Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Ismét könyvtári felülvizsgálaton. Szálláshelyem Pécs. Reggel, lángosevés közben összeakadok Bertha Bulcsuval. Beszélgetek vele. Derék fiú, igyekszem segíteni a Szépirodalmi Kiadóban levő kötetének sorsát.
Irány az Ormánság. Kiss Géza könyvének élménye még mindig friss bennem, pedig tíz-egynéhány éve olvastam. Érdeklődve tekingetek ki a kocsiból a kákicsi templom ragyás tornyára. Sellyén nagynénémék nyomát keresném. Anyai nagyanyám is errefelé született (Drávaiványiban). A volt Draskovich kastélyban székel a tanács. A népművelési előadó, igazi rusztikus karakter, sok érdekeset mond a még mindig zajló tsz-agitációról. Már minden falut szocializáltak de csaknem mindenütt vannak meg megátalkodott öregemberek. Ő már hetek óta jár egy Tarnócai Sándor nevű nyolcvanéves bácsihoz, ki szívesen beszélget az agitátorokkal, de a témáról nem hajlandó. Őt találta a legszimpatikusabb partnernek. Egyszer mondta is: "Asszony, hozd a baltát, ez a gyerek vágjon engem fejbe, aztán csináljanak, amit akarnak."
Átmegyünk Csányoszrón, Vajszlón. Olyan, amilyennek Kodolányiból ismerem, rangos falu. Szép lehet a hepehupás határ is, ha a kis ligetek, erdők kirügyeznek. Az erős napsütésben most is szinte tavaszias a rét. A "bikla" széléhez közeledve feltűnik a Gulács formájú Nagyharsány, a villányi hegyek. Látom Harkányt, ahol mindkét apám (Fülep is) megfordult, s a szépen elhelyezett máriagyűdi templomot.
Pécsen meglátogatom Csorbáékat, Tüskéséket. Tibor megbeszéli velem a folyóirat körüli ügyeket. Úgy látom, mégiscsak szívesen, sőt szenvedélyes kedvvel szerkeszt. Egryről akarnak méltóképpen emlékezni, s minden dunántúli írót megmozgatnak.
Sokáig beszélgetek Simon Pistával. Szeretem benne, hogy olykor a vidéki kedélyű ember Takáts Gyulá-s bölcsességével tudja leszólni a különféle hívságok mániákusait. - Hogy ezek kiálltak?. . . hova álltak ki? Egyáltalán, ki állt ki akkor? Én se álltam ki, legföljebb a Moszkva tér sarkára, megnézni, hogy mi van?
Hidegre fordult az idő, kucsmásan járok. A Quint eszpresszóban beszélgetek kicsit Bodnár Gyurkával. Ott van Béládi. Magyarázkodik könyvem miatt, mindent a Kiadói Főigazgatóságra hárít. Köpeczi másképp beszélt az írókkal, másképp vele. A Józan reggel megjelenése után irgalmatlanul lebaltázta őt.
Fülepnél ezúttal rövid a séta. Ő is akceptálja a zord klímát. Dóra az Akadémiai Könyvtár aktuális mizériáit sorolja, Fülep a Wort und Wahrheit-ben megjelent Auden-verset mutatja. Ez most neki is tetszett. Vallásos morfondírozás következik arról, mit ért Krisztus keresztre feszítése.
Baranyai híreim után kiderül, hogy professzorunk simán nyugdíjba ment. Teljes nyugdíjat kap, de ez is csak 50%-a fizetésének. Szerencsére nincs megakadva, hiszen az akadémikusi illetményt is élvezheti.
A gyakorlati dolgok mellett a metafizikára nem sok idő jut.
Szokásos vasárnap délutáni modern zenei szeminárium. Hallgatóság: Lakatos Kálmán, Elberték, Bodnárék, a helyes, s okos Zachár Zsófi akit tavaly még érettségizőként fedezett föl magának (szakmabelieknél jobb tanulmányt írva a mai magyar líráról). S végül Konrád is megérkezik Gulyás Jánossal.
Beszélek Stravinsky neoklasszicizmusáról, aztán a dodekafóniáról, illusztrálom Webern pályájának három korszakát, leforgatom a Boulez vezényelte remek Mandarin-szvitet, majd Boulezt magát illusztrálom. Konrád kéri, játsszak elektronikus zenét is. Aztán komoran kezd elmélkedni a konzekvens szerkesztéssel bemutatott fél századon, illetve a hallott zenék konzekvenciáin. A zene fokozatosan elfogy. Hol vagyunk már Bartók, Stravinsky vérmes erejétől? De hát úgy látszik, törvényszerű ez, ahogy a természettudományból az euklideszi geometria után kiesett az emberi, ahogy a képzőművészetből elfogyott, ahogy a prózairodalomban, a "regényben" csak a tárgyak maradtak meg, itt is a tárgyak zenéje következik. Zsófi és Bodnár próbál ellenérveket felhozni, az utóbbi például Kondor Bélára hivatkozik, de Konrád fanyar logikáját ezúttal jogosnak érzem.
- Ki szeretne ötven év múlva élni? - kérdi a feketébe öltözött, vastag szemüveges K. Gy. már a tea mellett. - Úgy látszik, Hegelék a szocializmustól féltették az emberiség művészetét, ahelyett hogy önmagától az emberiségtől féltették volna. - Arra az ellenvetésemre, hogy vannak konstruktív mesterek is, mint B. Britten vagy Lutoslawski, elismeri, lehet valami igazam, mert a romlás után következhet még virágzás is. A Robbe-Grillet-féle lemondás nemzedéke után is normálisabb próbálkozások tapasztalhatók a francia irodalomban.
Zsófi és Konrád nincsenek különösen meghatva egymástól, pedig kölcsönösen fölhívtam figyelmüket egymás iránt. Első látáskor kiderült, több helyről ismerősök. Így aztán mindkettejük lelkesedése lelohadt: "Hja, ő az a nagyokos? Ez más, ez nem meglepetés!"
Takáts Gyula jelenik meg munkahelyem ajtajában. Új háziszőttes zakójában, meleg derűvel ül íróasztalomhoz. Szabolcsi Miklós délutáni előadására jött, de azt is szeretné tudni tőlem, kik az érdemes fiatalok, akiket ő nem ismer, akiknek küldhetne megjelenő kötetéből.
Délután az írószövetségben ugyancsak megtaláljuk egymást, bemutatom őt néhány fiatalembernek. Váci integet, végül melléje ülünk le. Szabolcsi végig műdühvel hadakozik a közéleti költészet lanyha gyakorlói ellen. Disznóság, hogy még a francia Mercur-ben is többet lehet olvasni a világpolitikáról!... Az is baj, hogy nálunk fő probléma lett 1944. Ennek kapcsán a "jobbak" közt említi Göring-versemet, hozzátéve, hogy én már régebben is eljutottam idáig, tőlem továbblépést várnak. Kiderül, hogy hazánk fő költője most Váci Miska. Simont ő is, de főként a hozzászóló Kis Tamás marasztalja el. Garai szorong, amért későn kerül szóba, de végül ő is koronát kap, a József Attila-i hang leghűségesebb örökösévé avatódik.
Takáts, miután az ő tiszta humánus hangjáról is szó esett, bölcs humorral hallgatja a torkából dühös szónokot. A szünetben látni Orbánon az elégedettséget, Tornain a sértődést. Végül Garai szól a kimaradtakról: Vas Istvánról, Várkonyi Nagy Béláról, Simor Andrásról. Mindebből világos, Garainak lenni sem könnyű dolog.
Beneyéknél cserépkályha melegít. A környezet puritán, szinte racionális. Két fekhely, kisasztal, kombinált szekrénybe zsúfolt könyvek, pianinó. Zsuzsa egyszerű fekete ruhában el nem mozdul a kályha mellől, Laci viszont végig ingujjasan ül a rekamié szélén. Fő témánk a zene, majd az irodalom, Colin és Fülep. Zsuzsa most se sokat árul el magáról, ha csak azt nem, milyen erős falak választják el a világtól, amelyben én otthonosan járok. Meglepő, mennyi új költő kötetét látom könyvei közt, de csak gunyorosan tud szólni róluk. Nem számít, ez még változhat, ha ő is beljebb kerül a pályára. Fontosabb, hogy változatlanul jó képem van mindkettőjükről. Amikor Puskin Ruszlán és Ludmílá-ját dedikálva náluk hagyom, Zsuzsa kedvesen jegyzi meg: - Legszívesebben azt mondanám: majd ha felnövök, meghálálom... de azt hiszem, nekem sohase lesz kötetem...
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap