1952_04. [1]

Fodor András naplója - 1952. április 25. péntek

Kint ülünk a Széher utcai ház verandáján. Előadom "nagy számaimat". Három egymás utáni napon elnököltem az Alkony úti iskolán Szabolcsi, Kodály és Szabó Ferenc mellett. Szabolcsit - éppen Fülep közvetítése révén - ismerősként fogadhattam. Nagyon barátságos volt. A 18-19. századi magyar műzenéről beszélt lebilincselő közvetlenséggel. Önmagát illusztrálandó folyton leült a zongorához, játszott virginált, cantilénát, verbunkost. A szünetben együtt sétálgattunk az udvaron. Kérdeztem Veress Sándorról. Jó volna, ha hazajönne - mondta -, mert különben Stravinsky sorsára jut. - Nem lehet Bernben, háttal Magyarországnak Erdélyi táncok-at írni. Még Bartók sem tudta elviselni a hazától elszakadottságot, Thomas Mann sem tudta. A Doktor Faustus-nak éppen ez a hiányossága.

Amit Kodály színvallásáról mondok, az különösen érdekli Fülepet. Nem csodálom, mert kérlelhetetlen szigora sok tekintetben rá emlékeztetett. Iskolánk eleitől végig siralmasan vizsgázott a "hangok nagy tanárja" előtt. Már a tanári szobában kezdődött a leégés, ahol a tanszékvezető bizonygatta, milyen fogékonyak a növendékek az irodalomra. - És sikerül őket megtanítani helyesen fogalmazni? - bökte oda Kodály érdes, hegyes hangján -, mert azokban a dolgozatokban és kérdésekben, amiket nekem beadtak, szörnyű hibák voltak ... és sajnos az is látszik, hogy az újságok nyelve rájuk ragadt.

A tanszékvezető fejtegetésére, hogy milyen "komoly kultúrharc" folyik az iskolán az ilyen hibák ellen, megint megkaptuk a magunkét: - Épp addig nem lesz eredmény, amíg kultúrharc-ról beszélnek. Mi ugyanis kultúrt nem ismertünk eddig, csak kultúrát.

Aztán persze megbuktunk éneklésből is. Hiába mentettem az iskola becsületét, amikor a Magos kősziklának ódalábul nyílik intonálására senki vállalkozó sem akadt. Kodály jó szemmel észrevette, hogy a tanári karhoz tartozom. Az előre küldött kérdésekre mondott válaszok pedig egyre-másra kínos derültséget okoztak. A népdal mai életéről szólva említette, hogy járt Békés megyében "egy tót iskolában". Tiszteletére folyvást orosz tömegdalokat énekeltek. Kérdezte, mért nem énekelnek valami népdalt, "annyi szép tót népdal van". Erre a kántor azt mondta, sajnos a tót népdalok nagyon szomorúak, és tele vannak Istennel, mert a tót nép mindig el volt nyomva. Még ha így volt is, most egészséges, életképes nép - válaszolt Kodály -, s tudna ő legalább ezer olyan tót népdalt mutatni, amiben nincsen Isten. De ha netán benne van, az olyan rettenetes? Mutathatok én a Révai beszédeiben annyi Istent, amennyit csak akar. Itt van mindjárt ez, hogy: "Ments isten az ilyen barátoktól és az ilyen ellenségektől!", vagy: "Ha az Isten lenéz ránk, és jó lesz a termés ..." Vagy mit gondol, ezt a szót csak a miniszterek tarthatják fönn maguknak?

A népdalszöveg-korszerűsítésről azt mondta, ha jó költő csinálja (Weöres Sándor, Jankovich Ferenc), s vigyáz arra, hogy a szöveg ne üssön el a dallam stílusától, sikerülhet. De mért kellett átírni a Serkenj fel, kegyes nép-et? Ez a dal már Arany János szalontai gyűjtésében is benne volt, de már az első sorában ki kellett cserélni a kegyes-t boldog-ra. Miért? Mert a kegyes klerikális ízű. Mintha éppen Arany János nem használta volna számtalanszor, például: "Én kegyesem, szép hitvesem ..." A kegyes sokkal melegebb, odaillőbb. De ott volt a második sorban is: "Aranyszál toliakkal repdes mint egy angyal." Persze az angyal se maradhatott, mert nem létező, klerikális hangulatú. Lett helyette: "Repked mint a madár aranyos toliakkal." Hát a madár itt bizony semmitmondó, lapos, fénytelen. A hajnalt igenis a nem létező angyalhoz lehet hasonlítani inkább, mint egy madárhoz. Aztán ott van a Katalinka szállj el..., ezt is át kellett írni, mert a törökök elleni gyűlöletre szít. Ebből egy szó sem igaz, történelmi tény viszont, hogy a törökök százötven évig itt voltak, és rengeteget pusztítottak. Mért volna bűn, ha egy gyermekdalban ennek nyomát találjuk?

Egyik buzgó tanártársam szóba hozta az iskolán már népdallá nyilvánított Rákosi-dalokat. Kodály meghallgatta az egyiket, s közölte, a dallam eredetileg se volt népdal, Simonffy nótaszerző írta, s szövege pedig így hangzott: "Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted" ..Hát igen, a szöveg végén most Rákosi szerepel; hogy népdallá lesz-e ez a változat, majd elválik.

Fülep nagy tetszéssel dicséri Kodály karakánságát. Emlegeti, hogy ezt ma senki más nem tehetné meg, csak ő, hogy például Sztálint csak úgy meztelenül Sztálinként emlegeti. Annak is örül, hogy a hegyről lefele menet közelebb is kerültem Kodályhoz. Ajánlja, küldjem el neki Bartók-versemet szép dedikációval, a hegyi együttlét emlékére.

Nem hallgatom el, hogy másnap mekkora felbolydulás volt az iskolán. "Az a vén marha!" - fakadt ki egyik tanártársam. Nem csoda, hogy reggeli-kor már faliújságcikket kellett kitenni azok ellen, akik szerint kár volt meghívni Kodályt, mert ha mindazt, amit mondott, másvalakitől hallották volna, azt a valakit már elvitte volna az államvédelem. Igazgatónk is kinyilvánította előttem mélységes felháborodását. Jól megjegyeztem szavait: "Csak egyet nem bocsátok meg Kodálynak, hogy lenézte az iskolát, lenézte a mi elvtársainkat. Persze ezeket is csak azért, mert kommunistákra vannak bízva - bezzeg ha ingben, gatyaszárban itt legeltek volna a füvön ..."

Ennél azért Kodály moderáltabb, tónusosabb volt. Amikor látta, hogy az éneklés nem megy, így szólt: "Több példát nem próbálunk, mert az énekkar nem bizonyul elég elasztikusnak. Pedig ráférne egy kis muzikalitás erre a társaságra." A búcsúztatóul feldördülő tapsot pedig így intette le: "Szükségem van a fülemre. Nem csak mint zenésznek, hanem mint emberismerőnek. Éles füllel az ember a beszéd árnyalatában azt is észreveheti, mikor mondanak igazat, mikor beszélnek őszintén." Most már nyilvánvaló, hogy neki volt igaza: a taps nem volt teljesen őszinte.

Harmadik zenei elnökségemről is vallomást teszek. Szabó Ferenc döbbenetesen gátlástalan volt. Szabolcsit kivéve mindenkit szidott. Sugár Hősi ének-éről elismerte, hogy jó mű, de egy Nándorfehérváron játszódó oratóriumból kihagyni a Tito-elleni demonstráció lehetőségét! Kérdeztem Szervánszkyról: - Rózsafüzér! - fakadt ki - vallásos, túlvilági hatalmakban hisz.

Rokonszenvessé csak akkor vált Szabó, amikor saját műveit hallgatta. A megfeszülő markáns arcon nem a hiúságot, inkább az elismerés iránti fékezhetetlen éhséget, a kínnal szült művekkel való együttérzést láttam.

Egy tesztkérdést mindhárom zenésznek föltettem, a Veress Sándorra vonatkozót. Kodály válaszából némi megbántódottságot éreztem: "Én mindig mondtam neki, hogy ne menjen ki. Nem kaptam tőle egy sort se, amióta Svájcban van." Szabolcsi kétkedett, lehet-e Svájcban, Magyarországnak háttal erdélyi táncokat írni.

Szabó reagálásából csak úgy sistergett az indulat: "Megérjük még, hogy az én műveimet fogják nyugaton sikerrel játszani - mert az övéit már szidják. Én megmondtam neki, hogy végül még népkonyha előtt fog sorban állni levesért ... Révai elvtárs kétszer is írt neki, egy sort se válaszolt rá."

A három válaszból értettem meg, hogy bármennyire hiányzik közülünk, Veressnek nem volt más választása, mint a kint maradás.

Nem fordult még elő, hogy az egész Széher úti estét én beszéltem végig. De az sem, hogy olyan fölkészületlenül érjen Fülep zárókérdése: - Magának mi volt a véleménye a Leonardo-előadásról?

A Kodállyal töltött délutánt közvetlenül követte Fülep gólyavári előadása. Ahogy Kodálytól elválva a Zeneakadémiánál kétszer is kezet fogott velem, s kérdezte nevemet, az örömtől, az élmény fáradtságától terhelve - szégyen - de alig tudtam figyelni Fülep előadására. Pedig nagyon eredetien szólt Leonardóról, a görögökhöz viszonyította, dicsérve benne az erőt, mely az archaikus korban rendszert tudott teremteni. Erotikájáról is új dolgokat mondott, de hát minderről nálam figyelmesebb padtársam, Domokos Matyi tudna híven számot adni.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Kristyán Fanni [2017.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.