Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
"Felsőéves" Fülep órákon állandó vita folyik a művészet megítéléséről. Úgy látszik, az Öreg ki akarja fejteni a maga másokénál érvényesebb nézetét, ezért hív bennünket hármasban, este, vacsora utáni sétára. Előzetesen megtekinthetjük szobáját. Szép öreg tárgyai vannak. Két Rippl-Rónai, egy Márffy-kép lóg a falon, "A Fülep rózsái". Balról, a szőnyegfüggöny mögött remekül rendezett könyvtár. Itt van Ferenczy Béni Ady-maszkja. Kissé hideg az idő, erős a légmozgás, bosszankodom, hogy éppen a Gellérthegyre mászunk föl, ahol majdnem eldönt bennünket a szél.
Fülep mondja-mondja a magáét, Bornyi Sándor és Rózsa György próbál ellenkezni, én legföljebb igent és nemet mondok, viszont rendkívül sokat okosodom.
Művészet csak egyféle van, amelyik a görög eszményben központosul. A régi görög világban valóban benne volt a művészet. Akkoriban egy kulcs éppen olyan művészi lehetett, mint egy asztal. Ám ahogy korunk felé közeledünk, az ember művészetben élése fokozatosan megszűnik. A XIX. század végén eljutottunk oda, hogy építészet egyáltalában nincs, szobrászat épp csak valamelyes, a festészet még aránylag jelentős. Ott tartunk, hogy ma már el kell mennünk egy házba, egy múzeumba, ha művészetet akarunk látni. Mi saját magunk váltunk absztraktokká a művészet szempontjából. Hegel már a múlt században megjósolta, hogy a művészet meg fog szűnni. - Én ezt azzal egészíteném ki - mondja Fülep -, hogy mi magunk is megszűnővé, absztrakcióvá válunk.
A realizmusról már régebben bizonygatta, mennyire hiú dolog. Hát végig lehet gondolni egyetlen folyamatot, amelyik nem az irrealitásba torkollik? Itt van maga az, hogy lét. Van ennél nagyobb irrealitás?
Rózsa és Bornyi pesszimizmussal vádolják a professzort, de ő nagyszerűen kivágja magát egy hasonlattal: - Az orvos, aki megállapítja a betegről, hogy tüdőbajos, és hogy esetleg meg fog halni, az vajon pesszimista?
A vita végeztével nyitva maradtak a nagy problémák, de legalább kapiskálom, a professzor ítélete szerint miben áll maga a válság. Társaim, az ötödévesek, a Füleptől elszakadók türelmetlenségével határozzák el, hogy most már aztán nem várnak tovább, megmondják neki, vázolja saját művészetfilozófiáját, mert így: látják is, nem is, mit akar.
Én saját magatartásomat bírálom. Hiába mondja Bornyi, hogy igenis meg kell nyilatkoznom, tudásom, anyagismeretem nem elégséges, filozófiai képzettségem nincs, beszélni nem tudok jól. Mindemellett határozottan zavar a két ötödéves, mert sokszorosan biztosabbak nálamnál, mert elmennek a kollégiumból, mert céltudatosan fejik Fülepet, s mert mindketten magasabbak 180 centinél. Majd jövőre!
Sejtésem szerint az egyházi iskolák államosításával kapcsolatos bölcsészgyűlésen kell részt vennem.
Megjelenés déli tizenkettőkor a VI-os teremnél. Nekem előzetesen az Orosz Intézetben van dolgom, így az orosz szakosokkal együtt megyek a helyszínre. F. Edit, ki Takáts Gyula tanítványa volt Munkácson, feltűnően mellettem sündörög. Valósággal vezet és húz, hogy el ne szökjem a szaktól. Útközben össze is tegeződünk. A padba sodródva boszorkányos gyorsan úgy rendezi a mellette levőket, hogy szomszédja legyek. No aztán van mit tapasztalnia bal oldalamnak. Valósággal rám fekszik a nő. Keze folyton ott van az enyém mellett, a tapsokat erotikus ürügyként használja ki.
Mihályfi tájékoztatási miniszter érkezésének szól az első taps. Kellően előkészülök a beszédre, hallom is, hogy az egyházi iskolák így meg úgy, ilyen bűnök, olyan bűnök terhelik őket, s egyszer csak élesen, szinte visítva hallatszik hátulról néhány hang: "Nem igaz!" "Éljen Mindszenty!"
Hökkent hangulat. Zsirai okvetetlenkedő nagy orrát látom előremeredni, majd köröttem hatalmas pfujozás után az "Éljen!" "Vesszen!"-be megy át. Ettől kezdve - bár a nékoszista rendfenntartók (Rudi is) egyre nyomulnak hátra, felgöngyölítendő az ellenzéket - minduntalan beleüvöltenek itt is, ott is Mihályfi beszédébe. Néha fölényes nyugalommal kerek mondatokat röppentenek föl. A hiányzó egyházi tankönyvek említésekor például így: "Mert a minisztériumban hever a tankönyv tervezete!" Ideges, feszült hangulat. Várom, hogy összeverekedjenek hátul, ehelyett látom, ahogy áll az ellenzéktörő nékoszista, s mellette ordít a provokátor. Érvelése olykor ostobán elfogult, de bátor elszántsága imponáló.
W. Anzelm szolgálaton kívüli katolikus pap beszél cseppet se szimpatikusan az egyházi iskolák államosításának szükségéről. A református lelkész valamivel meggyőzőbb, bizonygatván, hogy az igazi vallásosságnak nincs szüksége a világi gazdagságra.
Egy ízben fölállva éltetjük Tildy köztársasági elnököt, ám a mögöttünk lévő padsor ülve marad. Pedig az egyik fiú Majakovszkij- kötetet szorongat a kezében.
Unom a sok tapsot, végül már csak az előttem lévő táskát ütöm, s szomszédnőmmel vacakolok. Amikor viszont a Köztársasági himnusz énekléséhez fölállunk, úgy rántja el a kezét, mintha imént nem ült volna félig-meddig az ölemben.
Jó csomó időm elpazarlódott. Lefele menet a lépcsőkanyarban néhány kollégistatársától körülvéve megpillantom F. Nagy Lászlót. Nem annyira botra támaszkodó bicegése feltűnő, inkább ahogy a lépés közben hátrafeszülő váll, mell, arc körül valami tiszteletkeltő atmoszféra támad: a szigorú méltóság és függetlenség légköre.
A Dózsa kollégiumból jövet betérek Wilhelm Rudihoz. Éppen indul az Egyetemi Könyvtárba. Szokás szerint először kollégista környezetéről számol be. Egy Bárány nevű fiú megtámadta, hogy kezd reakcióssá válni. A József Attila motorja, Magyarfalvi pedig alaposan letolta, amiért a múltkor nekem interpellációs estjükről beszélt, áthágva a kötelező éberség szabályát. (A fiú ugyanis alvást tettetve bent volt a szobában, kihallgatta beszélgetésünket. Szép kis kollektíva!)
A tegnapi gyűlés megítélésében hasonló a véleményünk, de megint az történik, hogy közös platformról indulva végül is összekülönbözünk. A jelenséget így summázom: - Te belülről, az elvi tisztaságot hangoztatva azt hiszed, a kívülállók mind hamisan látnak, én viszont kívülről nézve hiszem, hogy sok mindent - a konkrétumokat - tisztábban látom. Furcsa, kölcsönösen be akarjuk bizonyítani, hogy a másik az idealista.
Este 11-kor befejezem 17 oldalas dolgozatomat. 12 óra és elalvás közt Szabó Pál Keresztelő c. regényét olvasom.
A képzőművészeti főiskola előtt belebotlom Varga Pistába. - Azt hiszem, elhúztak síkmértanból - mondja. Szegény fiú, az ilyen középiskolás előtanulmányokat kívánó tárgyakból hátrányos helyzetben van. Megbeszéljük a Füleppel való Csontváry-vizitálást vasárnap délelőttre.
Ebéd után, miközben a Zsirai-jegyzetet tanulmányozom, beront hozzám Kozma Géza. Új szövetruhájától valami fölös elegancia lengi körül. Érzem gesztusaiból a fojtott izgatottságot. Talán ezért nézem meg tüzetesen: kreol arc, merev-egyenes nyak, fölfele húzódó mosoly, beszívó hang, mely bárhogy igyekszik gazdája, nem az övé, így mondja ki: - Belépek a pártba... - Készültem erre a mondatra, nem lep meg. Ő is tudhatja, hogy nem fogom követni, bármennyire is fehér holló maradok az orosz szakon.
Este Kabaré-megbeszélés. Valami szerepem nekem is lesz. Kardos Potyi egyelőre csak fölolvassa drámáját. Nem kelt osztatlan örömet. Furcsa is, hogy a még Keresztury igazgatta kollégium már teljesen a kijelölt utód, Lutter Tibor szellemében (az ő állandó szerepeltetésével) ír kabarét. Ha pedig az esemény idején már ő az igazgató, minek ez a fülledt polgári műfaj?
Lanyha iramban, de végigtanulom a napot. Ebéd után Nagy Miklósék - második számú - kabarétervéről hallunk beszámolót. Amerika hangját kívánják megszólaltatni az Eötvöskollégiumban játszódó üzelmekről. A demonstráló jelenetek egyike volna Latorral tervezett közös számunk, mint a pártköltészet karjaiban vagy miatta a másik végletben vergődő fiatal költőké. Ajánlatomra ezt úgy oldanánk meg, hogy Lator Laci a Weöresén túli szürrealista költészetet parodizálná, én pedig az ultra-Majakovszkij- Kuczka Péter-félét.
Simán, jelesen kollokválok Horváth Jánosnál Nemzeti klasszicizmusunk-ból és a XVI. századból. Várakozás közben Faggyas áll mellettem, alázatosan megkövet, amiért a múltkori rohammunka után népi romantikusnak titulált. Bevallja azt is, hogy kollégiumukban Rudival együtt mindinkább oppozícióba szorul. A nyári, pártiskolás bent marasztalás és más erőszakosságok mögött hajthatatlan és bírhatatlan merevséget észlel. A hangadók művészetfelfogása is roppant furcsa. Minap egy Csontos nevű lány kifejtette, hogy a művészetre hamarosan nem lesz szükség. A szocializmusban az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb lesz annál... Az F. Nagy László-, Tóth Gyula-, Kuczka Péter -féle első nemzedékről sem beszél elragadtatással, mindez együtt már-már árulás, de legalább olyan jellemző tünet, mint Kozma Géza "belépése".
Vele, Gézával is összeakadok elmenőben. Elcsábít lakásukra a József körútra. Kevés olyan intelligens, harmonikus, szép asszonyarcot láttam, mint az ő édesanyjáé. Fia, ki vasárnap óta nem járt itthon, élvezve a helyzetet, kicsinyenként jelzi, hogy hétfő óta párttagnak számít. Lehetne ez fölöttébb idétlen jelenet is, de Géza, mint afféle egyetlen és árva gyerek, egészen pajtáskodva beszél édesanyjával. Párbeszédük filmre kívánkozna.
Gyalog baktatunk hazafelé, pedig elered az eső, én ráadásul sántikálok, mert lyukas a cipőm talpa. A villamosról Varga Pista ugrik le mellénk. A kollégiumban volt Fülepnél, a holnapi Csontváryhoz menetel ügyében. - Nagy baj van! - sopánkodik. - A taorminai görög színház-at, a Baalbek-et Mária kútjá-t időközben leszerelték. - Nem baj - vigasztalom -, maradt még így is látnivaló.
Még vacsora után is Gézával vagyok, s olykor riadtan látom a fiú szkizofrén vonásait. Akárcsak Rudi régebbi képzőművészeti elveit, úgy változtatja ő is minap még fennen hangoztatott nézeteit. Hová sikkasztotta korábbi énjét? Nem tudnék megsemmisíteni magamban alapvető elveket. Szerintem bizonyos fokig egy vonalon kell maradni eleitől fogva. De nem akarom őt okítani, majd talán rendet csinál magában.
Különös üzelmei vannak mostanság családapámnak. Ablakaiból a szomszéd házak tisztes és kevésbé tisztes szobáiba kémlel messzelátójával. Jellegzetes filosz-kielégülés. S még jellegzetesebb, ahogy mindnyájan, akik még élünk vele, titkolnánk lényegét.
Első olvasópróba a kabaréból. Lassan helyrepofozódik az Ó-Szellem-Új-Szellem játék. A sok malacság természetesen benne marad a szövegben. Eleinte vonakodtam miattuk, mert jó néhányat én fogok közvetíteni, de aztán beláttam, hogy a közönségként idebátorkodó, nőiességüket tagadó lányok előtt nincs miért röstelkedni.
Színházjegyet kaptam a Szentivánéji álomra. Kár volna elszalasztanom. Lator és Zeller is velem tart. Bizony érdemes volt! Ilyen reprezentatív előadás ritkán adódik. Először is Mendelssohn kísérőzenéjét Klemperer vezényli. Major rendezése ötletes, lendületes, Oláh Gusztáv gyönyörű, mély színű díszleteket készített, Nagyajtay Teréz ruhatervei ugyancsak megkapóak. A szabadtéri jelenet káprázatos, egészen filmszerű. A forgószínpados megoldás még azt is érzékelteti, ahogy a nőalak fut az erdőben. És a színpad százféle karaktere, amit a különféle megvilágítások, váratlan színpadfordítások szolgálnak! És maguk a színészek! Mindenekelőtt Ladányi Ferenc és Mészáros Ági. Az előbbinek a Kassák-darabban is voltak jó jelenetei, de itt Zuboly takácsként fenomenális. Eleven, mozgékony lényével annyira életszerű, annyira uralkodik mindenki fölött! S mindezen túl szellemes. Mondhatom, az egész drámában nincs egyetlen hamis pillanata sem. A komikus jelenetekben szamárként és tirannusként tönkrekacagtat.
Mészáros Áginál sem tudok elképzelni talpraesettebb Puckot. Kuncogó, gügyögő, bájos, aranyos jelenség. No meg hát Bajor Gizi! öregességét érdes hangjában ugyan érzékelem, mégis, ezzel a hanggal úgy tud szárnyalva szavalni, hogy ami ritkán fordult elő velem, szinte lázba hoz a poézis.
Bihari sírós hangja, ahogy a Thisbe, ki s be rímet mondja, és még mennyi kitűnő színész: Baló Elemér, Gábor Miklós, Ilosvay Katalin, Básti, Sulyok Mária!
Szégyen, de nem hittem, hogy az annyit emlegetett shakespeare-i mű ennyire elragadó, hogy a Bartók-balettek után ettől a más minőségű élménytől is így elbűvölődhetem. Mindebben persze nagy része volt Arany remek szövegfordításának is.
Gyalog megyünk a Rákóczi úton. Az egyik söröző előtt Zeller Gyuszi ajánlja magát és pénztárcáját. Rám is fér e gazdag paraszti gesztus, mert nincs egy büdös fityingem se. (A színházjegyet se tudom kifizetni egyelőre.)
Jó ízű korsó sört nyelünk le, s idegenkedve nézegetünk a kerti székek kétnemű lényeire. A Múzeum körúton megyünk át, amikor az érkező 49-es villamos körül gyanús dolgokat észlelek, mintha valaki ordított volna... Fékez a villamos, szerencsétlenség! Sikerül megpillantanom az áldozatot: életben marad!
Szobánkban, talán az élménydús nap hatására egy ültömben elkészítem a versparódiát. Azt hiszem, jó lett.
Elkaptak segédmunkásnak a főként Keresztury keze alatt készülő, Fülep által állandóan kifogásolt s általam imitt-amott gyengén elősegített munkára.
Igen szép cserépedény-gyűjteménye van Fülepnek. No meg a Tolnában, Baranyában gyűjtött, gicával irdalt gyönyörű hímes tojások! Dél-dunántúli bútorai, faragványai, csipkéi is vannak, melyet adományozási szerződéssel a Kollégiumra örökít. Az intézmény kölcsönt is kapott a sérült épületrész rendbehozatalára Darvas építési minisztertől. Az adományozó felettébb büszke a sárközi, baranyai matériára. - Remélem, valami ünnepélyes avatás is lesz itt! - mondja. - Ilyen még úgysem fordult elő a Kollégium történetében. - Remélem, ki lesz írva rá, hogy Fülep Múzeum. Mert ez múzeum.
Keresztury hiába kalapácsol buzgón a létráról, hiába szorgos, mint három éve, amikor az épület tetőzetét javította a kollégistákkal. Rendezését Fülep állandóan kifogásolja. Fülünk hallatára olyan keményen odamondogat neki, mint egy taknyos kölyöknek. Pedig már azért is kímélhetné, mert köztudomású, hogy Dezső nemsokára kiköltözködik innét. Hajthatatlan és kíméletlen ember az Öreg, a végletekig.
A nagy kabaré-előhangulat kellemetlen járuléka, hogy Fügedi Péter állandóan vállalkozó emberekre vadászik, uralkodik a szabad időnkön. Délután Nagy Andrást uszítja rám, s végül is Ozsváth, Boksai, Benczédi társaságában kénytelen vagyok egy húzós kocsival (targoncával) elmenni a Trefort utcai gyakorló gimnáziumba, hogy elhozzuk onnét a színpadi berendezést.
A ma esti próba már színpadon, jelmezesen folyik. Van valami jóleső, fontoskodó izgalom az étteremben. Ahogy Szász mondja később: az előzmények ellenére is, a kabaré összefogta a kollégiumot.
Brusznyai halvány színű köpönyegben, álhajjal és -szakállal, kitűnő magabiztossággal tölti be az Ó-Szellem szerepét. Ugyanez mondható a piros köpönyeges Új-Szellemet játszó Bannerre is. A többi, kisebb szerepek nehézkesebbek. Én szerencsére már tudom a magamét. Az ablak mellé állított kettős létra tetején mohó gólyaként zavartalanul éneklem a Vágyom egy nő után-t. A játék színpadtechnikai megoldása eléggé körülményes, de valahogy elboldogulunk vele. Át kell például vándorolnunk az egyik oldalról a másikra megigazulásunk jelképeként. Kitűnőek az Ó-Szellem és "Tornász" közös számai, vagy Eperjessy, amikor Mihályi Gábort imitálva szemellenzősen befut a színpadra. No és Pál Laci, akit én ajánlottam a kikiáltó szerepre, ugyancsak beválik. Tökéletes egzaltáltsággal fújja szövegét: - Hölgyeim és Uraim, most pedig egy interrrrlúdium következik! Párrrját ritkító attrakció! Fel fog itt a színen lépni egy csooodálatos lény..., akinek a hossza a fejétől a farkáig (kézszéttárás északkelet-délkelet irányban) 185! És a farkától a fejéig (kézcsere) alig kevesebb valamivel. Fel fog itt, ezen a színen lépni (ujjbökögetés lefele) De Lof, az atomcsoda! [Guy Turbet Delofról, az École Normálé Superieure-ön végzett, Eötvös-kollégiumban lakó francia lektorról van szó. F. A. 1989] Erre valami cirkuszi zene következik, Pál föláll egy székre, s kígyóbűvölő-pózban furulyázik, s belép a Turbet Delofot karikírozó Nagy András két különféle fazonú harisnyában, saruban, kakastaréjjal és farokkal.
Nagy Miklós Amerika hangja-műsora kissé színtelenebb, de vannak benne kitűnő jelenetek, például a gólyalehúzás, melyen Simó Jenő katonaruhában, rohamsisakkal, Csongor Barna mint buddhista pap, Manninger mint szingapúri táncosnő jelenik meg, mellére ragasztott piros papírrózsákkal, választási plakátból vagdosott papírlógókkal körülaggatott fürdőruhában. A fenekén libegő egyik papírszeleten ez olvasható: "Dolgozók demokratikus seregszemléje..."
Hirtelen ötlettel begyűretem a re-szótagot, úgyhogy csak ez marad a szövegből:
"Dolgozók demokratikus segszemléje." Jó az amerikai stílusú adásmegszakító reklám:
"Fáradt? Kimerült? Egyedül érzi magát? Béreljen guminőt! Jobb, mint a valódi!"
A gólyalehúzási jelenetben Pál ismét remekel. Ezúttal a faggató, zord kérdésekre, az asztalra állítva rebegi: - Élénk érdeklődésem tárgya a rinocerotika. - "Akkor szavaljon!" - kiabálnak rá, s ő elkezdi Sirató Tamkó Károly Tengereczki Pál című költeményét: "Szil-szál, szalmaszál / fehértestű lány..." Pukkadozunk és fulladozunk a nevetéstől, kivált, mikor a vers vége felé, a közömbös hang után, begörbített ujjakkal, rémisztő szuggesztíven, idegekbe markolóan recsegi: "Nem tehet veled több sétát, / szétrágták a spirochéták..."
A Fülep-utánzás jól megy, no meg a pártnap Csatárival, Frankllal, Bodnárral, Boksaival. Latorral közös számunk pedig a közvetítés igazi csattanója. Erről a szobatársaknak is nagy véleménye van, de a műsor végét jelző keserves bemondásomat ("Rendszerek jönnek, rendszerek mennek, de Tornász és a Gumiarábikum örök") Bornyi erőtlennek tartja. Igaz, de a Gumiarábikum "andalító" zenéjétől nehéz megfelelően föllelkesedni.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap