lőrinc jön utánunk, valakivel beszélgetve. Amint csatlakozik, először hozzám lép: Nem veled találkoztam tegnap? - De igen. - Hát, gratulálok.

A szintén bemutatott Rudival együtt kísérjük hármójukat a Turul szállóig. Lőrinc barátságosan belém karol, s meghatódva beszél valamiről. Nekem csak az jut eszembe, hogy amikor annak idején leírtam, hogy Lőrinc-könyvvel hónom alatt "cökletek" Buzsákba, nem gondoltam, hogy alig három év múlva, a kezével ballagok a hónom alatt.

Digitalizálás forrása: kéziratos napló (1945-1947) / A somogyi diák.

Digitalizálta: Fodor János [2006.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.