Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Ungvári némi kajánkodó mellékízzel jelenti, hogy tegnap itt járt a szerkesztőségben Illyés, atyaian elbeszélgetett vele és Szabolcsi Miklóssal, érdeklődött a szerkesztőségi munkabeosztás után, úgy, mint a főszerkesztő, aki most jött átvenni a lapot. S adott tíz verset, pedig őt a Csillag-ban "minden hónapban lehányja egy miniszter"... Tamás másik híre: minap együtt ebédelt Rézzel és Kormossal. Szóba került az én kötetem. Pista úgy csinált, mint aki nem tud róla. - De Pistám - mondta U. T. -, hiszen te vagy a kötet legpozitívabb szereplője! - Legpozitívabb egy nyavalyát, a legnegatívabb! ... És ezen sokáig morgott.
Királlyal, Szabolcsival együtt vitatjuk az új szám versanyagát, mely meglepően jónak ígérkezik. Elgondolkodtató, hogy éppen Illyés szentesíti a sztrájktörést. Vas Istvánnak van egy szép szerelmes verse, Csoóritól is hosszú idő óta a legjobbat olvasom, otthon maradt nővéréről, aki föláldozta magát továbbtanuló testvéréért. Milyen tipikus jelenség ez! (Rádics érzékenyen fog rá reagálni.)
Király kétes mosolygással kísérve közli, hogy Darvasnak nagyon tetszik a Hazafelé. Éppen most ír nagy elvi cikket a "húsz hónapról", abban is meg akarja említeni, hogy most olvassa a nagyon tehetséges F. A. verseit... Csak egyet kifogásol, hogy olyan kevéssé van jelen verseimben a jelen.
Fülep a meglepődés örömével fogadja Latort. Mindig nagyon jó véleménnyel volt róla. Egyszer azt mondta rá - szilárd jellemét szemléltetendő -, "olyan, mint a Gellérthegy".
A nagyvilág kölcsönösen kicserélt hírei után azzal lep meg bennünket, hogy hozzájutott A Karamozov testvérek orosz nyelvű kiadásához. Persze nem keletről, hanem nyugatról jött a szállítmány. Jan van Tex holland historikus, aki Révész Géza közvetítésével járt itt a múltkor, "gentlemanlike" elküldte F.-nek ezt az egyetlen kívánságkönyvet, mely különben Párizsban jelent meg, s kiadója az YMCA (Young Man's Christian Association).
Erről a szervezetről azt mondja, hogy igazi krisztusi alapon álló, minden nacionalizmuson felülemelkedő szervezetként működik. (Ennek volt része a magyar KIE is.)
Következő programpont a mi debreceni tartózkodásunk és repülőutunk. Az Öreg a légi-betegségre is körültekintő gyakorlati tanácsokkal szolgál. Ha már a "szédelgés"-nél tartunk, kérem, mondja el a múltkor megígért firenzei földrengést. Tíz órára jár az idő, de azért vállalkozik rá.
Először is a messinai földrengés (1908) szörnyűségéről hallunk. Olvashatnék is erről bizonyára, de mennyivel életszerűbb így, a tanú szavaiból hallani a messinai tudósról, aki harmadik emeleti lakásában az épen maradt tűzfal szögletében lévő ágyon megmenekült, de feleségét, öt gyerekét, egész addigi munkásságát maga alá temette a lezúduló törmelék. Nemcsak földrengés volt ott, hanem tengerrengés is; a tengerparton álló kaszárnyát például teljesen lesöpörte a kiboruló víz. Ebben az időszakban 10-12 nappal az eset után, amikor már teljes egészében kibontakozott a katasztrófa képe (mindenki csak róla beszélt, tele voltak vele az újságok), F. éppen készült hazautazni Magyarországra. Útiládája oda volt készítve a szoba közepére, a hajnalban érte jövő konflist várva.
- Egyszer csak, éjfél után 1/2 2-kor (mert utána megnéztem az órát) irtózatos recsegés, ropogás, csörömpölés és valami infernális, hasonlíthatatlan moraj. Nem minden földrengésnek van moraja, de ha van, az borzasztó. Maga az, hogy alulról jön... mondom, valami egészen unheimlich zaj. Na, gondoltam magamban, te aztán most jó ződ lehetsz! Nem a félelem, hiszen nem vagyok én gyáva, na... csak az ember akkor annyit olvasott erről a messinai dologról, s éjjel álmából arra riad föl, hogy na most itt van... Első pillanatokban meg voltam győződve, hogy a láda és minden lezuhant, csak én maradtam itt, mint a messinai megmenekültek. Hogyan is keljek föl a sötétben? Végre aztán eszembe jutott, hogy az ágyam mellett van a lámpa. Meggyútom. Minden a helyén. Igen ám, de közben őrült rohangálás, kiabálás lent, mindenki az utcán. Persze, mert olvastuk, hogy jön az egyik földlökés a másik után. Le kéne menni, de hogyan? Hátha öltözködés közben ér a baj! Aztán, a messinai eseten okulva, hogy a vastagabb falak állva maradtak, kinyitottam az ablakot, fölültem az ablakpárkányra: egyik lábom bent, a másik kint, így húztam föl a harisnyát, a gatyát, a nadrágot.
A további helyszíni tudósításból az tetszik legjobban, hogy végre lemenvén az utcára, elhatározta Fülep, hogy elmegy a Piazza del Duomóra, megnézni, épségben van-e a Campanile, mert ha annak baja történt, azt nem éli túl! A téren nyüzsögtek az emberek. A Campanile épségben volt, s a tömegben összetalálkozott Ferenczy Károlynéval, Noémival és Bénivel. (Béni még most is fölemlegeti ezt a találkozást.)
Hallunk még a sienai földrengésről is. Ez néhány évvel később történt. Veszett meleg volt. F. szállodában lakott. S egyszer csak éjfél után érzi, megint emelkedik az ágy, s az utcán megint csörömpölés, lótás-futás. - De ekkor már rutinier voltam, befordultam a falnak, fülemre húztam a takarót, alszom tovább... Igen ám, de hamarosan ismétlődik a lökés. Ajha, ez nem jó! Szép kényelmesen felöltöztem, lementem. Én voltam az utolsó, aki otthagytam a szállodát. Illetve másnap kiderült, hogy egy magyar hölgy, kiesvén ágyából, elájult, s ott maradt a padlón saját hányadékában.
- Hát az is csuda látvány volt, ott lent a szálloda előtt! Ragyogtak fönn a csillagok eszeveszetten, s körös-körül az az ijedtség, az a nyelvzavar. Voltak ott németek, franciák, angol misszek, kik hálóingben, kik kombinéban. Egy dán mindenkihez odarohant, és elhadarta: "Csak egyszer akartam földrengést átélni, de elég volt. Soha többet!" Az illető aztán szerzett is egy autót, s elment Sienából örökre.
- Érdekes volt a kázus azért is, mert sok olyasmit láttam, amit különben nem. Mindig kerestem például a sienai madonnák eredetijét, például Simone Martini szőke madonnáit - de bent voltak a házakban. Akkor, azon az éjszakán kijöttek ők is. Nagyon szépek voltak.
1/2 12-ig hallgatjuk Fülep beszámolóját, végül már kissé vacogva. Olyan hideg van kint, ha esne valami, hó lenne.
Szervánszky-bemutató. Előkelő helyen, a hatodik sorban ülünk, mögöttünk a szerkesztői tisztéből nemrég kibillentett Boldizsár Iván.
Somogyi vezényletével kezdődik a Concerto József Attila emlékére. Basszus klarinét, nehezen bontakozó hegedűfutamok. Még kívülről figyelem, aztán egyszer csak maga alá bűvöl a hangok lendülete. Érzem Szervánszkyt és József Attilát egyszerre. Persze mégis inkább a bartóki erejű muzsikust. Csak 5 képes rá, hogy fúvósokkal ekkora feszültséget teremtsen. Valósággal fojtogat a hangokkal sűrített atmoszféra; "a meghódoltak kinjá"-ban most a magamét is érzem. Az első tétel után már mintha az egész művet hallottam volna. Ezért nem a szokásos dilettáns ügyetlenség, hogy a tétel után tapsolni kezdenek.
Második tétel, a Medvetánc frappáns, kitűnő zenei parafrázis. Nem kötődik a vers ritmusához, mégis pontosan érzékelteti. Milyen érdekes ez a körforgás!
Bartók Medvetánc-a ihlette József Attiláét, s az övé most újra a zenészt: Szervánszkyt. A harmadik tételtől többet vártam. Nagyobb mélységeket, de az első tétel megrendítő mélyvilága itt csak egy-egy pillanatra érint meg. A negyedik tételt (Betlehemi királyok) nagyon dicsérték. Csakugyan bűbájos, tipikusan szervánszkys, különösen a humora, népies tenyeres-talpassága (Emlékeztet kicsit a Rapszódiá-ra is.) Az ötödik tétel (Nem én kiáltok) rendkívül erőteljes, de formailag nehezen átfogható. (Később derül ki, hogy itt a keveset próbált zenekar játszott rosszul. Egyszer úgy szétmentek, azt se tudták, meg találják-e még egymást.)
A karzatról azonnal hallatszik a "Hogy volt! Hogy volt!". Magyar bemutatón ilyesmi ritkán fordul elő. A földszint közönsége hűvösebb, mindjárt oszladozik. Mi persze helyünkön maradva tapsolunk tüzesen a sötét ruhás, verítéktől fénylő homlokú karmesternek aki zavarában a másodhegedűssel fog először kezet, majd megadással hajlong erre-arra. Többszöri kihívása után végül ismételni kell. A Medvetánc-ot játsszák el. Újra.
Ungvárival találkozom össze elsőnek. Elismeri, hogy zseniális dolgok voltak a Concertó-ban. Még Petrovics szkepszise is megtört, az első és harmadik tételt nagyon dicséri, az utolsó tételt ért kifogásaival egyelőre egyet kell érte nem, a páros tételekre vonatkozó csak kis részben, mivel megint az "a priori" modernség, a délelőtt általa hallott Tűzmadár-szvit aspektusából ítéli meg a szerinte fölösleges, Kodályos közérthető muzsikát.
Szünet után Bartók III. Zongoraversenye Fischer Annie ezúttal fekete ruhásan lépked ki, remek-ruganyosan Nagyon közelről láthatjuk. Élmény a játéka, különösen a második, harmadik tételben. A madárfüttyös triót s a harmadik tétel szerkezetét most értem meg egészen. Bámulom a formálóerő biztonságát. Az elérzékenyülő finomság után a rettenetes sodrású nekizúdulást s végül a mindent elsöprő kódát.
Szervánszkyék várnak ránk és Somogyira. El tudom mondani a szerzőnek, hogyan tetszett Concertó-ja, és most én ís hozzátehetem: "Ez a legjobb műve." Ő kedvesen Szinte kérlelve szól: - Eljönnek velünk vacsorázni?!
Nagy keservesen elhelyezkedtünk a Fészekben de jönnek Somogyiék autóval követelődzve hogy álljunk egy házzal odébb, a Hungáriába. Jellemző Szervánszkyra, hogy nem hajlandó a társaságtól elszakadva kocsiba ülni. Megyünk együtt gyalog. A múltkor környezet megismert Véghelyi Péter kérdi: én írtam-e az ismertetést Sz.-ról? Felvilágosítom, hogy csak a verset. - A vers nagyon szép! - mondja. - De a József Attila éneke a Csillag-ban - szól közbe Szervánszky, hogy még ma se Őt dicsérjék - az gyönyörű!
A vacsoraasztalnál Tóth Aladárék fogják sokáig Szervánszkyt, örömmel nézem megelégedett arcát...
Telefonáltam Weöreséknek, délután ellátogatunk hozzájuk, nekik szánt kötetemmel. Amikor felszállunk a 39-es buszra, és Sárika letelepszik egy szabad helyre, figyelmeztetem a mellette ülő újságolvasóra. A kinyitott Esti Budapest-ben ugyanis ott látható Vízilány c. versem. - Ez a "bunci" bácsi - mondja később Sárika - nem is sejtette, hogy mellette ül a vers szerzője ... - Sőt maga a téma...
Weöreséket a Vadrózsa eszpresszó kertjében találjuk meg, nemrég került spániel tulajdonosaként. Két kutyás nővel társalognak. A fehér kerti székekbe települve alapos betekintést kapunk a rózsadombi kutyakultúrába. Megtudjuk például, hogy a kutyának nem szabad csibecsontot adni, mert kiböki a belét, hogy a spániel fülét sűrű, bundáját ritka szarufésűvel kell fésülni, s hogy a kutyát éppen úgy kell nevelni, mint a gyerekeket. (A jelenlevő kutyatulajdonosnők természetesen gyerektelenek.) Hallok a sintérek kegyetlenkedéseiről s arról, hogy Gergely Sándor ez ellen időnként föl szokott szólalni. (Itt hát nem érvényes a holló a hollónak elv ...)
Nyolc óra felé megyünk föl Sanyiék szobájába, ahol én már öt éve nem jártam, Sárika pedig még soha. Jól elbeszélgetünk. Sanyi gyerekes betűivel nevünkre jegyzi Rusztaveli-fordítását. Az irodalmi-politikai helyzet értékelésében - hűen önmagához - mindenről ellenkező véleménye van.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap