1947_12. [11]

Fodor András naplója - 1947. december 1. hétfő

Budapest

Csatári Dani fog el a könyvtárfolyosón: ma ráérne velem beszélgetni. Csak 11-kor tudunk összeülni a Halász-könyvtárban. Gyatrán, nyökögősen tárom fel kollégiumról való észrevételeimet. Utalok a felsőbb és alsóbb évesek közti szakadásra, amit Dani régi kollégisták és progresszívek szakadására módosít. Nagyjából azokat a válságszimptómákat emlegeti, amikről Hankiss-sal többször is tárgyaltam, csakhogy ő a feszültség okát nagyrészt Keresztury igazgatóságában látja, ő az, aki nem találja meg a Kollégium helyét a demokráciában. Ami személyi problémáimat illeti, arra dicséretes marxista erénnyel rögtön orvoslást ajánl: keressek máshol is barátokat. Amikor bizalmamat feléje nyilvánítom, sietve vázolja, mit lehetne közösen csinálnunk. A Bölcsész Hallgatók Egyesülete (BHE) kultúrosztályát az Eötvös vállalta, s ő látja el ott a teendőket. S van a BHE-nek külön jegyirodája, ahonnét belépőket szerezhetnénk. Mindjárt mondja is, mikre van kilátás, többek közt a Szöktetés a szerájból Mozart-operára. Hallok továbbá bizonyos tavalyi progresszív házi összejövetelek fölújításáról, amikben én is részt vehetnék. No lám! - derülök belül. - Egyik pillanatról a másikra ott vagyok a kommunisták karmai közt. Kellemetlen következményektől mégsem félek. Dani (ő is előszeretettel Bandiz!) tapintatosnak látszik, s miután nyíltan megmondtam neki, mint politikussal vannak vele gátlásaim, de mint emberrel, nincsenek, ő is teljes őszinteséggel ajánlja barátságát.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Csapó Levente [2018.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei. 2018.

Fodor András naplója - 1947. december 3. szerda

Zsirai-órán, mint általában, közelembe libben a már Kaposból ismert szemező bajnoknő, a tarka kendős Gabriella, ezúttal egy mészároslegény-forma kísérő társaságában. Talán mert biztonságban érzi magát, még gyakrabban fordítja felém ferde metszésű szemét. Kérlelhetetlenül visszanézek rá, de dühösen mormogom magamban: Rosseb a kis szende-gömbölyű pofádat!

Vacsorakor Mihályi és Nagy András asztalához kerülök. Kifaggatnak politikai ismereteimről, napi értesültségemről. A Pfeiffer-üggyel kezdik, ahol még elég járatos vagyok. Hegel, Marx, Engels, Lenin, Sztálin munkáit illetően már kevésbé. Végül irodalomból akarnak megfogni, tételül adják Gulyás Pált, akit viszont olyan részletességgel kezdek ismertetni, hogy rögtön leállítanak.

Mai előadónk Molnár Erik népjóléti miniszter lesz. Amikor belépek az étterembe, Csatári a második sorból idegesen integet: - Bandi, Bandi, ide! Másik oldalamon Eperjessy. Mögöttem Mihályi és Nagy András. Tehát máris benne vagyok a progresszív tömbben.

Molnár szúrós szemű, negyven-ötven év körüli férfi. Emlékszem arcára a májusi Somogy a demokráciáért kiállítás óta. Ő volt, aki ott buzsáki nővérembe karolva fényképezkedett. Egyébként kapkodó beszédű, ugrálós embernek látszik. Előadása (A történelmi materializmus avagy a dialektika problémái) nagyjából így tagolódik:

1. Dialektika avagy ellentétek egysége. A formális logika szerint az ellentétek szétválnak, a dialektikus logika szerint összefolynak. Például: formális logika szerint vagy demokrácia van, vagy diktatúra, dialektikus logika szerint diktatúra és demokrácia együtt.

2. Látszat és lényeg különbsége. Például az első világháború utáni békés eszközökkel a fasiszták is éltek; eredetileg nem akartak háborút.(?) Avagy a Pfeiffer-párt is demokratának mutatkozott, s mi lett belőle?

3. Az intellektuelek által kidolgozott harmadikút-elmélet, ami egyszerre hirdet harcot a marxizmus és a kapitalizmus ellen - nem létezik. Helyesebben: nem létezhet, mert nem egyéb, mint a polgári ideológia fasiszta (?!) válfaja.

Azok a harmadik utasok, akik látszólagos nem választásukkal is választanak (?), akik színleg osztályfölöttiek, s netán nagyon rendes, becsületes emberek voltak - céloz egyre érezhetőbben Németh Lászlóra -, elméletük mögött a fajüldözést, barbarizmust és mindenféle egyéb romlást hordoztak. Az ő újnemesség-toborzásuk hasonlatos vala a hitleri új nemességhez. A marxizmussal pedig úgy vitatkoztak, hogy nem ismerték, mert ha ismerték volna, az egyenlő lett volna az elismeréssel.(?!)

Összegezve: hiába a tehetség önmagában, adódik úgy, hogy "osztályvonatkozásban" tehetetlenségbe megy át. A hozzászólók közül kiüt Rusvayé, aki élesen szembehelyezkedik a diktatúra-demokrácia egységgel, azután Csatárié, aki, amint előre bejelenti, a jelen lévő Kosáry Domokost igyekszik provokálóan mérlegre tétetni. Módszerét vázolva így adja föl a kételkedő kérdést: lehet-e ma még ilyet csinálni? Ez bizony erkölcstelen kiszolgáltatás. Bűnhődés netán, hogy Molnár Erik nem hajlandó megbélyegezni a fölkínált bűnöst. Dani csupa izgalom. Furcsa, tompa kis ujjai remegve fogják a cigarettát. Hohó, ez egy túlfűtött ember! - állapítom meg magamban, de aztán figyelek tovább. Filozófiatanárunk, Faragó kérdi, mi a dialektikus a relativitásban. Molnár kitér a felelet elől. Általában a progresszívek faggatják, de ő többnyire igen szűkszavúan válaszol: Ez így van és kész. Ha nem tetszik, nem tetszik!

Visszagondolva az estére, nem volt meggyőző a miniszter úr szereplése. Még mindig nem hiszem el, neki sem, hogy ne volna harmadik út, vagy ha így szebben hangzik: ránk szabott megoldás. És amint veszem észre, mások is bele-belekapaszkodnak az előadás egyik-másik nyitva hagyott tételébe.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Galanics Alida Georgina [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. december 5. péntek

Kölcsönzött Zsirai-jegyzetet viszek be a Múzeum körútra. Idegen szinte az egyetem zsibongása. Kétségtelen, túlságosan elzárkózom attól, ami itt történik, de nem érzem lényegi veszteségnek az előadások mellőzését. Rádics Jóska szerint az egyetemi órák hallgatása, de még a vizsgák is csak jogcím arra, hogy valaki egyetemista legyen.

Kozma Gézába akadok ismét, elcsalom Buday György mutatós kiállítására. Napi dolgokról, politikáról beszélgetünk. A parasztpárt helyzete egyre romlik. Veres Pétert már erősen fúrják. Előbb-utóbb kénytelen lesz valami döntő lépésre szánni magát, mert különben - elmélkedik Géza - Erdei és sleppje s kiváltképp a népi kollégiumok ifjúsága teljesen kommunista irányba terelődik.

Csatári Dani említette, hogy ma a MEFESZ-ben Mikulás-est lesz, szeretné, ha elmennék, mert az előadásra kerülő vegyes műsorról bírálatomat várja. Úgy döntök, szükségem van ilyen tapasztalati támpontokra, elindulok hát Benczédi Lacival a József Attila utcai házhoz.

Bent már folyik a műsor. A nézők eléggé vegyes társaságában sok a festett, divatos öltözékű, érzéki megjelenésű lány. A számok Pesti Izé-, Lúdas Matyi-nívójú versek, esetlen, mozgásművészetnek is csak csúfolható táncjelenetek, keveset mondó Karinthy Ferenc-novella és Bartók nagyszerű Román táncai. Rokonszenvesebb műsorpont az uzsonnajegyekre kapható vajas-szalámis zsemlye. Jegyekkel Dani bőven ellátott bennünket. (Itt van már közben Nagy Géza is.) Volt bejárótársammal sodródom össze, aki jogász kari megbízottként dolgozik itt. Szerinte a MEFESZ-vezetőség 36 emberéből 30 egyféle társadalmi körből való szalonkommunista.

A táncba keveredő ifjúságból néhányan nagyon jól, fesztelenül érzik magukat, a többség azonban kétfele sandítva, kétfele szemet hunyva cselleng, vagy még ennyit sem tesz, csak röhög és szvingel. Dani valószínűleg látja, hogy nem találom helyemet, ezért ajánlja, menjek a többi innét elpárolgóval együtt a Petőfi-kollégiumba, ahol disznótoros vacsorával egybekötött Mikulás-est van. Rábíz néhány zsemlyeárusító népi kollégista lányra, ők majd odakísérnek a Gellérthegy oldalán lévő úticélhoz. Köszönet járna a gondoskodásért, de bizony nem tudom, mit kezdjek a koszorúba font hajú, ám üresnek látszó, copfos, szende arcú, de falus kislány Pesten típusú, az érdekes megjelenésű, de ravasz szemű vagy az egész mivoltával semmitmondó negyedik lánnyal? Egyébként nem sok tapintat, de még elmésség sem szorult beléjük. Modorukban a pesties, kollégistás, progresszív, szabad szerelmes, népi, polgári, politikus, szentimentális vonások keverednek. Sűrűn emlegetik azt a szót, hogy konstruktív, a legkülönfélébb jelzői értelemben: konstruktív kaja, konstruktív pofa, stb. Közeledünk a kivilágított villaépülethez. Kerti lépcsőn kell fölmenni, s levegős, parkettás szobára nyílik az ajtó. Esetlenül igyekvő, tájszólásban beszélő parasztfiú gondoskodik kabátjainkról: - Tögyétök csak le ide! - Megyek a lányok nyomában, akiken már végképp elhatalmasodott a fojtott türelmetlenség láza, s ügyet se vetnek többé énrám. Nem számít, mert a teremben, ahová belépek, egyszerre olyan otthonos levegő csap meg, hogy nincs szükség többé támaszra. Hátul fiúk, lányok állnak székeken, elöl a Mikulás ötletes kommentárokkal, föl-fölhorkanó nevetések közt osztogatja a piros papírba csomagolt ajándékokat. Nevetek én is önkéntelenül és jóízűen. Előttem áll Manninger Maxi. Ő is kommunista. Valami olasz elvtárssal beszélget. Ajándékosztás után kihirdetik, mindenki fogjon egy széket, s menjen vele egy emelettel lejjebb, ahol megvacsorázhat. Ez igen! Kevés teketóriázás, sok bizalomkeltés.

Szerencsésen helyezkedem el az éppen érkező Csatári és Nagy Géza közelében, egy rögtön bemutatkozó, barátságos, csontos arcú szőke fiú szomszédságában. Ahogy származásomról szólok, kezdi sorolni keserű somogyi tapasztalatait. Járt mifelénk a NISZ-t (a Nemzeti Parasztpárt Ifjúsági Szervezetét) organizálandó, de nem talált ígéretes termőtalajra. A felszolgált disznótoros vacsora kitűnő. Úgy teleeszem magam, hogy a süteményhez már hozzá se nyúlok. - Vidd el Tomasz úrnak emlékbe! - szól át gunyorosan Dani.

Borozgatás közben kellemesen beszélgetek az erdélyi származású Dratsay Zsigával. (Így hívják új ismerősömet.) Amikor a mellette ülő lánynak be akarok mutatkozni, s pohárkoccintva, kezét csókolommal mondom nevemet, Zsiga rámförmed: - Mi az, hogy kezét csókolom? Népi kollégiumban nincs magázás! - Nincs? - ismétlem némi megszégyenüléssel. - Nagyon örülök. - Eötvös kollégista! furcsák még neki ezek a dolgok... - jegyzi meg ő. Hát, nem mondom, szokatlan bizony, amikor egyre-másra hallom a jugoszláv indulókat, kínos egyensúlyt adva velük a magyar népdaloknak. Vagy amikor a "Jedan, dva, /jedan, dva, / omladina titova, Kretye u bój prótiv nedará..." után fölharsan az Éljen Tito! Éljen Tito! Majd az Éljen Thorez! Éljen Thorez! Éljen a francia sztrájk! Az sem a legkellemesebb, amikor a kollégisták pártmegoszlásáról vallatva Zsigát, fölényes nyíltsággal feleli: - Kommunista, parasztpárti itt egykutya... Én parasztpárti vagyok, de kommunista vagyok. A parasztpárt ideiglenes, csak azért kell, hogy közvetítsen, és ha majd eljön az idő... Amikor szellemi családfájukról beszél, Szabó Dezső, Németh László után nem állapodik meg Veres Péternél, merthogy az ő elgondolásait is tökéletesítette Erdei, a reálisabb marxizmus irányába. - Péter bácsival? Veszekszünk, de azért kijövünk vele. Kicsit misztifikál az öreg... - mondja a színleges párt színleges szervezője, színleges vezéréről. Innét bizony másként festenek a dolgok, mint az én tavalyi ábrándjaimban. - Igen, a vidéki szervezetek! Ők még, tudod, nagy részben most is ott tartanak a romantikus parasztlátásnál, a Szabó Dezső-s népi romantikánál. Egyelőre még hagyjuk őket. Még mindig jobb, mintha nem lennének. Látszólag nem rőkönyödöm meg, de belül lázasan dolgozik az agyam. A fene nagy rugalmasság, megérteni akarás így dolgozik bennem: Ez a fiatalság fegyelmezett, erőteljes, tanulni vágyó. Életformáját nem érzi kényszernek. Használni tudja lehetőségeit, mert megvannak hozzá az eszközei. A 48-as centenárium is nekik dolgozik: ők lesznek a méltó, a harcos magyar ifjúság. Aztán, ahogy követik egymást a nemzedékek, minden fontosabb szellemi irányítás gyeplőjét ők fogják majd kézbe, s tíz év alatt teljesen átformálják az országot. A lehető legsutább kérdés: jó lesz-e ez, vagy sem? Lesz! És nekünk az élcsapat mögöttieknek nincs más választásunk, mint a harcosokba kapaszkodás avagy a magányos töprengés: szabad-e tettvágyat óvatos tétlenségbe fojtani? Haj, de nem ilyen egyszerű még a dilemma sem! Mert amíg egy részről az elfogulatlanság elismerteti velem, hogy ez itt a jövő diadalmas ifjúsága, ugyanez az elfogulatlanság nem engedi, hogy egészében vállaljam őket. Lehet, hogy az én magatartásom romantikus szintézisvágynak bélyegezhető, vagy akár harmadikút-keresésének, de csak nem tudom magammal elhitetni, hogy egy bezárt, ha úgy tetszik, "teljes" világ többet érő, mint két, három nyílt világ egybeláthatása, hogy az egy pontra meredés hipnózisa kárpótol sok pont éber vizsgálatáért. És nem hiszek a volt Németh László-tanítványnak (Zsiga Vásárhelyen nála érettségizett), aki ilyen könnyedén elintézi tanárát: - Jó író, rossz pedagógus, nagy tudós, kis politikus. Következik a tánc. A kezét csókolom ildomtalan a népi kollégiumban, de a dzsessz és szving simán beleillik? Zsiga csűri-csavarja magyarázatait, s azzal üti el a dolgot, hogy ez még nem az igazi. De bizony kólós összekapaszkodáson kívül más egyebet nem látok. Állandóan kísért körülöttem, hogy valami jugoszláv ifjúsági táborba keveredtem. A lányok fejére oda tudnám képzelni a partizánsapkát, a fiúk vállára a puskaszíjat. Persze a Banidera rossá-t is rokonszenves beleéléssel fújják. Az ember paródiája című slágerszatírát olvassa föl egy nagyhangú fiú. Hatalmas ováció, mert hát van itt is humor, életerő, egészség. Néhány táncospár összekapaszkodása, véletlenül ellesett ölelkezése szinte a buzsáki jeleneteket juttatja eszembe.

Táncolnék, de nincs kivel. Rendszerint egy fal melletti széken ülök. Egy alkalommal rámenős trampli nőszemély telepszik mellém. Mindjárt azzal kezdi: - Te is eléggé nagyképű lettél ott az Eötvösben, látszik a modorodon... - Én rosszabbat mondhatnék Becski Hannára: Csúnya és okos, agresszív és nőietlen, komor és éleslátású, kedélytelen és szerencsétlen lény. Nagy teljesítmény fél óráig úgy beszélni vele, hogy mindezeket ne mondjam. Látom fél szemmel, hogy Gyenes Antal és Major László (igazgató) meglehetősen oldott közösségben ül holmi "nőci" oldalán, hogy kint a félhomályban el-eltűnik egy-egy összeölelkezett pár, hogy Nelli, a ravasz képű útitárs, akit Nagy Géza udvarló táncával s főleg egy Bánk Bán-dolgozat ígéretével meghódított, szépen bedűl. Van egy pozitívabb megfigyelésem is: a lány, aki imént érkezett egy-két társával a "Kádár Katá"-ból, szép. Rajzos vonású, kedves, mosolygós arca van. Vele fogok táncolni! A lekéréssel nincs szerencsém. Mindjárt elviszik tőlem. Járom hát vad iramban a kólót, egyik szobából ki, a másikba be. A mellettem lévő vékony lányka majd elalél a fáradságtól.

Elmúlt éjfél után kettő, de kedvem tetőfokán van. Lekérem a szép Olgát, s mosolygó arcának feszítem minden örömömet. Később mellette ülve elönt a nálam oly ritka beszédmámor, mintha bűvölni akarnám a lányt: légy olyan igazán, amilyennek látszol! Tökéletes, ahogy szóban, magatartásban egymáshoz idomulunk, ahogy zavartalanul rajta tudom tartani tekintetemet, ahogy ki is mondom végre: - Nagyon rokonszenves vagy... Zsiga a másik oldalához ülve elszakít a lánytól, láthatólag ő akarja elkísérni. Mert négy óra tájban már beszélnek a hazamenetelről. - Ha most nem fekszünk le - ágál valaki egy székre állva -, holnap nem tudjuk fogadni Tito marsallt. "Éljen Tito, ott leszünk, de még innen nem megyünk!" - visszhangozzák a maradók. Végre széledünk. Zsiga - akit minden élénksége mellett kicsit egzaltált, nyomott embernek találtam zárszámvetésemben - csakugyan kíséri Olgát a közeli Kádár Kata Kollégiumba. Hosszú kézfogáson túl csak annyit mondhatok neki: - Ha feleannyira voltam szimpatikus neked, mint te nekem, kel, hogy találkozzunk... - Nézd, egyáltalán nincs időm... - védekezik ő.

Manningerrel, Nagy Gézával ereszkedem le a Nagyboldogasszony útjára. - Honnét tud maga ilyen progresszív dalokat? - kérdi Maxi csodálkozva. Talán azt felelem rá: jó a hallásom, eszem azonban egészen másutt járt. Alaposan fölkavart belül az elmúlt kilenc óra.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Barta Bernadett [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947 december 6. szombat

A sok emlék közt különösen gyakran tér vissza Olga arca. Lesem az ablakból déli 1 óra tájt, hátha feltűnik Fehérvári úti iskolájukból jövet. Leszaladnék eléje, s talán folytathatnánk ugyanabban a hangnemben, mert találkozásunkban beszélgetésünk tónusa volt a legígéretesebb.

Tito Budapesten van. Arcképe mindenütt látható a falakon. A petőfisták nyilván ott ujjongtak a fogadásán.

Ebéd közben, éttermünkben páratlan mulatságos jelenet tanúi lehetünk. Nagy Miklós névnapjára Tarnai Bandi vett egy léggömböt, s Micu kanala szárára kötötte. Az ünnepelt bejövetelekor, mintha ördög bújt volna mindenkibe, fölpattan, tapsol. Néhány asztaltársaság a székekre áll föl, dörömböl, éljenez. Szegény Nagy Micu azt se tudja, mit csináljon. Végre a kötelező jó humorérzék kívánalma szerint úgy folytatja méltón az ünneplést, hogy nem oldja le kanaláról a léggömb tartófonalát. Keresztury az épület másik oldalán lévő igazgatói szobából is hallja tombolásunkat, megbotránkozva lép be: - Mi az, embert öltek itt? - Fejét forgatva közelít a tett színhelye felé. Nagy Miklós zavartalanul kanalazza tovább a levest, s kanala szárán vígan billeg a léggömb. Keresztury rámered, s ez még ellenállhatatlanabbá teszi a jelenetet.

Ma a vacsora is ünnepélyes. Borjúpörkölt, krumpli, cékla, gesztenyepüré babból, szaloncukor, lekvár és szappan, amit némelyek - például Csatári Dani - csokoládénak néznek, s beleharapnak. Eszembe jut a tegnapi barátságosan gazdag vacsora, Csatári ottani kijelentése és itteni szappanba harapó eltorzult arca. Ezek után némi unalommal, sőt megvetéssel nézem, hallgatom öreg kollégistáink nótázásait, a Si non amat non amat-ot és társait.

Benczédinek el is mondom, mért vagyok rosszkedvű, ő az én dilemmáimat erőteljesen lesöpri az asztalról, marxista rohambrigádként emlegetve a népi kollégistákat. Érveiből úgy veszem észre, ő a maga sokablakú világában úgy nyitogatja az ablakokat, hogy huzat ne legyen, s a szoba minden tárgya helyén maradjon, én azonban készakarva is huzatot csinálok.

Lefekvés után az ágyban is szóba kerül a NÉKOSZ-ügy. Elemér, Benczédihez hasonlóan, eszmei, erkölcsi szemszögből mond ítéletet "a rendszer janicsárképző intézménye" fölött. Igen, aggályaim nekem is támadtak a túlságos politikai szolgálatkészség láttán, de... amikor Bornyi kifogásolja beszámolómban, hogy Mannigert Maxi-ként emlegetem - mondván, hogy ő még másodéves korában is megfontolta, szólíthat-e "idősebb tanár urat" közkeletű becenevén vagy akár a keresztnevén -, fölhorgad bennem a tiltakozás: - Nohát, ez az, ami elmúlt, ami ellen tegnap óta a természetes közvetlenség jogán is berzenkedem.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Dóczi Dorottya [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. december 11. csütörtök

Kilenckor általános ébresztés. Készülődés, csöngetés. Összeállunk vagy negyvenen, s indulunk Tomasz aligazgató és Keresztury társaságában gyárlátogatásra.

A MÁVAG-bejáratnál s egyebütt fázásra bőven nyílik alkalom. S lám, irodalmi csemege is kínálkozik: ebben az üzemben mérnök Szathmári Sándor, Keresztury barátja, pártfogoltja. A fiúk suttogása kelt bennem gyanút, majd Dezső megjegyzése: - Ez nem kazi üzem. (Az Utazás Kazohiniában-t nyáron olvastam éppen, nagy élvezettel.) Másnak képzeltem a szerzőt. Bizony nincsen hin formája. Élhetetlennek, realitások közt bukdácsolónak látszik. Legföljebb átható, minden érzelmességen túli, kék-hideg szeme azonosítható műve eszméjével.

Az autóüzem teljes illúziót ad a gyárról. Lator még külön is figyelmeztet a szíjak, kerekek, mozgó részek tömkelegére. "...gép rugdal, lánc zúg..." - motoszkálnak bennem József Attila szavai, miközben fejünk fölött eldübörög a daru. Félelmetes világ, de az emberek barátságosak. Jámbor mestereknek látszanak gépeik mögött. Csatári Dani ügyesen szóbaelegyedik velük. S milyen szeretetreméltó meghatottsággal néz rá a szemüveges gépész, amikor megkérdi: - Hát család van-e? - Ilyenkor úgy érzem, minden áldozatra kész volnék ezekért a munkásemberekért.

A fogaskerék-csiszoló üzem a legrokonszenvesebb. Tiszta, pontos gépek végzik szabatos munkájukat. Hosszan elnézzük a sebesen forgó két korongot, mely alá be-becsúszik a fogaskerék, miután visszajövet fordul egyet.

Látjuk a jóvátételbe készülő hatalmas mozdonyokat. Van valami költőies abban, ahogy két sugárnyaláb ferdén beesik a műhelybe. Legcsodálatosabb mégis a kovácsok munkája a gőzkalapáccsal. Szájtátva nézzük, milyen művészien formálódik a rudakon tartott, durva kalapácsütésekkel sulykolt izzó vas. Szép, ahogy az égősárga anyag szárnyas szikrái röpködnek.

- Érdekli is ezeket a gyár!? - hallom elmenőben a két üzemrész közti udvaron. Nem a kérdés, hanem az elutasítás hangja ez, pedig bizonyos vagyok benne, Kereszturyban és valamennyiünkben megvan az illendő alázat a nehéz munka iránt, nem formális szimpátiatüntetésből jöttünk ide.

Éjfélkor, lefekvés után Bornyi kezd érdeklődni orosz szakos problémáim felől. Rendkívül ügyesen, tapintatosan, mégis gunyorosan olvassa fejemre kisebb mulasztásaimat, kudarcaimat. (Nyilván Vekerdy tájékoztatta a Baleczky-órák gikszereiről.) Hibáimat ezúttal sikerül odáig elemezni, magyarázni, hogy lassan el is távolodunk a tárgytól, visszakanyarodva a "Helyzetem a Kollégiumban" tárgyköréhez. Megjegyzem ugyan, hogy ilyen mélyreható vájkálások más családokban aligha folynak, beszélgetésünk mégis egyre barátságosabb lesz, az elemzés igénye kölcsönössé válik. Ott tartunk már, hogy "atyám" kihívó viselkedése és tulajdonképpen megértő pedagógus lénye kettősségét vitatjuk. Arra is próbálok felelni, mért oly nehéz az ő valódi karakterét fölismerni: azért, mert túlságos készsége van arra, hogy viselkedjen, hogy a különcöt mutassa, miközben talán nem a nyaka, hanem valódi énje köré tekeri a hosszú sálat.

Lehet öt óra, amire elalszunk.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Bada Szilveszter [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1948. december 12. kedd

Tízkor ébredek, Szász közli: levelem van. Lemegyek érte a portára. A borítékon Wilhelm Rudi írása. Sejtelmem sincs, mit tartalmaz, csak amikor belepillantva olvasom, "...lekollokváltam, illetve nem kollokváltam le...", kezd derengeni bennem: Rudival ismét megesett az, ami az érettségin. S most már önbizalmában megrendülve azon meditál, a többi ehhez hasonlók után nem őrült-e ő tulajdonképpen. Különben mért képtelen élni úgy, ahogy mások. A levél záradéka egészen tragikus hangú: "Kedves Bandikám, Te ismersz eléggé - jobban, mint én saját magamat, s mint kívülálló személy, hivatottabb vagy ítélni fölöttem. Mit cselekedjem? Válasszak magamnak tisztes hivatást, mint napszámos, szabómester vagy írnok? Menjek pszichoanalitikushoz, és végezzem életem mozdonykerekei közt, mint József Attila és szerencsétlen testvérem? Egyáltalán jogom van nekem még a szellemi életre? Annyi csekélyke >>értelmet<< mégis érzek magamban, hogy egy dolgot egy helyről a másikra vigyek, s a fizikai munkás minőségében betölthessem régi vágyamat, a konstruktív munkát. De ez oly vigasztalan. Kérlek, ha találsz kiutat, szólj nekem. Egyben megkérlek: érdeklődj valami lélek-orvos után. Szeretném magam megvizsgáltatni. Hátha még nem veszett el minden..."

Hankisshoz fordulok, kettesben könnyebb viselni ezt a súlyos vallomást. Elemér szerint a zseni komplexumáról van szó, a fiú "együtt úszik a problémáival", se fölfele, se lefele nem tud kiszakadni belőle. Én is azt remélem, nem őrültséggel kell számolni. Rudi mindig túlfeszített volt. Ihletből tudott remek tanulmányokat írni. Még hetedikes korunkban olyan esszét produkált az önképzőkörben Németh László A minőség forradalmáról, hogy a tanári kar (Takátscsal együtt) csak bámult. Egy abszurd novelláját (A pankrátornő szerelme) magához Németh Lászlóhoz is elküldte. Később derült ki, a hódmezővásárhelyi tanár az időben, folytonos támadásoknak kitéve, senkit sem akart választásával kompromittálni. Pedig Rudi, Akárcsak Németh, állandóan termelte szóban és írásban a metaforákat, képeket. A mindennapi életben mindig esetlenül mozgott, sejtettem, hogy ezen az alkati tulajdonságán se gyári munkával, se Ady-kollégiummal, se jogászsággal nem lehet változtatni. Végigpergetem összes kételyeimet, ami bennem támadt vele kapcsolatban az iskolapadból kiszakadásunk óta.

Most már bizonyos, hogy helytelenül, hajlamait megerőszakolva döntött. Mennék hozzá nyomban, de befognak színházjegy-szerzésre, és az óegyházi szlávot is tanulnom kell.

11 óra tájban Vekerdy sosem tapasztalt barátsággal közelít hozzám, mintha ellensúlyozni akarná a negatívumokat, amiket Bornyinak mondott rólam. Készséggel segít szakmai dolgokban, egyéb érdeklődési területeimről is kérdezget. Lefekvés után pedig, mire már a többiek alszanak, Szásszal egyengetjük az egymás közti korábbi zökkenőket. Végre most szabatosan bizonyíthatom, a kaposi lányok kavarta pletykákban lényegében mért voltam vétlen.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Göllén Anikó [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. december 13. szombat

Megjelent a Válasz, s ott van benne Kormoséval együtt az én versem is. Örülök, de nem annyira, mint egy évvel ezelőtt, amikor a Sorsunk-ban először láttam írásomat országos nevek társaságában. Rudi a kollégiumfolyosón hátulról szól utánam. Sapkája még ügyetlenebben ül a fején, fényes az arca, fehéren csillog a szeme. Az egész emberből valami nagy-nagy alázat árad. Bent a kemény fapriccs szélén ülve mondja el, hogy ismétlődött meg római jogból az érettségin már tapasztalt rövidzárlat. Dönti rám egyéb panaszait is. Olyanná akart válni, mint a környezete, hiába. A lényével ellentétes, mesterséges rendhez, jobban mondva anarchiához nem tudott idomulni. Ha meggondolom, vakmerő volt az egész próbálkozás. Nem eszközzel akart munkát termelni, hanem munkával eszközt. - Sokszor a legsemmitérőbb fiút is magam fölé helyeztem - mondja kétségbeesve. Próbálok lelket önteni belé, s mivel készül haza Kaposvárra, elkísérem az állomásra. Biztatom, nyergeljen át bölcsésznek. Hol vagyunk már a nyári konok W. R.-tól?! Kapva kap szavaimon, amikor búcsúzva mondom: - Nézd, tulajdonképpen lírai egyéniség vagy, ennek megfelelően kell a magad természetes érvényesülései közegét megtalálnod. Rég tapasztalt kölcsönös bizakodással válunk el egymástól.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Ruttkay Szilvia [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. december 15. hétfő

Nehezen találom a Madách utca 9-et, a Válasz szerkesztőségét. Csöngetek. Sötét szemüveges, középkorú hölgy nyit ajtót. Ez nem Sárköziné - gondolom, úgy is kezdem el mondókámat, de ő rögtön kapcsol. - A honoráriumért jött, ugye? - Bólintok, mire ő: - Maga nevetni fog, azt hiszem, nincs pénz. - Nem tudom, mi a nevetni való ezen, de úgy látszik, valahonnét mégis kerül annyi forint, amennyi nekem jár, mert a visszatérő asszony két tízest szorongat a tenyerében. - Jöjjön, írok egy nyugtát.

Az egész szerkesztőségből két szobát látok. Az egyik üres, másikban Gyapay Gábor beszélget valakivel. Nyilván a karosszékben ülő fiatal lány az itteni titkárnő, az ő emlegetett menyasszonya. Csodálkozva néz rám, míg aláírom a nyugtát, mintha mondaná: "Hát ez a taknyos mit akar itt?"

Tiszteletpéldányt is kérnék, de abból már egy darab sincs. - Majd küldetek a Kollégiumba, búcsúztat Sárköziné.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Aladics Anna [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. december 17. szerda

Tegnapi tizenhét órás tanulás, éjjel három utáni lefekvés van mögöttem, de 7-kor már kelek. Kint a reggeli derengésben látom, hó esett.

A könyvtárban még takarítanak, de már meleg van. Az ablaknál állva nézem az úton elmenőket. Ott jön Olga! Magas szőrkucsma van a fején, alatta látom helyes kis állát. Amint elkanyarodik a Himfy lépcső fele, elégedetten nézek utána: szépen lépeget.

Vad iramban tanulok, háromnegyed tízkor már ott állok Horváth János tanszéki ajtaja előtt. A nemzeti klasszicizmusból felelők közül elsőként kerülök sorra. - Petőfi és Tompa viszonyáról valamit! - mutat rám János bácsi. Bárha nem tudom, mi van Szemere Petőfiről írt versében, megkapom a jelest. Ugyanígy végzek délután Kniezsánál, sőt Baleczkynél, ki meglepetésemre a szemináriumában végzettekért is jelest ír indexembe.

Nohát, jó napom volt: három kollokvium és négy jeles. Úgy illik, hogy a szép, hótól szikrázó esti városban gyalog menjek egészen a Kollégiumig.

Mai szerda esténk vendége Révai József. Némi előítélettel nézek szereplése, prelegálása elé, mely az előre rendelt kérdésekre adott válaszokból tevődik majd össze. Pökhendi, csupa rugalmas embert várok, helyette jámborabb, kövéres, öregedő férfit látok bejönni Keresztury oldalán. Hangja meglepően nyílt. Olyan dolgokat mond, amiket politikustól még nem is hallottam. Elfogulatlannak mutatkozik olyan problémákban, mint a harmadik út és Németh László vagy az egyházak ügye. Jó szónok, mindig a lényegre tapint. Bizonyos fogásokat ügyesen alkalmaz: a kell-t köll-nek mondja, emlegeti az Istent, s invokációként a "számtalanszor megírtam már" helyett mindig ezt mondja: "néhányszor megírtam már". Tudja, hogy a két kifejezés közt hatás szempontjából mi a különbség. Szavaiból úgy vettem ki, közvetlenül tárgyalt Németh Lászlóval, de az eredménnyel nem dicsekedhet.

Révai lecsapásra kész darázsprofilja mellett Kereszturyé teljesen nyugodt. A kissé óvatos kérdések is csak az előadásra bejött volt kollégistákat, például a Paxos-diákokkal foglalkozó Rákosi Zoltánt dühítik. - Fuj, szar gólyák! - mormolgatja vastag bajsza alatt. Mert ahogy már megszokhattuk, minden hibáért a gólya a vétkes. - Hiszen ez egy elefántcsorda! - kiált fel később.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Kiss Dóra [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. december 19. péntek

- Vigyázzon, meg nem botoljon! - szól Keresztury Egry-festményes szobájában, íróasztala mellől, amikor kötelező félévi vizitre bemegyek hozzá. Értetlenül nézek lábom elé a szőnyegre, majd rá. Ő nehéz tenyerű kezével az ablakra mutat, napfényről, holdfényről, árnyékról beszél valamit. Kapcsolok végre, hogy Keresztury szokásos "fahumoráról" van szó. A Válasz-ban megjelent versem első soraira céloz ("Akkora éjjel volt, hogy alig / mertem fölnézni rá. / A csillagok fönt / szinte sisteregtek. / A fák árnyéka olyan töményen /ütött át az úton, / hogy félnem kellett: / nekibotlom egynek.") - Na, hogy megy a verselés? - kérdi, majd a munkáim iránt érdeklődik, de még mielőtt felelhetnék, rám támad: - Maga ideges. Miért ideges? Állandóan ráng az arca. Megvizsgáltatta már magát?

A kérdések váratlanul érnek, s tapintatlanabbak, semhogy hirtelen válaszolni tudjak rájuk. És jön a többi: - Nem beteges? Táplálkozik rendesen? Szerelmes? Alszik eleget? Lelki, politikai problémák?... - Az utóbbinál végre megállapodunk. Elmondom, mit tapasztaltam a Petőfi Kollégium Mikulás-estjén, ahova Csatári, Manninger társaságában kerültem. Összegezve elmondom mindazt, amit az ők és mi különbségén s a jövő módozatain rágódva töprengtem. Keresztury röviden, de velősen válaszol. Arra hivatkozik, hogy az Eötvös-kollégium tudományos képzést ad, nekünk nincs időnk normák teljesítésére és kivonulásokra. (Mintha én ebbéli hiányérzetemet emlegettem volna!) Amilyen ügyetlenül fogadott, úgy is ereszt utamra.

Ma este megint lesz előadónk: Bognár József polgármester. Vacsoraasztalunknál rajtam kívül csak Major Jenő ül. Ő a szenior, akinek abszolválás után megengedték, hogy külön szobában, továbbra is itt lakhasson az épületben. Szóba elegyedik velem, s én érezve bizalmát, készséggel válaszolgatok kérdéseire. Látom, hogy politikailag nyomott, hogy sok olyan problémával viaskodott, amikkel most én is találkoztam. Valamiféle megkeseredett, ellenzéki állapotban van. Örülök, hogy ilyen valaki is található az idősebb kollégisták közt, nemcsak marxisták vagy mesterien tétovázó lebegők. Azt hiszem, jóban leszünk majd a különben is rokonszenves fiúval. Amint magyarázón megjegyzi, nem csoda, hogy távolról szimpatizáltam vele, mert ő már eleve elfogult volt irántam: tetszettek neki Sorsunk-ban megjelent verseim. Bognár József előadása Budapestről inkább mutatvány, mint valós gondok taglalása. Amerre nézek, mindenkinek mosoly bujkál a szája körül. Az öreg Fülep ki eszerint még nem indult el Olaszországba érdekeseket mond arról, hogyan kellene újrarendezni a fővárost, hogy a várnegyedet például egyetemi várossá kéne alakítani, tanításra, ottlakásra egyaránt alkalmassá tenni. Hozzá hasonló Cité Université nem volna sehol a világon. Félő, hogy megint minisztériumokat telepítenek oda. Amikor fölidézi, milyen kellemetlen lenne, ha megint a Várba helyeznék a hivatalokat, s az embernek "oda fel kéne másznia, hogy a dolgát elvégezhesse...", kirobban a nevetés.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Märle Judit [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1947. december 20. szombat

Megnézem a Rippl-Rónai-kiállítást. Ilyen szépet mostanában nem láttam. Főleg a színek, a színek káprázatosak. Egy-egy vászon előtt meg-megállva szinte elbódít a dunántúli kisváros franciás hangulatban oldott, mégis, Kaposvárról oly ismerős hangulata. Főleg az a kép fog meg, ahol egy lugas alatti házelőtér látható, asztallal, kerti székekkel. A szőlőlevelek közt beáradó fény likacsos foltokban játszik a falon.

Keserves tanulni való a Magyar nyelvemlékek magyarázata, ráadásul nemcsak ebből kell készülnöm holnap egyszerre vizsgázom Pais Tosunál és Zsirainál. Mégis engedek Csatári csábításának. Nagy Gézával együtt Mihályi Gáborékhoz megyünk a Németvölgyi útra. Szenvedünk a hidegtől, s hiába reméljük, hogy netán valami vajas kenyeres uzsonnát kapunk. Az eléggé szertelen berendezésű lakásban Gábor mamája csak egy tányér kekszet rak elénk. Az est fénypontjaként be kell érnünk a szemüveges, jelentéktelen külsejű Kassai Gyurival. Nyolc éve él Franciaországban, most is csak látogatóban jár itt. Beszél a francia politikai helyzetről. A sztrájkokról. Megszűnésüknek, kudarcuknak okairól, a különféle pártok jövőjéről, a szerinte újfasisztának ígérkező De Gaulle-ról. Szól valami szovjetekre nézve kompromittáló ügyről is (Kravcsenko), de nyugtatásul közli, ő kommunista párttag. Csatáriék, úgy látom, nincsenek erről meggyőződve.

Az én kérdéseim inkább a kinti szellemi életre vonatkoznak. Annyi kiderül rólam, hogy nem vagyok tájékozatlan. Nyolc óra után jövünk haza. Dani szemüvege egyre jelentőségteljesebben csillog felém, igényelné a hosszabb beszélgetést. Éjfél után még egyszer átismétlem a Nyelvrokonaink-at. Ijesztgetnek, hogy Zsirai megbokrosodott. Nagyon szigorú.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Pjéczka Diána [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.