Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Megyek a Magvetőbe, Béládival tárgyalni. Ahogy bejön az ajtón, már tudom, mit fog mondani. Ki is böki teketóriázás nélkül: - Ha nem kell ez a kötet a Szépirodalminak, kell nekünk... ez egy nagy dolog; jobb, mint a mostani köteted. Nagyon szép, nagyon szép! Nekem nagyon tetszett. Semmi problémát se látok kiadatása körül, csak annyit, hogy egy évet kell vele várni. - Annyira rendes Béládi, hogy még az Illés Endrének adandó válaszon is hosszan töpreng: mi lenne számomra a kellemes és veszélytelen megoldás. Még afelől is biztosít, hogy ha a Szépirodalmi mégis vállalna, szívesen lemond a kiadásról, hiszen ott előbb megjelenhetnék. Már a jövő nyáron. Megígéri a gyors szerződést is, és elég sokáig elbeszélget velem. Határozott, korrekt viselkedése szinte zavarba hoz.
Veszem észre magamon, hogy felszabadultabban járok az utcákon.
Dóráék egy Rosszijanov nevű szovjet irodalomtörténészt hoznak Fülephez. (Ismerik az Akadémiáról.) Rokkant az illető, ezért taxin, nálunknál kissé később érkeznek. Fülep már föltette a szemüvegét, hogy jól megnézze ezt a csodabogarat, ki Adyból kandidált, és egész jól beszél magyarul. Tipikusan szláv arcú fiatalember, nagy cincérszemöldökkel. Az Öreg előzékenyen mesél neki Adyról, aki neki jó barátja volt. Valahol egy Nyugati pályaudvar körüli garni szállóban látogatta meg először. Szűk kis szobában lakott, összes holmija elfért egy zöld faládában. Annak legaljáról húzta ki két előzőleg megjelent kötetét, eléggé szégyenkezve. Különben pedig az éjjeliszekrényen lévő ibrik sör mellett átkozódott, hogy már nem tudja, mit csináljon, mit vegyen be, hogy végre aludni tudjon.
Megtudjuk a vendégtől, ki némileg akadozva, de nyelvtanilag pontosan beszél, hogyan kell Adyból kandidátusi vizsgát tenni a Szovjetunióban. Olyan professzor természetesen nincsen, aki a magyar irodalmat ismerné. Párizsi vonatkozások miatt francia professzornál vizsgázott. Kiderül közben, hogy különféle műveket, szerzőket fordított már oroszra (A Pál utcai fiúk, Tömörkény). Fülep felvilágosítja, hogy Molnár Ferenc regényének hol van a forrása: a Karamazovok-ban. Rosszijanov nemigen reagál e fölfedezésre. Sőt azt az égbekiáltó kijelentést ereszti meg, hogy neki Molnár könyve jobban tetszett, mint a Karamazovok. - Lehet, hogy rossz az ízlésem... - védekezik visszavonulóban. - Ez már nem ízlés dolga - mondja Fülep, s be is bizonyítja, miért nem. - Ez már nem az ízlés, hanem az emberség területére tartozik. - És a világnézetére - szól ismét Rosszijanov. Fülep pillanatra sem jön zavarba, hosszú fejtegetésbe kezd. Már Fichte is megmondta: mindenki olyan világnézetet választ magának, amilyen ember. Tehát a világnézet előtt is ott van az emberség dolga...
A Karamazovok szerinte Homérosz és a Divina Commedia mellett a legnagyobb emberi produktum. Ahogy az orosz írók Tolsztoj szerint Gogol köpenyéből, úgy bújt ki az egész freudista modern pszichológia Dosztojevszkij mellényzsebéből, azzal a különbséggel, hogy ez mint szisztéma, mint tézisek rendszere elavul, elmúlik, de Dosztojevszkij, ahogy ő látta az embereket, míg a világ világ, meg fog maradni. A Feljegyzések a holtak házából-t tartja Dosztojevszkij másik fő művének. - Az inkább riport - szól közbe a vendég. - Riport, szép kis riport -, morfondírozik tovább Fülep ... - az a nagyszerű benne, hogy Homérosztól a keresztyén moralistákon, Kanton át napjainkig vitatott jó-rossz problémáját, függetlenül az általa ismert vélekedésektől, a maga módján úgy volt képes meglátni, ahogy. Miszerint például az ember ölhet, rabolhat, a legaljasabb, legborzalmasabb dolgokat követheti el, mégis lehet benne meghatódás, gyöngédség, jóság. Ahogy például a rabok a sast ápolgatják, vagy a kis keselyűkkel bánnak. - Mindez nem általánosítható - szólna közbe Rosszijanov, de Fülep leinti: - Persze hogy nem általánosítható. Másról van itt szó: arról, hogy az emberi lehetőség Dosztojevszkij látása szerint nem ettől eddig, hanem ettől a végtelenig tart. Igen lebilincselő fejtegetést hallunk D. irodalmon túli fontosságáról, írói stílusának eszköztelenségéről. - Olyan az, mint egy ablak, amin átláthatunk, s azonnal ott vannak előttünk az emberek. Dosztojevszkijben árnyéka sincs az olvasóra kacsintásnak: tetszett-e vajon, amit írtam?
A lelkes, meggyőző szavak láthatóan leperegnek az orosz fiatalemberről, ő nem akar vitatkozni, és nem akar új nézeteket befogadni.
Eléggé átvizsgáljuk a XIX. századi orosz irodalmat: Tolsztojt, Gogolt, kit mi nagyon nehéznek találunk, Rosszijanov szerint viszont könnyen olvasható, árnyalatos nyelve van. Nyekraszov-kötetem asztalra helyezésével a költészetet is érintjük.
A látogató és házigazda közti feszültség abban érződik, hogy az öreg később már nem fordul hozzá, különböző egyéb dolgokról beszél. Végül szomorú bejelentése van: Raskóné elmegy külföldre a lányához, új házvezetőnőre lesz szükség, aki most már mellette marad. Ő gondoskodik róla, mert hiszen ami érték itt marad! ... Összeszámolták: százezer forint értékű könyvet adott el, s ötször annyi maradt még. Aki benéz a könyvtárába, alig veszi észre a különbséget. (Eszerint hát nem hagyja Fülep könyvtárát az Akadémiára?)
Kabátfelvételkor még szó kerül Rosszijanov egyéb kutatási terveiről.
- Bocsásson meg - fordul kint az orosz Dórához -, ő az apja volt? ... - Ez után a meghökkentő tájékozatlanság után egyéb meglepetés már nem ér bennünket hazáig. Egészen a Duna-szállóig kísérjük Oleget. Korlátozottsága ellenére jóindulatú, szimpatikus ember. Évek múlva talán megérik benne egy s más, amit a Széher úton hallott.
Itthon Takáts Gyula nemrég kapott Mézöntő c. kötetéből olvasok föl Sárikának. A Hozzák a derű képletét tömény pannon bája elbűvöl bennünket. S van még a kötetben legalább tíz igen szép vers.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap