1947_06.[2]

Fodor András naplója - 1947. június 3. kedd

Végre higgadtan, nyugodtabb betűkkel írhatom le, hogy is volt hát az az érettségi.

Az iskolába menet nem tudom elkerülni, hogy kissé ne érezzem magam fehér, áldozati báránynak. Enyhén tragikusan nézem magam kívülről, sőt, a külvilágba lényegülve.

Megnyugtató a még-már a folyosón várakozó, legalább szabadjára engedett fiúk társasága. Közel félóra múlva engednek be bennünket. A kép nem oly zordon, mint vártam. Nem csak székek, padok is vannak a vizsgáztató asztalsor előtt. Én éppen középre kerülök, szembe a Biztossal. Nem néz rám, csak amikor elkérdi, ki hova is szeretne menni.

Aztán, még gondolkodni sincs időm, már ott van előttem a fizikatétel: A fénytörés, fényelhajlás, teljes visszaverődés, telefon. Jobb is lehetne, de azért tudok beszélni róluk megfelelően.

Jön a latin. De nem ám Livius, hanem Cicero. No, itt baj lesz. Ádám lefordítja az első mondatot, de önerőből nem is igen jutok tovább. A Biztos ért a latinhoz. Katona Piroska és Véghné azért vannak itt, hogy súgjanak, de súghatnak nekem! Olvassa el az első mondatot -szól Újvári. - Most mondja el úgy, hogy ne nézzen a könyvbe! -idézem, amennyire emlékező képességemtől telik, de ahol az csődöt mond, ott kevéske tudásom sem segít. Jókorákat botlok a legegyszerűbb "alakoknál". Tudok is én már fegyelmezetten gondolkodni... Egyre idegesebb vagyok. Kapkodok. Végképp lemondok arról, hogy meggyőző legyek. Még a régiségtant sem tudom úgy, ahogy kéne.

Alaposan fölkeveredtem. Nagy szerencse, hogy a papíron, amit Vajda rak elém, ez áll: Szociálista, expresszionista líra: József Attila, Illyés, Kassák. De, mondom, rendkívül zilált vagyok. Fekete Tamás mondja is: Menj ki! De nem megyek, csak gyötröm 10-20 percig a homlokomat és szemem tájékát. Aztán végre csinálok némi kivonatolást a tételre vonatkozó tudáshalmazomból. Nagy lendülettel kezdem. Távlatot adok a témához, de aztán hamarosan leállítanak. József Attila életét sem engedik elmondanom, még jó, hogy ezek a leállítások nem zavarnak meg. Ömlik belőlem a szó, bárhol nyitnak meg. Kassákról is, Illyésről is csak egészen röviden szólhatok, s a melléktételről, a Köznyelv - népnyelvről szintén.

A feleletem jó volt. Látom a Főigazgató arcán, sőt, hallom, amint odasúgja Vajdának: Ez ugye sokkal magasabb szinten van, mint a többiek?! Vajda átszellemült arccal integet igent.

Történelem tétel: Deák és a kiegyezés. A királyi hatalom fejlődése. Menni fognak. Esetleg Firbástól kell félnem, ki valóban belekérdez a feleletekbe. Általában, már egészen oldott a légkör, csak a tétel átvételek jelentenek némi ugratót. Fekete Tamás jó szereplése után, én is hasonlóan adom elő a magamét. Firbás kérdései csak lendítenek rajtam. Sikerül néha épp azt felelnem, amit vár.

Számtan: Másodfokú egyenlet, és egy szinuszos példa. Megy mindkettő. Esetleg a logaritmusnál lesz baj, de Tihanyi jóindulatúan átsegít a zökkenőkön, s utólagos kérdéseire is jól megfelelek. Meg is volna! -fordul a Biztosék felé Tihanyi. Jön a felmentő, elképzelhető legenyhébb kiutasítás: Elmehet kérem!

Zsebre gyűröm papírjaimat, színészkedő illendőséggel távozom. Kint aztán felöltöm én is a diadalmas ábrázatot. Jönnek a fiúk kezelni. Ez igen, ez aztán kellemes. No, gyere Rudi. Kár, hogy te még nem vagy túl rajta.

Hazasietek ebédezni. Kissné könnyes szemmel áll az ajtóban. Lemosdom hideg vízben, fölveszem a cifrainget (a tor jelképe), s ebéd után így ingok le a városba, ittlévő nővéremet megkeresni.

A Vármegyeháza előtt találom Babát, háttal áll, és csak akkor fordul, s ölel meg, amikor közvetlen mögéje állok. A kapott pénz zsebemben, a cukrászdai fagylalt, a találkozások, mind kis állomásai triumphusomnak. Összeakadok Vörös Bélával is. "No hát akkor, úgy illik, hogy begyüssz velem sörözni!" Noná, miért ne? Eleven vagyok és friss, mint hal a hegyi patakban. Megyek Béresékhez. Ica meg Árpád hadd örüljenek. Hozzák is a bort, igyunk!

Na, most Edithez megyek, aztán a parkba, aztán a könyvtárba. Hiába, ezt a délutánt örök emlékűvé kell tenni!

Kár, hogy a lány nincs velem azonos fázisban. Izgul a holnapi történelemórától. Jobb is, hogy elválunk. Kezemben a Sorsunk és Válasz új számaival fölmegyek a parkba. Leülök, majd 5 óra után, lesétálok a városba. Összetalálkozom Ruisszal, aki hirtelenjében lábam elé ejti utolsó tanári álarcát is, úgyhogy hazáig kísérem. Nagyon jól elbeszélgetünk a képzőművészetről.

8-ig a könyvtárban töltöm az időt, vacsora közben lélektani nyomást gyakorlok az érdeklődő Egyedre, ki még csak szombaton fog sorra kerülni. Tapad hozzám, mint lepke a fényhez, képes velem jönni a parkba.

Benedek Csitát kapcsoljuk magunkhoz, tavalyi osztálytársunkat, s beszéltetjük kalandjairól a másik nemmel: De a javával táplálj ám bennünket, szegény, kiéhezett maturandusokat! Csita aztán bele is megy, gátlás nélkül.

Már jól fönt jár a hold az evangélikus templom keresztje körül, meglehetős csend van. A lombok tömbjei mozdulatlanok.

Digitalizálás forrása: kéziratos napló (1945-1947) / A somogyi diák.

Digitalizálta: Nagy Fruzsina [2017.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. június 11. szerda

A bankett napja. A délelőttöt a könyvtárban töltöm, Giono: Örömmel élni c. könyvét olvasom már napok óta, délelőttönként egyedül, otthonosan.

Ebéd után ügyeskedem, hátha találkozom a hatórás Edittel. Legalább megmondanám neki, hogy délután fölkeresem. Előzetesen Rudival Rádics Jóskát látogatjuk meg, s mint jövendőbeli Eötvösisták, méricskéljük reményeinket, lehetőségeinket, s egyáltalán, úgy ülünk ott már, mint egy közös, és másokétól külön jövő várományosai.

4 óra tájban indulok Edithez. A kezdő monológ megint ott babrál a fejemben, pedig jópárszor megjártam már ezekkel az előre kitervelt "mit fogok mondanikkal". Már hallom is, hogy nem könnyű, ingó léptek, hanem széles, kényelmes cipőtalp alatt recseg a megkopogtatott ajtó mögött. Megint a Papa.

"Kislányunk nincs itthon, elment valahova. Legyen szerencsénk máskor!"

Bosszankodom, de még gondolok arra, hogy majd az utcán! Igen, hát az utcán. Ott aztán ehet a méreg, mert majd elnyüvöm magam a járkálásban, s mégsincs foganatja a biztosnak hitt útvonal-ellenőrzésnek. Híre, hamva sincs. Sarkon fordulok, lemegyek a Főre, fél 6-kor be a könyvtárba. 7 felé Vörös Béla is benyit. Gyorsan megostromlom, hogy az Ulyssest vegye ki nekem, míg más el nem viszi.

A bankett 8 után kezdődik hivatalosan, így hazamegyek még, hogy megvacsorázzam. Amint a Zárda utcát egyenesbe fogom, látom, jön ám az "űzött vad". Tekintetemmel előre jelzem, hogy megjártam ám veled máma!, de elmondani később sincs érkezésem, mert a leány savanyodik neki a beszédnek, helyesebben ő beszél savanyúakat, s rajtam mutatkozik a hatás. Megint a legkevesebb elérhetővel válunk el, hogy ekkor és ekkor találkozunk, de ezt is csak ijesztgetéssel érem el, hogy szombaton elmegyek, s aztán már csak az évzáróra jövök vissza.

Gyorsan végzek a vacsorával, s veszem utamat a Katolikus Kör Kossuth utcai épülete felé. Néhány fiú kint áll a járdán. Hozzájuk csatlakozom. A bemenet kissé kellemetlen részemről, mert közben ráeszmélek, hogy mégiscsak jobb lett volna valami sötét ruhában jönnöm, nem éppen fehérben, ráadásul kihajtott nyakú, kockás ingben. Most már mindegy!

Elvegyülök a nagyterem "U" alakba rendezett asztalai körül. Hallom, Rudi és én köztem fog ülni a Lady, akinek, mint hallom, igen hálás lehetek. No, ezt sejtettem. Azt is tudom, hogy a fiúk szemében már csaknem gyanús a jóindulat, amivel ő kezelt. Bolyó is beszél nekem, hogy miért lehettem egyáltalán, hogy lettem kettes. Hosszasan elbeszélgetünk, s abból, ahogy szememet keresi, most még nagyobb bizonysággal kitetszik az a megbecsülés, amit felőle éreztem az utóbbi két évben. Lehet, hogy nem is annyira az óráin nyújtott teljesítményem miatt, hanem, mert személyem nyerte meg őt. Tény, hogy Bolyó tanár úr jó emlék marad az iskolából. De itt látom, hogy a többiek is, majdnem kivétel nélkül. Még Pelle is, kihez vajmi kevés közöm volt, odajön hozzám, érdeklődik, s végül arra bíztat, igyekezzem legyőzni az idegességemet, mert annak a későbbiekben csak kárát látom. "Szolgálhatok egy jó tanáccsal: figyeld magad egy kicsit!" Ha tudná, hogy ebben már a kelleténél is nagyobb a gyakorlatom... Végre tisztán embernek látom ezt a tanárt is.

Véghné mellé ülve felöltöm a hozzá legjobban illő modoromat. Sajna, ő a maga gátlásait nem tudja levetkőzni. "Igen, igen" -mondja egyre-másra. Azért, ha Rudi nem ülne a másik oldalon, folyékonyan tudnék beszélgetni vele. A fiú, talán épp ezt a törekvésemet látva vonul vissza, különös keménységgel, egy szót sem szólva többet.

Közben elfogyasztjuk a vacsorát, eszünk a tortából. Firbás igazgató úr is odaül a középső asztalhoz. A jazz-zenekar méltóan beöblögi a termet, majd zeneváltás: cigány hegedül. Ivogatás közben az alvégen rákapnak a nótára. Boross Pétert látom, Sajkást. A belevalós társaságtól erősen el vagyok szigetelve. Márpedig, mielőbb közéjük fogok vegyülni, ez föltett szándékom.

Még másodikban, amikor Fülöp és Csécs attrakcionálni kezdtek, eszembe jutott, hogy az ilyesminek ma lesz nagy napja. Örömmel látom, hogy jönnek is egymás után a számok, Fülöp Miska énekel, szaval, majd mint olasz professzor, Csécs tolmácsolja beszédét. Cantatore del Piazza bona sera pisano... -darálja Fülöp, megtévesztően előkelő pózban. Csécs Sanya fordít, s amikor nem tud mást mondani, Miskához fordul: hogy is van ez, meg ez? Nagy a tetszés. Kardos Jocó kisbírója is hétpróbás szám, nagy siker. Hördetmény... irtókopát... -torzítja lehetetlenné, de kacagtatóvá a szegény kisbíró kiejtését. Következik László Anyus nagyszerű hastánca, egy kezében libegtetett zsebkendővel. Aztán Fülöp vallja a szerelmet olaszul Csécsnek: Signorina attavanti della cobra... s rossebb tudja, mi még. No, no -tiltakozik Csécs, s tanáraink dülöngélnek.

Jön az oldódás, swinggel. Levonulok a fiúk közé, hátra, s elmélkedve veszem tudomásul, hogy, míg én alig ittam valamit, egyikük-másikuk már egész szépen berúgott. Gyorsan lehajtok én is egypár pohár bort, de persze még nem fog rajtam. Pedig, ha szemügyre veszem, Szigetvári Kóka kánkántánca, későbbi földrehuppanása, Horváth Zoltán borzassága, Ercsey önkívülete és Siszti fojtott idegessége mind a banketthangulat jó tanúságai.

Csak Rudi áll föltartott fejjel, mint valami idetévedt Apollo szobor. Nos, nem megy? -fordulok hozzá. Buta kérdés, de az elutasítás, az észre-sem-veszlek fejfélrefordítás földühít. Vállrándítva otthagyom.

Beállok a körbe én is. Kezemben cigarettával, s a nótával számon, mit a köztünk lévő Kelemen tiszteletére bömbölünk: Osztályfőnök, osztályfőnök, majd: Lexi, Lexi, Lexi, Lexi Te vagy az oka mindennek...

Ha jobban szétnéznék, bizonyára sok érdekességet látnék, így is észreveszem, hogy kínozza néhány fiú szegény Véghnét a swinggel, vagy hogy kapkodják az éhes érettek az ajtón bebotló hetedikes lányt, a "bugyorszájú" H. Annit. Fekete Tamás itt is ordít és rendelkezik. Firbás, aki nekünk epésen odalökte, mikor Véghné mellett ültem: "Aztán nehogy műfordítsanak itt!", veszi a kalapját, és megy. Néhány tanár is elpárolgott már, előtte, s utána is. A fiúk részéről Kling örvend legnagyobb keresletnek, külön ajándékot vettünk neki, személyenként 4 frt.-ért karórát, s tiszteletére a Szerencse fel-t is elhúzatta valaki a zenekarral.

Mihelyst üres helyet látok, én is odahúzódom a fal mellé Ádámhoz. Evvel tartozom neki: Hallottam, hogy latinból mégis kettest kaptam! Cinkosként vigyorog rám az öreg, s egyszerre két felé is mondja a fiúknak: "Én remélem, hogy a Fodorra még büszke lesz a gimnázium!" Kettesed volt? -kérdi valaki. Kettese! -felel Ádám, szokásos arcrángások kíséretében- Nekem volt egy ilyen tanítványom Csongrádon, -folytatja többfele irányuló mozdulatokkal- a Seffedin Sefket bej, az is láttam, hogy az óráimon sohse figyelt. Mondtam is neki, nem baj, nem is kell. Te csak írj!

Kardos, Czinki meg a többiek új szórakoztató műsorra készülnek. Előbb Czinki jön az agyonnyűtt Vidovitscsal, "Magyar anyák! Kongjatok mély búgással!", de ott érjük el a hangulati csúcspontot, amikor megkezdődik a tanárok utánzása.

Tihanyi az első, aki erre engedélyt ad, a többit már nem is nagyon kérdezzük. A főszereplő most is Kardos, aki székre állva jelenti be: "számtanóra Tihanyi tanár úrnál. Fodor felel." Éppen szembe ülök Tihanyival, én a térdemet csapkodom, ő majd az asztal alá dugja fejét a nevetéstől. "Kumással kezdődik!" -mondja Kardos, és mutatja két tenyerét, lehúzva arcán, eredeti Tihanyis sóhajtással, és még találóbb "édes fiam"-mal. Végül a hiányozhatatlan kitörés: "tebelőled sohasem lesz ember!"

Véli dr. következik abban a helyzetben, amikor az osztály karácsonykor felköszönti: "Hát izé... úgy érzem magam, mint a Kis Jézus. Barmok közt vagyok!"

Kling utánzása nem éri el az osztálybeli mutatványokat, de azért felettébb tetszik az öregnek. Vajdának annál kevésbé, föl sem ismeri magát. Kelemen is bemutatódik egy-két képben, Bolyó is kap utánzót: "Na, mondja meg nekem Boross, kiskúúnok, vagy nagykúúnok a Balyoúk?!"

Aztán, tanárok fogytán, jövünk az összetett számmal. Jocó mögém áll, s hátratett kezem helyén dugja ki kezét, s kalimpál vele, míg én az Öt szegény szólt szavalom. Jocót nem kell félteni, hogy kimerül a kézmozdulatokból. Előveszi zsebkendőjét, orromhoz emeli, összekuszálja a hajamat, mutatja a bolhafogást. Utána ugyanezt folytatjuk egy orosz beszéddel.

Miután alaposan kivihogtuk magunkat, valami zárótánc jön, mert közeleg a záróra.

Digitalizálás forrása: kéziratos napló (1945-1947) / A somogyi diák.

Digitalizálta: Bakonyi Zsófia [2018.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.