1947_11. [10]

Fodor András naploja - 1947. november 7. péntek

Vidító hír! Fazekas közli: verseim a Válasz-nál a megjelentetésre szánt csoportban vannak. Lehet, hogy már a karácsonyi számban benne lesznek.

Nem vagyok igazi "seggelős kollégista", mert a kiszabadulás érzetével pergek lefelé a Himfy lépcsőn. Úgy indulok Darázshoz, mint aki az ő fülébe tett "darázs" jogán az eddiginél többet kíván belőle, az emberből. Sajna csak anyja éles hangját kapom: - Nincs itthon, el kellett menni neki a Gyáli útra.

Mitévő legyek? Megveszem az új Válasz-t. Bicska is van nálam, fölvágom a folyóiratot, s a villamoson, szinte fejemet ki se emelve a betűkből, olvasom Lakatos István hexameteres, hosszú, Ivan Goran Kovacsics Jamá -jára emlékeztető apokaliptikus költeményét, A pokol tornácá-t. Helyenként kitűnő, fantasztikusan láttató, másutt a saját kifejezési mámorától megszédült íróakrobata műve.

A Kollégiumba éppen a Szovjetunió harmincéves fönnállásának ünnepére érek be. Gyapay beszél az esemény jelentőségéről, Straky zongoraművész-jelölt Chopin Forradalmi etűd-jét játssza, Nagy Géza pedig fölolvas egy csapnivaló Gellért Oszkár-költeményt Leninről. A másodévesek hitetlenkedve gyűlnek a Fórum folyóirat köré, melyben a verset kinyomtatták, s hangsúlyosan citálják monoton rímeit: Borzadály - homály - birkanyáj, nihil ragály... - Sőt - szólok közbe -, Gellért Oszkár! Holnap este kollégiumi tánc lesz. Bornyi a fő szervező. Én is kapok megbízást: menjek el Darázs Endre lemezeiért.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Csányi Norbert [2018.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei. 2018.

Fodor András naplója - 1947. november 8. szombat

Endre ezúttal otthon van, de érkezésemet alig veszi figyelembe. Valami fiatal költők antológiáját állítja össze, amibe - tapintatosan közli - én még nem fogok belekerülni. - A Lator ... a Latoron őszintén szólva még gondolkodom. Azt hiszem, ő fog csinálni valami komolyabbat. - Most először fordul meg a fejemben, hogy Darázsban álságos természet lappang. Mert természetesen se Lator, se az én verseim közléséért nem tesz egy lépést sem, de az egymással összeugrasztás fölényét élvezi. Ott akarom hagyni, nem ilyen találkozásról volt szó tegnap, de marasztal, mondván, mindjárt jön ő is.

A kultuszminisztériumba indulunk gyalog a Kossuth hídon át, ahová Endrét pénzbevasalási szándék vezeti. Unalmas az ilyen hivatal. Ha nem találnék mindenütt poros folyóiratokat, kárba veszne az időm. Végre az oly sokak által szeretettel emlegetett Kardos László (Pál apja) fogadja, s nagy nehezen ki is ereszti vendégét.

Az Országház előtt, ahol nyáron a Kurovszky engem is tanított a fejforgatásra, Darázs hosszan, ijedten vizsgálódik jobbra-balra. Ő még Takátsnál is jobban fél az autóktól. Panaszkodik, mennyire unja az irodalmasdit. (Ez megint csak alakoskodás.) - Jobb volna inkább Hekus Döncinek lenni! - sóhajt. (Hekus Dönci az elfogott, megszökött, újra elfogott kéjgyilkos, vele vannak teli az újságok.) No hiszen, aki így fél az autóktól, hogy rémüldözne a kötéltől!

Szász Kaposváron van, Bornyi fő-főrendezőként sürög a táncra váró étteremben. Kezdődhetne már a muri, de a lányok sehol. Illetve csak az épületben nincsenek. - Rusvay fél órája sétál Németh Ucóval (Németh László Judit lányával) a Himfy utcában - közli Brusznyai, akivel már sokkal barátságosabb viszonyban vagyunk. A mezőkövesdi Szabó János, akárcsak Sárosi, panaszkodik a ház belterjes polgári légkörére, melyhez csak kényszerből alkalmazkodik. Csodálkozik, hogy lelkileg én is kilógok belőle: - Érdekes, te inkább olyan világfinak látszol!

Hát a "világfi" igencsak savanyúan nézi a sorjázó párokat. Irigykedve szinte a karcagiakat, milyen meghitt közösségben ülnek védnökük, a városukból származó Németh Gyula rektor lánya és felesége társaságában. Rusvay három lánnyal érkezik, s mindjárt odaszólítja mellőlem szobatársát, Latort. S milyen simán, elegánsan táncol a fiú, míg engem a gramofon mellé rendel Bornyi. A táncban sem lehet örömöm. Rusvay szól: - Majdiktól kérd le a nőt! - Majd meg Brusznyai utasít: - Straky tanár úr húgával illik táncolni. - Mégiscsak jobb lett volna saját partnert hozni. Ácsorgásaim közben megszemlélhetem Németh Ucót. Egészen szőke haj, szögletes, majdhogynem nyers mozdulatok, egészen gyermeteg táncélvezet, ami a fej ide-oda hajtogatásából látszik. Az arc kissé vadócos, mongolos vágású, de csillogó szeműen értelmes. Látom azt is, mekkora keresletnek örvend. Talán ezért nem kérem le. Mi haszon volna abból, hogy egy kollégistával több táncoltatta Németh László lányát?

Itt van a két, Szászék emlegette Asbóth lány is. Alakjukon, viselkedésükön a jobb társaságbeliek, sőt a modernek igénye, ám alig forognak más kezén (már magasságuk miatt is), mint a legidősebbekén.

Tizenöt-húsz leányzó van itt összesen. Minden igyekezetük ellenére furcsán hatnak ebben az inkább szerzetes rendházra emlékeztető épületünkben. Az asztalok körül viszont jól érzékelhető a kollégisták társadalmi vonzáskörének különbsége. Az elsőnél, ahol Bornyiék ülnek, valami finom szalonhangulat lebeg. A középső asztal a józan polgároké, a harmadik pedig a kommunistáké. Körükben látható például a kihívóan utcalányszerű szöghajú francia hölgy.

Éjfél felé lassan elpárolognak a gardedámos lányok, egy-egy kísérő lovaggal a másik oldalukon. Hankiss-sal együtt jövök a szobánkba. Neki elég lesújtó véleménye van a kollégisták tánctermi, álszent viselkedéséről.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Sárpátki Ádám [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. november 9. vasárnap

Esős, nedves idő van odakint. Bornyi ágya mellől nézve ki az ablakon, kollégistagyanús, táskás egyént látok a lépcsőn fölfelé jönni. Perceken belül kinyílik az ajtó, belép Szász Imre. Nemcsak kaját hozott, de üdvös kaposvári híreket. Tegnap a Berzsenyi Társaság ülésén szerepelt, föllépéséért 100-50 forintot kapott. (Útiköltségét is elszámolták.) Ugyanez lesz az én járandóságom is, mert hamarosan az én meghívásom következik. Látom továbbá a Somogyi Kalász című folyóirat számait, mely az idén áprilisban nagy igénnyel indult, s hamvába holt Tudomány és Irodalom (melyben két verssel én is benne voltam) folytatása óhajt lenni. Kárpáti Kamil, Erdei László, Vörös Béla, Szily Ernő írásai mellé Imre szerint az én Kara Lajos-versem is odakerül majd. E hírtől töményen visszasajdulnak belém utolsó kaposvári évem dicsőséges emlékei. Örülnék, ha folytatni tudnám az ott abbahagyottakat.

Imre este tíz utánra nagyobb társaságot invitál - hazulról hozott ital és Imre-nap ürügyén - a Halász Gábor könyvtárba. Majdik Dőre naivitás volna azt hinnem, valami igazi feloldódásban lesz részem. Először is számolnom kellett volna azzal, hogy a meghívottak közt én leszek a leggólyább gólya, így bizonyos mértékben céltábla. A társaság, szobánk tagságán kívül: ifjúsági elnök, Ruttkay, Gyapay, Kardos Pál, Nagy András, kétségtelenül az itteni aranyifjúsághoz, a társadalmi elithez tartozik. Egynemű is a legbalosabb kommunista Nagy András kivételével, aki itt most olyanféle szerepet játszik, mint Ortutay a régi kisgazdapártban. A hangulat a pálinkásüveg ürülésének arányában, de hirtelen szökkenésekkel emelkedik. Kissé erőltetettnek érzem a kollégiumi nóták mindenáron való éneklését. Mióta először észleltem, azóta nem tudom mással, csak nekivadult antisznobsággal magyarázni, miért választották eleink itt a házban kultikus indulóként a "Gumiarabikum, arabikum gumi"-val megfejelt Lőwi Árpád-költeményt, hiszen az ilyen szintű pornográfián könyökvédős hivatalnokok, hadikórházbeli katonatisztek szoktak élvelegni. A többi nótában nyíltabb önirónia, nyakatekertebb szellemesség vagy éppen röhögtetőbb bumfordiság van. ("Cimbalom a rózsám picsája, picsája, / a faszom a verő hozzája, hozzája. / Gyere rózsám ki az útra, / ráverek a cimbalmodra"; "Kutyafasza végén vörös bunkó, / szárított disznószart enni nem jó..."; "Már ezután gatya nélkül járok..."; "Átdobták a szart a kerítésen..."; "Ez a szar - hm, hm, / ez a szar - hm, hm, / ez a szaracénok dicső serege, / Ó, mely seg - hm, hm, / ó, mely seg - hm, hm, / Ó mely segedelmet jelent ereje...") Furcsa mégis, hogy a fölszabadultságnak ez legyen az egyetlen levezetési módja. Sablon az is, hogy orosz szónoklatot mondatnak velem a kályha tetejéről, vagy ahogy a két ablaktábla közé akarnak zárni. Mindez semmi ahhoz képest, amit a kényesebb ízlésűnek vélt Hankiss-sal csinálnak. Becsületére, átvergődik a megpróbáltatásokon.

Étel, ital fogytán következik a lehúzás. Betyárosan elverik a faromat, de legalább nem az ágyból húznak ki, mint a többieket, akikhez most szobáról szobára elindul a randalírozó csapat.

Hanem köröttünk is megsűrűsödik a levegő, amikor "szüleink" akcióvégeztével betámítanak a dolgozószoba ajtaján. Ahogy Szász letelepszik mellém, ahogy Bornyi jelentőségteljesen arcomba néz, érzem, hogy valami részemre tartogatott rosszal készülnek kirukkolni. De milyen idegnyúzó lassú tagolással kezdi Imre! - Várj csak, gólya..., hagyd abba egy kicsit a naplóírást! - (Természetesen nem azt csinálom.) Megtudom végre, hogy Kaposváron beszélt a két lánnyal, kikről korábban (vesztemre) bizalmasan elkottyantottam neki, legszívesebben "megtépnék őt nagyképűségéért". A lányok támadva védekeztek. Csodálják, hogy én mondtam ezt, aki róla sokkal komiszabbul beszéltem.

De hát mi más komiszat mondhattam, mint hogy Imre az önzetlen segítés után túl gyorsan rúgta el magát tőlem, azonnal elterjesztve a kaposi lánytársaságokban, hogy "a Fodort nem vették ám föl". Piszlicsáré dolog ez már utólag. Szeptemberi találkozásunkkor a Fő utcán különben is mintha zavartan restellte volna, hogy a téves információt ennyire komolyan vette, netán a maga javára könyvelte. Annyit még közlök Imrével, nem botránkozhatott meg jobban, mint ahogy átmenetileg engem ő botránkoztatott. Ámde nincs módom a védekezésre, mert jön a többi vád, aminek eddig a bevezető csak ürügye volt. Imre így mondja ki a szentenciát: - Uram, ön összetéveszti az érvényesülést a szervilizmussal. - Azaz túlságosan alkalmazkodom, nem mondok senkinek ellent, márpedig "az ilyen típus, melynek ezek a jellemzői, nem nagy becsületnek örvend a Kollégiumban".

Szervilizmus. Ellent nem mondás? Téves az ítélet! Csak kényszer. Ott, ahol az embert nem kezelik egyenlő félként, ott legjobb, ha külsőleg aláveti magát a nyomásnak, de belül őrzi a függetlenségét. Alkalmazkodom, igaz, ez a készség a természetemből való, de az őszinteség és az egyenesség is. Normális körülmények közt az alkalmazkodás odaadást jelent nálam. Lehet, hogy ez a magatartás nem rokonszenves, de egyéniségem tartozéka, s az ellenkező dolgok megértésére, összevonására ez képesít. Igenis a magam útját akarom járni, nem bánva, ha egyben-másban a sunyinak tartott Illyés Gyula követőjének tartanak.

Bornyi összegzi a tanulságokat: próbáljak változtatni a viselkedésemen, vitassam meg másokkal is a problémáimat. Márpedig, amíg feszültséget érzek magam körül, nem paprikajancsiskodom. Vitatkozni csak azonos feltételek közt vagyok hajlandó. Ilyen értelemben vannak vitapartnereim, például Fazekas, Lator (e nevekre csak legyintenek) vagy Csatári. Ez utóbbinál nincs megjegyzés.

Sándornak még az ágyban mondom: ezt az ügyet így nem lehet lezárni, ám valójában csak én nem zárom le, ki látszólag az Iszony-t olvasva négy-öt óra fele alszom el. Két dolog bánt igazán. Imre maga írta egyik kora tavaszi levelében: "A Kollégiumban az egyén független léte fennmarad." Hogyan egyeztethető ez össze ezzel a másik önérzetébe tiprás? Másrészt miért ítélt úgy, hogy egyéves kapcsolat után bizalma megrendült bennem? Ez olyannyira jogtalan, megalapozatlan ijesztgetés, hogy igazolódó következményeitől egyáltalán nem is félek.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Fazekas Bernadett [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. november 20. csütörtök

A szerda estére ígért Boldizsár Iván jövetele elmaradt, a Keresztury ígérte Fülep Lajos professzor viszont megérkezett a Kollégiumba. A földszinti folyosón, az étterem felé menet kétoldalt sorakoznak a fal mellett töméntelen sok faládái. Nyilván ott lesz a lakása az étteremmel szemben. Őt magát is látom bricsesznadrágos, térdharisnyás, vidékies öltözékben. Ahogy elszánt-komótosan lépked előttem, különös, ómódi figurának látszik.

Este csoportos színházbamenetel. A darab (John van Druten: Boldog Vasárnap) semmitmondó, de közvetlen hangulatú, hála Tolnaynak, Várkonyinak. Érdekesebb, ami köztünk játszódik le hazafele jövet. Bodnár gólyatárs ismét panaszkodik a kollégiumi nyomasztó légkörre. Lám, ilyen kirándulásokra volna szükség, hogy szabadon beszélhessünk. Tény, hogy két hónap alatt nem került hozzám ilyen közel ez a fiú, kivel pedig származásra is azonos kategóriájú vagyok, mint most. Kivel lehetne még az évfolyamban hasonló szorosabb kapcsolatba lépni? Latort említem, s jólesik hallanom, hogy ők ketten már ugyancsak beszéltek rólam, mint harmadikról.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Nagy Kornélia [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. november 21. péntek

Ma végre bemutatkozik a központi fűtés, de csak egy óráig tart, s több víz marad utána, mint meleg.

Könyvtárbeli elhelyezkedésem, az orosz részleg polca előtti asztalnál immár végleges. Jó pozíció azért is, mert nem kell minduntalan találkoznom olyanokkal, akiket nem az én eszményeim szerint méreteztek.

Különben ideje volna legalább számba venni őket, akikkel gyakrabban érintkezem. Az étteremben az asztalfőnket, Fazekast naponta szemlélhetem. Van benne valami közömbösség (vagy kiábrándultság?). Furcsa hajlású orra, előre biggyedő ajka, széthulló haja erre az eleresztettségre vall, miközben szemüvege alól igen áthatóan, szinte kérdőre vonóan néz. Gyapay kellemes csalódás. Ragadozó arcéle mögött jámbor tanárlélek húzódik meg. Trócsányi külön tanulmányt érdemelne. Félőrültnek tartják. Lehet, mert mosolyogni még sohase láttam. Mozgása, beszéde nem természetes. Hát még az evése! Nincs olyan étel, amiből legalább kétszer ne kérne pótlást. Hunyt szemmel is látom, ahogy félszeg kézmozdulattal, sűrű tálbapillantások után céloz a repeta lehetőségére: - Te... légy szíves, és kérjél még! - S ahogy hozzányúl az ételhez! Érzi, hogy rendellenesen cselekszik. Bajsza fél szárnyát valami önfigyelést elterelő zavartsággal a szája sarkába húzza, s elkeseredett, de kérlelhetetlen mozdulatokkal meri színültig a tányérját. Brusznyai a harmadik nagyon különleges jelenség. Ő is ragadozó látszatú, de inkább csak a "szent Collegium" érdekében, esetenkint engedi szabadjára ösztöneit. Csongor változatlanul rokonszenves. A felvételi napokban nyájas Niederhauser, Ruttkay arisztokratikus távolságba húzódtak tőlem. Majdiknak legalább vannak befogadó pillanatai. Tarnai elutasítóan szolid, Nagy Miklós, mint egy tudós güzü. Az ötödévesek közt Orosz Laci a legoldottabb. Rusvay már-már profánul közvetlen, tele expresszív kedvességgel, melynek szobatársa, Lator láthatja legtöbb hasznát. Nagy András fölényes, Kardos többnyire élénk figyelmű. A legszimpatikusabb progresszív, Csatári, első lelki klinikája óta nem talál rám időt. Eperjessy állandóan dudorászva jön- megy. Mihály arca egyelőre inkább vidám maszk, nem tudom, mi van mögötte. Érdekelnének még Benyhe, Molnár, Banner, Dörnyei, Kiss, Straky, Bodolay, de velük alig váltottam szót.

A másodévesek (Németh Géza, Hulják [Miklós] Pál, Hankiss...) más társaság. Alighanem sokallják ők is, mint Sárosi Bálint, a filoszság bezárt, áporodott világát. De hát őket se ismerem még igazán.

Fazekas esti szolgálatra kér. József Attila eredeti, Cserépfalvi kiadású Nagyon fáj-kötetét kell elvinnem egy lányhoz a Keleti Károly utcába. De Sós Júlia nincs otthon.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Szántó Zoltán [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. november 24. hétfő

Oroszóra utánra vállaltam a most beköltözködő Fülep Lajos tanár megbízását. Olaszországi útlevele ügyében kell elmennem Lukács Györgyhöz, hogy onnét ajánlólevelet vigyek tovább a Belügyminisztériumba, Szebenyi Endréhez. Mondanom sem kell, hogy nem a kapott három forint, hanem Lukács György miatt vállaltam az utat.

Ferenc József rakpart [később Belgrád rakpart. F. A. 1989.] 2-es ház ötödik emeletén, az ötödik ajtón van a név: Dr. Lukács György. Csengetés után fekete ruhás, őszes, kövérkés, házvezetőnő-forma hölgy nyit ajtót. Olyan mosollyal kérdezi, hogy honnét jöttem, amelyből csak ezt érthetem: vigyázat, ide nem léphetnek be akárhonnét jövők. Pillanataim vannak az előszobában való széttekintésre: teljesen polgári környezet. Jobboldalt az ajtórésben pongyolát látok villanni.

Beléphetek. - Az Eötvös-kollégiumból? Akkor, kérem, csak egy levelet kell átadni - beszél az apró ember, akit már az egyetemről, messziről nézve ismerek. Látom, mielőbb szeretné elfeledni, hogy beléptem műhelyébe, ahol rengeteg könyvvel körülvéve, szélmentes biztonságban gyárthatja cikkeit, tanulmányait. De nem szabadul tőlem rögtön, mert a levélre rá kell gépelni azt is, hogy nem Fülep, hanem én viszem rendeltetési helyére. A kövéres hölgy gyorsan intézkedik, én pedig közben átadom Keresztury üzenetét, hogy a pénteki előadása a Kollégiumban meglesz. - Meglesz? Jaj, de szomorú ez nekem - mondja ő, naptárába jegyezgetve.

Szétnézek. Egy falnyi könyvespolc. Illyés Gyula Magyarok-ját látom hirtelenében, s hogy az öregen sárga cipő s kopott, régi ruha van.

Kész a levél, vihetem. Úgy látszik, kézfogással búcsúzunk. De milyen az ő kézfogása! Mint vademberé, aki még sohase csinálta e műveletet. Nem egyenesen nyújtva teszi tenyerét tenyerembe, hanem oldalról üt bele.

Megtalálom a Belügyminisztérium Markó utcai épületét, de a levélbeadással némi baj van. Előbb telefonálok a Kollégiumba Fülephez, csak aztán intézkedem.

Ebéd után, külön jutalom gyanánt, Fülep bevisz a lakása kamrájába, s megkínál zengővárkonyi almákkal.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Kámán Veronika [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. november 25. kedd

Liontas Konstantin, volt kollégiumi lakó, negyven év körüli görög operaénekes (operaházi tag) dalestje után a felbolydult tagság nem tudja abbahagyni a zenebonát. Benyhét akin énekelni is tanul - kapacitálják szereplésre, de ő nem hajlandó. Végül Brusznyai ül a zongorához, körötte tíz-tizenöten az idősebbek közül teli szájjal, szemrebbenés nélkül zengik a vaskosabbnál vaskosabb kollégiumi nótákat.

Gólya módra csak őgyelgek az étteremben. Élvezem Rusvay partizánjelenetét. Láthatóan nem először alakítja. Föltűrt gallérral, betűrt nadrágszárral, homlokán zsebkendő-kötéssel, hóna alatt géppuskát utánzó arasznyi léccel ugrik be a tálalóból az egymás mellé tolt asztalok tetejére. Zongora-aláfestésre, gyors léptekkel fut előtte, megáll, nézelődik. Az árgus tekintet hangsúlyozására felső karját már nem is szemöldöke fölött, hanem a tarkóján teszi keresztbe. Vizslat előre-hátra. Végre célpontra lelve térdre ereszkedik, s kilő egy sorozatot. Karját, vállát ütemesen rázva mutatja a lövedékek lökését, aztán találatot kap. Mámoros önkívülettel feszeleg és lehanyatlik.

Ügyes fiú! Jó színész lenne. Ami pedig a heroikus társadalmi erőfeszítések persziflálását illeti, már nem először hallom az idei évzáró kabaré egyik slágerét, Szabó Ferenc A munkásoké a jövő tömegdalát ezzel a szövegvariánssal:



Mert a munkára épül az állam
az államban él a Gerő.
Szolga vagy s az maradsz munkádban,
de munkádból lesz a jövő,
s a munkádból él a Gerő.

E sorok persze nemcsak az újjáépítés szólamait vonják kétségbe [Az eredetileg Vorosilov-dalként, 1932-ben írt Szabó Ferenc-zenéhez Gál Zsuzsa írt szöveget 1945-ben: "Már termelnek újra a gyárak / ...a gépben feszít az erő, / zengjük milliónyi barátnak / a munkásoké a jövő! / a munkásoké a jövő!" F. A. 1989.] hanem a hídverő Gerő nimbuszát, akit még múltból maradt gyárigazgatók is respektussal emlegetnek. Itt az Eötvös-kollégiumban a párttagok is oly természetesen fújják ezt a gúnydalt, mint akik tudják, ettől még nem bukik meg a demokrácia.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Torda Kolos [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. november 26. szerda

Mai szerda esténk, Bay Zoltán (mintegy harminc éve ő is gólya volt ebben az épületben) kauzalitásról szóló előadása, érdekesnek ígérkezik. Már ahogy bevonul, érződik rajta, hogy kemény, szilárd észember. Tiszántúlias ízű beszédében semmi tétovázás, fontolgatás. Ahogy arcán sincs semmi fölösleges, okfejtése is pontos, kérlelhetetlen. Meglepetésemre nagy vonalakban tudom követni bizonyításait: P rendszer (paraméter) mint t függvénye; - P rendszer mint automata, melynek segítségével előre-hátra kiszámíthatók a dolgok. (laplace-i szellem mint teljes determinizmus.) - A kvantumfizika forradalmi jelentősége: radióaktív sugarak bizonysága a klasszikus casualitás ellen. A fényterjedés fotonjai mint közvetlen igazolás. (Nem számítható ki bizonyosan, hogy a gömbhullámokon terjedő foton hol jelenik meg.) A valószínűség-számítás mint kényszerű közbelépő... Summa summarum a végső konzekvencia: a régi értelemben vett automata (casualitás) nincs többé, sem a laplace-i szellem, csupán a valószínűség.

Mondókáját befejezve nagy komolyan leül B. Z., várja a hozzászólásokat. Percekig hiába. Nem csodálom, a tudományos szigorban van valami dermesztő.

Házi Endre első megszólalása csak arra alkalmas, hogy Szalai Sándor, az egyetemen "magán kívül"-ként emlegetett, nálunk is alkalmazott egyetemi tanár, a Szociáldemokrata Párt tudós ideológusa szót kérjen. Nem is arra figyelünk, amit a tudományos tétel megdőlése kapcsán fejteget, hanem arra, ahogy a hatalmas termetű, de gyerekesen topogó, nagyhangú, raccsoló férfiút a csupa indulatú megnyilatkozása után Bay Zoltán egy-két mondattal hidegre teszi. Igen, a ma esti élmény már hasonlított arra, amilyennek az Eötvös-kollégium szellemi belvilágát elképzeltem.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Kovács Zoltán [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. november 28. péntek

Ebédnél most már rendszeresen a nagyok asztalánál ülök. Rutinfeladataim: a víztöltögetés, a pótláskérés, az ebéd-félretétel. Fazekas szokott közömbös hangján fontos hírt mond: jön versem a következő Válasz-ban, a Nagy éj. Látszólag semmit se tükröz az arcom az eláradó örömből, de fönt a szobánkban szinte gyerekesen nézegetem a folyóirat fehér címlapját: hogy fog festeni rajta a nevem?

Oroszóra után elmegyek Darázshoz, viszem Wilhelm jól sikerült, arányos, közlésre méltó kritikáját. - Itthon van, de beteg - mondja édesanyja. Mindegy, akkor is át kell adnom, amit hoztam. Endre mint fölriadt saskeselyű, úgy tartja fejét az ágyban, olyan meredten. Néz és pislog, mintha sose látott volna, pedig nem is beteg, csak a sok szerkesztői lótás-futástól fáradt. No meg ingerült. Könyörtelenül megrója apját: - Te is olyan unalmas vagy. Mindenkinek ugyanazt mondod.

Rudi kérte, hogy a cikke alatt a W. R. név helyett a részben biai származású család felmenőiben szereplő egyetlen magyar családi név: Juhász szerepeljen. Keresztneve pedig tragikusan meghalt öccse emlékére legyen Ferenc. - Nem megy! - emel óvást Endre. - Ezen a néven - Juhász Ferenc - most tűnt fel egy nagyon tehetséges fiatal költő.

Ma van az a nap, amit én írattam be Lukács György naptárába. Vacsora közben már látom is a szemüveges vékony arcot Szászék asztalánál.

Előadását szürkén, hangsúlytalanul kezdi:

- Nem magáról a marxista esztétikáról fogok beszélni, csupán néhány körülötte kialakult problémáról, mely önök előtt leginkább nehezítheti a hozzá közeledést. A három probléma: 1. A művészet társadalmi meghatározottságai; 2. A marxista kritika; 3. A realizmus kérdése.

1. Taine-nek is volt miliőelmélete, csakhogy az marxista szempontból nem teljesen elfogadható, mert a marxi ökonómia csak az emberek közti viszonyokat veszi tekintetbe, mely felé a dolgok legföljebb közvetítenek. Teljes magány nincs, tehát művészi kibontakozás sincs társadalmi hatás nélkül.

2. A mai nem marxista kritikák nem tükröznek egyebet, mint egy-egy felelőtlen, inartikulált tetszést vagy nemtetszést. Ezzel az irracionalitással szemben a marxisták az artikuláltságra törekszenek. Megvetik a formafetisizmust, mert nincs külön forma és tartalom. A komoly tartalom, mely mindig valamiféle társadalmi vonatkozást hordoz, magával vonja a megfelelő formát is. A marxisták egyébként is azért tisztelik igazán a művészeket, mert egy-egy jelenetben is az élmények teljességének intenzív végtelenítését (totalitását) képesek elérni. (Nos, ez a pont már tele van nyitott problémákkal. Miért nem lehet artikulált, ami irracionális? Mért éppen a világnézetileg kötött marxista kritika tartja szűkösnek a szabadon választó tetszést-nemtetszést? Elfogadom, hogy a méltó tartalom méltó formát vonz, de nemegyszer a marxista ítészeknél tapasztalható, hogy nagyként dicsőítenek olyan művet, ami tartalmilag fontosnak mondható, de művészileg gyenge.)

3. A marxisták a realizmussal kapcsolatban sem kanonizálnak, hanem a meglévő biztos alapra, a nagy művek minden esetben igazoló sorozatára támaszkodnak. A valóság tükrözése különben sem tévesztendő össze a felületi ábrázolással. Jellemző, hogy sokan még most is összekeverik a realizmust a naturalizmussal, holott a realizmus nem a köznapi élet pontos leutánzását jelenti, sőt legtöbbször akadályozója a realizmus kívánta ábrázolásnak. Mindez nem újság, mondhatná valaki, és nagyon örülnék, ha mondaná - fejezi be Lukács -, mert hiszen amikor John Keats leírta: "Beauty is truth, truth beauty..." - ugyanezt juttatta kifejezésre.

(Hát igen, mindezt így el lehetne fogadni önmagában, de szeretném megkérdezni - tenném is, ha nem volnék gólya - hogy a század nagy nyugat-európai alkotásai, Proust, Joyce vagy a szürrealisták értékes művei miért nem vehetők be a Lukács emlegette Homérosztól Gorkijig terjedő sorba, ha a maguk módján a nagy mű kritériumainak, az élmény totalitásának, a valóság mélyebb visszaadásának a lehető legjobban megfelelnek?

Előadását befejezvén szivarra gyújt Lukács, s várja a felszólalásokat. Feje formája, elálló füle, néha szenvtelen, néha gúnyos, néha csak aszott, biggyedt ajka csúnya, de homloka mutatja, nem közönséges ember.

Trócsányi áll föl elsőnek, fejét leszegve beszél, szóvéget szó elejéhez zökkentve, mintegy végtelenítve mondandóját. Pillanatokra értem, mit akar mondani, de aztán körülnézve látom, a kollégisták tanácstalanul mosolyognak egymásra. Hadrovics hátrafordulva kérdi: - Hát ez most mit mondott? - Keresztury is int a fejével: Mihályi szóljon hozzá! Fejmozdulatát érteni így is: atyafiságos Progresszív, mentsd meg a Kollégium becsületét! És valóban, Trócsányi leül, Lukács kegyetlenül hallgat. Szörnyű! Mit érezhet most a megszégyenített ember? Meredten néz maga elé, mintha lelkileg összetört volna. Nem ügyelnek rá. Mihályi föláll, s kezdi: - Lukács elvtárs... - Röhej! Csatári hasonló érvénytelenített hangnemben kérdez. Nem értem, hát senki sem képes érdemes módon megszólalni?! Nagy Miklós, majd Eperjessy Géza érdeklődik, hogy viszonylik a marxista esztétika a tipológiához, karakterológiához, Ujlaky László kérdi, mint állunk a képzőművészettel, zenével? Végre Kardos ki meri mondani, ami bögyünket nyomja: mért oly tompán egyoldalú a marxista műelemzés? Feleletül azt kapja, amit Ujlaky: hohó, barátaim, a marxista esztétika még gyerekcipőben jár. Utolsó felszólaló: Hadrovics. Elmondja óráin velünk már nyíltan közölt viszolygásait a szovjet-orosz írók szabadságának korlátozottságáról. Lukács idegesebben pislog erre-arra: vajon helyettünk is beszél Hadrovics? Felelete csúsztatott halandzsa.

11-kor végződik az est. Az előadó csodálkozva és türelmetlenkedve várja a taps végét. A köröttem kifele sodródók kiábrándultan szólnak az ünnepeltről. Bay Zoltán bezzeg nem körülményeskedett így. Én csak annyit mondok: - Ezt az embert pedig nem lehet megfogni.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Miklós Kristóf [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. november 30. vasárnap

Kérdeztem Hankiss Elemért, nincs kedve velem tartani Wilhelmhez, onnét a Barcsay-kiállításra? Rögtön kap az alkalmon, így 10 óra után együtt indulunk az Üllői úti laktanya-beli Ady-kollégium felé. Rudi még egy szál alsónadrágban leledzik, Elemér debreceniekkel akad össze. A kiállítást a Nemzeti Szalonhoz közeli Művész Galériában találjuk. Már a bejáratnál karimás kalapú, szörnyen öntudatos ifjú képzőművészek társaságába kerülünk. Rudi mutatja: Az ott Kállai, az a tarajos fejű svájcisapkás... Nem messze tőle - mondja valaki - Kornis álldolgál. Közben érkezik maga Barcsay. Dudoros, érdekes koponyájú, bajuszos, fekete férfiú. Milyen fiatal! Kállai igen rövidre fogja mondókáját. Éppen csak rámutat Barcsay mértani formák közt is mély, emberi látásmódjára. Beszél Szentendréről, s a Szinyei Társaság készítette feketelistáról, melyre akarva-akaratlan ő, Kállai is rákerül immár, szerencsére és vigasztalására a magyar képzőművészek legjavával együtt. Ezzel a Bernáth Aurél -ellenes bökéssel fejeződik be a megnyitó, s magunkra utalva próbáljuk vizsgálni a képeket. A sokszínű síkokból összeállt első kompozícióval még nem tudunk mit kezdeni, de a következő, ránéztiből sötét vásznú festmény, minél tovább nézzük, annál tartalmasabb. Hankiss veszi észre a benne rejlő távlat nélküli távlatot. Utána előttünk is egyre tágasabb, világosabban tagolt lesz a Dombos táj. Felfedezésünket a többi képre alkalmazva mind többet és többet látunk meg Barcsay sötét, szűk körű, valójában igen gazdag világából. Különös, hogy az összes képet levezethetnénk 4-5 típusra. A témák még ennél is szűkösebbek (háztömbök, szurkos sikátorok, elhagyatott alakok, fák, növények, ritkábban egy-egy szobabelső váza).

Tiszta lelkiismerettel távozunk. Nem csaltuk meg magunkat azzal, hogy idejöttünk. Közös indulattal szidjuk a Solymossy Képszalon kirakatában látott giccseket. Amikor Elemérrel az étterembe lépek, a középső asztalnál parázs vita dúl. Szász és Brusznyai, bő segédlettel, szinte ostromgyűrűbe fogja Latort: mennyire alapos a "ponyva-műveltsége", különös tekintettel a Tarzan-regényekre? No hiszen, jóval kezdtek ki, kevesen vannak itt, akinek nagyobb élménye a természet, az irodalomból is vizionált őserdő. Elemérrel a szobánkban is folytatjuk a villamoson kezdett bizalmas beszélgetést. Próbálom magyarázni, indokolni az ő csodálkozó észrevételét: milyen tág érdeklődéssel, olvasottsággal rendelkezem. Nálunk otthon nem volt se könyvtár, se más egyéb művelődési lehetőség. Szüleim különleges ízlést nem hagytak rám, de talán éppen ez volt a stimuláló erő: megszerezni mindazt, ami kiváltságszámba megy. Elemér élénken helyesel: - Igen, látom már én is, így visszafele nézve, hogy sokszor azért nem érdeklődtem dolgok iránt, mert ott volt a könyvtár, ott voltak a szüleim. Megkérdezhettem őket bármiről, megmondták...

Sötétedik már, amikor hónom alatt az orosz munícióval levonulok a könyvtárba. Kint esik az eső. Lator elragadtatva beszél az ablakon túli látványról. - Ez nagy, ez csodálatos, ahogy minden mindennel összefolyik. S beszél a nagy versről, aminek körvonalai már bontakoznak benne.

Én meg magamban azon morfondírozok, mennyi izgalmas dolgot lehetne kihozni tapasztalataimból az emberfigyelés-önfigyelés alapján. Ha nem volnék meggyőződve arról, mit kell elsősorban csinálnom, ezzel foglalkoznék a legszívesebben.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Laki Xénia [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.