Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Gomulka beszédét olvasom, aztán Németh László remek lélekrajzát... Szép, enyhe, napos idő van. Elhatározzuk, hogy sétálni megyünk a Duna felé, amikor telefonon értesítenek: háromkor a Petőfi-szobor körül lesz valami. Tehát mégis, szimpátiatüntetés a lengyelek mellett?
Furcsa látvány a Duna-parti korzón a köznapi járókelőket s a felvonuló zászlós ifjakat egyszerre látni. Kicsit elkéstünk, a szobor körül már csendesebb a helyzet. De a jelszavakat még hallani: "Vesszenek a gyilkosok!" S látni a szokatlan feliratú táblákat: "Nagy Imrét a kormányba!", "Egyenlőségen alapuló szovjet-magyar barátságot!", "Éljenek a lengyelek!",. "Éljenek a bátor lengyel követelések!"
A fiatalság frissnek, jókedvűnek látszik, vidáman lobogtatják a nemzeti színeket. Ám a Fonyódról ismerős, arrogáns volt minisztériumi főtisztviselő mit keres a sorban? Netán ő is rehabilítáltatni akarja magát? És a közismert homoszexuális férfiú hogy kerül a szobor talapzatára? Filmesek érkeznek rozzant autón, az operatőr gyakorlott mozdulattal fűzi egy képbe Petőfi esküre nyújtott kezét s az integető fiatalokét.
A Bem szoborhoz vonulást nem követjük, hazafele készülünk a Vörösmarty téren át. A Vigadó mellett Boldizsár Ivánt látom, bizonyára nagy sikerű új lapja, a Hétfői Hírlap munkatársaival. Szemlélődnek, tanácskoznak. Odébb a kettős telefonfülke mellett tíz-tizenöt ember olvassa, forgatja az üvegre ragasztott röpiratot. Ilyesmik vannak rajta: "A néptől idegen címer helyett a régi Kossuth-címert!" "Bűnhődjenek a gyilkosok! Az első fokon vétkes Rákosit hozzák haza, állítsák bíróság elé!" "Október 6., Március 15. legyen piros betűs ünnep!" stb.
Amikor a Deák térhez érve látjuk a felvonulók új és új menetét, meggyőződünk róla, hogy a fiatalok nemcsak a MEFESZ létrehívásában voltak elszántak, érzik a hátszelet Lengyelország felől, hasonló fordulatot igyekeznek provokálni.
Áll a forgalom. A járdákról feszülten figyelnek az emberek. Rég nem hallottak ilyet: "Magyar zászlót kitenni!", "Vesszen Rákosi!", "Kossuth-címert akarunk!" Egyik csoport hozza is a korona nélküli címeres lobogót. - Ezeké a jövő!- mondja valaki.
Legalább félóra hosszat vonulnak az ifjak, állandóan más-más jelszót kiabálva. Pikáns jelenség, hogy éppen a Lenin Intézet a legharsányabb: "Vesszenek a sztálinisták!"- Szervusz, Fodor Bandi! - kiált rám professzorrá lett valahai orosz szakos kollégám. - Gyere közénk! - Nem, kívülről többet látok. Sárika mondja, hogy a Röltex boltban mindenki nemzeti szalagot vásárol. Még egy ősz anyóka is kitűzte a kokárdát, s az egész bolti személyzet.
A Sztálin út sarkán citromot osztanak. Beállok a sorba. Valahogy ez is oda tartozik a nap furcsaságai közé: éretlen a citrom, de majd talán megérik.
A rádió bemondja, hogy Gerő nyolc órakor beszédet mond. A műsor különben nincs rendben: indulókat közvetítenek, aztán váratlanul a Petőfi-kör Kert-Magyarország-vitájából csípős részleteket. Hét óra felé telefonon kapok hírt: a Kossuth téren hatalmas gyűlés volt. Vállon vitték Veres Pétert, aki az Írószövetség pontjait olvasta fel, Bessenyei szavalt, aztán követelték Nagy Imrét. Órákig vártak rá. Megérkezett, elkezdte: "Kedves elvtársak!" - lehurrogták: - Ez nem Nagy Imre. Újra elkezdte: "Honfitársak, barátaim!" - Fölmorajlott az elégedettség: - Ez már Nagy Imre! Megnyugtatta a tömeget, menjenek haza, holnap lemond a kormány. A felszaporodott népség azonban nem ment haza. Az ifjak beszáguldozták autón a munkásnegyedeket s most itt vonul a nép az utcán nekibőszült jelszavakkal. Állandóan hallatszik: "Vesszen Gerő!" "Vesszen Gerő!" "Éljen Nagy Imre!" "Függetlenség, szabadság!" "Most vagy soha!" Hová árad ez a tömeg? A rádióhoz. Igen: "A rádióhoz megyünk, minden magyar jöjjön velünk!" Netán a Gerő-beszédet kívánnák megakadályozni? Azt ugyan hiába. Határozott biztonsággal, régi sztálinista logikával magyarázza: hazafiak vagyunk, de nem nacionalisták, demokráciát akarunk, de nem polgárit, s szembeszállunk a provokátorokkal.
A tizenöt perces beszéd után közlik: 31-ére KV-ülést hívnak össze. Nem sokkal később helyesbítenek: "a legközelebbi jövőben". Végül Dvorak F-dúr vonósnégyes-ét megszakítva rendkívüli hírként jelentik: "A KV azonnal összeül !"
Közben odakint egyre drámaibb a hangulat. Harsog a "Vesszen Gerő!" "Rákosinak kötelet!", és igen erős az oroszellenes hang; "Vesszen az ÁVO!", "Velünk van a hadsereg!" - kiabálják. A Bajcsy-Zsilinszky úton vészes csörgéssel eldübörgő tankok nem ezt bizonyítják. Félelmetesek a tűzköves villogással elvonuló monstrumok s a távolból hallatszó puskaropogás. Most már többnyire zsúfolt teherautókon robognak a tüntetők: "Holnap sztrájkolunk!"
1/2 2 után azzal csukjuk be az ablakot, hogy többé nem nyitjuk ki. Öt perc múlva egyszerre rohanunk oda. Egyenruhás alakulat vonul a Káldy Gyula utca felől, köröttük futkosó alakok: "Magyarok, fogjatok fegyvert!" Nem káprázat, teherautóról rendőrök fegyvert osztogatnak. Miért? Ki ellen? Milyen akció képzelhető el ilyenkor? De hát bolond vagyok én, ha logikát keresek az események közt. Most dübörgött el egy páncélos a Sztálin úton, szinte láttam, ahogy a házak oldalába lőtt egy sorozatot...
Sztálin útról harckocsik fordultak be a Bajcsy-Zsilinszky útra, néhányan futva menekülnek a Révay utcába. Aztán egy rakott teherautó megy a tankok után. Dalfoszlány: "Valahány csepp esik rája..." Szembe nagy mentőkocsi száguld, az égen fölfutó csillagokként szállnak a lövedékek.
Három óra után végre megszólal telefonon az elveszettnek hitt Sárosi Bálint, elmondja, a tömeggel sodródva mit élt át a rádió körül...
Lefekszem. Kint a sötétség távoli kiabálásokkal, fantasztikus neszekkel van teli.
Tankcsörgésre, fegyverropogásra ébredek. A rádió jelenti a KV-ülés eredményét: Losonczy, Lukács, Münnich, Nagy Imre az új tagok. Az utóbbi a Minisztertanács elnöke, Gerőt megerősítették első titkári minőségében. Ez megdöbbentő. Kilenc óra felé beolvassák a statáriumrendeletet Nagy Imre aláírásával, aztán mintha bunkerból hangzanék, kellemetlen fejhang közli: az ellenforradalmi banditák sok államvédelmi harcost, katonát, polgári személyt garázda módon meggyilkoltak. A kormányzat nem számolt a veszedelemmel, segítségért fordult a Varsói Szerződés értelmében itt-tartózkodó szovjet csapatokhoz.
Csanádi Imre telefonál. Környékükön, a Honvédelmi Minisztérium tájékán állandóan lövöldöznek a levegőbe géppisztolyokkal, gépágyúkkal. A másik Csanády is jelentkezik, majd egy ifjú költő jön sebbel-lobbal a verseiért. Ott volt a Sztálin téren. Hatalmas tömeg gyűlt össze. Háromszori nekirugaszkodással döntötték le a szobrot, hegesztő pisztollyal égették át a lábát.
Telefonálok Fülepnek, összegezem neki a tegnap dél óta történteket. Ígérem, hogy időről időre újra fölhívom, tájékoztatom.
"E percben megjelent a Kossuth tér fölött öt lökhajtásos repülő" - jelenti a Magyar Rádió -, "segítik helyreállítani a rendet..." Nemrég jelezték azt is, hogy a stúdió körülzárt megszállói letették a fegyvert. Egyik szemközti ablakból papírokat dobnak le. Miért? Beterítik a Sportbolt előtt lelőtt áldozatot. Tizenhat éves volt. Ágyúznak a Deák tér felöl. Köd és füst gomolyog.
Minden eddiginél megrázóbb látvány: néhány fegyveres civil fordul be sikátorunkba. Lépkednek ijesztő nyugalommal, vagy már lélektelen nyugalommal? Köztük két nő, villamoskalauzi egyenruhában. Viaszosvászon kabátos, kalapos férfi, vállán dobtáras géppisztollyal. - Nem tesszük le a fegyvert fiúk! ...Provokátorok - mondja egy-két bizonytalan hang. Ők oda se néznek, mennek az Opera felé. Félóra múlva újra látom őket, utánuk hamarosan muníciós kocsik fordulnak a Deák tér felé, majd gépágyúk. Szemközti irányban egy égő tank. A mi utcánkba géppisztolyos magyar katonákkal rakott, nyitott tetejű teherautó érkezik. Nagy lövöldözés.
Újra hívom, tudósítom Fülepet a kritikus helyzetről. Náluk, a Hűvösvölgy tájékán csend van.
1/2 5 múlt. Először ülök le úgy, hogy könyvet fogok a kezembe. Emlékezetes olvasás ez: Égető Eszter... "Én hálás szívvel köszönöm a sorsnak..." (sláger a rádióból) és géppuskatűz egyszerre. Aztán nagy morajlás, nyitnám az ablakot, de akkora lövés csattan, hogy kezemen és az üvegtáblán átremeg...
Megint tankdübörgésre, puskaropogásra ébredünk. A falon át hallom a szomszéd rádióját: Tito bizalmatlan a magyar szocializmus erejét illetően. Király Pista jut eszembe, örökös kételyei a magyarság szociális, demokratikus igényei és képességei iránt.
Kilenc óra után furcsa zaj üti meg a fülünket a Káldy Gyula utca felől. "Vesszen Gerő! Vesszen Gerő!" Leszaladok az utcára. Az egész Sztálin utat betöltő tömeg vonul az Opera felé, nemzeti zászlókkal. Megáll, énekli a himnuszt. Messziről szovjet tankok közelednek, a tömeg szétválik, a tankok lövés nélkül átvonulnak, megtapsolják őket. A következő percekben civilekkel rakott, nemzeti zászlóval ékes tank vonul a Bajcsy-Zsilinszky úton a Parlament felé. Hatalmas taps a mellékutcákból, nyitott teherautókról kiabáló nők, férfiak, munkások, értelmiségiek: "Nem vagyunk mi fasiszták! Gyertek velünk!" A Kossuth-címeres magyar katonai autó géppisztolyosa dicséri az oroszokat. - "Ilyen gyerekek !" - mondja, ujjait szája előtt szétpattintva. A Rákóczi úton több orosz tank áll nemzeti zászlóval, mondja néhány szemtanú. - De hát akkor kik lőnek? - Az AVO-sok. A Kilián-laktanya körül folyik legvadabbul a harc. Széles, darabos arcú munkástól kérdem: - Ha Gerő lemond, abbahagyják-e? - Hát persze. Mért kellett annak azt a beszédet elmondani? Mért kellett úgy beszélni?
Elmerészkedünk a Deák térig. Siralmas látvány: leszaggatott villamoshuzalok, kidöntött lámpavasak, kiszaggatott villamossínek, felborított, fölgyújtott autók, kiégett üzletek. Összeakadunk Tóth Sándorral, de nyomban ugrunk is be egy kirakattalan irodahelyiségbe mert gépfegyveres kocsi pásztázza az utat. Óvatosan megyünk haza. Minden kapualjban csoportok, mindenütt fölháborodva beszélnek a rádió gyalázkodó hangjáról. Öreg munkás mutogat a betört kirakatok mögötti sértetlen árukra: - Hol itt a fosztogatás?
Beállunk egy édességbolt előtti sorba, közben hozzák a híreket a Parlament előtti tragikus lövöldözésről. A tömeg fegyver nélkül, békésen várakozott, s egyszer csak beléjük géppuskáztak a tetőkről. Rengetegen ott maradtak, asszonyok, gyerekek is. Középkorú férfi helyszínről hozott ijedséggel bizonyítja a tényeket. Mondja ő is, hogy nem az oroszok lőttek...
Fülepnek szóló beszámolóban még csak az emberfürtös tankoknál tartok, amikor nagy kattanással megszakad a vonal...
Elindulok a Zeneakadémia felé. A Horizont szovjet könyvesbolt teljesen összetörve, még mindig dobálják az égő tűzbe a könyveket, még a túlsó oldalon is hull a pernye, és lemeztörmeléken lehet járni.
Hirtelen elterjed a hír: Gerőt leváltották, utóda Kádár. Az emberek összedugják a fejüket: Az jó lesz?
Kézzel írt röpcédulákat osztogatnak: "A magyar rádió hazudik... nem vagyunk fasiszták. ...teljes amnesztiát, az oroszok vonuljanak el!"
A Jókai térnél nemzeti lobogós tüntetők jönnek. Elöl csizmás, partizánforma őszes férfi. Munkások, diákok, kb. 300-an, ellenforradalmi csőcseléknek nem nevezhetők. "Vesszen Gerő!"-t kiabálnak még mindig. Nem tetszik a népnek az óvatos fogalmazás, hogy "Gerőt fölmentették". A Parlament előtti vérengzés tovább nyugtalanítja az embereket. Hajdani egyetemi társam, N. Gyula gyárosfi is itt jön a felvonulók uszályában. Lázas, kialvatlan arccal fordul felém.
Az Írók Könyvesboltjánál Szervánszkyval, Járdányival akadok össze. Mennek az Írószövetségbe. Velük tartok. Koffán Károly is csatlakozik hozzánk. A Közlekedési Minisztérium előtt tanúja vagyok annak, ahogy ledobják a tetőről a hatalmas vörös csillagot. A Körönd mögött mozdulatlan közönnyel állnak a szovjet páncélosok. Az épületeken mindenütt nemzeti és fekete zászlók.
A szövetség vezetősége a második emeleten tartózkodik. Rengeteg hír kavarog. ("Piros László már előre megmondta a fiataloknak: lövetni fogok..." Andics is üzente: ne tüntessenek, mert lőni fognak..." " Nagy Imrét figyelmeztették: cselekedjen okosan. Ingerülten válaszolt: ne tanítsák őt az írók")
Az írók nyilatkozatot fogalmaznak, de a megcsomósodó indulatok miatt lassan megy a szövegezés. Hol Zelk ordít, hol Benjámin. Szervánszky nekiugrik Vértesnek, aki fasiszta ellenforradalomról beszél, Szüdinek a nemzeti program nem kell, de amikor valaki a munkástanácsok alakítását nem akarja, éktelen káromkodik, az anyja micsodáját is emlegeti. Végre Déry fogalmazása szerint megszövegeződnek a pontok: Az ÁVO tegye le a fegyvert! Nagy Imre önálló nemzeti programmal lépjen föl! Az oroszok vonuljanak vissza! Egyenrangú barátságot a Szovjettel! Alakuljanak munkástanácsok!
Visszafelé egészen a Kossuth térig kísérem Szervánszkyékat. Megint vonul a nép zászlókkal, a gyászt kifejezendő. "Gyilkos Gerő! Gyilkos Avo !" - kiabálják. Lábom előtt söprik ki egy kapun a vizes vért. Az álldogáló csoportok szidják Nagy Imrét is, a pártot is, de antiszemita vagy demokráciaellenes hangot nem hallok, a Szabadság téri Szovjet hősi emlékműhöz nem nyúltak hozzá.
Egy Magyar Ifjúság aláírású röpirat pontjai közt a párt alulról fölfele való megújítása is szerepel, a hang felelősségteljes, a "megállj!"-t is sugallja. Mert hisz különben repül a nehéz kő...
Éjfélkor újra kézbe veszem az Égető Eszter-t. Még ezekben az órákban is érdekfeszítő olvasmány.
A dörgések messzebbről hallatszanak, de hallatszanak. A rádió sorolja, hol, milyen csoportok adták meg magukat. A fölkelőknek még három góca aktív, ezek megsemmisítése "folyamatban van". A helyzet alakulása különben nevetséges: tegnap még 3-ig lehetett az utcára menni, ma csak délelőtt 10-ig, egyesével. Háromnál több tagú csoportra már lőnek a rendfenntartók. Mi, akik 10-kor ébredünk, ma sem megyünk vásárolni. Mondják, hogy a Csarnokban is csak kenyér és szőlő kapható. Kétszárnyú repülőgép a kormány röplapját szórja, egy orvvadász robbanó lövedékkel céloz rá.
Bemondják az új kormány névsorát. Legalább huszonhét név. Igazán meglepő csak a földművelési miniszter: Kovács Béla neve, továbbá Lukács György, Gyenes Antal, Babics Antal bekerülése és Hegedüs, Bata, Piros kimaradása.
Elszigetelődésünket enyhíti, hogy naponta van látogatónk: ma például Takács Imréék jönnek. Ők sokfelé jártak, sok történetet tudnak. Ők is beszélnek a tizenöt éves srácok bravúrjairól, akik az összekötő vasúti híd rácsai közül felgyújtott benzines üvegekkel nyírták ki a tankokat.
Lekísérem Imrééket, hátha az utcáról lehet telefonálni, de hiába kapok vonalat, sehol sem veszik föl a kagylót. Végül egyetlen tantuszomat elnyeli a masina. Körülnézek a környéken. A nedves járdákon, a kapuk előtt mindenütt csoportok tanácskoznak: mindenki tud valamit, és senki sem tud semmit.
A külföldi rádió az ismétlődő szünetjel üres monotóniájaként szajkózza, hogy a nagyhatalmak az ENSZ elé viszik az orosz beavatkozás ügyét. Az ellenállásra való uszítással megint fölkeverik belvilágomat. Győri harcokról, dunántúli ellenkormányról, honvédelmi bizottmányról, hetekig tartó harcok lehetőségéről hallok. Nyugaton nemigen emlegetik az AVÓ-t, persze mert nekik mindenekelőtt az oroszok elleni bizonyítékok kellenek, mint ahogy a nagyhatalmaknak is azért fontos az ügy, mert üthetnek vele a Szovjeten.
Újra az utcán. A Rákóczi út felé menet Gábor Miklós és Ruttkai Éva siet el mellettem, fölöttük meszelt cirillbetűkkel: Russzkije, igyitye damoj!
A rádió székháza alaposan összelövöldözve. Olyan a fala, mint a lépes méz. A Puskin utca és a Bródy Sándor út kereszteződésénél döglött tankok ágyúcsövein gyerekek lovaznak.
A Kálvin tér hihetetlenül fölfordult állapotban. Még a toronyóra is kilőve, a sínek, huzalok összegubancolódva, a virágágyakon a szovjet-magyar barátság föliratai szovjet tankok lánctalpaitól összetiporva. Az Iparművészeti Múzeum kupolája szitává lyuggatva. Lechner Ödön ceruzájával legföljebb a fűbe fektetett lövédékeket számolhatná. A szembenső házban hatalmas nagy lyuk, kétoldalt két szőnyeg széle látszik, szemben komikus biztonsággal lógó képek a falon. Lejjebb, az erkélyre kiterített ágynemű mögött egy homlokát színpadiasan tenyerébe temető nő. Filmeznek a környéken, talán azért?
A KiIián-laktanya sarkán teljes magasságban leomlott a fal. Az útkresztezés el van zárva. Benézünk a senki földjére. Nyűtt ruhás munkás őrködik a kötél mögött. Földszínű arccal, igen öntudatosan felelget a hozzáintézett kérdésekre. Kilőtt, rozsdásodó páncél autón krétafölirat: MEO I!' A romok közt eleven kontrasztként elegáns svájci diplomatakocsi gördül felénk. Barátságosan integet a benne ülő.
Köztelek utcai pártház könyvanyaga, kartotékjai kiszórva, fölégetve. Nem messze friss sír domborul: Tímár László, élt 32 évet.
A Kecskeméti utcán át mennénk a Ferenciek tere felé, de Vasék szomszédságában, az Eötvös utcában megint ávósokat füstölnek ki fegyveresek. Hány helyen folyhat hasonló kutyakomédia? Ahol nem találják az ávóst, viszik az asszonyt túszként. Mi lesz ennek a szemet szemértnek a vége?
Az emberek arcán persze fölszabadultság, de már látom a különiféle felbukkanó pártspekulánsokat. A Semmelweis utca saroképületben már a kisgazdapárt rendezkedik. A szovjet hanglemezbolt anyagát itt is az utcára szórták, elégették. Így bántak a Váci utcai Horizont bolttal is.
Igaza van Fülepnek: ezekben a könyvégetés ekben van valami hitlerista, hideg elszántság. És a Puskin mozira is fölírta már valaki buzgón: FÓRUM, szemközt pedig, az Ifjúsági Áruház párkányáról éppen most tördelik az ÚTTÖRŐ feliratot.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap