1960_08. [1]

Fodor András naplója - 1960. augusztus 15. hétfő

- Itt Németh László! - felel rögtön, amikor felhívom. Délután 2-re beszéljük meg a találkozást. Biztosítom őt, hogy főnököm, aki neki nagy tisztelője, el fog engedni

- Üdvözlöm a főnöködet... - Németh László üdvözletét küldi - rontok rá Sallaira -, fejtsd meg a rejtélyt! - Németh László a zalaegerszegi könyvtáros! - felel Sallai vidoran.

Éppen négy éve jártam először a Szilágyi Erzsébet fasorban. Az a meglepő, hogy a mostani Németh László erőteljesebb, fiatalosabb, mint az akkori. Találkozásaink során nem is láttam még ilyen vidámnak, kiegyensúlyozottnak. A kávé kitöltésében persze ügyetlen, kell neki segíteni. Dobozy Imre járt nála, kiről Illyésnek, Kodolányinak is jó véleménye van, biztató híreket mondott, főként anyagi természetűeket: lesz írói nyugdíj, új ösztöndíj, új folyóirat.

Az általam küldött könyvek ott vannak az asztalon, nagyon hálás, hogy hozzájuttattam őt ezekhez az olvasmányokhoz. Ő bizonyosan elment volna mellettük. Hernádi könyve mellett például, miről érdemes emberek is levágó véleményt mondtak, pedig szerinte nagyon jó. A Deszkakolostor-ban még modorosnak látszó rövid mondatok itt már a mélyre hatoló mondanivalót szolgálják. A lelki vívódás ábrázolása igen hiteles, és kibontakozik előttünk a társadalomra annyira jellemző kábultság, spleen, amit a hős képvisel elsősorban. S tetszik neki maga A péntek lépcsőin história is... A feleség nyilván nehezen fogja megbocsátani... ebből is látszik, hogy igazi író, föláldozza az életet az irodalomért. Amikor az Irodalmi Újság cikkét említem, dühösen szidja az esztelen csirkefogókat, kik nem látják be végre, mennyit ártanak az ittenieknek.

Gyula tehát jelest kapott, semmi kifogás sem volt ellene.

Tornai verseit eleinte vonakodva olvasta, de az utolsó ciklusban szépeket, legalább tíz elsőrendű verset talált. S ezek nem a régi sablon szerint íródtak, van bennük valami őszinte, hiteles városiasság.

Rab Zsuzsa Jeszenyinjéről is szívesen szól, bár talán én tanulmányomban egy jeggyel jobbat adok neki. Úgy gondolja, Jeszenyin számunkra is példa lehet, hogy lám, nem a külső érdekek, a politikai valószínűségszámítás szerint lesz valaki nagy költővé. Jeszenyin talán nem is tudta, nem is sejtette, hogy ő a szovjet korszak legnagyobb költője. Zabolockijt is, kinek pár versét elküldtem neki, hozzá hasonlítja. Nagy dolog, hogy valaki újra leírhatja az orosz költészetben ezeket a sorokat:

Ősz lelke, adj erőt vezetni tollamat!
Hógyémánttal ragyog az égi szerkezet.

De már ő sem folytathatja. Tavaly óta halott. Elképed azon, amit méltánytalan sorsáról mondok. Sziszegve átkozza megnyomorítóit.

Elég messze ülünk egymástól, a leeresztett redőnyön beszivárog a napfény és a villamosok zaja. Beszélünk a 200 oldalas magyar történelem, illetve a tizenöt magyar nemzeti név magyarázatát adó esszé lehetőségeiről. Aztán nyilatkozik nyári munkáiról: elmondja a Bolyaiak után írandó társadalmi dráma tartalmát, amelyben ismét családját írná meg... Szívesen és kedvesen beszél, a járomcsontokon megfeszülő arcbőr, a sarkán háromszögekbe húzódó, derűsen csillogó szem kellemesen hat rám. Merészelem megmutatni neki új verseimet. Mellém ül, fölteszi szemüvegét. - Ez ennyire tudatos már - kérdi a Kezdeni újra következő sorainál:

Mint kerékpáros postásfiú éjjel,
a hír parancsát surrogva viszem,
aranypecsét a mellemen a lámpa,
kerek sugárként üzen a szivem.

Kicsit gondterhelt vagyok, miközben ő a kéziratokat lapozza. Az asztalon kinyitva és lefele fordítva ott fekszik O'Neill Utazás az éjszakába c. drámája. Sokan olvassák ezt mostanában.

A Titánok toborzója c. verset kétszer is elolvassa, bár igazából csak a végét dicséri. Legjobbnak az Európa, 1959-et tartja. Kiemeli még A tenger bitófái-t meg a Kezdeni újra címűt.

A fiatalok egzisztenciális problémáiról eléggé keserűen elmélkedik. Álnokságnak tartja, hogy a hivatalosok az öregek kompromisszumát dörgölik orrunk alá, miközben az ő nemzedéke mégiscsak prosperál, a miénk pedig görcsökben szenved. És micsoda szakadék van köztünk! Őrajta kívül törődik-e valaki a fiatalok sorsával? Erre a fölismerésre én mondhatnám: ez már ennyire tudatosult benne?

Úgy adódik, hogy ma másik szellemi atyámat is útba ejtem, idomulva a kényszerű reglamához, hogy egyiknek sem szólok a másikról. Fülep visszaadja a Dylan Thomas-köteteket. Tetszett neki az Under Milk Wood. Mostanában sokat foglalkozik angol költőkkel, átnézte a Faber and Faber-antológia anyagát is. Az új angol versek mind érthetetlenek. Furcsa, hogy szinte parancsszóra így írnak valamennyien. Úgy, mint a futuristák föllépésekor, amikor a Peske Gézák után hirtelen jöttek ők. Neki persze nagyon imponál, ha a gondolat olyan súlyos-nehéz, hogy akárki meg sem érti, de hogy a kifejezésben mutatkozzék a nehézség?

Tulajdonképpen tanácsért jöttem: a Külügyminisztériumba ajánlanak angol-magyar könyvtáros-múzeológus referensnek. Nyolcszáz forinttal több fizetést kapnék. Fülep rögtön megérzi, hogy szervezetem nem kívánja ezt a változást, megnyugtat: utasítsam el a kínálkozó megbízást.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Tóth-Balla Tímea [2013.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.