1950_10. [1]

Fodor András naplója - 1950. október 09. hétfő

A nap igazi fontos eseménye: Fülep akadémiai székfoglalója, amelyre a szeminárium elbliccelése árán is elmegyünk.

Eleinte kevés a nép, de mi majd megszaporítjuk. Basch integet, fölírja új címemet, kéri, mutassam be neki Rádicsot és Latort. Látom Sárközinééket is. Az utolsó padokat foglaljuk el.

Az Öreg kissé szerényen, paposan megy ki az asztalhoz, bejelenteni a címet, mint Isten igéjét: "A magyar művészettörténelem föladata." Alapos bevezetés után hamar kimondja a lényeget: nincs magyar művészettörténelem, a föladata tehát, hogy legyen. Az irodalomtörténetnek már 1854-ben kézikönyve van a költészetről. "Az irodalom történelmének volt miért, miből s mivégre megszületnie, a művészetnek nem volt."

Ötletesen, erős fogalmi összefüggésekkel beszél F. Körülnézve közben látom, hogy a terem szinte teljesen megtelt. Most jött be Barcsay.

Jegyzem az előadást, de bizonyára megjelenik majd nyomtatásban. Hozzánk legszemélyesebben akkor szól, amikor a magyar művészettörténet kiszélesítésének elvét részletezi. A nagy stílusok népiesednek, nem elég csak a jáki templomról beszélni, hiszen épp a kis falusi (Balaton környéki, alföldi) templomok igazítanak bennünket útba igazán (hiszen ezeket inkább magyarok is építették). Az empire például a magyar kúriákban nemzeti stílussá akklimatizálódott. Nem elég tudnunk, mit csináltak a Maulbertschek, hanem azt is: mit csinált a nép. Meg kell szűnnie a művészettörténet és etnográfia huzakodásának a falusi művészetek fölött.

Nekünk nincsen Brunelleschink, Michelangelónk, Rembrandtunk, de ahelyett hogy Hildebrandtokat, Donnereket próbálunk hiábavalóan magyarítani, tanuljuk meg, hogy nagy művészi korokban a nagy stílus általánossága is nagy érték. A mi öklömnyi egregyi templomocskánk átformál, fölemel, s magával együtt remekművé tesz egy egész vidéket. .. Ilyesmire tanítson meg bennünket a magyar művészettörténet.

Ennél a részletnél különösen találva érezzük magunkat, hiszen nekünk beszélt róla hévízi telelése után, hogy az egregyi templomot mindennap megsüvegelte. Fölemlít végül néhány megszívlelendő problémát: az Izsó-kérdést, az építészet problémáját. A millenniumi álművészet veszélyeire éppúgy figyelmeztet, mint Munkácsy teljes elfogadásának kockázatára. Óv attól, hogy politikumra hivatkozva a piktúra Pékár Gyuláit és Csizmadia Sándorait hozzák vissza. Egy Sztálin-idézettel is bizonyítja, hogy a kis nemzeteknek megvan a maguk értéke, s a róluk számot adó művészettörténet-írás nem vádolható sovinizmussal.

Az előadó minden tiltakozás ellenére tartós tapsot kap. Fogarasi hamis, kenetteljes gratulációjára Fülep úgy nyújtja kezét, mintha máris visszafele rántaná.

Kint gyülekezünk. Összeszámolom, hányan voltunk. Tizenketten, mint a tanítványok. Ha véleményt kellene mondani, beérném ennyivel: "Világos beszéd volt."

Szétválunk budai és pesti részre. Sokat mulatunk Domokos Matyin, ki immár állásban van a Történeti Múzeumban, de csak mint "géhás", mindazonáltal máris ebédfelelősi rangja van.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Marosvölgyi Andrea [2018.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei. 2018.