Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
1/4 7-kor csengetünk Fülepnél. Útiruhájában olyan, mint valami nagy bébi. Fehér sortnadrágja térdig lóg. Lábán likacsos, csatos szandál, amilyet a harmincas években hordtak a kisgyerekek. A stílushitel kedvéért nyűgös is szörnyen. Panaszkodik, de nem siránkozóan, hanem dühödten: ebben a fene nagy csattogásban egész éjjel nem aludt, nézte a barométert, meg hogy esik-e már? Altatót is vett be, de nem tudott aludni.
A taxi hamar odavisz bennünket a Császár fürdői vasútállomáshoz. Kormos is csatlakozik. Az első téma: Szabó Lőrinc. Már megvolt a találkozás, és Lőrinc ment Fülephez. Olvasott neki új verseiből. Szonettciklusából, melyet nemrég elvesztett szeretőjéhez írt. Vannak köztük nagyon jók. Ő maga sírt, miközben olvasta őket. Nem ripacsságból, de annyira élte, amit citált.
Egyébként régi véleménye csak megerősödött Lőrincről. - Ez egy reneszánsz figura, az az igazi sötét ösztönember, teljesen amorális és immorális abban, ahogy képes lenne valakiért mindent megtenni, talán még ölni is. Olyan ember Ö, akit csak két dolog érdekel igazán: az erotika és a művészet, de ez nagy művészeknél érthető.
Szidja az Öreg az óbudai gyárakat. Itt van ez a kedves dombos vidék, s elrontják ezek a randa, piszkos kémények. Egész Budapestnek ez lett az átka. Hiába a szép fekvés, ha a körbetelepített gyárak miatt a füstöt mindenfelől ráhajtja a szél.
Az Esztergom környéki vidék megnyugtatóbb, de ott is az a lehetetlen bazilika!
Az állomáson mindjárt autóbuszra ülünk, s kezdődik a szép nap. A balett-táncos Balassi-szobrot még leteremti Fülep, aztán megérkeztünk a kegyelet és régi dicsőség színhelyére.
Az ismert kápolnabejáratnál először azt sem értem, mi benne a különös, F. gyorsan átzökken a hétköznapiból az ünnepélyesbe, s már mutogatja is a kőrózsa eredeti részeit. Ahogy belépünk, egyszerre körülöttem is minden megváltozik. Nézzük a freskómaradványokat, a szép finom rajzú fejeket, az oszlopfők folyton változó, gazdag díszítéseit, majd megpillantjuk a gyámköveket, s egyszerre megilletődünk. - Az a kerek fejű bajuszos (így mondja F.), az aztán igazán magyar. Azt mondják, egy kőfaragó önarcképe, s ez lehetséges is. - Látják, a király kápolnájában egy ilyen parasztfej! Hát nem kedves ez? És az egész kápolna aránya, arányos kisméretűsége. Látják, ezt szeretem, ez a tiszteletre méltó az Árpádokban, ez a nem parvenüség.Semmi üres nagyzás, semmi fölfújt monumentalitás, pedig az Árpádok akkor nagyhatalom voltak. Ami ma Franciaországban, az már holnap itt is ... Mégis jó volt nekik ez a kicsiny. - Látják, ez itt magyar valóság! - áll meg Fülep a süttői márványoltár mellett. - Úgy nézzenek körül, hogy itt jártak István, László, Béla, Géza. Ez volt a király helye itt, hátul az oltár mögött. - Beülök a márványmélyedésbe, s elképzelem, hogyan nézhettek az Árpádok a "rózsa" küllőkbe fogott színes üvegére. Meghatódásunk akkor ér tetőfokra, amikor a tabernákulum oldalhelyiségében felmutat Fülep a bejárat fogazott normann díszítésére. - Hát nézzék, nem aranyos ez így? Hangjában annyi érzelem van, mint egy virágot becézgető asszonyéban, nem sok kellene ahhoz, hogy sírva fakadjon. A másik oldalkapu oszlopfőfaragásait én veszem észre először. Komikus kis alakok. Állítólag az erény és a bűn viadalát szemléltetik, odébb meg egy oroszlánt fékező figura. Freskótöredékeket látunk. Az egyik imádkozó fej mindegyőnket elbűvöl: az arca, a vonásai! Remek!
Íme, a magyar királyok lakosztálya. Kis lyuk minden helyiség. Még a trónterem sem nagyobb egy közönséges lakószobánál, de arányos, kellemes. Fülep tovább csigázza képzeletünket. - No, András, úgy lépkedjen, hogy itt járt a druszája.
Kormos Pista, Rádics Jóska titokzatoskodva bújnak ki az egyik árkád alól. - Azt hiszem itt folytatódott az Árpád-ház... - kajánkodik Pista. Lépcsőn lefele menet abba a terembe, ahol állítólag István született. A mennyezet ívei teljesen eredetiek, mert ez a rész megmaradt egészben. Leülök a hűvös márványpadra. - Szívesen ellaknék itt - mondja Fülep.
Egy másik teremben diribdarab kőfaragványokat látunk. Egy ívösszefogó rész lóg le a falról, rajta az Agnus dei s egy szépen dekorált hajú női fej. Pista egy gyönyörűen kimunkált, szárnyát kiterjesztő, alulról fölfele homorodó madárra mutat.
Megnézzük a reneszánsz kőtárat, meg az Árpád-korit. Vezetőnk még mindig elérzékenyedve emlegeti a régi idők gazdagságát. - És nézzék meg ezt a nagy üres semmit, ezt a fölfújt nihilt! - mutat a bazilikára - milyen hideg, rideg, barátságtalan.
A Dunára néző oldalon megállunk, nézünk át a túlsó partra, Csehszlovákiába. Csehszlovákiába? Magyarul kiáltoznak a fürdő gyerekek. Hol vagyunk már a revízió álnyavalygásaitól, mégis, vagy épp ezért, valódi fájdalom a szép párkányi sík vidéket nézni. Fülep szóba is hozza a határok dolgát. - A tizenkilences vörösök még az ország területi épségéért harcoltak. A trianoni egyezmény ideiglenes volt, s 1945-46-ban mégis akadtak magyar államférfiak, akik azt mondták: aki ma revízióról beszél, hazaáruló.
A bazilikát megnézzük belülről is. Csak a belételepített Bakócz-kápolnának van hitele, történelmi levegője. Fáradtan telepszünk le a padokba. Fülep ül le utoljára. Hatvanöt éves, egész éjjel nem aludt, de frissességben túltesz rajtunk.
Föltámad a szél, amikor Dömösön leszállunk. Én megyek legelőször a Dunának. Kitűnő a víz. S olyan szép a tájék, ahogy kanyarodik felénk a folyó. Jó sokáig lubickolunk Ádám-kosztümben. Kint a parton libák mászkálnak. "Mi is ott fürödtünk, ahol a libák ..." - variálom Erdélyi egyik verskezdését, de nekünk a libapásztorlányok nem okoznak izgalmat, legföljebb mi nekik.
A hajó késve indul. Fülepben megint felülkerekedik a sértett európai: -Jellemző, hogy nálunk ez így megy. Olaszországban szenzáció a késés.
Az első osztály fedélzetüléseiről szemléljük a partot. Talán legszebb utazás a folyami hajózás. Csak siklik az ember lefelé, s köréje forog a táj. S micsoda szép ez a vidék: sötét hegyek, fűzfás, sima partok. A visegrádi vár és a Salamon tornya még esztergomi emlékeinkhez kapcsolható.
Megzavarja gyönyörködésünket, amikor betódul a hajóra csomó hangos pesti. - El kell pusztulni ezeknek! - dühöng Fülep. Csak gyöjjön is az atombomba. Még befejezem a művészetfilozófiámat, aztán jöhet. Próbálom szaván fogni, faggatom a készülő műről. Nem sokat tudok meg. Arra a kérdésemre, hogy nem akarták-e a háború után befogni a politikába, érdekeset mond. Egyszer, 1945-ben Illyés azzal állított be hozzá: vállalná-e a kultuszminiszterséget? Vagy ha Illyés lenne a miniszter, vállalná-e az államtitkárságot? -Fél évre igen - felelte -, de azzal a kikötéssel, hogy minden úgy történik, ahogy én akarom. Mindent fölforgatnék, aztán Isten veled ...
Mielőtt besötétedik, fölmutatom Colin új levelét. Honvágya van utánunk, hát legyen egy kicsit velünk. Lassan egy éve, hogy elbúcsúztunk, s most is ugyanúgy ír magyarul, mint első levelében. Nem csak nyelvtanilag úgy, a lélek is ugyanúgy szól soraiból, mint akkor.
Nagyon jól esne most Magyarországot járni, Téged látni, magyarul beszélni, feketét inni, badacsonyi hegyeket mászni. Itt rosszul érzem magam, különösen most, mert állandóan háborút beszélnek ...
Fülep fáradhatatlanul mesél hajdani lupa-szigeti kirándulásaikról s közelmúltbeli, Lukács Györggyel való beszélgetéséről.
Villámlik, felhőzik, Szentendre után elered az eső. Fél tíz tájt érkezünk meg a Pálffy térre.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap