Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Sárika leutazott Dáviddal Őcsénybe. Ahogy vonatjuk eltűnik előlem, tériszonyom támad. Itthon sem találom helyemet. Pesten Gyula Engedek csábításának: találkozzunk a. Duna-corsóban Én érkezem előbb, nem ülök be, járkálok kint, nézem az ólomszínű folyót, az üres székeket. Kellemesnek találom a csípős, őszies levegőt, magamban szinte verset írok róla.
Hernádinak nincs kedve leülni. Elindulunk az ő "irtásain", bekanyarodunk a Váci utcába. A Sabena légitársaság kirakata előtt hatalmas hahotával köszönt ránk Kormos Pista. Ő meg azért szalma, mert lengyel vendég van náluk, úgysem értené a beszélgetést, bejött hát a Belvárosba.
A Kedves kertjében üldögélünk. Pista felszabadultan célozgat a nőkre, s bármi egyéb kerüljön szóba, kamaszos vidám összhang van köztünk. Az 5-ös buszig kísérjük őt. Gyula észreveszi Ungvári Tamás Opel kocsiját (volt felesége hozta Bécsből, kivel ismét összeházasodott). Később, amikor beülünk a Greshambe, látjuk is Tamást.
Kiváló egyetértésben forgatjuk Gyulával legszemélyesebb ügyeinket. Amikor így belemelegszünk, olyan könnyű a fogalmazás, szinte mámorító beszélni.
Pilinszky arkangyal jön felénk, leül az asztalunkhoz. Láza van, s ettől még áttüzesedettebb. Ez igen! Ilyennek képzelem az igazi költőt (nem Cocteau-féléknek!), akinek minden szaván átsüt a belső izzás. Ahogy például életéről, végleges magányosságáról beszél. Két nagynénjével lakik, az egyik minden ügyébe beleavatkozik, felbontja, újra leragasztja leveleit, a másik gügye szegény. Olyan, mint egy brontosaurus a bíbor alkonyat szélén; csak ül, csak ül, versírás közben se zavar, olyan, akár egy dakszli kutya. Reggel, mikor be-imbolyog a szobába, János így fogadja: "Mi az, maga még él?" Gyula elmondja véleményét János Új írás-beli filmvázlatáról. (Koncepciója jó, a megírás módja nem.) Még sokáig hallom Pilinszky átfűtött, egyenletesen izzó, inkább vidám, mint szomorú szavait. Eljön velünk egészen a Rákóczi útig. Onnét jövök haza, eleven lelkiállapotban, de kicsit fázósan.
Colin táviratát várom. Hivatalosan ugyan nem hívták meg, mint Weissmannt, de éppen tőle tudom, megkapta a vízumot, s ha igaz, Nyugat-Berlinből érkezik ma. Távirat helyett csak Őcsényből jött expresszlevél, Sárika tudósít a keresztelői előkészületekről (120 tojás, 30 csirke stb.).
Délután hótt unalmas szakbizottsági értekezleten kell ülnöm a Széchényi Könyvtárban, amikor megtudom, nem adtak át nekem egy még délelőtt kapott táviratot. Szövege: "Megérkezem ma délben Malévvel Colin."
Mihelyt szabadulok, taxin megyek haza. - Hol van a vendég? - kérdem a házfelügyelőnét. - Elment a Keringő eszpresszóba kávézni. - Futok odáig. Az asztalok közt rögtön megpillantom: az ajtó fele fordulva ül, szürke, szinte kopottas hatású ruhában szerényen; szinte jelentéktelenül. Feje tetején még kevesebb a haj, szemüvege még vastagabb keretű, de mosolya a régi, gyerekes. Mozdulata is, ahogy a nyitott kabátszárny lebbenésével kísérve kezet ráz velem, fölemelkedve az asztal mellől. Nagyon restelkedem, szabadkozom, de ő nyugodt, különben is két és fél órát késett a gép, jó hogy nem odakint vártam...
Itthon ajándékok, fényképek kerülnek elő. Látom a tengerparti homokon cucliztatott Nicholast. Aztán Nyugat-Berlin modern házait (Niemeyer, Gropius, Vago, Le Corbusier alkotásait), az új opera épületét, melynek mostani avatóünnepsége is segített abban, hogy Colin itt ülhet nálam. Az különben rögtön kiderül, hogy a berlini kérdésről és egyéb politikai problémákról mi nemigen fogunk diskuráini.
Még csak első programunk teljesítésére, Bartók Scherzojának rádióbeli próbájára készülünk, de ahogy Colin kimondja: - Hívjunk taxit? -, a feszes kérdésben benne van eddigi együttléteink rohanásainak emléke. Valószínű, hogy ebben az öt napban még többet lótunk-futunk majd, mint régebben két hét alatt, de hát alig van jobb dolog, mint Colinnal együtt ülni a kocsiban, s abban a tudatban igyekezni valahová, hogy egyformán szeretjük ezt az embértől emberig szaladgálást.
A VI. stúdióban azonnal megpillantjuk Lendvai Ernőt. Bemutat bennünket zongoránál ülő feleségének, Tusa Erzsébetnek. Denijs Dillére én figyelmeztetem Colint.
A Scherzót próbálják. Sokáig egyedül ülök, csak később telepszem a partitúraböngésző Dille és Colin mellé. Lehel György időnként hátraszól németül. Meglep, hogy a magyarul kiválóan tudó Dille németül beszél, az is meglep, hogy Colin ezen a nyelven folyékonyan társalog vele. A Scherzo időnként leköt, a Kossuth-szimfóniá-t megbocsátó jóindulattal figyelem. Dille szerint a Gotterhalte-persziflázs nem is annyira gunyoros, mint amennyire mondják.
Engem már elfogott a ménedzserláz, folyton arra gondolok, hogy várnak bennünket a Nyúl utcában. Colin végül megadja a jelet, Lendvai hívja a taxit.
Útközben elmondom a Szervánszky körüli dolgokat. Sok újság nincs, alig tíz hónapja jártunk itt utoljára.
A házigazda nem tud igazán föloldódni; talán az is nyomasztja, hogy új művekről nem számolhat be. A mostani fesztiválra tervezett II. Concertó-t már tavasszal levették a műsorról, abba is hagyta komponálását. A Csontváry-filmzene fölé pedig szöveget iktattak, szinte semmi se hallatszik a zenéből. Sajnos Colin sem tud jó hírt mondani. A Hat zenekari darab-ot beküldte a BBC-nek, de vissza is kapta. Írt tiltakozó levelet a zenei vezetőnek, Glocknak. Méltánytalannak tartja, hogy Lutoslawskit játsszák inkább, holott Szervánszky jobb zeneszerző. Szervánszky fanyaran veszi mindezt tudomásul.
Az mégis jó, hogy látogatásunknak, mindjárt az első estén, örülhetett. (Eszembe jut, milyen nagy véleménnyel volt 1949-ben Colinról, mint zeneszerző-növendékről.) Ahhoz mégsem volt kedve, lendülete, hogy igazán jól érezze magát. Hol vannak a régi, bemutató utáni vidám együttlétek? Hol vannak a bemutatók? Disznóság, hogy komponistaönérzetét legalább annyival nem elégítheti ki, hogy sikere van a hangverseny teremben.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap