Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Abban a nyak nélküli vászonkabátkában ül vacsorája előtt, amiben a kollégium éttermében is sokszor láttuk.
- Na, ma csak gentlemanek jöttek? - kérdi nevetve. - És a lady hol maradt?
Nagyon friss és jókedvű Fülep. Erről a bolond világról úgy beszél, mintha nem is volna köze hozzá. Elkérdezget az iskolai ügyekről, irodalmi hírekről - így jutunk az irodalomhoz. Turgenyev, Dosztojevszkij, Tolsztoj kerülnek szóba, aztán a nyugatiak: Rimbaud, Mallarmé, Stefan George, Hauptmann, aztán Maupassant is. (Az Öreg a Gömböc-öt, A Tellier ház-at meg a La Horlá-t tartja legjobb műveinek.)
Berepül a verandára egy éjjeli pillangó. Matyi ijedten húzódik el, valahányszor mellette cikáz. Fülep azonban Szent Ferenc-i nyugalommal ül a helyén, sőt tenyerébe is fogja a riadt lepkét, s megpróbálja a fény kalodájából kiszabadítani. Hiába, folyton visszarepül.
- Mennyi egzisztencia! - mondja mosolygó részvéttel - amikor kint sétálok, nem győzök vigyázni, hogy el ne tapossak belőlük.
Fülep és Domokos Matyi, a természettudományos érdeklődésű emberek arról kezdenek tárgyalni, milyenek is a lepkék érzékszervei, hogyan találják meg egymást. Erről még állítólag a tudósok is vitatkoznak. Fülep említi, hogy valami nőismerőse a "papilinko" szó emlegetésével minden esetben magához tudta csalogatni a lepkéket. Egyszerre ott vagyunk a természet kifürkészhetetlenségénél: a hangyáknál, akik pontosan azon az útvonalon jönnek-mennek, a méhek csodálatos világánál... Milyen ostobaság volt a mechanikus materialista nézet, hogy az állatok gépek. Micsoda borzasztó is ez a világ a fantasztikus gazdagságával, változatosságával. Mert valójában két egyforma dolog nincsen, még a látszólag egyformán belül sem. Egyébként ez is mutatja, hogy a világ nem keletkezhetett egyféléből, csak a sokféléből. Fülep szerint két atom se egyforma, ha a tudomány ezt ma még nem is mondja ki határozottan, a jelek mégis arról vallanak, hogy két atom se viselkedik egyformán. A világ tehát kiismerhetetlen, csupa abszurdum. Ugyan hol van az a realitás, amit manapság nagy fennen hirdetnek, hiszen egy pillangó léte is maga az irrealitás. Ha az ember sokat problémázik az élet sokféleségén, bele is őrülhet. - Nekem van erre egy formulám - szól megemelve hangját, s ahogy ezt mondja, élénkülő figyelemmel nézek egyre szellemibbé váló arcába: - Élet és tudás ellentétesek egymással. Az élet föltétele, hogy az ember ne tudja meg léte értelmét. Mihelyt kiderülne, miért élek, lehetetlenné válna az életem.
Matyi rátapint arra, amit Fülep is a tétel igazolásaként említ, a genezisre és mindazokra a mítoszokra, amikben a tudás az élet ellentéteként szerepel. - Fülep hangsúlyozza, formulája nem azonosítható azokéval, akik szerint az élet nem bírja el a tudást. Arról van szó, hogy az élet eleve föltételezheti önnön kiismerhetetlenségét. Így ezt még nem is igen fogalmazták meg.
Szóba kerül Isten megközelíthetőségének problémája. Jó érzéssel nézünk egymásra Matyival, amikor szinte a múltkori vitában mondott saját szavainkat halljuk vissza: - Isten, ha van, csak az emberitől eleve különböző lehet, téren és időn kívül való.
Ahogy ezekről a dolgokról beszél, egyre szebbé, egyre finomabbá válik az öregember arca, valami megbékélő szelídség csillog a szemében, s vonásai egyre lágyabbak, szelídebbek. Már nem is csak az érdekel, amit mond, hanem ahogy mondja. S eltelít a meghatott csodálat: milyen nagyszerű ember közelében vagyok. Nem tudós, nem szakember, nem tanár, hanem csupán ember -de embernek: zseni. Mennyit töprenghetett ezeken a problémákon, s milyen közvetlenül tud róluk szólni. S milyen példátlan jelenség már abban is, hogy egész életét a szellemiekre fordítja - s mennyivel több minden kortársánál!
Csak az elragadtatás hangján tudunk beszélni róla hazafelé jövet. Akadhatna-e bárki, aki így hatna rám, mint ő, kimeríthetetlen belső sugárzásával, szellemi és lelki erejével? Egyszerre eltűnnek a kis hétköznapi ügyek.
Pedig hát milyen kevesen ismerik őt, milyen szerencse, hogy mi ilyen sokat kaphatunk belőle. Gondolatnak is szörnyű, mi lenne ha... pedig a ma fejtegetett gondolatok, a kertből behallatszó első őszikék elnyújtott szólói közt, egy kicsit a halál udvarában élő ember eszmélkedései voltak.
A városmajori ivóban észreveszem a részeg, rongyos, pultra könyöklő proletárt, aki kincsként szorongatja hóna alatt a kenyeret, de eszemben, érzékeimben még Fülep van jelen.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap