1960_02. [2]

Fodor András naplója - 1960. február 22. hétfő

Szabó Sándor, Kodolányi veje, Hernádi régi barátja révén kerülünk össze a Kodolányi családdal. Gyula találja föl magát leggyorsabban, János bácsi figyelme is feléje fordul elsősorban. Hangja nem éppen barátságos, anekdotái Erdélyiről, Sinkáról, Darvasról, Mihályfi Ernőről és másokról természetszerűen érdesek. A Móricz-visszaemlékezésben megírt szakító jelenetet oly kérlelhetetlenül mondja el ("Jött Zsiga bácsi, bocsánatkérő, ölelésre tárt karral; de én sarkon fordultam, és otthagytam"), ahogy én még elgondolni sem tudnék velem történt hasonló esetet.

"Szasa" és Júlia szótlanul asszisztálnak. Kodolányi csak úgy tud inni," ha két keze közé fogja a poharat. Két játékos kismacska futkos körülöttünk. Az egyik bebújik a könyvespolc hézagaiba, onnan dugja ki fejét olykor-olykor. A magas szárú cipős, bálványarcú Kodolányiné hiába csalogatja. De milyen gyönyörű az ölében simogatott nagy szürke cica. Feje mint egy szép köcsög gömbölyűsége, s kerek szeme csodálatosan meredez felénk.

Kodolányi szívesen beszél szörnyű nélkülözéseiről, az emberek vele szem­beni érthetetlen gonoszságáról. Magyarázza, 1111 a baj ővele máig is, bár ezt konok természete ismeretében nem, nehéz, kitalálni.

Kemény szigorúsága később kicsit oldódik. Szavai mögött parasztos jó ízeket, hiteles bölcsességet érzek. Néha egy-egy emberről is mértékkel, józanul nyilatkozik. Elbeszélő tónusában pedig ott van az író éles szeme. Igaz, sarkító módszere a többi ádázéra (Sinka, Erdélyi, Féja) emlékeztet. Szeret gesztikulálni, a beszéd hevében már-már lelkesedik. Jólesően idézi a Centrál kávéház­beli nagy viták hangulatát. Javára írható, hogy komolyan érdekli, mi hogyan küszködünk, de érdeklődése szinte akadémikusan merev: - Uraim, ki min dolgozik? A művészetről, alkotói hitvallásról persze más elgondolásaink vannak, mint neki, így ebből a kikérdezésből nem lesz téma. (Németh Lászlón kívül nem ismerek írót, akivel igazán közvetlen stílusban lehet irodalomról beszélni.)

A közvetlenség legjobb pillanata talán, amikor Gyula huncut golyóstolla kézről kézre jár. Ha a tollat lefele tartják, fekete fürdőruhás hölgy plasztikája szemlélhető benne két nézetből, de ha a tollat fölfele fordítják, a fekete tinta­fürdőruha leszalad, s látni a hölgy intim részleteit bimbótól vágásig. Kodolányi is megnézi a stiklit. - Hja, itt egy tündérke van - élvezkedik -, itt meg ódalvájszt látható. - Ez az "ódalvájszt" valahogy rokoniasan cseng nekem. És mikor éjfélkor elvonulunk, felszólítva arra, jöjjünk máskor is, nem búcsúzom úgy, mint aki sose kívánja többé a nehéz ember látogatását. A szétzúzott vonások, karvalyszem mögött fölrémlik ifjúságom legkedvesebb írója, a Julianus, A Vas fiai és a Szép Zsuzska szuggesztív megteremtője. Talán nem is illik ennyire elszakadni régi eszményektől, ennyire objektíven vizsgálni a változott képet.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Bujdos László [2013.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1960. február 25. csütörtök

Kettőnkkel jön szembe a kicsit harangozó, papos kabátú fekete árnyék. Arca még sötétben van, nem tudom leolvasni róla, hogy éppen a finom időt kóstolgatja, élvezi.

Vidéki beszámolóm után Weöres Sanyira kerítem a szót: Fülep a vártnál is keserűbben nyilatkozik róla. Örökös jellenkezését patologikusnak véli, szellemi szklerózist emleget. Évek óta semmit sem tud befogadni, mindent kizár magából, még ezzel a lámpával is vitatkozna ...

Még lesújtóbb, amit "gyönyörű fővárosunk"-ról mond. Teri néni látta, hogy a minap harmincan álltak sorba egyik papírboltban a szalvétagyűjtők. A villamoson meg olyanok az utasok, mint a veszett kutyák. És ezért a városért haltak meg ezrek nem is olyan régen.

Hernádi és Tornai könyvének kritikáit firtatja, majd Tamási Áront készíti ki alaposan. Schöpflin azt állította róla, hogy az Ábel-ben Don Quijote-i figurát teremtett. - Ilyet írni! ö sort se olvasott Tamásitól, amiben valódi nagyság és eredetiség jelét látta. Kodolányiról jobb véleménye van. Korai írásait szerette, történelmi regényeit rémesnek tartja.

Várkony említésével jutunk az egyke elleni küzdelem bumerángjáig: a két áttelepítettről hallunk, akik tetvesek, lusták voltak, máig is a falu szégyenei. Fülep az egykeügy körüli sok fáradozást, a szárszói négy pontot is szomorú sajnálkozással emlegeti most. Kár volt rá annyi időt pazarolni.

Szenzációval ér föl, amit Emily Dickinson amerikai költőnőről mond el. Ez a vidéki aggszűz 1830 és 1886 közt élt. Életében hét verse jelent meg, s csak harminc éve tudják, milyen nagy, netán a század legnagyobb amerikai költője volt. Fülep szerint a XIX. században kezdődött s korunkban tovább terjed ez a jelenség, hogy a kortársak nem is veszik észre, nem értik, nem értékelik a köztük élő nagy írót, művészt... Van Gogh ma talán odáig se jutna el, hogy ecsetet vásárolhasson. Utolsó kérdezősködésünk Thomas Mann József-tetralógiájára vonatkozik. Csak részleteit ismeri, de arról s magáról Thomas Mannról is nagy véleménye van.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Zádori Zsófia [2019.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.