Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Baljós csend fogad a szerkesztőségben. Persze, a tegnapi taggyűlés! Déry nyíltan támadta Darvast és Nonn Györgyöt. A jelenlévő Andics is megkapta a magáét, hogy hozzáértés nélkül, bürokrata módon intézi az ügyeket
A másik oldalról Benjáminra tüzeltek erősen, amiért két versét beolvasták a Szabad Európa Rádióban. "Ha velem ez megtörténne, azonnal kilépnék a pártból" - jegyezte meg Illés Béla. Benjámin viszont, és mások is, hivatkoztak a valóságra: nincs krumpli, nincs zsír, nincs hús, sorbaállások...sztahanovista 900 forintos fizetése stb. Ezért mondta végül Horváth Márton: Úgy éreztem magam, mintha a Horthy-korszakban lennénk: csak terrorról és nyomorról volt szó.
Egyébként egymás múltjában turkáltak az írók, s ilyesmik hangzottak el: "Te hazafiatlan, te József Attila gyilkosa! ..." "Az írók eme megmozdulása mögött külföldi érdekképviseletek huzódnak meg.".
Nekem is hoznak ma egy "jó hírt": a Szépirodalmi Kiadóban Szabó Edével együtt Király besúgójának tartanak.
A sok bosszantó embertelenséghez méltó grimasz a vicc, melyet a lázra panaszkodó, de rosszkedvéből is fölelevenedő Fülep ad elő. Kedves incselkedéssel kezdi: - Kicsit illetlen, nem tudom, el merjem-e mondani. . . A süketnémák párttaggyűlését játssza le: egyik keze nagyujjával és mutatóujjával lyukat formál, másik keze mutatóujját föltartja, aztán testére merőleges tenyerét gyomrához, melléhez, állához teszi, majd végigsimítja bajusza helyét, fölemeli bal karját, majd mindkét kezével kört ír le. - Óriási taps, merthogy mindez a következőt jelentette: "Elvtársak és elvtárs nők, Marx, Engels, Lenin és Sztálin útmutatásával a kommunizmus zászlaja alatt megvalósítjuk a szocializmust az egész világon."
Fülep Ferenczy Béni Petőfi-szobra ügyében buzgólkodik. Alaposan legorombította Béni hozzáküldött megbízottját, amiért ügyetlenül szedte össze a szobor fölállítására vonatkozó nyilatkozatokat. Illyés például olyat írt, bezzeg ha Izsó csinálhatta volna a Petőfi-szobrot, nem Huszár! holott Huszár csak megvalósította Izsó tervét.
Kormos Új Hang-beli versei itt is tetszésre találtak, különösen a Dérütött réten. - Úgy látszik, ennek ez kell, hogy így összetörjék, agyontapossák.
Kérdi tőlünk F. tudjuk-e a "Száraz ágtól messze virít a rózsa" második szakaszának első két sorát, mert ő borotválkozás közben mindig szokott nótát fújni, s minap hiányzott ez a két sor. Telefonáljuk meg holnap. Ez az apróság is milyen jellemző Fülepre, borotválkozásának is megvan a maga tartalma: a nótafújás. Egyszer így alkotott hallott Debussy-dalok elemeiből új melódiát a Claire de Lune-re.
Sárosi Bálint zeneszerző kollégájával, Hajdu Andrással találkozom egy kiállításon. Elmenőben a villamos felé kifaggatom, miként vélekedett Kodály Colin Mason cikkéről. Kodály semmit sem ismert el az angol fiatalember igazából. Csak annyit jegyzett meg rá: - okos fiú. Kifogásait azzal kezdte, hogy a szerző meg van sértve, amiért itt nem ismerik el az ő beavatottságát... De hiszen a cikkben több van sértettségnél - mondta a provokáló András. Na igen, de Stravinskyt, Schönberget nem lehet Bartókkal együtt emlegetni. Stravinsky, amióta fölélte a rimszkij-korszakovi hagyományt, olyan, mint egy kifacsart citrom, Schönberg pedig drágán fizetett meg azért, hogy végül visszatérjen, oda, ahonnan indult. Szerinte a kelet-európai műzenében igenis elmaradhatatlanul fontos a népzene. Nem igaz, hogy az utánuk következő nemzedékek zenéjével az a baj, hogy túlságosan magyarkodnak, inkább az, hogy nem eléggé. Kiderült továbbá, hogy amint Stravinsky és Schönberg életművében, Bartókéban is vannak elhibázott, rossz művek. Tanulság: - vissza kell térni a zene nagy országútjára, a zenei szubsztancia a fontos, ami megmarad, nem az ügyesség, amivel lehet jó, érdekes műveket írni. - Ezt már Zsdanov is megmondta - vetette közbe szemtelenül András...
Kodály tehát avantgardistának tartja Colint. - "Én vertem a fejébe Bartók és a népzene kapcsolatának fontosságát" - dicsekedett. S amikor a Bartók melletti demonstráció jelentőségét emlegették fel Mason érdeméül, így reagált: "Na, ha itt lett volna, ő is megsokallta volna." Ez azért nem szép megjegyzés Kodály szájából. Alapot ád az anekdotára, amit talán Petrovicstól hallottam, hogy annak idején Bartókék házában Zoltánról és Zoltánról volt szó, Kodályéknál pedig Zoltánról és Zoltánról. Jogos a kérdés: mért nem sokallta meg Kodály saját ünnepeltetését? És mért nem állt ki egyetlenegyszer is úgy társa mellett, ahogy ő az emlékezetes Nyugat-cikkben? Végtére mégis megbocsátható gyarlóságról van szó. Kodály is nagy zeneszerző, igazi géniusz, ha nem is olyan nagy ember, mint Bartók.
Várom Latort, de a "Nyúl"-szigeten nem jelenik meg. Dóra jön, de ő se tovább. Rosszul érzi magát. Baktatunk, szuszogunk föl a meredek Kuruc utcán, Sárika befogott szájjal, ne ártson torkának a levegő.
Előrebocsátott megjegyeznivalóiban Fülep Lendvai Ernő Bartók stílusa könyvéről érdeklődik, amit Szabolcsi Bence ellenjavallatai ellenére végre kiadtak. (Olvastam is.) Nagy dolog szerinte, ha Járdányi azt merte mondani róla, hogy ez eddig a legjobb Bartókról írt tanulmány. Próbálom elmagyarázni, mi a könyv lényege. Az Öreg nyomban megleli a témára vonatkozó saját aspektusát. Szerinte az építészet az, amivel a zene leginkább analógiába hozható, mert ahogy az építészet arányai, kiszámítottsága elemezhető, tetten érhető, éppúgy a zenéé, de ez önmagában még nem művészet.
Roppant érdekes, amit a görög építőművészet csodájáról beszél. Egy angol tudós a század elején kiderítette, hogy a görög épületek egyenesei valójában nem egyenesek. Egy-egy harmincméteres alapvonal például a közepéig nyolc centit emelkedik. A szem nem veszi észre a különbséget, de a mértani egyenes mégis ezáltal vált beszédes egyenessé. És van ebben valami nagyszerű, hogy egy népben ez a művészi koncepció megfogamzott. Képzeljük mindehhez a csodához: hogyan tudták ezt gyakorlatilag is megvalósítani, hiszen a márványkövek összeállítását bármily minimális szintkülönbség hallatlanul megnehezíti. Márpedig ezek a kövek máig is úgy állnak egymáson, hogy réseikbe egy beretvapengét se lehet beilleszteni.
Az irodalmi állapotokról most csak futólag beszélünk. Varga Pista ügye kerül terítékre. A Képzőművészeti Kiállításra ismét adott be képeket, s kérte Fülep támogatását, aki ezúttal idejében hívta föl Bernáth Aurél figyelmét földijére: - Csak annyit mondok, hogy jobb, mint a többi fiatal. Nem olyan, hanem jobb, komolyabb piktúra... Bernáth meglepődött.
