Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Tornai Jóska találkozót beszélt meg mára Illyéssel, Csoóri és Gyurkó nevében. Illyés ajánlotta, szóljanak nekem is: - Ugye, becsülitek, szeretitek egymást? - Nekem ugyan Fülephez is kell ma mennem, de a külön ajánlatot nem volna szép semmibe venni.
Már léptem be a rangos vaskapun, a ház ura akkor nem fogadott ilyen fesztelenül. Barna kordbársony nadrágjában, lemberdzsekjében igazán olyan most, mint a falusi kovács falusi fia. Az is bizalomkeltő, ahogy később a karosszékben behúzott nyakkal üldögél, lábfejét kicsit befelé fordítva, vagy ahogy vaskos, tömpe ujjú kezével magyaráz. A környezete mintha rendezettebb volna most, mint régen. A bekeretezett térképekre még emlékszem, de a bútorok biedermeier harmóniáját, régi nemesi kúriákéra emlékeztető hangulatát csak most veszem észre.
Ott van az íróasztalon Takács Imre A csillagok árulása című könyve. (Fehérváron, az irodalmi esten dedikálhatta, melyen Illyés is részt vett.)
Körtepálinka kerül elénk. Sanyinak éppen születésnapja van, őrá iszunk. A fiúk a házigazda baloldalán helyezkednek el, én gunnyasztok egyedül a fonott sváb széken. Csoóri érzi magát leginkább otthon, bár Gyula bácsizó kedveskedésében még mindig van valami félérettség, valami a Fiatal Írók Munkaközösségében nevelkedett, udvarias ifjúból. Jóska sokkal felszabadultabban filozofál. Könnyebb dolga van itt, mint Fülepnél. Illyés nagyon toleráns... Különös, hogy fejtartása, pirospozsgás arcbőre, szeme villanása, orra jelentékeny vonala olykor éppen Fülepet juttatja eszembe.
Gyurkó viselkedik legzártabban. Keveset is szól.
- Na mondjátok el, miért érdemes élni?... Térjünk hát vissza édesanyánkhoz, az irodalomhoz! - Ilyenféle továbblenditő fordulatok mögött nem érzem a régi illyési "lemezeket", melyre a Válasz ifjai (Fazekasék) panaszkodtak. Kicsit távolról nézi ugyan ügyeinket, de őszinte segiteni akarással. Kívánná, hogy az új folyóíratban független fórumot tudjunk teremteni magunknak. Ő ezért is adott közre már-már formalista verseket. Kísérletezni kell, meghökkenteni az olvasót bonyolultsággal vagy egyszerűséggel.
Bejön Flóra és Ika. A kislány mintha Csoóri húga volna. Flóra lassú mozgású, túlságosan egyszerű. Ahogy elmegy mellettünk, abban van egy kis szertartásos jóváhagyás: "No csak beszélgessetek, kedves fiatalok!"
Csoóri, Gyurkó bátai élményeikkel hozakodnak elő, hogy megdöbbentette őket az ottani erkölcsi szabadosság. "Megbaszta-e már a feleségeinket?" kérdezte Sanyitól az egyik parasztember, és aztán volt mit hallaniuk, látniuk.
Illyés ezekben a dolgokban nagyon normálisan gondolkodik. A szocializmus hajdan a nemi nyomor megszüntetését is ígérte: sajnos közben a legzordabb prűdéria kerekedett fölénk.
Többször hangoztatja Illyés a maga szocialistaságát... - bár alig merek már beszélni róla - mondja ravaszkásan, szája elé tartott kézzel, félrefordulva -, csak suttogva merem bevallani. - A közösség fontosságáról töretlen hittel szól. Anélkül az ember nem tud élni. Ezért is kerül elő a parasztság témája. Sanyi sokat tud erről, bár nem mindig a lényegeset mondja. Figyelmét inkább családi benyomások, hazai furcsaságok kötik le. Engem nagyon zavar, hogy sebesen fut az idő, mindjárt nyolc óra, mennem kell.
Ami vendéglátónkat illeti, vele, úgy látom, jól érezném magam bármikor. Rosszízű emlékeim elvesznek valahol a múltban. Kellemesen érint, hogy a férfi, akit valaha eszményítettem, akit közben már szeretni sem tudtam, most mégis közel van hozzám, szeme barátságosan fordul felém, s amikor menni akarnék, marasztal: mondjak még valamit, mi lesz az irodalomban? Hogy fognak a tisztességesek is szóhoz jutni? Erről a témáról is mértéktartóan ítél. Azok után, amit Garairól mondok, úgy véli, becsülni kell őt.
Nem tudom, a többiek hogyan folytatják, engem kikísér a kapuig. Lekötelezően kedves velem. Azt hiszem, találkozunk még.
Nagyon sietek, taxiba is ülök, hogy mielőbb elérjem a másik nagy embert, ki a Tárogató úton, szemét a reflektorfény elé téve, nem sejti, honnét jövök, mint ahogy Illyés sem tudhatta, hogy A költő-től Az ember-ig vivő utat jártam meg tőle eljövet.
Mert még most is, a kellemes csalódás, kölcsönös rehabilitálódás után is Fülep az, akire szinte apaként tudok felnézni, kinek zsörtölődését családbeIiként hallgatom. (Beneyék, Sárika meg Kálmán vannak körülötte.)
Audenről, Eliotról, majd Aldous Huxleyről kerül szó. Az utóbbit eléggé becsüli: eszes, alapos, jó író. Buddhista túlzásait ugyan nem szereti, de szellemességét igen. A Point Counter Point-ot tartja legjobb művének. Lát benne valami D. H. Lawrence-hatást is. Persze Lawrence most is mindenek felett áll. - Verseit is szeretem mondom én, mire ő: - De még mennyire!
Szenzáció van a zsebemben:
Colin
levele. A leleményes alkalmazkodó stílus, a szemfüles humor többször is nagy elismerést kelt. A küldött négy cikk visszhangjával kezd:
Remélem meg vagy elégedve az eredménnyel. Azt hiszem mindenki úgy fogja érteni soraimat mintha nagyon szépet írtam volna róla, még akkor is amikor igazán csak a nevét írtam le. Van egy person akinek a nevét sem irtam le, ez pedig a Bátor, aki nagyon haragszik rám, és hosszú levelet írt a Guardian szerkesztőjének, amiben elég sokat kifogásol. Még nem jelent meg a levele az újságban, de valószínűleg pár nap múlva fogják közölni... Azt hiszem ez már végét jelenti a Bátorral-való nászutamnak (ahogy angolul mondjuk), de talán nem baj, hiszen úgysem lett volna belőle gyerek. Látszik is levelén, hogy lelkiismeretfurdalása van. (Joggal.)
Itt is volt visszhangja a cikkeimnek, amennyiben pár könyvkiadó érdeklődött az említett magyar könyvek után. Talán sikerül is valamit elérni. Főleg a
Lendvai-félét
szeretném itt valahogyan kiadatni.
Bónis
Mosonyi-ja
unalmas. Ez persze nem főleg az ő hibája, hanem
Mosonyié.
Mégis érdemes volt elolvasni, mert megtudtam valamit amit eddig nem tudtam
Bartók
elődjeiről. Erről jut eszembe, hogy talán jó volna megszerezni az ebben a sorozatban megjelent
Erkelről
és
Lisztről
szóló könyveket, mert ebből a szempontból érdekesek lehetnek. Arra kérlek, vedd meg nekem és küldd el a saját köteteddel, meg a
Bornemisza
Ördögi kísértetekkel
együtt...
(Fülepnek
közbevetve meg kell magyaráznom, hogy szeretett bele mostani ittlétekor a hosszú mondatok kedvelője
Bornemisza
stílusába, mellyel néhány oldal erejéig "megfertőztem". Jellemző, mennyire nyomot hagyott a fiúban, mert a szerző nevét is helyesen írta le, egy "esz" -szel.)
Takács könyvét már majdnem végig olvastam, és most is nagyon élvezem. Van egy pár jelenet ami nem tetszik, ahol a hangulatot hamisnak érzem, vagy ahol túlságosan öntudatosan ír magáról, és kicsit kényeskedőn (angolul priggishly), mintha azt akarná mondani, hogy "Lássátok milyen jámbor fiú voltam én most is az vagyok, nem rontott el a kiábrándulás". Egyébként nagyon jó és igazi, és azt hiszem (bár nincs jogom ezt megállapítani, mert nagyon keveset olvasok), hogy ritkán foglalkoztak ezzel a témával, ha egyáltalán... Ezt is lehetne talán itt lefordíttatni és kiadatni. Minden esetre felajánlom pár helyen.
Keresztury Balaton könyvét még nem tanulmányoztam alaposan, csak gyorsan néztem nem egészen végig, és amit láttam belőle nagyon tetszik. Különben egyik levelet éppen Kereszturyéknak kell írnom. Nagyot mulattam a New Hungarian Quarterly szerkesztőségénél történt esetén. ("Nem cél, hogy angol kommunistákkal írassunk az angoloknak.") Ez talán a legszebb az egész történetben. Biztosan már láttad, hogy erről a folyóiratról is jókat írtam, pedig másoktól (névtelen magyaroktól) nagyon rossz kritikát kapott a politikai és kulturális hetilapokban (egyiket Ignotus írta, úgy tudom, és nagyon csúnyákat írt a főszerkesztőjéről). A másikat pedig (én sajnos nem láttam, csak hallottam róla) nagyon kegyelemtelenül és gúnyosan írtak Vas cikkéről, főleg arról a részről, amiben az Eliottal való találkozásáról ír... Ebben persze sok rosszindulat van, könnyen lehet, hogy egy szó sincs igaz belőle...
(Érdekes részlet az is, ahol arról próbál meggyőzni bennünket, csak született angollal szabad fordíttatnunk.)
Az angol olvasó nem bírja a körülményes mondatokat, még kevésbé pedig a rosszul sikerült "colloquialisms" vagy türelmetlen lesz, vagy nevet... Most megmutatom Cushingnak Takács regényét, talán ezt vállalná, ha találnánk kiadót. Azt hiszem jól csinálná, és ő az egyetlen nem magyar a világon aki megértene minden szót és kifejezést.
Jövő hónapban Professzor Gerald Abraham megy Budapestre, ahol előad a középkori angol zenéről. Megadom neki a címedet és ha tudsz neki segíteni arra kérlek. Biztosan szeretne megszökni néha az ottani angoloktól. Nagyon nagy szakértő, tudásában egy Szabolcsi-féle ember, az egész zenetörténetet a 14-ik századtól a 20-ikig remekül ismeri. A mai zenénél kezdett, aztán az orosz zenének a legjobb, és legtájékozottabb angol szakértője lett, aztán az egész 19. századot olyan alaposan tanulmányozta, hogy azt hiszem meg tudná mondani mi hol történt napról napra bármelyik szerzőnél vagy országnál. 1947. óta a Liverpooli egyetemen a Professor of Music, és a New Oxford History of Music-nak a szerkesztőségi bizottságban egy főtagja. Sokkal kedvesebb és nyíltabb ember mint Westrup, bár annak jó barátja. Nekem is elég jó barátom. Különben évek óta szerkeszti a Listener című folyóiratnak a zenei részét, ahova én szoktam írni azokat a rövidebb cikkeket különböző szerzőkről. Kitűnő nyelvész is, bár azt mondja, hogy nem beszél, csak olvas. Különösen jól tud oroszul és németül, de azonkívül minden európai nyelven tud olvasni, kivéve a magyar, meg a finn. Lehet, hogy közben még magyarul is valamint megtanult.
Pont akkor, amikor ő lesz
Pesten,
én leszek
Hamburgban,
ahol eddig soha sem voltam. Egy hétig csak modern operákat játszanak ott
(Henze:
Prinz von Homburg,
Wozzeck,
És
Lulu,
Oidipus Rex
és
Honegger
Antigone-ja
és
Britten
Szentivánéji Álomja).
Izgalmas dolgokat hallottam a hamburgi éjjeli életről is, ezt szeretném megkostolni.
A kostolnit mindig rövid "o" -val szokta mondani Colin, ezt a felolvasásban is érzékeltetem.
Hernádi kedvéért részt veszek a Fiatal Írók Munkaközössége programjának tárgyalásán. Gyula föltett szándéka, hogy fölszólal, elmondja, ami a szívét nyomja. Később azonban egyre párolog belőle a nekibuzdulás. Sajnos megint csak az anyagiak körül folyik a szó, merthogy mégsem osztják ki a Móricz Zsigmond-ösztöndíjakat. Szecsődi a pártközpont nevében megindokolja, mért, Demény, Csoóri, Szabó Pista mégis ezen lovagolnak. Végtelenül unom Dobozy hosszú beszédét, s csak Darvas lelkiismeret-furdalásos hangjára neszelek föl. Megint úgy érzi magát, mintha Herczeg Ferencnek néznénk. Gyula valamit suttog nekem. Váci hátrafordulva ingerülten rendreutasítja: - Mért nem szólalsz föl? Nem szeretem az ilyen mentalitást! ...
Gyula se marad adós, amikor végezetül Váci bocsánatkérően fordul hozzá, kikéri magának a kioktató hangot Az egész keserves ülés egyetlen érdekes momentuma: Veres Péter fölszólalása. Okosan, élesen fogalmaz, megmagyarázza saját bizonyítványát, mega miénket is. Több merészséget, több szabadságot követel. Még az egzisztencializmusban is a görög katarzis lehetőségét látja. Kinyilatkozza, hogy ő egyszerre nemzeti és szocialista, nem röstell a magyarságról beszélni. A (?)marxisták őt talán nem értik meg, mert belőlük e két elkötelezettség szerves egysége hiányzik. Okos az is, ahogy megérteti, mért kell az objektíven végbemenő folyamatokon túl minden erkölcsi erővel a közösséget szolgálni.
Darvas, Dobozy, Szecsődi hét óra előtt fogadásra vonulnak. - Én persze maradok - mondja kaján derűvel Péter, hál' isten nem kell fogadásra mennem, remélem, többé soha.
Tisztelettel, ahogy először néztem rá 1946-ban a kaposi állomáson, szemlélem az öreget, amint elbotoz mellettem. - Hát te mért nem szólaltál föl? - kérdi.
Gyurkó szegődik mellém, vallat, méltatlankodik, engem mért nem vettek föl a, fiatalok bizottságába Kamondy és Csoóri mellé. Váci, Sánta társul még hozzánk, a Fiatal Művészek Klubjában kötünk ki. Gyurkó és Sánta szavaiból egyaránt érzem a felém irányult respektust. Elismerem, hogy attól még, hogy ki-ki maga mesterségét folytatja, beletartozunk egy nagy közös műhelybe, s vámunk kell a Sánta szerinti hívó szóra. Addig pedig tömörülni, egyelőre egymás mellé.
H. Gyula hív föl későn. Holtfáradt. Éppen a kaposvári fürdő s a cukorgyári szennyvízcsatorna tervjelentését írja. Kijelenti, egyszer s mindenkorra leszámolt az irodalmi fórumokkal, nem megy többé a szerkesztőségekbe sem. Igaz, hogy szinte mindenütt támadják, mégsem okos ilyet kijelenteni valakinek, aki már produkált valamit.
Ma mi látjuk vendégül Gerald Abrahamet. Hosszan szorongatja kezemet, mondván, milyen sokat hallott rólam
Az ő magatartása teljesen ellentétes Westrupéval. Érdekli, ami körülötte van. Nem szögletes, inkább félszeg, mindig kész arra, hogy jót nevessen. Nehezen áll a szám az angol beszédre, de csak elboldogulunk valahogy. Asztalra kerülnek a különféle Colin - relikviák, az 1848-as Bartók-Vonósnégyesek- cikk, melyben először láttam G. A. nevét, kiről Colin már akkor büszkén mondta, hogy ő a mestere. Az őt bemutató levélből is olvasok részleteket, nagyokat derül rajtuk.
Meghívtuk Gálékon kívül Demény Jánost is. Él az alkalommal, átadja New Hungarian Quarterly-ban megjelent írását. Bálintot is várjuk. Végre telefonál: nehezen tud elindulni... Talán csak nem lett meg a gyerek? - De, van közben egy másik lányom is. Éppen olyan, mint az első, csak mélyebb hangja van és nagyobb. Reggel hatkor született. - Ez a mozzanat még hangulatosabbá teszi Bálint remekül állja a próbát, beszél franciául, németül, kézzel lábbal. Abraham németül köszöni meg az angolos teát.
Zenét is produkálok: Bálint furulyázását mutatom be, majd Sára Sándor Virágát a napnak c. kisfilmjéhez írt filmzenéjét.
Provokálom Abrahamet hallom, jól beszél oroszul. - Ocen ploho! - válaszol, s utolsó mondata így hangzik: -Doszvidania in England!
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap