1952_07. [1]

Fodor András naplója - 1952. július 24. csütörtök

Dél felé megyek be az Akadémiai Könyvtárba. A nemrég odahelyezett Dóra hozza asztalomhoz a könyveket, mivel főnöknője, bizonyos Jozefa - kinek minap elzengte Dóra, hogy én ilyen meg olyan nagy potentát vagyok - számon tart, s meghatalmazta őt, hozza ki asztalomra a könyveket. - Hadd legyen egyszer a Fodornak is jó napja!

Annyiból jó napom van, hogy nagy iramban olvasva végzem az előkészületeket, írhatom szakdolgozatomat Toldy Istvánról. Ellenben a nap folyamán elfelejtettem enni, sőt mivel tegnap dél óta nem részeltem semmi szilárd táplálékban, igencsak belém nyilallik az éhség. Fölszaladok Kormosékhoz, azzal a mellékgondolattal, ott netán eszem valamit, de mivel nem kínálnak, semmit se kérek. Inkább hallgatom Pista most készülő Kacor király meséjének új részletét.

Fülephez is megyünk ma. Rohanok, hogy hazamenéssel hosszabbítva az utat, ott lehessek fél nyolckor a villamosnál. Sajnos itthon sincs mit enni, így a Moszkva téri elárusítónál markolok föl két kiflit.

Az Öreg viszont éppen vacsorázik, amikor beállítunk hozzá Dórával. Legalább négyfélét eszik egymás után jó étvággyal. Beszámolunk neki a vidéki hírekről. Fölháborodva csóválja fejét a kitelepítések hallatán, s azon is méltatlankodik, hogy a napi koszt kettejüknek 100 forintba kerül.

Gondokat feledtető közjátékként olvasom föl Colin legutóbbi levelét, melyet egy öt héttel korábbi, Bartókról, Schönbergről, Stravinskyról írt összehasonlító fejtegetés helyett fogalmazott újra. Előző levele eszerint elveszett.

Nyugtat, hogy Bartókot még mindig egyik legnagyobbnak tartja, s a másik kettőt is csak vele egyenrangúnak.

Több párhuzam van Schoenberg [ő angolosan így írja], Bartók és Stravinsky zenei fejlődése közt, hiszen mindegyiket a klassicizmus vonzotta a húszas években s mindegyik e középső korszakában alkotta legnehezebb (hallgató szempontjából) műveit. Zenei nyelv dolgában Schoenberg volt a legmerészebb, de haláláig romantikus, németes esztétikája volt. Stravinsky pótolhatatlan nagysága, hogy az objektivitásra újra adott módot a művészetben. Zenei nyelvében nincsenek új dolgok, de a régi elemekkel valami bűvölő új módon bánik. Bartók a legeklektikusabb a három közül, legkevésbé intellektuális, ö csak egyet akart - zenét szerezni, s zseniális zenét szerzett, mert zseni volt. De újító nem igen volt, új zenei mozgalmakat nem indított, az ő zenéje valami utánozhatatlan jelenség, mint - mondjuk Beethovené, Chopiné, vagy Purcellé.

Még csak annyit mondok, hogy talán tisztábban érted meg hogyan értékelem e nagy három, egymáshoz képest. Schoenberg a mai Bach, Bartók Beethoven, Stravinsky a Mozart. Más szempontból lehetne Bachot látni Bartókban, Beethovent Schoenbergben s így tovább, de szerintem legjobban lehetne őket karakterizálni, ahogy először írtam. Ilyen párhuzamok sohasem tökéletesek.

A külföldi téma továbbvisz Kerényi Károlyhoz, akiről Fülepnek ismét Itália jut eszébe. Még közelebbről az az Abbruzzo taverna, amely élete egyik fő élménye. Micsoda arcok, micsoda veszekedések! Ismét áradozik arról, milyen remekül canzonettáztak ott a kocsmában! Véghetetlenül tudtak rímre-dallamra párbeszédesen énekelni. Előadták a föld és a tenger vetélkedését. De ugyanolyan lelkesedéssel szól az emlékező ismét az egymás haját tépő olasz nőkről is. Hiába, Fülep igazi életpárti, s e tekintetben igen sokat tanultam tőle.

Jól eljárt az idő. Amikor kilépünk a kapun, egymás után sóhajtunk föl, hogy: "Én olyan éhes vagyok!" Ráadásul Dóra fülepi stílusban kezdi magyarázni, milyen jó lehet a napfénytől áttüzesedett narancs!

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Virág Dániel [2018.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei. 2018.