1962_06. [2]

Fodor András naplója - 1962. június 1. péntek

Fülep ezúttal nem merül bele nagy problémákba, noha ösztönzője: Hernádi Gyula jelen van. Somogyban, Baranyában jártam, hallottam szalagról Veres Péter pécsi könyvheti megnyitóját. Tüskés Tibor kísérgette őt a megyében, ámulva beszélt az "abnormisan csodálatos" emberről, ki fél napig beszélt egyfolytában. Fülep máris a nagy magyar átokról, a locsogásról elmélkedik.

- Ez is jellemző erre az országra, hogy itt nagy hatása tudott lenni olyanoknak, mint Szabó Dezső és Karácsony Sándor. Még ma is vannak híveik. - És Veres Pétert, Németh Lászlót is ide sorolja. Némethet valamivel enyhébben ítéli meg. Gyula is mellette szól: - Vannak gondolatai. - Vannak, kétségtelenül vannak, de felszínes, felelőtlen, mindent megír. Dóra is így vélekedik, a Lányaim-ra hivatkozva. Én érdekes könyvnek tartom, ő borzalmasnak. Nem emlékszem belőle semmi botránkoztató mozzanatra; de Fülep Dórának ad igazat. Saját afférját idézi ismét, amikor egy levelének publikálási szándéka miatt perrel volt kénytelen megfenyegetni a gátlástalan Némethet. ...- De a legtehetségesebb köztük a Veres Péter. (Az előzmények után váratlan ez a fordulat, bár Pécsen, felszólalására figyelve bennem is megfogamzott a gondolat: archívumot kellene berendezni ebből az emberből, magnetofonra venni beszédeit.)

- Ahogy ez leír egy szénagyűjtést - utal Fülep A Balogh család valamelyik részletére -, azt úgy az irodalomban nemigen lehet megtalálni sehol.

Búcsúzáskor bejelentem, hogy három hétre elmegyünk.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Csányiné Papp Gyöngyi [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1962. június 29. péntek

Osztályvezetői értekezlet a minisztériumban. Kondorné maga mellé ültet, főnöknője, Bíró Vera pedig már-már a glóriát is homlokomra illesztené. Az egész falusi könyvtárfejlesztést, az általam kidolgozott központi irányítást helyesnek tartják.

Délután Zsuzsó telefonál, ha ráérek félórára, találkozzam vele. Sárika sajnál, mert hisz az ilyesminek az a vége, mint ama Gulácsy-képnek: "...kinéz az erdőből, és azt mondja, pity-pity". (Akárhogy is forgassuk, szellemes megjegyzés.)

Az Arany János-szobor előtt sötéten, őszülő haja alatt fáradt pergamenarccal áll Zsuzsó, s rögtön közli, nincs különösebb mondanivalója..., de mivel tegnap sírt nekem a telefonban, nem akart csak kint Fülepnél találkozni velem (hova Weöresék az ő kedvéért mennek ki ma). Gyalog kísérem egész a Köröndig. Hiába beszélek neki az élet lehetőségeiről, ő csak magába húzódik, meghalni szeretne. Mért kellett neki átélni annyi keserűséget, háborút, megaláztatást, ha énje jobbik részét nem élheti ki? Mert benne két nap óta meghalt az, akinek hozzánk és Fülephez köze volt. Próbálom észre téríteni: Fülep és mi nem kötjük iránta való szimpátiánkat irodalmi termékenységhez, publikációs sikerekhez. - Félreért! - mondja ingerülten. Ő igazából nem is keres embert, bizonyos korban már nem is lehet másokkal osztozkodni. Végletesen be vagyunk zárva, messze vagyunk egymástól. Nekem nem ez a véleményem. Amíg tudok, ellentmondok ennek a saját fazonra mért szemléletnek. Amikor elválunk, sóhajtva veszem észre, mi minden érdekes van körülöttem: újság­árusok, kirakatok, plakátok, nők, amiket Zsuzsó árnyékából látni sem lehetett.

Weöresék már jönnek lefelé Fülep oldalán. Sanyin kifakult, majdnem térdig érő ballonkabát laffog. Kalaplevéve üdvözli Zsuzsót. - Itt van Magyarország összes költője - tréfálkozik Fülep-, Az amerikaiak egy helikopterrel elvihetnének bennünket.' Amy reagálásából veszem észre, ő komolyan veszi ezt a rangadást. Fülep viszont ma nem éppen barátságos hozzá, minden megjegyzését, mozdulatát, még botjához ütődő - szerinte hatalmas - bőrtáskáját is kifogásolja. Sanyi vert kutyaként imbolyog az útszélen, visszamarad, benéz a kórházkapun. Egy elmebeteg megállítja Fülepet, s magyaráz neki valamit a szatyor és az óra különbségéről. Úgy látszik, ma ilyen bolond nap van! A Professzor tulajdonképpen jókedvű, de Weöresékkel komiszkodik. Olykor persze oka is van rá. Mikor Michelangelo híres szonettjét (ars poeticáját) idézve Sanyi az írógép betűit említi parallel példaként, hogy azokban is benne vannak a megírható művek, Fülep szinte azt mondja neki: sötét butaságokat beszélsz. Mert hiszen a véső alá fogott márvány és az írógép betűi (vagy az ábécé) nem hasonlítható össze. - De hát az irodalomnak van anyaga egyáltalán? - Van hát, abban a pillantban, amikor fölfogom ...a gyomrommal, a karommal, a köldökömmel érzem. Ahol különféle luftman poéták verseiben nem érzem, hogy valami matériába belementem, ott nincs is irodalom. - Érdekesen bizonyítja Fülep, hogy Vedres Márk tömör bronzszobraival tudott olyan hatást kelteni - (így igaz, ezt magamon is kipróbáltam!) -, mintha csupa kályhakürtőt, üres belű pléhszobrot csinált volna.

- Áldott kötekedő kedvében van az Öreg' - vigasztaltam Amyt.

Zsuzsónak Pilinszkyben a biztonság nem tetszett, Sanyiban meg az elesettség. - Verseiben egészen más! Én pontosan ugyanolyannak találom, s nem hiszem, hogy Dóra megjegyzése miatt ("jellemző, hogy Magyarországon ilyen szerencsétlen külsejűnek kell lennie a legnagyobb költőnek") különösebben bánkódnunk kellene. Még azt se hiszem, hogy ez a modern költő sorsa csupán. Csokonai talán más kinézetű volt?

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Kaltenecker Klára és Péterffy Alexandra [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.