Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Ceglédi könyvtároskollégám, Katsányi Sándor biztatására hozzám közeli költőket, írókat szállítok irodalmi estre. Csoóri, Gyurkó már ott van, én Hernádival, Tornaival utazom a könyvtár kocsiján. Gyula mutatja a Ludas Matyi-ban Somogyi Pál Nem értlek Tornai c. bökversét, melyet Jóska szerencsétlen, félremagyarázható, Nem értlek Rilke versére írt. Jóska épp eleget kapott ezért a "merénylet" -ért. (Somlyótól is ellenverset.) Volt osztálytársát, Juhászt is magára haragította, amért kötetet se dedikált neki, aki "behozta az irodalomba". Ez utóbbit én is helytelenítem. A bűnös a belátástól álmatagon, de szimpatikusan elmélkedik mögöttem.
A százfős közönség izzó érdeklődéséről nem lehet beszélni. A kollégák rám bízták a műsor összeállítását is, így elsőnek megyek le a színpadról, hogy a többire zavartalanul figyelhessek. A lámpalázzal küzdő Jóska magára talál, amikor arra biztatjuk, prózában is szóljon a versekról és társairól (rólam). Gyurkó ügyesen vezeti elő Hernádit. A Deszkakolostor-t félórás feszült figyelemmel hallgatják. Csoóri szokás szerint az Anyám fekete rózsá-val arat legnagyobb sikert, pedig most megjelent Falusi árnyképek c. verse szebb.
Amíg a kocsi jön értünk, egyik vendéglőből a másikba megyünk. Csoóri találja föl magát minden helyzetben. A dzsesszzenekaros Kossuthban, ahol rajtunk kívül csak a zenészek vannak, így fordul a pincérlányhoz: - Magát is föl lehet kémi? Később komolyra fordítva a szót, panaszolkodik az egyetemisták Tolnában járt szociográfusbrigádjára, akik őt a NÉKOSZ-ista janicsároknál kiméletlenebbül vallatták, lesajnálták. Meglepő, hogy egyáltalán léteznek ilyen fiatalok!
Sanyi Pest fele azon elmélkedik, van abban valami törvényszerű, hogy erre-arra csavargó útjaink összetalálkoztak. Jó volna együtt maradni. Javaslom, menjünk fel majd együtt Sárközinéhez, ahol a sokat emlegetett Illyés-verseket is elolvashatnánk.
Gál István, az angol követség könyvtárosa fedezett föl magának. Oxford Magdalen Bridge c. versem megjelent követségi bulletinjükben, volt kollégiumi angoltanárom, Bonnerjea René fordításában. Füleptől valamelyest ismerem Gál előéletét, pataki diákként Bonyhádról gyalog ment el hozzá Várkonyba. Később Németh László albérlőjeként része lehetett a Válasz-t alapító szerkesztők (Fülep, Gulyás Pál, Németh László) összemesélésében. De most mégsem Füleptől, Vas Istvántól kapta meg a telefonszámomat. Magas, csontos, ízületeivel nyűglődő ember. Ehhez képest nagyon szívesen fogad. Bajuszos, szemüveges arcán valahogy rajta van a harmincas évek jóravaló népi értelmiségének megbízhatósága. Beszélni azonban nem könnyű vele, mert szinte nincs szóba kerülő név, akivel ne volna kapcsolata, akikről ne szólna.
Átadom új kötetem kéziratát, a régieket dedikálom. Gál olyan izgalmasakat mond, miszerint Colin jöhetne talán ide egy évre kultúrattasénak, vagy hogy én is mehetnék több hónapra Angliába feleségestül. Verseimet is tán angoIra fordítják... Túl szép ez ahhoz, hogy igaz lehessen.
Most látom, Vas Pista kinek köszönhette jó angol kapcsolatait, amiből persze Juhászt, Nagy Lászlót is részeltette. Apósom viszont Gálné Júliát ismerte orvosnövendék korából. Rendkívül szimpatikus nő. Szinte ég a szeme az eleven kedvességtől.
Bodnárral beszélgetek a Quint eszpresszóban. Vallatom irodalmi ügyekről. Az ő Irodalomtudományi Intézetük kicsit komorabb színezettel olyan, mint egy kiadó: lánykák, ivás, cinizmus, bizonyos fülledtség ott is van. Következésképp az új jelenségekre nem érzékenyek. Költészetben csak Juhász Ferenc, prózában Tóth Laci, képzőművészetben Csernus, Kondor Béla a favorit. Minden további név gyanús. Hernádi például azért (hihetetlen, de Gyurka így mondja), mivel Camus modernista törekvéseit s ennek hatását A péntek lépcsőin-re Györéék időszerűtlen modernizmusához kapcsolta a közvélemény.
Az érkező Bodnárnéval együtt hármasban megyünk a Fényes Adolf-terembe, Kondor kiállításának megnyitójára. Csakhogy az ajtó térségéből alig tudunk beljebb kerülni, annyian állnak ott. Mint annyiszor, most is méla undor fog el intellektüeljeink e mohónak, valódinak tetsző, valójában valamiféle sznob prakticizmusból elősereglő egyforma szagú tömege láttán. Mert jó, hogy itt látom Nagy Lacit, Tóth Lacit, a kiégett arcú Kormost, Domokos Matyit, Réz Pált, hogy akad egyvalaki, Németh Lajos, aki még szól is hozzám: - Nagyon szépet fogsz látni! -, de amikor a szörnyeteg lektomőt, az egzaltált zeneszerzőt, az őrült fuvolást, a boszorkaarcú rendezőnőt, a különféle hangverseny- és vemisszázshiénákat s végül a Bertolt Brecht-frizurás, bőrkabátos filmrendezőt is megpillantom, valahogy nem tudok hinni Kondor szálkás, csúcsos fejű, szárnyas alakjaiban, miket különben is alig láthatok azoktól, akik ugyancsak nem a képeket nézik. Domokos Matyi az egyetlen, aki érezteti velem, hogy a körülményektől függetlenül összetartozunk. Pilinszky avatottan, értelmesen beszél a nagy iskolák letűnése utáni magányos művészek nagy felelősségéről, de mikor az egyik fősznob szájából hallom később, miközben fejét látványosan hátradobálgatja: "Pilinszky csodálatosan finom dolgokat mondott" - elfog az émelygés, menekülök ki az utcára. Oly rosszul érzem magam még az ostornyeles lámpafényű Rákóczi úton is, mintha valami ördögien rendezett koszorúzási ünnepség megszégyenültje lennék.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap