1950_06. [3]

Fodor András naplója - 1950. június 7. szerda

Fülep hív bennünket Rádiccsal esti sétára. Fene jó kedve van, örömmel megyünk vele. Óvatosságból előreballagunk az Agráregyetemig, ott ér a nyomunkba. Jön, teljes lendülettel, fiatalosan. - Micsoda jó idő van! - jelzi, karját is föllobbantva, színpadiasan.

Tavalyi helyünkre, a Nagyboldogasszony út végi kerti kocsma sarkába ülünk be. Vidéki tapasztalataink után érdeklődik az Öreg, aztán valahogy a művészetről kerül szó.

Kérdem véleményét német műtörténészekről, Dvořákot Wölfflint, Hildebrandot tartja valamire. A következő téma Széchenyi. - Mostanában én megint olvasok - mondja. - Olvasom a Kelet népé-t... Micsoda áradása a mondanivalónak, gondolatoknak, akárcsak Pázmánynál.

Firtatjuk a Magyar művészet keletkezését. Ö azt egészen kis igénnyel írta, mégis, csakugyan, belőle élnek mindmáig, Lázár Bélától Hamvas Béláig mindenki. Nagy vonalakban ismerjük már Fülep előéletét az 1904-es, 1906-os Párizsba menésektől a firenzei, római tartózkodáson át az 1914-es hazajövetelig. Sokat beszél Cézanne-élményéről. Már-már ott tartunk, megkérdezzük, mit rejt a fiókja, de ezt mégis meghittebb alkalomra kell tartogatnunk.

Hazafelé jövet megint Ady felől kíváncsiskodunk. Kérdezünk mindent, ami csak eszünkbe jut. A válasz mindig avatott, hitelesen hangzó. Ezért is hihető, hogy Ady nagyon tisztelte őt (a nála nyolc évvel fiatalabbat), s környezetében alig is lehetett Fülephez hasonló kvalitású, szuggesztivitású ember. Izgalmasakat hallunk a hajnalig tartó ingerült beszélgetésekről, amikor szidta-szapulta a beléje kapaszkodó méltatlan figurák miatt. Volt bizony alapja A duk-duk affér-nak. Csak aztán nagyon határozatlan volt Ady, F. ezért dühöngött rá néha.

- Az volt az ő tragédiája, amit ma már nem is mernének mondani róla, hogy magát tartotta az utolsó magyarnak. Egyedül engem fogadott még el annak - jegyzi meg az Öreg nem szerénykedve, de nem is nagyképűen.

Tizenegyre érünk be a Kollégiumba.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Madácsy Timea [2019.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1950. június 19. hétfő

Ma Barcsayhoz megyünk. Róla az a monda járja, hogy régi erdélyi fejedelmi család sarja. Ha kopasz fejére, szakállas arcába nézek, elhiszem. Ilyen koponyája csak neki van Budapesten. Hozzá is Varga Pista atyafiúi jó kapcsolata segített bennünket.

Nagyon egyszerű, erőteljes ember, mint a képei. Szigorú, nem oldott, akár a vonalai. Először nagy, 4 méteres rajzát mutatja. Hat női alakot ábrázol. Micsoda súly, erő van egy-egy lábikrában, a kontyos fejekben! "Apró keménykontyú ángyom rézhomloka fénybe cikkan", jutnak eszembe József Attila sorai. Az egyik figura fara vonalában szinte elementáris nőiséget érzek.

Udvariaskodás nélkül, de készségesen hordja elénk a rajzait. Ezek a grafikák talán még zártabbak, mint amiket két év előtti kiállításán láttam. Színes olaj képei megejtően mélyek, tiszták, többnyire az üvegfestményekre emlékeztetnek. Az utolsó 6-8 képre azt mondja, ezeket legutóbb, egy hónap alatt csinálta. Ezek a legszebbek, ebben meg egyezünk. Fülep szerint az eddigi törekvések klasszikus letisztulása szemlélhető bennük: csoportok, alakok, lábak harmóniája, derekak, mellek formai feszültsége mögött izgalmas, sajátságos kolorit. Az egyik házfalas részlet áttört színeivel érzékelteti a levegőt is, amit különben sohasem látni a Mester képein.

Hosszasan üldögélünk a művekkel szembesülve, közben Fülep és Barcsay közt megindul a beszélgetés. Mindketten melegen emlegetik Lyka Károlyt. Barcsay sűrűn látogatja is a derék aggastyánt, Fülep is készül hozzá. Barcsay kicsit élénkebb é válik, de semmi céltudatos hatáskeresés sincs a viselkedésében. Beszél a szemináriumról, ahol Medgyessyvel együtt szokott mélyen hallgatni. - Medgyessy egész végig így ül e! - mutatja. (Karba fonja a kezét, s konokan leszegi az állát.) Medgyessyt tartja legnagyobb szobrászunknak. Ebben is megegyezünk.

Elmenőben Fülep kérdi, hogy voltunk megelégedve. Nagyon. - Tudják, milyen festő ez? Egy középkorból itt maradt szerzetes miniátor, aszkéta művész. Van ebben valami, kétségtelenül. Ez bátoritja fel Kuruczot, hogy az autó buszon már bizonygatni kezdi: - Barcsay mögött nincs közösség, és ez ma az egyetlen tisztességes művészi magatartás. A népies irodalom épp ezért fenét sem ér, belekeverik a szociográfiát az irodalomba - gyalázat!

Elfehéredve, hátát az autóbusz oldalának döntve, laposra húzott szájjal csak úgy sziszeg ránk Kurucz. Enyhén szólva marhaságokat mond, csupán a hév hiteles, amivel érveit kisüvíti magából. Ismertetem Füleppel a vitát. Röviden és velősen közli: Kuruczot meggyőzni meddő fáradozás, konok, fafejű ember. - Azt, hogy Barcsaynak hol van a közössége, majd én elmondom maguknak, ha akarják.

Persze hogy akarjuk, méghozzá, ha lehet, még ma este, ha már javaslatára úgyis sörözni megyünk.

Kint az utcán várjuk ismét. Először a Kollégium sorsát hánytorgatjuk. Egyre bizonyosabb, hogy jövőre diákszállót csinálnak belőle. Ma jött rendelkezés, hogy nyárra se maradhat bent tíz embernél több.

Ami a világ híreit illeti, megtudjuk, hogy Haldane kommunista biológusprofesszor indexre került, mert a New Quarterly-ben megírta: a Micsurin- Liszenko- kutatások tiszteletre méltóak, de eredményeik nem újak, kár belőlük dogmatikus elveket csinálni. Azt mondják, a természettudósok eredendően marxisták? Hát amikor dolgoznak, akkor éppen nem azok, mert nevetséges dolog marxista fizikáról beszélni. Alexitsék ugyan régóta beszélnek a marxista matematikáról, de csak általánosságokig jutnak, a konkrét előtt mindig meg torpannak.

Marx gazdasági, történelmi, filozófiai tézisei a német tudományban régóta benne vannak. Dobroljubov, Csernisevszkij, Herzen igen kiváló emberek a maguk nemében, de csak Herzenjük volt a németeknek legalább háromszáz. Marxék tanításában az a forradalmi, hogy a valóságos fejlődést saját találmányként tudományosan igazolják, s ez a tudományosság elég arra, hogy a vasmunkás és a borbélylegény is öntudatra lobbanjon.

Hegel a szellem-et tiszteletre méltóan küldözi ide-oda, csak éppen azt nem mondja meg, hogy mi az a szellem, honnan jött? A marxisták az irracionálisat egyszerűen elvetik, hogy az nincs és nem érdekes, pedig éppen hogy az az érdekes, hiszen mindig az ismeretlen megismerése vitte előbbre a világot.

Amikor már hazafelé megyünk, beszélni kezd F. arról is, hol van Barcsay közössége. - Ez az én történetfilozófiámnak egyik legfontosabb része - mondja előre.

- Én a kort nem úgy tekintem, mint tekinti például Lukács György, aki Goethe és koráról szólva arról a hetven évről ír, amennyit Goethe élt, pedig hát Goethében nemcsak az a hetven év van, hanem évszázadok. Vagy hogy megvilágítsam egy magukhoz közelebbi terrénumon: Bartók! Bartók zenéjének éltető része a népzene. A kortárs közösség produktuma volt az a népzene, amit fölhasznált? Nem, hiszen azok a népdalok évszázadok, sőt évezredek termése. Ott kezdődik Bartók közössége, abban a valamikoriban, és minden igazi művész kora visszanyúlik a múltba a közös ízlésű, eredendően fogékony közösséghez, hiszen ha ez nem így volna, ketten egy műre nem mondhatnánk azt, hogy szép. Így megvan és meglesz Barcsay közössége is, épp ezért, mert nemcsak a kortársi korra támaszkodik.

Kuruczcal való vitánkban is utólagos igazolást kapunk. A régi mesterek ugyanis közösségvallók, ízig-vérig patrióták voltak. Dante például, aki a De vulgari eloquentiá-ban úgy fölisteníti anyanyelvét, vagy Michelangelo is lokálpatrióta volt bizony. F. nem csodálja, hogy hasonló elveink hangoztatásakor párton kívüli marxistáknak tartanak minket. - Csak mosolygok ezen, amit mondanak. Én ezt már régóta várom, olyan ez, mint a barométer, amelyik mutatja, hogy jön az eső. Mert nyilvánvaló, hogy ez után a közösségi őrület után ki kell robbannia egy individualista őrületnek is.

Jelentjük, hogy mi ezzel éppúgy szembefordulunk, mert veszedelmesnek érezzük. Kétfele kell hát hadakozni? - Hát persze. Hiszen hogy a kultúra egyáltalán fennmaradt, folytatódott, az mindig azoknak a keveseknek volt köszönhető, akik kétfele hadakoztak.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Pegán Anita [2012.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1950. június 27. kedd

Szabó Lőrinc rövid, dícsérő levélben reagált a Ruszlán és Ludmillá-ra, s biztatott, hogy alkalmasint keressem föl. A telefonban kevésbé lelkes hangon, majdnem modortalanul beleegyezett, hogy ma 3/4 3-kor félórára meglátogassam. Igaz, nemcsak ő, a hívó fél viselkedik furcsán, amikor szinte vizitidőre redukálva megszabja a látogatási idő terjedelmét, én sem viselkedem alázatosan. Minden meghatódás vagy szorongás nélkül csengetek, hiszen tulajdonképpen ismerem ezt az embert. A Berzsenyi Társaság alakuló ülése után, Kaposváron melegen gratulált elhangzott verseimhez, karonfogva kísért a Fő utca sarkáig. Azért nem szabad neheztelni rá, hogy minderre nem emlékszik. Az esemény nekem volt igazán fontos.

A dolgozószoba falai telis-tele vannak könyvvel. Többségük verskötet, az elméleti munkák javarészt német szerzőktól valók. Az íróasztal roskadozik a kéziratoktól, levelektől. Valami kényelmes rendetlenség uralkodik, s valami alkimista tudóshoz illő talányos levegó. Ez utóbbit már inkább Szabó Lórinc hajlott háta, busa szemöldöke képzelteti. Látom Rippl-Rónai róla készült híres portréját. Sok Babits-, Juhász Gyula-kép mellett egy helyen VerIaine-ét is észreveszem. Párnás székekre ülünk. Udvariasan, de elég hanyagul kérdezget a házigazda. Így, otthonában mégis sokkal biztosabbnak látom, mint 1947. március 30-án a kaposi utcákon. Igaz, első hivatalosan engedélyezett nyilvános szereplése volt az 1945 után.

Röviden érdeklődik körülményeim felöl, majd beszél somogyi kapcsolatairól. Közben szerelő érkezik a W.C.-tartály húzóját javítani. Lőrinc kimegy a fürdőszoba elé strázsálni. Fél, hogy lop a szerelő, aki, különben is rengeteg pénzt húz ki a zsebéből - panaszolja. S e panaszos hangról ráismerek. Egészségi állapotára vonatkozóan is kesernyésen jegyzi meg, hogy magas vérnyomásának szorongásos lelkiállapot az okozója. Miután kideríti, hogy nem vagyok párttag, bevallja, hogy rosszul érzi magát az ország jelenlegi politikai körülményei közt.

Egyébként igencsak elmaradt a világtól. Meglepődött, miket írtak válogatott műfordításkötete végére a szerzők rövid életrajzába... - hát így lehet beszélni például Schopenhauerról?

A félórából több mint egy óra lett. Tapasztalhatóan szívesen diskurál velem, a maga módján közvetlen is, csak egészen mások a reagálásai, mint amit eddigi embereimnél megszoktam. Igaza van Fülepnek, aki valamiféle középkori diabolikus jelenségnek tartja őt, miközben ezzel az "egészen sötét" jelzővel együtt a legnagyobb dicsérettel szólt költészetéről. A furcsaságok rovatba írhatom azt is, ahogy ideges-ingerülten felszólít, hogy a huszonkilenc év korkülönbség ellenére tegezzem már vissza: "-...találj valami formát, mondd azt, hogy kedves bátyám!" (Én, remélem, másképp bánok majd a fiatal írókkal.)

Persze ő is mondja, hogy majd megnézi verseimet, s azzal búcsúzik tőlem: - Úgy látom, rendes fiú lehetsz, légy becsületes, tanulj többet, mint amennyit kívánnak... csak ilyen örök igazságokat tudok mondani. - Van ott nálatok valami öreg tanár... Baranyában volt pap, mondd meg neki, hogy üdvözlöm, és szeretném, ha fölkeresne.

Na, öreg Fülep, te is megkaptad a magadét!

*

A mai újságok már beszámolnak a koreai eseményekről. Fordítottját mondják annak, mint amit vasárnap az amerikai rádió: Dél-Korea támadta meg Északot, ezért most büntetésképpen Észak megtámadta Délt.

*

Bemegyek Fülephez. Döntünk az Esztergomba menetel dátumáról. Átadom Szabó Lőrinc üzenetét, de csak olyan szelídített formában, hogy "üdvözli, és szeretné a találkozást". Beállít Basch. Azonnal méltatni kezdi Puskin -fordításomat. Tíz éve még mást jelentett volna Szabó Lőrinc és a Baumgarten-díj kurátorának dicsérete ugyanazon a napon, de a háborús felhők árnyékában jobb ha tudom, nem szabad elkapatnom magam.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Benkő Attila [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.