Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
A Zeneakadémia előtt várom a Sárosi Bálinték vizsgájára igyekvő Szervánszkyt. A napsütéses bejárati oldalt figyelem, hol bukkan föl jellegzetes alakja, kissé szögletes, billegő járásával. Jó húszperces várakozás után a Körút átkelőszakaszán pillantom meg kék zakóját. Átjön erre az oldalra. Az ember mindig kövérnek, legalábbis testesnek várja, s szemtől szembe kiderül, hogy sovány, sápadt, aszketikus arcú. Kicsit zavartan mondom neki, szeretnék szót váltani vele a Fülephez menetel ügyében. Alig mondok néhány erre vonatkozó szót, megáll, fölveti a fejét: - Én is akarok önnel beszélni. Csak arra kérem, ne szóljon erről a dologról senkinek, nem akarom, hogy a minisztériumban megtudják. Oratóriumot szeretnék írni a Rómeó és Júliá-ból... Mert hiába csinálok operát, nem adják elő, úgy járok vele, mint a balettel. Át kéne dolgozni a jambusokat magyaros ritmusú szöveggé... Én önre gondoltam. Kérem, gondolkodjon ezen, és ha lát benne ötletet, tessék megnézni a Händel Messiás-át, Bachtól a Máté-passió-t, Haydntól a Krisztus hét szava a kereszten-t és Caesar Francknak a Nyolc boldogság-át, amely költőileg a legszebb, aztán nekiállnánk együtt megcsinálni, hová kell kórus, hová dallam.
A megtiszteltetéstől alig tudok szóhoz jutni, bár annyira már ismerem Szervánszky szeszélyes váltásait, hogy szinte biztos vagyok benne, a közös munkából semmi sem lesz... És most kereshetem a következő alkalmat az én mondatom befejezéséhez.
Szervánszky üzeni, hatkor a Royal expresszóban vár. Útközben Pilinszkyvel akadok össze, ígéri, hogy eljön hozzám, és ád verseket a Csillag-nak.
Ott ül Szervánszky, rögtön az ajtóval szemben. Komor, szinte fenségesen széles koponyáját felém döntve rögtön a lényegre tér: - Ha az Öreg nem venné rossz néven, én most elállnék a kimeneteltől...
Oly régóta húzzuk-vonjuk a találkozás tervét, hogy elmaradásába nem tudok belenyugodni. Firtatom az okát. Szellemi gyomorrontást emleget, a rosszul elhelyezett gondolat ártalmas voltát, meg hogy ő negyvennégy éves korában rájött arra, hogy beszélgetéssel semmit sem lehet megoldani... Ne értsem félre, néha nagyon jólesik neki a beszélgetés, velem is, de most Fülepben éppen a nagy szellemi egyéniség nyomasztó voltától fél. Úgy van ő, mint a háziasszonyok, akiknek van olyan időszakuk, amikor csak az uborkaeltevéshez van kedvük. Idézi
Bartókkal való találkozásait, amelyek néha nagyon kellemesek voltak, máskor meg napokig tartott, míg a hatásukat kiheverte. Sokszor gondol rá azóta is, miért volt Bartók olykor annyira féktelenül ösztönös. Nem vitte jó irányba az embereket ezekkel a torzságaival. Mert Kodály kisebb egyéniség, de nem torz. Félelmetes volt ilyenkor az öreg Bartók nem szólt az egy szót sem, csak a szeme villogott, az ember úgy érezte, hogy maga a Mandarin áll előtte.
Nem vitatkozom Szerványszkyval de bizonyos, hogy ő a maga puritánabb, aszkétább szemléletével ítél most, elsősorban a maga temperamentuma mérlegén. Azt pedig, hogy miért nincs kedve Füleppel találkozni, továbbra se értem. Idegen nekem ez a túlzott tartózkodás, a szellemi kísértésektől való beképzelt félelem. Bármennyire őszinte is, hihetetlen, hogy attól tart: ott fog henteregni Fülep lába előtt. Nem vagyok fogékony az ilyen értelmet leigázó depressziók fölfogására, épp ezért szinte tapintatlanul ellenszegülök. Megmondom, hogy én már az ő nevében ígéretet tettem erre a hétre. Ez megmozdítja őt is, mert a világért sem akarja, hogy nekem ebből az ügyből kellemetlenségem legyen. Szerdán délután találkozunk a Móricz körtéren, de ha mégse jönne, telefonáltat a Csillag-ba.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap