1948_03. [13]

Fodor András naplója - 1948. március 1. hétfő

Este közös tanár-diák vacsora. Megismerkedem Lőrincze Lajos nyelvésszel. Eszmecserézem a szimpatikus harmadévessel, Csőregh Lászlóval. Élvezem a jó vacsorát, a teát, a disznósajtot.

Megjött Szász Imre az őrségi szociografálásból. Barátságosan köszönt, de siet Lutter Tibor társaságához, inni mennek valahová. Éjfélkor gyülekezünk a szobánkba, családtagokon kívül Ruttkay, Ruttkay, Kardos (Pándi), Majdik, Tarnai. Evés, pálinkaivás mellett hallgatjuk Imre beszámolóját. Rokonszenvesen nyílt tényfeltárással ismerteti a három meglátogatott őrségi falut. Kardossal közben-közben összezördül. Ő - Rusvayra célozva - kifogásolja, hogy a demokrácia küldöttjeként mennek falura emberek, akik Németh László harmadikutas nézeteit ismertetve tapsot kapnak. Szász viszont többször közbeveti, hogy kommunistaként bizony kirúgták volna őket, ahogy majdnem megtörtént. Ebből közel egyórás vita kerekedik, amit Bornyi háromnegyedrészt részegen, Hankiss meg én nagy érdeklődéssel, a közelben lakó Nagy Miklós igencsak dühösen figyel. (Két ízben bejön, és kéri az ordítás csökkentését. Másodízben mulatságos kitöréssel, de jogosan vágja ránk az ajtót.)

A vita mindinkább világnézeti síkra tolódik. Imre szigorúan a szovjet imperializmus ellen beszél, s mindaz ellen, amit Magyarországon ma a demokrácia örve alatt csinálnak. Világosan, sokkal rokonszenvesebben érvel, mint a gyanakvó Kardos. Úgy látszik, jót tett neki, hogy körülnézett vidéken.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Tóth Enikő [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1948. március 3. szerda

"E csevegő szép olvadozásban" alpáriasan baktatok haza az egyetemről. A könyvtárban nekikönyökölök Illyés Magyarokjának.

A mai szerda este a képzőművészet jegyében zajlik. Rabinovszky Máriusz a meghívott előadó. Sokat foglalkoztam mostanában képzőművészettel. Legfrissebb olvasmányaim is Bernáth művészeti írásai és Pogány Ö. Gábor könyve, A magyar festészet forradalmárai voltak. Olyan titkos tervvel is barátkozom, hogy fölvenném harmadik szakként a művészettörténetet. S mivel társaimat én buzdítom kiállítások látogatására, ezzel a külön érdeklődéssel mintha némi tekintélyt gyarapítanék köztük, mintha a korábbinál jobban vonzódnának hozzám. Főként Latorral vagyok jó barátságban, de Bodnár, Szabadi, Zeller, sőt Tőkés is szívesen fordul felém, s a nem magyar szakosok közül Benczédi.

A társalgóba ülünk be, mert vetítés is lesz. Rabinovszky jó szakember, de nem jó előadó, és mintha félne az idők változásától, óvatosan beszél az absztraktokról, és érezhetően bökögeti Kállai Ernőt, aki bátrabban mer kiállni meggyőződése mellett. Bosszant mindez, talán ezért bátorkodom odáig, hogy felszólalásomban védjem a konstruktivistákat. Lehet, hogy Mondrian után nincs út tovább, de a mi legnagyobb művészeinkre igenis termékenyítően hatottak Cézanne eredményei. Később Csontváry és Barcsay felől érdeklődöm, de pozitív választ az idő lejárta miatt sem kapok.

Benczédivel beszélgetek később Bartók-élményemről és a modern művészet létjogáról. Ő nyakasan kétségbe vonja az új zene és képzőművészet jövőteremtő erejét, én mindezt igazolni próbálom. Éjfél után egykor sem tudjuk meggyőzni egymást.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Berecz Katalin [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1948. március 7. vasárnap

A budai utcákon sajátos ünnep délelőtti hangulat. Jól öltözött járókelők, templomba menők. Út szélén totyogó, falevéllel zenélő koldus.

A Magyar-Bolgár Társaság Uránia mozi-beli ünnepélyén kell képviselnem az Eötvös-kollégiumot. Meglep, hogy mindjárt a bejáratnál innen is, onnan is bolgár beszédet hallok. De rokonszenvesek ezek az emberek!

Veres Péter beszél, vártnál kevesebb ízzel és tartalommal. A követ, Nikola Vancsev híven hangoztatja Bulgária Oroszország iránti háláját. Nógrádi Sándor hosszan, vontatottan szónokol, Tőkés Anna feszelegve szaval. Gyerekek szavalókórusoznak, felnőttek táncolnak. Aprózó, gyors mozgásuk mennyire más, mint a miénk.

Kimenetelkor éppen mellettem vonul el Veres Péter és felesége. Kissé mosolyogtató, ahogy az apró termetű, fekete kendős, tojásdad arcú asszony autóba száll.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Szendrei Zsófia [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1948. március 9. kedd

Puskinnal kéne foglalkoznom, s nem kis bosszúságomra az Antiqua nyomdájába szalajtanak Keresztury verskorrektúrájával. Szél turkálja, szurkálja hajamat, nyakamat. Kellemetlen. A Baleczky-óra viszont szokatlanul kellemes. Talán mert lelepleződik költőségem. Baleczky Kolozsvári Grandpierre közvetlen (rádiós?) munkatársaként ajánlja szolgálatait. Nem kérem ilyesmire, de talán ez a motívum buzdít, hogy Darázsékhoz elmenjek. Ámde kölcsönkért villamosjegyem van, ezzel csak a lyukasztott vonalakon - 49-esen, 63-ason közlekedhetem. Nem baj, tekintsük a kényszert kalandos úthosszabbításnak. Szokásosan zsúfolt a 49-es. Két pad közt megállapodva jegyemet igyekszem bedugdosni az alumíniumtokos igazolványba. Felöltőm gombolatlanul lóg rajtam. Előttem harminc év körüli asszony ül. Szép, tiszta arca van, állapítom meg rá-rátekintve. S valami többet is észreveszek: nem közömbösen néz felém, valami anyás kedvesség van a szemében. Jó, hát leszek én akkor kisgyerek, fejemet félreejtve, esedezőbb kifejezéssel figyelem az asszonyt. Ő nem érezhet mindebben semmi provokáló szemtelenséget, nem is érez. Föl-fölemeli arcát. Olyan szép, amikor tekintetünk összepattanása után az övé ide-oda cikázva szalad az ölébe. Csupa megbánás vagyok ilyenkor, de bocsánatkérésemben van valami a fájdalmas gyönyörből: "Ugye azért jó ez így?" Egészen fölbolygat, kifordít magamból a mindinkább hozzám melegülő asszony, aki esetleg nem is asszony, esetleg több már harmincévesnél. Lázamat még fokozza, hogy rajta is látom a belső izgalom jeleit. Igen, szinte teljesen ki van szolgáltatva, átlátok legapróbb mozdulatain is, nem tud menekülni. Egy-egy félrenézése csak mesterkélt ürügy ahhoz, hogy ismét visszatapogasson felém. S hogy mindeközben mégsem viselkedem fölényesen, neki is jólesik, ettől válik igazán kedvessé jelenetünk, melyet legalább egy villamosmegállóval meg kell hosszabbítanom. Csupa hála vagyok. Térdre ereszkedve tudnék kezet csókolni a rám ismert, jószívű ismeretlennek. Nem, egy pillanatig se hiszem, hogy csak képzelődöm, teljes az oda-vissza kapcsolat. Újra és újra szeme közé fogja arcomat, s amikor leszállok, kifele fordulva várja, hogy az ablak előtt haladva visszatekintsek rá. Mindig ezt kerestem idegen szépasszonyokban, ezt a nővéres, anyás, becéző jóindulatot, mely oly megható zavarral képes elveszteni magabiztosságát, mihelyt megérzi a fiúban a férfit. De a férfi minduntalan visszakéretőzik fiúvá, és folytatódhat a szép játék. Gyerekesen körülfutom a villamost, hogy még egyszer láthassam, s a hirdetőoszlopnak támaszkodva hosszan nézek utána. "Kedves kamasz..."

Darázs persze nincs otthon. Nem baj, majd jövök máskor.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Ács Fanni [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1948. március 10. szerda

Végigolvastam, helyenként elragadtatott figyelemmel, a Hunok Párizsban-t. A Magyarok s a régebben olvasott Kora tavasz, Puszták népe, Petőfi után van valami fogalmam Illyés írásművészetéről, sajátos prózastílusáról. Nála a mondanivaló minél érdekesebb, annál inkább lökésszerűen jön. Leírásai, magyarázkodásai gyors képzetszökkenések. Ez adja írásmódjának utolérhetetlen frissességét, helyenkénti darabosságát. A helyzeteket mindig kiszögellésüknél ragadja meg, sohasem körkörösen épít, egy irányba halad. Kihagyásai tudatosak, utólag szellemesen leplezi le, hogy amit mondott és amiről mondta, a kettő közt mily szoros a kapcsolat.

Találomra újra kinyitom a könyvet, újra olvasom: "Ezt ugyan nem lehetett ködnek nevezni. Szó szerint a felhők szálltak le az égről. Nem egy felhő, hanem egymástól függetlenül száz és száz kisebb-nagyobb felhő, mint valami gulliveri nyáj kíváncsi állatai kedvükre csavarogtak, szaglászták a házak tetejét. Egyik-másik benyomult a házsorok közé, s a járdától a kéményig betöltötte az utcát. Egy, kettő közülük kényelmetlenül forogva a boltok és az ablakok közt - a Jammapes-csatorna felől a hosszú Grange-aux-Belles utcán, a Szép fehérnépek utcáján haladt fölfelé, mintha legelni ment volna a hegyre."

Hát nem nagyszerű?! Lukács György kifogásolja, hogy a szerző nem tisztázza a párizsi munkásokkal való viszonyát. Én ilyesmit nem kifogásolnék. Illyéshez hozzátartozik az alaposkodni-nemakarás. Ezért hagyja a levegőben a regény végét, s talán ezért nem szerkeszti, csak összerakja írásait.

Délutánomat az egyetem környékén töltöm: Kniezsát, Szenczit, Oroszlán Zoltánt, Zsirait látogatom. Az utóbbi hármat Wilhelm társaságában. Haza is kísérem őt nékoszizált kollégiumukba. Minap fuzionált az épületben a SzocDem és a KomPárt.

Kollégiumi szerda esténk előadója Horváth Zoltán, Mihályi nevelőapja. Nem túlságosan bizalomkeltő ember, de talán csak a szemétől szájáig húzódó sebhely miatt. Igaz, hogy világpolitikai beszámolója is kérlelhetetlenül komor, de figyelemkeltően hiteles. Tulajdonképpen a világgazdasági konstellációt vázolja Amerika - Oroszország - Anglia és Kelet-Európa pólusai közt. Szavaiból világossá válik, hogy Oroszországnak a németek és japánok közt nem lesz könnyű jövője. Kevésbé meggyőző, amikor azzal vigasztal, azért nem lesz új háború, mert az ráfizetéssel jár, nem akarják a népek. Egészbe véve érdekesnek, újszerűnek találom a világ várható sorsáról adott gazdasági és osztályszempontú áttekintést.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Veszprémy Márton [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1948. március 11. csütörtök

Délután meglátogatjuk az Apáczai Csere népi kollégiumot, melyet most januárban "helyeztek üzembe" Eötvös-kollégisták pártfogó közreműködésével. Igazgatójuk, Orosz Lajos is közülünk való. Egyelőre általános iskolát végzett elsőosztályosokból rekrutálódtak a növendékek: húsz fiú és húsz lány. Erős minőségi vizsgával vették föl őket, s valamiféle középiskolás mintaintézménnyé, az Eötvös-kollégium előképzőjévé szeretnék fejleszteni az Apáczait.

Húszan vagyunk látogatók, és általában megnyugtató, amit tapasztalunk. Rögtönzött műsorban szavalatokat (elsőként Majakovszkij-verset; ez azért túlzás!), népdalokat, táncokat hallunk, látunk. A hangulat közvetlen, a lányok kedvesek, elég szépek. A fiúk előzékenyen körénk gyűlnek, mindegyik értelmes, érdeklődő. Legtöbbet persze az Eötvösről kérdeznek. Egy-két lánnyal is szót váltok. A kisújszállásinak Zola a kedvenc írója. A nyolc orosz szakos fiú közül az egyik, a tatabányai Kovács Jóska különösen vonzódik hozzám, elkísér egészen a villamosmegállóig. Világos fejű gyerek, de kissé balos, nem átallja kimondani, hogy orosztanárukat, Niederhausert kispolgárnak érzi.

Este a Halász könyvtárban háromórás Nagy Tamásozás.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Horváth Réka [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1948. március 14. vasárnap

11 órakor kollégiumi március tizenötödike. Nem sikerül, mint általában az ilyen feszes demonstrációk. Bodolay Géza vitézkötéses Bocskay-kabátban Adyt szaval, Pál László a másik szavaló. Beszédet is ketten mondanak: Kosáry és Frankl. Straky Bartók Szonatiná-ját játssza.

A fiúk felettébb durván bírálják a műsort. A félnótásnak tartott Molnár (hódmezővásárhelyi, akárcsak Benyhe) szerint a kabaré nem szokott ilyen jól sikerülni. - Jópofa a Frankl - dörmögi -, legyünk méltók a 48-as örökséghez, lépjünk be a - Matyi pártjába...

Elkezdem olvasni Déry A befejezetlen mondat-át, de ötkor már gyülekeznünk kell az ünnepi fáklyásmenethez. Mintegy huszonöten indulunk Pestre, Latorral az oldalamon váltogatom a villamosokat. Valahol a Hősök tere tájékán verődünk össze. Már zajlik a felvonulás az Andrássy úton. Rengeteg kékingest látunk magunk körül, népi kollégiumokat, köztük az Apáczai Cserét. Nagy kérdés, hogy tud beiktatódni kollégiumunk a Hősök terén gyülekező főiskolai ifjúság hosszú sorába. Az elejére kéne beállni valahová. "Biztos a Györffy mögé kerülünk megint" - dohog valaki. Pedig inkább köszönet járna szemfüles progresszívjeinknek, hogy az Eötvös három sorból álló "hatalmas" tábora helyet kap valóban a Györffy és a többi népi kollégiumi képviselet közt. (Van is aztán mit hallgatnunk emiatt később a mögöttünk jövőktől.) Még jócskán ácsorognunk kell, mire a györffysták beállnak elénk. Egységesen NÉKOSZ-jelvényes svájcisapkát viselnek. Komolykodón megfontoltak, fegyelmezettek, tudatába vannak elsőségüknek. Általában jó benyomást tesznek rám.

Mi nyugtalanul toporgunk, vitatkozunk. Erősen sötétedik, osztogatják a fáklyákat. Olyanok, mintha elvékonyított kézigránátok lennének.

Valahol távolabb katonazenekaros vonulás. Negyvennyolcas és egyéb dalok csapnak össze a fejünk fölött.

Végre indulunk, a Györffy nótáit véve át. Manninger léptet mellettem, ismét csodálkozik, mennyi progresszív dalt tudok. Mert sajna, a Bécsi munkásinduló-t meg a Tito marsall-t (Új sütésből tiszta lisztet / ád a népnek Tito marsall...") többször énekeljük, mint a Kossuth Lajos verbunk-ját.

Igyekszem ünnepinek, sőt fenségesnek érezni a sereglést, de nem nagyon sikerül. A körülmények is rontják az illúziót. Az egyik "hajcsárnő" - jól ismerem a Petőfi-kollégiumból - állandóan civódik, zsörtölődik a mögöttem jövő Bodnár Gyurkával: mért lóg ki a sorból, mért nem lép egyszerre a többivel? Bodnár aztán meg is mondja neki a magáét, szidalmazva az erőltetett katonásdit. - Láttuk a múltban, hová vezet. S ki biztosít, hogy most is nem ugyanoda: százezrek háborúba viteléhez?! Hagyják meg a tömegnek a maga természetes ritmusát, hullámzását, s ne kényszerítsék megint egyformán lépni.

A már-már vakmerő tiltakozót nem sokkal ezután ismét felelősségre vonják: - Maga ebbe a sorba tartozik? - Igen. - Hát akkor legyen szíves, és ne lógjon ki belőle fél méterre.

Gyurka dühös. Morog, hogy: - Jól van. Most legalább látom, mi megy itt. Pedig bennem még volt némi idealizmus... - Végül előreküldik a renitens elemet a tömkelegbe, ott talán nem lesz vele annyi baj.

Megyünk, megyünk, meg-megállunk. A mi soraink ilyenkor mindjárt szétlazulnak. A franciául tudók a vendég franciákon csüngenek, ami persze a külső szemlélőknek nem rokonszenves. Hallom is: - Miii-csoda fegyelmezetlenség! Szörnyű ez az Eötvös-kollégium!

Fáradt egykedvűséggel sodródunk tovább. Az Opera táján döbbenek meg csupán. Szinte keresztüldöf bennünket a reflektorfény. Gumihuzalokon átbukdácsolva, kattogó, berregő kamerák, filmfelvevők közül fejünk az épület kivilágított erkélyén álló megdicsőültek felé fordul. Hirtelenjében Vorosilovot, Rákosi golyóbisfejét látom. Mi ez? Mi jogon pompáznak ők a mi szabadságharc előtti tisztelgésünk dicsőségében?

Elvonulunk a Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják-ot énekelve, miközben a megafon jelenti: - Itt jön a Györffy-kollégium, demokráciánk bástyája! Éljen! - Utána mély csend. Mi úgy látszik csak a bástya árnyéka vagyunk. Hiú ábránd volt azt hinni, bennünket is említenek.

Végre célba érünk: bevonulás a Múzeum-kertbe. Ott állunk közel a Petőfiének vélt párkányhoz. A klasszicista épület tele zászlókkal. Asztal és mikrofon mögül sötét képű fiú irányítja a bejövőket. Györffys vezényléssel vagy anélkül közös a kiáltozás: "Ifjúsági egységet! Ifjúsági egységet! Ifjúsági egységet! Hurrá!" - "Paraszt-munkás-diákegység! Hurrá!" - "Éljen a SZIT! Éljen a TIOSZ!" A varázsszószerű "egység" mellett legharsányabban ez hallatszik: "Éljen a NÉKOSZ! Éljen a NÉKOSZ! Éljen a NÉKOSZ!" Van valami kesernyésen humoros abban, ahogy magukat éltetik. Ez a szokás keletről jött, az Eskü című filmben láttam először, ahogy a szónokló Sztálin egy-egy beszédrész után önmagának tapsolt.

A torlódó zűrzavarban csoportunk tovább zilálódik. Így bizony nem is annyira megható, ahogy egy munkásfiú és egy parasztlány fáklyával a kézben áll egymás mellett, Petőfi képzelt helyén, vagy ahogy elhangzik a Talpra magyar! Önkéntelenül is inkább azt figyeljük mosolyogva, ahogy valaki az Arany János-szobor bronzbajszába kapaszkodik.

Ünnepélyes fogadalomtétel, majd ünnepélyes vonulás a Duna-parti Petőfi-szoborhoz. Ez az út a legkellemesebb. Frissebb dalokkal, vidámabb menetben közeledni látszunk az ünnep eszméjéhez. Érzem a fiatalság összetartozását, erejét. Sajnos a márványossá világított monumentum előtt megint szétverődünk. Most jut eszembe, hogy a Györffyből van egy lányismerősöm, Lakatos Kálmán mutatta be még a nyáron kőszegi osztálytársát. Kelemen Zsuzsának hívják. Sikerül ráhibáznom: - Bocsáss meg, kipróbálom az emlékezetemet... - Csakugyan ő az. Csak néhány szót váltunk, vége az ünnepélynek, gyerünk haza.

Mindössze tízen maradtunk, s gólyák csupán hárman. Csatáréik holmi ivászatra csalnának, nem tartok velük.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Kovács Klaudia [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1948. március 15. hétfő

A kivonulásra való tekintettel, negyed hétkor kelünk. Telivedelem magam kakaóval. Az étteremben Frankl botránytól félve szigorúbb fegyelemre szólít bennünket. Még Kardost is, ki úgy látszik Bodnárnál is nagyobb ellensége a militarizmusnak, s Frankl szerint nem érzi át az ünnep jelentőségét. Kardos megsértődve nem jön velünk.

Az Apponyi térre megyünk. A város valóban ünnepélyes. Rezesbandát látunk vonulni, teherautókat tele Rákosi-képekkel. A dunai szél a mi Eötvös József Kollégium föliratú táblánkat elszakítja Lakits kezében lévő nyelétől.

Megint a Györffy mögé osztanak bennünket, de közénk nyomják az Áchim- és egy másik kollégiumot is. A vezénylés itt a NÉKOSZ-székház erkélyéről, Kardos László mikrofon mögötti irányításával történik. A végcél ismét a Múzeum-kert. A hangulat itt már komolytalanná válik, s nem azért, mert az első zászlóaljban csak nekünk nincs fejrevalónk. - Ridicule! - mondja egy francia tegnap Hankissnak. Mondhatná ma is. Lutter prof. fanyar ábrázatáról ugyanaz a kiábrándultság olvasható le, mint az időközben mégis közénk állt Kardos Potyiéról. A csüggedt hangulatot a szónokló Nonn György se tudja fölemelni.

Hosszú kerülővel jutunk a Parlament elé. Már elnyűttünk minden éneket, talpam sajog, nincs kedvem még gondolkodni se, mi folyik itt tulajdonképpen, s mi jelentősége van. Egyre lassabban haladunk. Éppen most osztanak be zászlóvivőnek Nagy Géza helyett. Összepréselődve, lépésről lépésre kell utat törni, kétségbeesve szétnyomódni a visszafele jövő autók előtt. Mellettünk, a NÉKOSZ-kordon mögött, majd' összetapossák egymást az izgatott pestiek. A fejemre hulló zászlócskák alatt már mit se látva próbálok helyet keresni lépéseimnek. A harmincméteres zászlóvivés fél óráig tart. Szakasits kezdi a szónoklást, Tildy, Rákosi folytatja. Egyikre se figyelek, a körülöttem levők sem. Valaki, tiszteletreméltó györffysta, előadását fülelem. Kés máskollégium-beli fiú-lány kérdezget tőle különféle politikai, ifjúságügyi problémákról. Érdekes, ahogy a még nem "nékoszizált" kollégiumokról érdeklődnek ilyesféle felhanggal: "Ha mi benne vagyunk, hogy mernek ők még kívül maradni?" Sejtem, hogy sorra kerülünk. "No és az Eötvös? - "Az Eötvös állami kollégium . Egyébként pedig olyan széplelkek tanyája..." Hallani kéne a betűvel leírhatatlan lesajnáló tónust is. Rövid, de velős vélemény.

Szörnyen unom az ácsorgást. Bezzeg Rákosi - néha rálátok a zászlók alól - lelkesen izeg-mozog az emelvényen, jól érzi magát, önelégült mosollyal várja egy-egy tapshullám végét. A mellettem politizálók már ott tartanak, hogy az ő beszédhangját kommentálják: - Milyen jóízűen beszél ez a Rákosi! Úgy mondja, hogy démokrácia. Biztos, nem pesti ő. Milyen magyaros zamattal ejti a szavakat!

Uram bocsá'! Ez már több a soknál. Hogy Rákosi ép fülű parasztgyerekek előtt már-már nemzeti hőssé magasztosuljon, erre még tegnapi meghökkenésemkor se gondoltam. Ezzel szemben Veres Péter nekik csak egy fontoskodó mosolyra érdemes. Valami nem jól van itt!..

Csúnya látvány a széthúzódó tömeg nyomán a hulladékkal teli, összetaposott tér, az elhasznált ünnep jelképe. Közel három óra van. A Duna mentén megyek haza. Az egész kollégium kimerült és kedvetlen. Nagyobbrészt alszanak a fiúk. Lézengek erre-arra, szeretnék megfürödni, de nincs víz. A Déry-regényt nincs kedvem folytatni, az asztalomon lévő Gyász-ba kezdek bele.

Hétkor bemegyek a városba. Kívánom a levegőt, a sötétséget, a nőket is. A Szabadság mozi környékén őket lesem. Elcsíp egy volt kaposi osztálytárs, Büky Béla. Becsábít a moziba, ahol egy szép színes, Párizsról készült rövidfilm után a Hamupipőke című minősíthetetlen orosz filmet látom. Bábjátékszerű, olcsó megoldások, csúnya főszereplő, viszolygató groteszkség. Elemérrel a könyvtárban együtt csepüljük. Szerencsétlenségére ő is megnézte.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Kobzi Erika [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1948. március 16. kedd

Németh László Gyász-át olvasom, Baleczky-órára megyek, onnét a csöpögő esőben elszaladok Darázsékhoz. Szó szerint szaladok, mert este színházba is kell mennem. - Hát, odaadtam Grandpierre-nek a verseidet, amilyen hülye... - Sejtettem, sőt határozottan éreztem az elutasítást. Túl szép lett volna a kettős befutás (a Válasz-ban is, a Magyarok-ban is). Szásznak, Latornak sem sikerült.

Éppen akkor érek a Móricz körtérre, voltam kíváncsi, mint a benne játszott darabra: amikor a színházba menők a 49-esre felszállni készülődnek. Inkább a Madách Színházra voltam kíváncsi, mint a benne játszott darabra: Afinogenov Kisunokám című vacakságára. Elmondhatom, hogy huszonnégy órán belül életem legrosszabb színművét, -filmjét láttam, s mindkettő szovjet termék..

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Horváth Anikó [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1948. március 17. szerda

Elolvastam a Gyász-t, nagyszerű írás. Ahogy a szerző átviszi magát Kurátor Zsófiba, talán még meggyőzőbb, mint az Iszony-béli nővé lényegülés. S a dunántúli falu hiteles légköre! Szinte bőrömön érzem. Az egész cselekmény nagyanyám kaposmérei kis házában játszódott...

Nyolc órakor Újhold irodalmi est a Kollégiumban. Lehetőségét Rába vívta ki, Darázst tegnap üzenetközvetítőként én hívtam meg.

A díszterem asztala mögött így foglalnak helyet az ifjú írók: Pilinszky, Kormos, Darázs, Szabó Magda, Gyárfás Miklós, Mándy, Somlyó, Major Ottó, Benjámin, Rába.

Darázs kezdi: "A tyúk tojásán, lázas, nyugtalan. / Nem tudja - érzi: hivatása van..." Akármilyen idétlenül olvassa a Vita című verset, süt belőle a tehetség. Gyárfás nagy színészi beleéléssel adja elő Szagok című, talán önéletrajzi vonatkozású novelláját. - Jól bánik a szavakkal! - jegyzi meg Kardos Somlyóra, kit most látok először. Úgy tudtam, Párizsban van. Pilinszky Csak azt feledném című új verse döbbenetesen szuggesztív. [Később Francia fogoly címen ismert, F. A. 1989]

Straky közjátékként Kadosa-szonátát játszik. Örvendetesen temperamentumos, magabiztos zene. Major Ottó nemrég megjelent Kegyetlen humanizmus-ába első hozzászólóként belekapaszkodik Lukácsy. Közben még halljuk Kormos igen szép, szemléletes-poétikus versét, a Realizmus-t. Benjámin verse kevéssé tetszik, Rábáé, Szabó Magdáé nagyon.

Lukácsy szigorú marxizmussal csoportosítja a fiatalokat. Major írásában az indokolatlan veszélyérzetet támadja. A sértett fél visszatámad. Somlyó, Rába is fölveszi a kesztyűt. Lám az intellektuálisok! Bezzeg Pilinszky, Kormos, Darázs egy szót se szól. Hallgat a közönség soraiban ülő Lakatos István és Rubin Szilárd is. A vita végül rossz irányba tolódik. A fal mellett ácsorgó, olaszos arcélű vendég: Rozgonyi Iván körülményesen, elvontságokkal küszködve, legalább húsz percig fejtegeti amúgy figyelemre méltó igazságát, hogy a költőnek mindig izolációra van szüksége. Már keresztbe beszélnek az orra előtt, de csak nem hagyja abba. (Voltaképpen persze, igaza van.)

Darázzsal mindössze pár mondatot válthattam, szinte véletlenül bökte ki, hogy otthagyja a Magyarok-at.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Zalavári Noémi [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1948. március 20. kedd

Budapest - Lengyeltóti

Déry- élményemnek megártott, hogy Illyést, Németh Lászlót olvastam A befejezetlen mondat előtt. Alakjai elvontak, senkihez se tudom kötni őket, legföljebb pesti kávéházak lovagjaihoz, korábbi olvasmányaim hőseihez. (A regény kezdetének hangulata különben kísértetiesen emlékeztet egy Duhamel- regény - Két ember - indítására.) Elismerem, hogy a szerző írásművészete olykor rendkívüli, különösen az éjszakai jelenetek megragadásában csillog. De a levegőre írt cselekmény nem realizmus.

Hosszan elhúzódó Keresztury- óra után indulhatok az állomásra. Kezdődik a húsvéti vakáció. Fehérvárig állva olvasok. Sötétedés után a közelemben ülő pamuki mezőgazdásszal beszélgetek. Iskolájuk elnyomatásáról, a népi kollégiumok szörnyűségeiről beszél, elég hihetően.

Kellemes tudat, hogy ma nem érkezhetem haza oly lehangoló környezetbe, mint karácsonykor. Esküvő is lesz, nővérem férjhez megy. Mutatják a tervezett új szobabeosztást. A ház körüli munkákat is most már ők fogják irányítani: Laci lesz a méhész, Bözsi a kertész.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Garai Gábor [2018.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei. 2018.

Fodor András naplója - 1948. március 28. vasárnap

Buzsák

Bözsi uszálya mögött állok Nellivel. Az esperes, aki fél órája temette édesanyját, szép beszédet mond. Én a templomban a hosszú, már megírt, legépelt esküvői köszöntő után most a tortafelmutatáskor mondandó lakodalmi rigmuson töröm a fejem. Olyan decebálosat akarok fabrikálni, amilyen az itteni lakodalmakon szokásos. Ez lesz belőle: "íme, itt a torta, / vaj, cukor a fele, / hogy ha még van hele, / harapjanak bele! / Decebál királynak volt ez eledele, / oly jól lakott vele, / olyan telis-tele, / hogy a vége fele / se hangja, se szele, / kipukkadt a bele. / Szegény jámbor feje, / Isten vele!"

A vacsora három, fal elé állított asztalnál zajlik, mint a parasztlakodalmakon. Zoltán bátyám, Szentes asztalos, a násznagy és a pap kifogyhatatlanul politizál. Nekem a fiatalabbakat kell szórakoztatnom. Később a népdalozásban Bözsi segít. Közvetlensége, jóízűsége megérteti, mért szerették Őt annyira, szinte közéjük tartozóként a buzsákiak.

A házilányt, Nanicát éjfél után kettőkor kísérem haza karon fogva. Nagyon hív a holnapi bálba. Táncolni szeretne velem. Mindig velem táncol legjobban, mondta nővéremnek

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Agárdi Mária [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1948. március 29. hétfő

Buzsák

A maximlámpás teremben szokás szerint sokan vannak. Kicsit röstelkedve gondolok régebbi bálos kalandjaimra. Az első bátortalan szemlélődésekre. De buta is voltam, hogy annak idején nem táncoltam Spira Rózsival (jövő vasárnap lesz az esküvője!) vagy Odeszár Juliskával. Kárpótlásul most vele kezdem. Rekedt szegény lány, beadott neki a györki vásár. Meghalsz, Juliska - ijesztgetem.

Dörnyei Mariska is itt van, bizakodó-szégyenlőséggel mosolyog felém. Kék kötényével, szőke hajával még mindig Sárikára emlékeztet.

Nanica félreérthetetlenül dől hozzám. A sok szoknyán át is érzem teste mohó melegségét. Valamiféle kihívás ez? Lehet, de a folytatásra nem visz rá a lélek. Nem győzném dumával.

Most először - borra költök pénzt, persze csak szükségből: nem hagyhatom, hogy Kesztyűs Imre, Pívó Jóska helyettem fizessenek, inkább én invitálom őket.

Jólesik a tánc, bár az én két tenyerem közt nem izegnek-mozognak úgy a lányderekak. Mégis jó, hogy gátlásaimtól megszabadultam, enélkül sosem jutottam volna el a kocsmák belvilágába. Márpedig igaza van Sarkadi Imrének, hogy a szociológia a kocsmában kez­dődik.

Éjfél körül már oszlik a népség. Juliska és ismeretlen barátnéja, kivel közben összetegeződtem, hív haza. Az utóbbi mindkét karját átfűzi bal karomon, jobb kezem pedig Juliskát fogja. Az egyik kapuban fiú-lány áll szorosan egymás mellett. Az ő példájukat kéne kö­vetni?

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Szilágyi Edina [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.