1957_12. [2]

Fodor András naplója - 1957. december 16. hétfő

Reggel 8-ra randevút adtunk egymásnak a Gellért gőzfürdőben Latorral, Kormos Pistával. Domokos Matyi csak később érkezik. László házasodási ügye egyáltalán nem kerül szóba, csupán az irodalom aktuális jelenségei. Hallom, betiltották a József Attila-emlékkönyv terjesztését, miután Marosán kijelentette, József Attilát nem zárták ki a pártból. A kötetben vannak ezzel a tétellel ellentmondó írások. Kellemes a szakrális fürdőzés, főleg, hogy oly hosszú idő után ennyien ismét együtt vagyunk. Hiszen igazában négy év telt el utolsó itteni találkozásunk óta. Az akkor 55 kilós Pista most 67-et nyom a mérlegre állva, Matyi 71-et, László csak 63-at. Én az 57-et sem ütöm meg.

Fölkértek egy MÉMOSZ-ban tartandó József Attila-előadásra. Ezen dolgozom. Nehezen megy, elszoktam a produktív munkától. Amikor már végre könnyebben fogalmazok, indulni kell a születésnapi Kodály-hangversenyre.

A XV. sor széléről, ismeretlen arcok közt figyeljük a Concertó-t. Szép, de minden kvalitásával együtt sem jelentékeny mű. Bezzeg a Galántai táncok igen. Ferencsik Kodály elemében érzi magát, kivált a fergeteges befejező résznél. A közönség felállva, átszellemülten tapsol. kicsit öregesebben, hajlottab- ban ballag be a csellók között. Haja csaknem teljesen szürke. Arca is belemosódik ebbe a szürkeségbe, ahogy határozatlan nézéssel, látszólag minden érzés nélkül félrefordítja. A lelkesedés engem nem ragad el úgy, mint pár évvel ezelőtt, de jólesik osztoznom az ünneplőkkel.

A Psalmus-t igazi angol sznob módjára, a Colintól kapott programfüzetből kísérem. (Ferencsik londoni hangversenyéhez ugyanis Colin írta a Programme Notes-t.)

A teljes kórus, gyerekkórussal együtt, ismét megreszkettet a fenségesen hangzó "Mikoron Dávid" intonálásakor. Mintha szempillámmal együtt ijedt gyönyörűségben csapkodnék én magam is. - Kár, hogy innét már nincs út fölfelé, gondolom, de aztán jön a szépséges "Én pedig Uram" és a még szebb "Igaz vagy Uram..." részlet. Szegény Rösler, majd megszakad, úgy küszködik a magas hangokkal, de bizonyos, hogy hangjával együtt a szíve is majd megszakad.

A kórus és zenekar kitűnően egy kézben van tartva. Főként a második rész fortisszimóinál figyelhetem ezt meg. Az igazán új, a befejező rész gyönyörű dallamszövése, méltósága. Ritkán csinálták ezt ennyi átérzéssel, ilyen magával ragadóan. A közönség tombolása azonban hiába jogos, ismétlésre érvényt nem szerez. Hiába üvölti Lám Leó kutyaugatásszerűen: - Hogy volt! Hogy volt! -, a zenekar kivonul. Az ősz sörényű, lassú mozgású Kodály még egyszer kijön, aztán haza kell menni.

Itthon újra halljuk a Psalmus-t rádiókőzvetítésből. (Colin is hallhatja Londonban.)

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Németh Zita [2019.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1957. december 20. péntek

Megyünk Barcsay-kiállítást nézni a Nemzeti Szalonba. Minap olvastam róla a Népszabadság-ban Németh Lajos cikkét. Mintha csak Fülep vezette volna a tollát. Viszontláthattam a különben igen jó szándékú írásban Fülep hét-nyolc ev előtti megállapításait (miniátor...stb. ).

Másfélék a képek, mint tíz évvel ezelőtt a gyűjteményes kiállításon, nem messze innét, a József nádor téren, másfélék, mint amiket a műteremlátogatáson láttam. Az állandóság keresés, az esetlegesség szinte teljes mellőzése azonban itt is fő szólam. A Leányfej, Dombos táj, Külváros régi izgalmai talán elvesztek, de az Öreg házak, Öreg kapu, Lépcsőfeljárat mélyített színgazdagsága, kompozíciós tisztasága, fogható elevensége igen elbűvöl bennünket. Az alakos képek közül mindenekelőtt a Töprengő-nél állunk meg gyönyörkődve. A terrakotta színű ruha alól remekül villog elő a Medgyessy-féle formákat sejtető plasztikus felület, a női test melegsége. Hasonlót érzünk a Beszélgetők-nél is, ahol az erős lábikrákra hulló szoknyának van rendkívül valóságos íze, plaszticitása. sejtetőplasztikus felület, a női test melegsége. Hasonlót érzünk a Beszélgetőknél is, ahol az erős lábikrákra hulló szoknyának van rendkívül valóságos íze, plaszticitása.

A rajzok közt is vannak remekek (Önarckép, Leányfej, Gyászoló, Figyelő), de itt már szembetűnőbb a míves mester sorozattechnikája. Bizonyos, hogy valami átfogó, nagy koncepció nincs Barcsay műveiben, olyan, ami őt mint festőóriást kiemelné a korból és környezetből, de mindig egyéni, mindig hiteles, mindig érdekes és mindig művészi.

Fülephez Varga Pistával együtt megyünk. Panaszkodik az Öreg, akár a temetésére mehettünk volna: mert négy órától hétig, maró cigarettafüstben szörnyű locsogásokat kellett hallgatnia az akadémiai nagyhét záróülésén. Még most is tapogatja a szemét, s állítja, hogy akadémiai ülésen régebben nem bagóztak.

Ő is járt kiállításon, Borsos Miklósén. Nincs elragadtatva: az Egry-fej, a Tihanyi pásztor és Demeter igen, de a Pannonia neki kályhakürt, a plaketteken nem lelte a karaktert, a rajzok értékét is kevesellte. Ferenczy Béni más. Előhoz egy rajzot, mely Ferenczynét ábrázolja az ágyban, nyújtózkodás közben. Valóban gyönyörű.

Weöres ellen is kifakad. Az élhető élet tanításai szerinte a banális, borbélylegény-igazságok szintjén, szörnyű bikkfanyelven fogalmazódtak. Ő még Hazafi Verai Jánost is hallja belőlük.

Mi lesz velünk, ha Sanyika (már üzent értem) elénk teszi majd ezeket a bölcsességeket?

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Kun Dorottya [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.