1952_10. [2]

Fodor András naplója - 1952. október 5. vasárnap

Nyolc órára elmegyek a Zugligetbe. Gomolygó, nagy cigarettafüst mélyén találom együtt Sárköziné mellett Fazekast, Domokos Matyit, Major Jenőt és feleségét.

Márta meglehetősen próbára teszi kíváncsiságomat. Fazék ugyanis előre jelzi, hogy Illyés nyilatkozott róla szóló versemről, de Márta csak Majorék elmenetele után jelenti, hogy az Illyés-verset és az Egryről szólót ő vitte el Illyéshez. (Baschtól tudom, hogy a többi Mártának éppúgy nem tetszett, mint Fülepnek. Narodnyiknak, Illyés-epigonnak tart. Furcsa, de mindegy.) - Szóval Illyés elolvasta a róla szóló verset, s közben elvörösödött, könnyes lett a szeme, majd dadogva azt mondta: ez nagyon szép, őt nagyon meghatja, igen, így van ez ... és eltette a verset. A másikat is. - Ki is ez a Fodor András? - kérdezte. (A Válasz-beli nevemre emlékezett, arra volt kíváncsi, a Válasz-ifjak közül melyik vagyok én.) - Az, akit maga innét kirúgott... - felelt Márta, s elmondta azt, amit én neki tavalyi, félresikerült találkozásunkról. Illyés nagyon csodálkozott. Kétségbe vonta a tényt, hogy Basch neki előre jelentette menetelemet.

Márta igen el van anyátlanodva. Elsején ott kell hagynia a műstoppoldát, mert nem jegyzett elég békekölcsönt. De nem emiatt panaszkodik, hanem azért, mert a mai fiatal generációban nincs meg az a mozgékony, izgalmas, sokfelé érdeklődő szellemiség, ami Illyésékben megvolt. Matyi is, én is, de Fazék is együtt bizonyítjuk, hogy Márta szemlélete hamis, nem szabad minket közvetlenül Illyésékhez hasonlítani, akik megették kenyerük javát, mi meg éppen csak beleharaphattunk. Emellett a Válasz-on, Eötvös-kollégistákon keresztül nem kaphat reális körképet arról, milyenek is vagyunk valójában. Még hogy köztünk nincsenek izgalmas, lelkesen érdeklődő emberek? Sorolhatnám ismét a neveket, mint legutóbb Fülepnél.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Vad Orsolya [2019.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1952. október 17. péntek

A Moszkva téren Dórával találkozom először, aztán a vőlegény Sárosi Bálinttal. Börberi tavaszikabátjában, barna sapkájában egyszerre finom és durva jelenség. Mindenesetre igen jó kedve van.

Fülepnek beszámolok a pártközpontban zajlott nevezetes irodalmi vitáról. A Révai- Veres Péter-összeugrás különösen tetszik neki. Révai leleplezte Péterben a pártonkívüli álláspontját. Sőt kimondta rá, hogy a parasztság konzerválása az ideálja, mitizálja a cselédmunkát, holott megírta már Czuczor Gergely is, hogy az úrdolgában végzett munkának fing a fizetése. S miközben az ő fejlődést tagadó elméletét tárgyalta, mondván, hogy erre nincsen példa, Veres Péter visszavágott: - Dehogy nincs! Példa rá Révai József. - Hiszen akkor még zöldfülű gyerek voltam! - Dehogy! Éppen olyan vagy te most is. Sokat olvastál azóta, de nem fejlődtél.

Különös est a mai itt a Széher úton. Rajtunk kívül más vendégek is hivatalosak: Weöresék. Sanyika hozza Po Csü-ji-kötetét és új verseit. Nem sokkal az ő jövetelük után beállít Domokos Matyi. Szép számmal vagyunk, úgy veszzük körül az Öreget, mint atyát a család. Fülep pedig előveszi minden családfői gesztusát. Újra eljátssza WeöresseI való pécsi ismeretségét. (Valami üzenettel szaladt oda hozzá a folyosón, hogy Berda József üdvözletét küldi.)

A Po Csü-ji-kötet mellé adott két hosszú saját költeményt kiegészítendő, rövideket is kér a gazda. Sanyi elmond egymás után hármat. Meglep, hogy Fülep milyen gyorsan igent mond rájuk. Nekem csak a harmadik tetszik, de az nagyon. Fülep elmondatja Sanyival kedvenc versét, a Meghalni-t. Sanyi nem emlékszik az elejére, én segítek neki:


Birsalma-illatú, gyöngyház-tekintetű
s a hangja mint harang és messzi hegedű
s mind több és tétován sűrűdő lépteikre
felbődül és lerogy az űr sok-szarvu ikre,
átzúdul a hideg, mindent elönt a kék!

Itt mindketten belesülünk a versbe, megyek az Elyzium kötetért (tudom, hol van), hogy Sanyi folytathassa:


Elönt a kék vonzás és villámló ekék
s égő tüskék fölött a Meztelen viharja
redőzve ráborul a horpadó talajra,
megreng az édesség vad fészke, citra tál,
s a mozdulatlanúl terjengő fénybe száll.

Ahhoz is szem kellett, hogy ezt a kis verset jelentősége szerint meglássa, de a csoda mégis, hogy egyáltalán megíródott ez a költemény.

Ahogy Fülep működteti Sándort, azon érződik, hogy most is zseniális manóként kezeli, no meg az is nyilvánvaló, hogy a színjáték a mi kedvünkért van. Vitatkoznak a pointe szerepéről, s Fülep így kanyarítja a szavakat: ­ - Ne legyen már Ady után veled is vitám erről!

Belekukkantok Weöres kéziratába, a Mária mennybemenetele oratóriumba, melyet valószínűleg nemrég meghalt anyja emlékezetére írt. Igen szép részeket találok benne. Amy, aki nagyon szerényen viselkedik általában, biztatja férjét, olvasson a költeményből. Épp azokat a részeket hallom, amikre véletlenül rátaláltam. Csodálatosan szépek formailag, de érzelmileg is. - Na, Andris! - fordul felém az Öreg szemöldökét megemelve - hát azért ilyet nem írnak azok a mindentudók! Ilyen verseket nem írnak mostanában. - Én a Banditól nagyon szép verseket olvastam a minap. . . az Egry Józsefet - mondja Sanyi jellegzetes vontatott, öblösre mélyített hangján, nyugat-dunántúlias nyílt-zárt "e" -kkel - Hja, a jelenlevőkről nem beszéltem! - válaszol Fülep.

Jólesik mindnyájunknak az együttlét. Bálint nevében is örülök, hogy mind­ennek tanúja lehet.

1/2 12-kor szedelőzünk. F. a lépcsőn kap észbe: - Milyen lakás is kell magának? Már az egész környéket összekajtattam. Két szoba? Nagyon nehéz!

Betérünk a Budavár kávézóba, mielőtt szétválnánk. Ott meg összetalálkozunk Szentkuthyval meg a feleségével. A kollégiumi Halász Gábor-könyvtár­ban olvasgatott Prae óta tisztelem ezt az embert, de hányan tartják számon, hogy létezik ilyen nevű magyar író, s hogy egész szellemiségével páratlan jelenség. Micsoda pofa! - mondaná rá a gyanútlan szemlélő. - Jelentékeny csúnya férfi! - Dórának ez a mondása már célba talál.

Az asztalnál derül ki, hogy ma legénybúcsú is van. Bálint holnap veszi feleségül Jolit. Ő persze egyébként is központ: csupa frissesség, fiatalság, fekete, folyton mozgó gombszemébe szinte fölszí valamennyiünket. S mindehhez még a kedves flegmasága, ahogy a holnapi eseményre készül. Egyáltalán nincs megilletődve, de ahogy ezt folyton kinyilvánítja, az több mint mulatságos.

Hazakísérjük Dórát. - Szegény Sanyika, szegény Sanyika! - hajtogatja Bálint. Az erős fizikumú fiatal tehetség sajnálja a gyenge fizikumú zsenit. - ­Ilyen nagy ember, és ilyen kisgyerek! ... Én örökbe fogadom.

Matyi kicsit fáradt, Bálint tele van jókedvvel. Olyan magabízón eleven, amilyen csak esküvője előtt lehet az ember.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Smura Viktor [2012.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.