Pista nyomdász szakipari tanulók közt szerzett iskolai keservei juttatják Fülep eszébe bajai papsága éveit, amikor ő is tanított mindenféle népséget. De a bajai idők legnevezetesebb eseményét - mint kiderül - nem mondta még el, amikor távol maradt a kormányzó fogadásáról. Úgy történt, hogy az előzetes terv szerint a katolikus pap a kilencedik kocsin, a református pedig a tizennyolcadikon ment volna. Fülep ezt megneszelvén levélben közölte, hogy a református egyházra nézve sérelmesnek érzi a döntést, s amennyiben nem változtatnak rajta, nem vesz részt a fogadáson. A sorrend azonban nem változott, így hát nyugodtan pipált ő a fogadás előestéjén könyvtárszobájában a díványon, amikor beront hozzá a "lutyi" pap: "Kolléga úr, csak azt akarom kérdezni, hogyan vonul ki, palástosan, díszben?" - "Én sehogy!" - "Hogyhogy?!" - Nem sokkal később jön a zsidó rabbi: "Csak azt akarom kérdezni, kolléga úr, hogyan vonul ki, palástosan, díszben?" - "Én sehogy!" (Sajnos betűkkel nem tudom érzékeltetni, milyen jóízűen játssza meg az Öreg a jeleneteket.)
Lezajlott a fogadás, a lutheránus és a zsidó pap részt vett rajta, de a református nem. Persze az egyházi főgondnokkal ő már tárgyalt közben, bizonyítva, hogy ő áll törvényes alapon, amikor az egyházak egyenrangúsága jogán tiltakozik a különbségtevés aránytalansága ellen. No aztán másnap jött a főispántól egy hajdú, hogy jelenjen meg ekkor és ekkor a főispáni hivatalban.
"- Mondja meg, hogy onnan ide és innen oda egyforma a távolság, ha akar valamit, jöjjön ő." - "Igenis!" - szalutált a hajdú. Egy óra múlva jött a főispáni titkár, s ment hasonló elbocsátással vissza. De ez se volt elég, jött utána egy rendőr az idézés megszegése miatt. No, ennek aztán "l. f. s"-sel kanyaritotta el a gazdáját, s nemcsak hogy nem ment, hanem azonnal lépéseket tett, hogy pöndörítsék ki Bajáról a főispánt. Szinte hihetetlen, de óhaja teljesült a keménykezű, karakán Ráday Gedeon segítségével.
Ravasz László bezzeg gyáván, az uralkodó osztály felé lojálisan viselkedett ebben az ügyben is. Ő elismeri, hogy kitűnő képességű, tehetséges ember volt, de kezdettől fogva megalkuvásra hajló, aki bajai látogatásakor már autóból szállt ki, inassal fölszerelve, holott amikor Fülepék akciójával Kolozsvárról Pestre került, olyan koszlott volt, hogy a nyakkendőjének a bele is kilógott. Szónoklatát a hívek tátott szájjal hallgatták, de húsz év alatt, amíg az egyház feje volt, semmit sem tett azért, hogy a halmozódó bajokat elhárítsa. S 1945 után képes volt ezt mondani: "Ami elmúlt, elmúlt, igazságtalan volt, egy könnyet se ejtsünk érte."
Jól mulatunk, amikor az Öreg az általa is respektált debreceni püspököt, egyháztörténészt, Révész Imrét idézi, aki a fordulás utáni első találkozáskor kenetteljes hangján, kezeit tertyegetve rimánkodott: "Lajoskám, mennyit gondoltam rád ezekben a rettenetes időkben, a te szavaidra, amiket nekem mond tál, egyedül csak te láttál tisztán, vakok voltunk, te mindent megjósoltál, prófétaként láttál előre."
Lelki egészen felfrissülve viseljük a jeges idő viszontagságait odakint. Acéloskék az ég, áttetsző bodros felhők közt úszkál a hold a szinkrongyár fölött. - Ezt se görög módszerrel építették - jegyzi meg Sárika. - Máris olyan, mint egy magtár, milyen lesz ötven év múlva?
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap