Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Az Irodalmi Újság mai számában jó néhány Bartók-megemlékezés van. Török Erzsi nyilatkozata nagyon tetszik, Jankovich cikke is meglepően értelmes. Hanem közölnek az első oldalon versrészletet Asztalos Sándor készülő versciklusából. Nincs rá szó, nincs rá fogalom, micsoda gyatraság ez. ("Zene, zene, zene, húrra, bőrre, fára, húroshangszerekre, zene cselesztára"...) Ráadásul a szerző ugyanaz, aki öt évvel ezelőtt ugyanennek a Zené-nek, különös, titokzatos, árnyékszerű hangját'' forszírozva oda jutott el, hogy Bartóknál "a realista módon értékelt anyag a végső megformálás során összekeveredik a burzsoá dekadencia muzsikájának csak negatív, csak romboló, tehát kifejezetten burzsoá-dekadens jegyeivel".
Király a szerkesztőségben még nem látható, de Szabó Edével már beszélt. Azzal kedveskedett neki, hogy Romániában a szépen író, ámde elvtelen kritikus mintapéldányát benne látják. Király vitatkozva védte őt, de különben is szégyenkeznie kellett, hallván, hogy nyilatkoznak odaát a mi "kormányprogramos" Magyarországunkról. Náluk ilyesmi elképzelhetetlen. Az Irodalmi Újság hecceire csak legyintett Pista: - Nem tudnak szerkeszteni.
Fülephez Sárosi Bálint, Fülöp Géza, majd Lator társul. A Szervánszky-óráról felvillanyozva érkező Sárosi igen szemléletesen összegezi erdélyi tapasztalatait. Fülep igényes figyelme olyasmiket is kihúz belőle, amiket mi még nem hallottunk. A szenvedélyes beszámolóból keserves-sötét világ bontakozik ki, a nép mindennapi nehéz élete, amelyben csak az új idők Rózsa Sándorai (Pusztai!) körül kialakult legendák vigasztalóak. El lehet képzelni a Székelyföld szépségét és nyomorát, a székely emberek ügyességét, egymást segítő, derekas összetartozását. Bálint özvegy anyja például azért nem ad le nyolc hold földjéből, mert mit szólnának akkor a falubeliek. Hiszen a leadott földekből állami gazdaságöt csinálnának, s megindulna a beszivárgás. Rendkívül élvezetes Bálint stílusa. Senkit sem ismerek, aki ha belehevül, ilyen ízesen, pontosan szavakba tudja formálni élményeit, indulatait. (Azazhogy Fülep a másik ilyen ember.)
1/2 11-kor fejezzük be a szeánszot. Még csak Fülöp Gézához fordul a gazda rosszat sejtetően. Lakásügyük (amiben az Öreg exponálta magát) egyelőre rosszul áll: nem szerepelnek a 170 igénylő közül válogatott első csoportban. El sem tudom képzelni, hogy ez a processzus bárkinél is könnyen, gyorsan véget érjen.
Fülepnek jelentem be, hogy holnap, csütörtökön megyünk hozzá. - Gondoltam - jegyzi meg -, benne van az újságban, hogy péntek este az Írók Könyvesboltjában Képes Géza és Fodor András életéről és munkásságáról beszél ... - Hát akkor majd holnapután fog valami érdekeset mesélni egy verekedésről ... Fogalmam sincs, mire céloz az Öreg, s ő ezen jót mulat.. . Valóban elég furcsa, hogy ő értesít engem, az írószövetségben dolgozót arról, hogy Zelk és Király tegnap itt egymásnak estek.
A részleteket Ungvári, Szabolcsi, illetve Király ismerteti velem. Az épület halljában ütköztek össze. Zelk pocskondiázta a Csillag új számát és Szabolcsit. Király erre visszatromfolt. Szó szót követvén, Zelk elkanyarította: "Te utolsó ilyen-olyan, uborkafára fölkapaszkodott spicli..." ,mire Király ugyanezt elmondta őrá, plusz azt, hogy: "Érezd magad felpofozva, mert nem piszkítom be a kezemet azzal, hogy tettlegesen is megtegyem."
Király úgy fogja föl a történteket, mint az ellene szított pogromhangulat megnyilatkozását. Látják, hogy másképp nem bírnak vele, meg akarják lincselni, s a közhangulatra hivatkozva eltávolítani. Azon gondolkodott, hogy huszonnégy órán belül lemond, de aztán elhatározta, hogy Klu-Klux-Klan módszerektől nem riad vissza. Kitart helyén, mint a pompeji strázsa, míg csak a párt másként nem határoz. Azt ellenben látja, hogy a lap nagyon nehéz helyzetbe került, amiből egyelőre - bevallja - nem tudja, merre van a kibontakozás. Számíthatunk rá, hogy még jobban meggyűlölnek bennünket. Mindezek után nem mulasztja el, hogy torz-dühös arccal kirohanást ne intézzen Ungvári ellen, aki "gyáván meghátrált'' az eddigi ostrom elől. Ilyen izgalmak közt simán .elcsúszunk az én stiklim mellett, hogy nem igazítottam semmit a "Trencséni" versen.
Hazaindulok már, amikor a szembejövő Simon Pista mondja, hogy Juhász Bartók-versének korrektúrája megérkezett. Bemegyek az Új Hang-ba, s egyik íróasztalnál olvasni kezdem a hosszú szarvaséneket. Az első oldal végéig sem jutok, amikor beállít a szerző. Kicsit furcsa helyzet, de nem restelkedem. Sőt minden jogos másként gondolás ellenére el kell ismernem, hogy a költemény jó. Nem bartóki, de Juhász Ferenc-i értelemben. Bizarrságát meggyőzőbbnek érzem, mint az utóbbi időkben látott más Juhász-versekét. Mondom is ezt neki. Szokásos álközönyösséggel veszi tudomásul véleményemet. - Nem lehetett más, mint bizarr - jegyzi meg -, amit már leírtak, nem írhatom meg újra.
Még soká gondolkodom "A szarvassá vált fiú" ...-ról. Ebben is nagyon sok az ismétlés, ez is tele van dizgusztáns részletekkel, heregolyóktól lófurkón át a halott apa kiszőrösödő hullájáig. Komikus nekem, hogy még Wilhelm Rudi valamelyik biai nagybátyja is szerepel a versben ("a baba-arcú koporsós ember") ... Mégis, nyelvileg annyi szépség, érzékletes eredetiség van benne, s ars poeticája annyira elfogadható, hogy Juhász rendkívüli tehetsége ismét nyilvánvalóvá lesz előttem.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap