Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Fülep a kertben fogad bennünket. Bent az asztalán látom kikészítve a tőlem kapott Csendes Don két kötetét. Csak nem olvasta el? Vagy éppenséggel nem olvasta el? Igen, ez az utóbbi történt. - Megint csak nem egyezik a véleményünk ... - mondja jól ismert, fölemelt hangján. Háromszáz oldalt elolvasott, a többit csak nagyjából. - Nem érdekes ... Ugyanaz történik benne kétezer oldalon: folyton ölnek benne, és folyton hágnak. Ezeknek a félállati embereknek az életét már megírták mások, jobban. Hát persze, Solohov is tud bánni a szóval, túlságosan is ... éppen ezért hat az egész csináltnak ... Móricz jobb író, a nagy oroszokhoz hasonlítani sem lehet... mozaikszerű ... esetleges, akkor végez alakjaival, amikor akar, s az alakok egysíkúak, nincs bennük olyan emberi mélység, mint például Dosztojevszkij figuráiban.
Fülep sorolja a vádakat, s én szinte semmiben sem adok neki igazat. Érveimmel azonban nem messze jutok, mert ő egyre-másra Dosztojevszkijt, Stendhalt emlegeti. Elmondja, mit jelentett neki a Karamazovok, és hogy egyáltalában, mit lát ő Dosztojevszkijben: az eszköztelenség diadalát, az emberi mélység felmutatásának páratlan példáit. Dmitrij például olyan eleven alak, hogy majd kiugrik a könyvből. Nagyon zsörtölődik, hogy még mindig nem olvastuk el ezt a regényt felnőtt módra, becsülettel. Megadja az utasítást is, hogyan fogjunk hozzá. Minden előítélet nélkül, úgy, ahogy ő annak idején 1905-ben kezébe vette Kierkegaard A csábító naplója című művét, amit estétől reggel tíz óráig nem tudott letenni. Ez indította aztán a Kirkegaard-ral való foglalkozásra. Igen érdekeseket mond K. életéről, hogy negyvenkét éves koráig, amíg élt, nőt nem érintett, ült a szobájában, töprengett az egyén és az Isten problémáján, csak egy-két órára járt ki a városba, és írta több kötet naplóját. Az egyén szerepét, küldetését, helyzetét vizsgálta mindenekelőtt... Csodálkozva hallom, hogy F. dánul is tanult, levelezett a legfőbb Kierkegaard-szakértővel. Talált valami írást, amit az illető hálásan iktatott be K.-bibliográfiájába. Csak a háború akadályozta meg, hogy elmenjen Dániába. Ahogy ilyenkor lenni szokott, hirtelen vágy ébred bennem, milyen jó volna Kierkegaard-t olvasni!
Kierkegaard-ról átlép Fülep Stendhalhoz, szembeállítja vele a kiszámított Flaubert-t és a papírízű Balzacot. Aztán ismét visszatér Dosztojevszkijhez, aki, úgy látszik, egyedülvaló érték az ő mérlegén. A "futottak még" közt szóba kerül Cervantes is, aztán a múlt századi nagy angol írónők: Jane Austen, a Bronte nővérek, akiket (ez is meglepő) az előbbinél sokkal évülendőbbnek tart. Nagyon dicséri viszont Lagerlöf Zelmát, Az Antikrisztus csodái-nak szicíliai világát.
Itt lehet megfogni Fülep szubjektivitását; ha neki szicíliai élményei előjogán nagyszerű lehet Lagerlöf, mért ne lehetne nekem háborús orosz élményeim alapján Solohov?
Nem fogadom el Fülep Csendes Don-ra mért elmarasztalását. A villamosban beszélek is erről Dórának. Azt hiszem, az Öreg vélekedésében volt egy kis eleve ellenszegülés. De ha mégannyira nem tetszett is neki, ez az elmenyitogató eszmecsere igencsak megérte a próbatételt. Nagyon jó este volt a mai.
Hagyott ugyan bennem egy gyötrő problémát: Móricz Zsigmond vagy Fülep Lajos? Alkotás vagy műveltség? Nem tudok dönteni, mert egyik sem lehetek igazán.
Megnézem Varga Pistáékat. Csak Lenkét találom, nagytakarítás kellős közepén. Hadakozik a poloskákkal. Az asszony szeme alatt jókora karikák: mögötte a tanári átkéredzkedés meddő gondja s mindezzel együtt egy szabályos abortusz, mely elvitte a jövendőbeli kis-Vargát. Pedig nemrég milyen boldogan, felragyogó szemmel újságolta: "- Bandi, gyerekünk lesz! Már egyhónapos!"
Kormossal, Domokos Matyival és Dórával megyek Fülephez. A németországi eseményekről faggat bennünket. Annyit tudok, hogy felkelés tört ki a keletnémet térfélen: sztrájkolnak, tüntetnek a munkások, elbújtak a miniszterek, tankokkal vonulnak a tömeg ellen, de lőni nem mernek. Akárhonnan nézzük, nagy esemény ez. Ilyen a népi demokráciákban még nem fordult elő. A konzekvenciákat a szomszédságban is ajánlatos lesz levonni.
Egyébként csapongó témáink közt biztos pont az esztergomi kirándulás megbeszélése. A világpolitika egyéb eseményei,
Matyi
lektorrá avatódásának híre után
Pista
szórakoztat bennünket a gyerekirodalom népszerű alakjának,
Fazekas Annának
az új szerzeményeivel.
Fecskékről írt költeményében,
mielőtt
Pista
átírta, ilyen sorok voltak:
Karuk izmos, szárnyuk edzett,
valamennyi tőről metszett.
vagy:
pillantásuk barázdája
mélyen szánt a láthatárba.
Én meg a
hajdúszováti
Kodály-kórus
rigmusát tudom idézni, melyet névadó mesterükről írtak ilyenképpen:
Kodálynak
szúrós a tekintete,
mert azzal az ember lelkibe lát bele,
látja a múltat, a jelent, s a jövőbe tekint,
nagy-mély gondolatai közt néha egyet legyint.
Fülep egészséges kacagása jelzi, az utolsó sor neki is nagyon tetszett.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap