Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Csoóri Sanyi még az óévben kérte, látogassunk föl Illyéshez ezen a napon a múltkori összeállításban.
Illyés ki Sárközi Márta szerint rosszkedvű a Tiszta szívvel drámában való gusztustalan kiszerkesztés miatt, minket barátságosan fogad. Hozat Flórával üveg szilvapálinkát, beiglit; a kis asztalhoz állíttatja a sváb székeket, s programatikusan megkérdi véleményünket a világról, az irodalomról. Sanyi és közte valami falusi összhang érződik. Egyébként, akár a múltkor, mindenről józanul, a nép reális szempontjai szerint ítélkezünk Illyés, úgy látszik, mégiscsak népi író maradt. A magamagáért való esztetizálás helyett csakugyan az emberekre gondol. Undorodik a kávéházi firkászok aszociális grimaszaitól, kiknek legfontosabb problémájuk: elég meleg-e a fölszolgált kávé. A "Világ proletárjai, egyesüljetek!" jelmondat az egyik oldalon s kispolgári füstöIgések a másik oldalon... ezt ő nagyon groteszk szimbiózisnak találja. Többször észreveszem, milyen büszkén hivatkozik demokrata voltára, ahogy talán a székely Bálint tehetné. Őt francia élményei edzették, iskolázták. Követelően tessékelné ki mindazokat, akik gyűlölik ezt a népet.
Elég sötéten lát a magyarság dolgában: helótákat emleget, mindennél vastagabb téli jeget, melyen a szatíraírók korcsolyáznak. Igaz, a magyarázatokat is tudja: ez a nép állam nélkül vagy annak ellenében nőtt fel, ez a nép nehezen érik, harminc-negyven éves korában sajátít csak el bizonyos fogalmakat. A fogalmi gondolkodás nekünk eleve idegen... Mulatságos eseteket mond el saját párizsi élményeiből. Amikor először látta azt: "Az igazság meztelensége", sehogy se értette. Mért nem inkább a "Meztelen igazság"?
Tetszik, hogy mértéktartó tónusban beszél, nem bőszít bennünket. Ellenkezőleg: arra biztat, hogy okosan viselkedjünk, művekből növesszünk páncélt magunkra.
Igen méltánylóan szól Németh Lászlóról. Szidja a "mélymagyarokat", akik most őt árulónak tartják. Ő nem ítéli el Németh kifogásolt mondatait sem. Talán másképp fogalmazott volna, még körültekintőbben, de örülne szívből, ha Németh mostani rangjának érvényt is tudna szerezni, egészen a miniszterségig - de mit csináljunk, alkalmatlan ilyen szerepre!
Egy ízben én foglalom össze a nemzedék sorsát, teendőit. Illyés nagy figyelemmel hallgat, egyetért velem. Később sok szó esik Erdélyről. Illyés elmondja, amikor 1955-ben ott járt, milyen szónoklatokat hallott s hogy vágott vissza. (Európa addig terjed, ameddig a francia forradalom hatása és a reformáció... Brassóig.) Az egybegyűlt pedagógusok nem mertek tapsolni, de aztán sorfalat állva simogatták őt és Flórát.
Flóra megjelenik. Mindig nagyon szerényen (bárha szelid erőszakkal végigpróbálja rajtunk a Szondy-tesztet). Szárazsága, komolysága, sikktelensége mögött van valami lebilincselő, belső sugárzás, olyan, ami csak nagyon értékes emberből eredhet. A házaspár egymáshoz való kapcsolata is igen bensőséges. Illyés szavaiból nagy szeretet érződik. De ő maga most a legkellemesebb csalódás. Nem látom benne az emlegetett "charmeur" -t, aki csak a lemezeit teszi föl a fiatalok kedvéért. Amikor Szabó Lőrincről beszél, a kitűnő szem és a baráti szív egyaránt átsüt szavain. A fiúk is igen fogékonyak Szabó Lőrinc költészetére, jobban, mint én, aki még nem adtam meg magam igazán hatásának. Illyés a mai kritika egyik fő bűnének tartja, hogy a magyar költészet nagy értékei mellé nem emelte föl Szabó Lőrinc költői örökségét, hogy nem adta át a közösségnek. Borsos Szabó Lőrinc portréját, az igábafogottság ábrázolását dicséri nagyon. Amikor meglátta, ez jutott eszébe: "Hát mégis van magyarság!"
Megvallom, kicsit furcsa hallanom ennyiszer a magyart. Ennyire gyanússá váltunk önmagunk előtt?! Közülünk Sanyi beszél legtöbbet, legérzékenyebben, bár legnaivabban is. Illyés sokszor vitatja nézeteit. Ő hitet szeretne szuggerálni belénk, noha majdnem olyan sötétnek látja Magyarország százados romlását, mint Fülep. Sok mindent hallani Illyésről, hogy idegbajos, szeszélyes ember. Mindezt most nem látom benne. Vaskos ujjú keze, mely Varga Pál kaposmérei tanítóméra emlékeztet, erőt, határozottságot sejtet. Azt semmiképp se hiszem el róla, hogy hiú és gyáva. Nem ijed meg saját bátorságától, de a packázásokkal sem sokat törődik.
Nyiltnak, rokonszenvesnek találom búcsúzását is. Jól áll fején a fekete, begyűrt kucsma. Teljességgel elfelejtem tíz év előtti kudarcomat.
A fiúk a szovjetbeli új szelek, új költők, új művészeti tendenciák hatására dagadó reményeikről beszélnek. Múltkor már el is határozták, hogy lapkérelemmel fordulnak az ilIetékesekhez. Ez ugyancsak naivság, de valami demonstratív jelentősége, értelme van: hadd lássák, hogy ez a nemzedék akcióra képes, dörömböl a kapun, akar valamit, számolni kell vele...
A délutáni eszmecserék fölvilIanyoztak annyira, hogy a Miniatür eszpresszóban én is hozzászólok a tervekhez. Kompetens beszámoló kellene a fiatal szovjet irodalomról s az itteni elsikkasztott megfelelőjéről, ki kellene szélesíteni a gárdát, megtalálni miden pártfogót, akikhez szellemileg kötődni tudunk, fölszámolni a népi-urbánus különállás maradványait, kellő hangsúlyt adni Csoóri hamarosan megjelenő új kötetének, és nevelnünk kellene magunknak szándékainkat ismerő, minősíteni képes kritikusokat, esszéistákat.
A fiúk lelkesen készülnek a munkára, szinte irigylem őket.
Lator hívott meg, hogy az újvidéki magyar könyvkiadó képviselőjével, a Híd főszerkesztőjével, Major Nándorral találkozzam. Egyszerre érkezem Weöres-ékkel. A férfiú udvarias, öntudatos, komolykodóbb, mint mi lennénk az ő helyében. A jugoszláv-magyar közös könyvkiadás esélyeit latolgatva Sanyikában vérmes remények támadnak: hátha kiadnák Újvidéken az ő itthon dugába dőlt Mallarmé-fordításait. Jékely Zoli jövetele után kerül szó a nemzetiségi kérdés vajdaságbeli áldásos rendezéséről. Major szavaiból nem érzik, hogy propagandát akar csinálni az otthoni viszonyoknak, beismeri, hogy a kozmopolitizmus veszélye kikerülhetetlen náluk, de lehet küzdeni ellene, mint ahogy most Cosic nekitámadt a szerb és a többi jugoszláviai népi nacionalizmusnak. Kortárs íróink közül jóleső meglepetésemre Hernádi iránt érdeklődik legjobban.
Mallarmé miatt még egyszer összeszerveződünk. Sanyika hazamegy, majd kézirattal együtt vár bennünket a Fényben. Leülni sem lehet az ottani alvilági zsúfoltságban. Zoli a lakására csábít bennünket. Réteges köd terjedez kint. Sanyika pontszeme, magas, ferde tetejű fekete kucsmája mulatságos látvány. A vendég igen jól érzi magát, de hivatalos méltóságának kereteiből nem lép ki. Zoli dolgozószobája olyan, mint ő maga: régi limlomok mindenfelé, elsárgult képek, kancsók, öreg bútorok, telefonszámok a falon, tőr és lemezek, festmények, mázas edények. A lakás másik felében él Jancsó Adrienn a gyerekekkel. Mindenesetre olyan marasztaló, krúdys hangulat van köröttünk, hogy szívesen töltenénk az időt továbbra is itt, de a hivatalos program szerint a Mátyás Pincébe kell kísérnünk a vendéget.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap