Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Kormossal a gőzfürdőben találkozom, hogy egyáltalán beszélhessünk, mert ő ma nem tud jönni Fülephez. Megméretkezünk. Ő 56, én 53 kiló vagyok. Olvasom a Karamazovokat, s most kezd igazán tetszeni. A Gellértből hazafele a buszon is Dmitrij mulatozását olvasom a lengyel pánok között. Ez remek! Micsoda hiteles légkör, s az ember nem is érzi, hogy mindez írva van.
Fazekas is ott járkál a Széher utcában. Az eleven kedvű házigazda őt faggatja leginkább, s az így támadt dilemmák nyomán vitatjuk Európa létét vagy nemlétét. Az Öreg azt mondja, minden nemzet annyit ér, amennyi nagy embert föl tud mutatni. Európában ilyenek Masaryk, Benes óta nemigen akadnak, legföljebb még Churchill. A többi mind hivatásos politikus, ez pedig nem elég. Jól mondta Napóleon Goethének, hogy a görög tragédiák végzetének megfelelően a mai ember végzete a politika. Éppoly kiismerhetetlen, félelmetes, mint az ókori végzet.
Vallok Karamazovékról. Fülep derűvel hallgatja, hogy már kapiskálom végre Dosztojevszkijt. Átlépünk a múlt századi magyar prózairodalomba. Talpraesett magyarázatát hallom az anekdotizmusnak - a műveletlenségből, az elszigeteltségből, a balkániságból ered. Olyan irodalom volt itt a század elején, hogy Mikszáth ült az egyik kávéházban, Bródy a másikban, Eötvös Károly a harmadikban, s mondták véghetetlenül az anekdotákat, amikből aztán a regényeiket írták. Persze Mikszáth műveltségét azért el kell ismerni! De az igazi nagy író Eötvös Józsefből lehetett volna, ha több az írói tehetsége. Nagyobb koncepciója volt annak, mint Balzacnak.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap