Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Illés Lajossal találkozom, éppen a kiadótól az új laphoz távozás eufóriájában van. Ugye, tudsz róla? Mondta a Miska? Ő a legjobb érzésekkel kívánná, hogy együtt dolgozzunk.
Domokos Matyi szobájában ott ül Juhász és Kamondy Tóth Laci. Feri csak egy percig bírja ki, hogy körülöttem induljon a beszélgetés, távozik. Laci rám ront: - Igaz, hogy felajánlották a rovatvezetést?
Ma van Kodály előadása az angol vokális zenéről a brit követségen. A közönség elég gyér. Vesztemre üdvözlöm Weissmann Jánost, ki mellém ül le így aztán később sem nem látom, sem nem hallom jól Kodályt.
A fekete zakó fölött szépen magasodik a Mester sörényes, ősz feje. A bemutatott zenei részletek bizonytalanul hangzanak (rossz a lemezjátszó). Emellett meleg van, behallatszik a buszok zaja. Byrd, Weelkes és Morley mellett Purcell gyászzenéje ragad meg leginkább. Kodály - ahogy Szervánszky figyelmeztetet rá - mindig, ezúttal is lezárja a dolgokat a század végénél. Kortársai közül csak Deliusról hajlandó szólni. És befejezésül nem felejti el szép mániáját hangoztatni: reméli, ahogy annak idején Angliában, itt is eljön az idő, amikor nem tartják művelt embernek az olyat, aki nem tud kottát olvasni.
A nagykövet üdvözlő szavai végén bejelentette, a következő előadó Colin Mason lesz.
Weöreséket Hernádiékat várjuk ma estére. Egyik pár nagyobbat késik, mint a másik. Sanyiékat nem tudom jó híreimmel vidítani. Colin jövetelét is olyan faarccaI veszik tudomásul, mintha megsértettem volna őket. Persze mulatságos is Sándor előre elhatározott ellenkezése. Amikor arra célzok, lehet ő még posszibilisabb költő, sírós hangján, némi öniróniával válaszol: - Nem hiszem én, aki formailag a rothadó burzsoáziához állok közel, tartalmilag pedig Juan de la Cruzhoz és Avilai Szent Terézhez. Sokat emlegetjük Bartókot. Legszebb, alakos fényképén, ahol poharat fog a kezében, engem mindig Weöres figurájára emlékeztet. Sanyi egyszer találkozott vele, 1940-ben, Kodálynál. Kicsit magasabb volt nálam... szürke fejű. . . csupa gyakorlati dolgokról folyt szó; Köteteimre mindig nagyon udvariasan válaszolt.
Már túl vagyunk a teán, amikor Sanyival belebonyolódunk a Hirosima vitába. Hernádiék rekordkésése, elhelyezkedése után újból összecsapnak az indulatok. Érdekes, Sanyi majdnem olyan túlzó végletességgel pocskondiázza Resnais művét, mint Fülep. Irtózatos giccset, nyavalygást, Tutsek Annát emleget. Gyula hiába mondja el higgadt ellenérveit, Sanyi nem tágít. - Ami a tragédiát illeti, ha én fogom magam és a nadrágba pisilek, az is tragikus dolog. Ennél nagyobb butaságokat is mond Sanyi, amikor például a Hamlet-filmben látja a filmművészet csúcsát. De mindettől függetlenül a lényéből áradó kedvesség, báj, szomorúság lebilincsel engem. A szomorúság akkor érzik rajta, amikor szótlanul magába süpped, s régies, csíkos ruhájában szinte gyermetegen elveszve néz, néz maga elé.
Amy kívánja, hogy zenéljük el a Zené-t, Gyulának próbálom érzékelhetőbbé tenni, jellemezni a tételeket. Változatlanul úgy érzem, ez Bartók legteljesebb műve: a teremtett új világ, mihez foghatót hangokból senki se bűvölt fölénk a XX.században. (Sanyinak persze az utolsó tétel nem tetszik, vallásos, magyaros volta miatt.) Ülünk a narancsfényű állólámpa alatt. Éjfél már jóval elmúlt, Gyula elmondja összes frissen hallott vicceit. Sanyi saját álmát teszi hozzá vicc gyanánt. Azt álmodta, hogy Amyval az izraeli-egyiptomi határon akartak letelepedni. Nagy bajban voltak azonban, miképp értessék meg magukat, amikor egyszer csak észrevették: köröttük mindenki magyarul beszél.
"Magyarkám - mondták nekik -, maguk valóban le akarnak telepedni? Magyarkám, maguk valóban nem zsidók? Akkor letelepedhetnek."
Tornai Jóskát keresem a Belvárosiban este hatkor. Először csak Orbánt találom. Gratulálok megjelent kötetéhez, melyből kiderül, erős tehetség van benne. Az egykori csodagyerek, úgy látszik, beváltja, amit ígért. Jóska dúltan jön, egyenest Csepelről. Az autógyári tervvel győzködik hetek óta, felesége beteg, mégis kiküszködte magából a Három elégiá-t, melynek kéziratát Csoóri magasztaló kommentárral adta át. Nekem vegyes a véleményem az ellenőrizhetetlen belső monológ miatt, de jobb, ha nem szólok erről.
Jóska kérdései mindjárt a végletekbe lendítik Fülepet. Tán sose volt még ennyire pesszimista. Szinte testamentumként nyilatkozza ki a hidrogénháborút, melyet a hatalom őrülete ki fog robbantani. Leendő apaként sem esik jól ilyet hallanom. Mentségem, hogy eddig se fogadtam el az általa emlegetett "va banque játék" reális lehetőségét. Azt már szívesebben elfogadom, hogy a természettörvényeket kreáló természettudósok vannak legmesszebb a természettől. A természettudomány ma csupa absztrakció. Persze az igazán nagyok (Planck, de Broglie, Einstein, Heinsenber) humanista iskolázottságúak lévén, tudják, hogy nem tudunk semmit, ők nem is alkotnak törvényeket. Mert akár személyes, akár személytelen az Isten, akár Teilhard de Chardin-féle felvilágosult teozófia magyarázza, őt és a világot, mindent meg lehet mattolni. Micsoda változáson ment át például a biológia, a száz év előtti kauzalitás elve, melynek dőreségét F. pompásan példázza. - Képzeljük el, hogy egy lény benyúl saját fenekébe, kihúz onnét egy fonalat, azt ideköti, aztán odaköti (nagy kezével ide-oda csápol), hogy arra majd ráröpűljenek a legyek ... S annak a póknak a szöme, a lába ... hogy alakult ki? Előbb volt ő, és elhatározta, hogy igy és így legyen? - Az út szélére húzódva hahotázom Fülep szemléletes csúfondárosságán.
Jóskával együtt újra és újra elparentálják az erre méltó világot. F. csak a Parthenont, a Sixtinát és Vörösmarty Előszavát sajnálná, hogy nem lesz többé, aki értse ...
Dóra egyszer női türelmetlenséggel közbeszól: minek ezeken a dolgokon rágódni, ha úgyse jutunk előbbre. Fülep tiltakozik. Szinte Hernádi Gyula Kormosékat támadó szavaival: - Igenis, ezeket a végső kérdéseket újra és újra fel kell tenni, mert ezzel mégiscsak előbbre jutunk. Enélkül fenét sem ér az élet.
Mikor eljövőben a közénk merevedő csendet megtörve Jóska Fülep szuverenitásáról elmélkedik, arról, milyen kevesen látnak ilyen tisztán, Dóra ismét fanyar hangot üt meg: az Öreg az utolsó mohikán. Az embernek ebben a taposómalomban nincs ideje, kedve elmélkedni. - De ebbe nem lehet belenyugodni, Dóra!
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap